Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-30 / 253. szám
12. oldal - Petőfi Népe LABDARÚGÁS 2001. Október 30., kedd famoBiyaC MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Izgalmas remi Dusnokon Kapaszkodnak a Tápai-legények Öt fordulóval ezelőtt tizenkettedikek voltak, most negyedikek. Az őszi hajrában már a dobogót ostromolja a Tápai-legénység. Ezen az öt találkozón Fütyü Illés 10 gólt lőtt, s ezzel - holtversenyben Szauer Tamással - a góllövőlista élén áll. Ehhez persze a hartaiak játékosedző gólkirálya is kellett. Mert az első két helyezett szalonremije csak látszat, volt miért izgulni Dusnokon. A listavezető Báló Ferenc öngóljával szerzett vezetést (a hátvédet annyira megviselték a történtek, hogy a csere bizonyult a legjobb megoldásnak), majd a 77. percben (ekkor már 2-1 volt a Harta javára) Szauer T. 11-est hibázott. Öt perccel a lefújás előtt a csereként beállt Báló J. egyenlített. Ő pedig nem más, mint a dusnokiak - ezúttal mezőnyjátékosként pályára lépő - első számú kapusa! A tompái 8-2-es pofon után hazai pályán győzött a Nemesnádudvar, mégis vesztett. Méghozzá egyik legjobb játékosát. A 22. percben Schindler Zoltán egy kapura fejelést követően a vállára esett, kulcscsontja két helyen tört el. A Jánoshalma Fenyvesi révén vezetett az első játékrészben, ám szünet után Szőcs Lázár tanítványai öt perc alatt fordítottak. Mélykúton Szűcs helyzetfelismerése három ponttal gazdagította a hazaiakat. Az idén nyáron Bajáról érkezett söprögető az alpári sorfal és Hekkel kapus hibáját kihasználva 19 méterről, szabadrúgásból szerezte meg a győztes gólt. Az akasztói gárda a 87. percben döntötte el a mérkőzés sorsát, míg a Soltiak ötször találták el a kapufát, s csak utána bírták a hálóba imádkozni - 10 perccel a lefújás előtt - a győzelmet jelentő találatot. Szakmáron a hetényiek kapusa hiába halmozott bravúrt bravúrra, Pestiék egy góllal így is jobbnak bizonyultak. Szegény Hajóst viszont még az ág is húzza. Csorba József jogosulatlan szerepeltetéséért egy ponttal büntette őket a BKMLSZ fegyelmi bizottsága, így Ginál Gábor most már talán beletörődve - és egyre nyugodtabban - építheti a jövő hajósi csapatát. DUSNOK-HARTA 2-2 (1-1) Dusnok, 450 néző. Vezette: Witt- man (Tóth S„ Süveggyártó). Dusnok: Bakula - Jagicza J., Andrin, Báló F. (Hodován), Jenei, Berberovics (Laczkó), Óbéri, Sánta L, Sánta Z„ István, Sáfrán (Báló J.). Edző: Óbéri Antal. Harta: Badó - Bálint, Molnár, To- molik, Vejtei, Sebestyén, Szauer Z. (Gillich), Veres, Szauer T., Vékony, Kovács T. Edző: Szauer Tamás. Gólszerző: Sánta Z. (11-esből), Báló J., illetve Báló F. (öngól), Kovács T. Kitűnt: Bakula, Sánta Z., Jagicza J., Óbéri, István, illetve Vékony, Vejtei, Kovács T. Ifjúsági eredmény: 2-3. SZAKMÁR- HETÉNYEGYHÁZA 2-1 (0-0) Szakmár, 150 néző. Vezette: Berger (Apró, Lengyel). Szakmár: Igaz - Greksa, Aradi, Farkas, Dobler (Csupor), Tóth D., Matos, Unyi, Pesti, Perity (Tóth Z.), Vörös. Edző: Márton Zsolt. Hetényegyháza: Balogh - Wölfisch, Kovács J., Szabó, Nagy, Lantos, Kocsis, Szász, Széles (Kovács A.), Molnár, Szalai. Edző: Bende József. Gólszerző: Pesti, Tóth Z„ illetve Szalai. Kitűnt: Greksa, Tóth D., Pesti, Tóth Z„ illetve Balogh, Molnár, Szalai. Sárga lap: Dobler, Nagy. Ifjúsági eredmény: 0-2. HAJÓS-SOLTVADKERT 1-3 (1-2) Hajós, 100 néző. Vezette: Ignácz (Narancsik, Horváth). Hajós: Szabó Zs. - Krastek, Gyű- rűsi (Schön), Rácz, Follárdt R. (Nyerlucz), Huber, Szeitz Cs„ Csicsirkó, Csorba, Gyurászovics, Follárdt Z. Edző: Ginál Gábor. Soltvadkert: Hatvanyi - Galán- tai, Eiler Z. (Schiszler), Gillich, Eperjesi, Gusztos (Varga), Rumán, Szalontai, Font, Eiler L, Csermák (Szabó A.). Edző: Csesznegi Lajos. Gólszerző: Gyűrüsi, illetve Rumán, Font, Csermák. Kitűnt: senki, illetve Rumán, Hatvanyi, Font. Sárga lap: Follárdt R., Szalontai. Ifjúsági eredmény: 1-8. MÉLYKÚT-TISZAALPÁR 2-1 (1-1) Mélykút, 300 néző. Vezette: dr. Magó (Varga, Sólya). Mélykút: Kiss - Farkas, Szűcs, Pesti, Bényi (Körmöczi), Anka (Száhl), Szabó, Doszpod, Snyehola B„ László, Facskó (Bálint). Edző: Ónodi Tamás. Tiszaalpár: Hekkel - Tar (Bíró), Szabados, Márton, Forgó, Kovács, Dudás (Tóth), Ruzsinszki, Zs. Juhász, Rozmán, Sinkó. Edző: Dudás György. Gólszerző: Snyehola B., Szűcs, illetve Ruzsinszki. Kitűnt: Szűcs, László, illetve Szabados, Forgó, Rozmán. Sárga lap: Bálint, Bíró, Kovács. Ifjúsági eredmény: 1-2. NEMESNÁDUDVAR- JÁNOSHALMA 2-1 (0-1) Nemesnádudvar, 450 néző. Vezette: Kárász (Törőcsik, Fülöp). Nemesnádudvar: Rámán - Jagicza L„ Pusztai, Kreszló, Jagicza P., Bartha, Schindler (Grúber), Simon, Szőcs G. (Tusori), Pesti, Gazsi (Mezőfi Z.). Edző: Szőcs Lázár. Jánoshalma: Steiner - Tóth J„ Krizsán (Ódor), Sendula, Horváth Zs., Fekete R. (Sánta T.), Tóth I. (Boity), Kiss R„ Szalma, Szabó K., Fenyvesi. Edző: Szabó Gábor. Gólszerző: Pesti, Grúber, illetve Fenyvesi. Kitűnt: Pesti, Kreszló, Pusztai, Grúber, illetve Szabó K., Kiss R„ Sendula, Fenyvesi. Sárga lap: Jagicza P„ Szabó K. Ifjúsági eredmény: 2-0. KISKUNMAJSA-TOMPA 0-2 (0-1) Kiskunmajsa, 250 néző. Vezette: Tóth (Lencsés, Sipos). Kiskunmajsa: Mindák - Cza- kó, Fekete L, Andricz, Murányi (Kamara), Beke, Pócsik, Ujfalusi, Szikora, Fekete Zs., Török (Kolompár). Edző: Teliinger Vilmos. Tompa: Zsemberi - Andróczki (Bállá), Horváth, Bálind, Béleczki, Tímár, Kiss, Kósa, Nuszpl, Fütyü, Szakács. Edző: Tápai Tibor. Gólszerző: Fütyü 2. Kitűnt: Andricz, Ujfalusi, illetve Andróczki, Horváth, Nuszpl. Sárga lap: Szikora, Zsemberi, Andróczki. Kiállítva: Fütyü (66.), Pócsik (70.). Ifjúsági eredmény: 2-3. SOLT-KEREKEGYHÁZA 1-0 (0-0) Solt, 150 néző. Vezette: Horváth (Kovács, Kohajda). Solt: Gyalus - Lukács, Éliás, Szekeres, Juhász, Virág, Jánosi (Sánta L), Aranyos (Pataj), Gúla, Szto- janovics (Váli), Freppán. Edző: Freppán György. Kerekegyháza: Fekete - András, Kulman R., Sándor, Kulman A., Kecskeméti, Gazdag, Duzmath (Nagy), Hugyecz Gy., Máté (Polgár), Hugyecz A. (Gogolák). Edző: Máté Attila. Gólszerző: Sánta I. Kitűnt: Szekeres, Juhász, Gúla, illetve Kecskeméti, Hugyecz Gy., Gazdag. Sárga lap: Virág, Gúla. Ifjúsági eredmény: 2-0. AKASZTÓ-BÁCSALMÁS 2-1 (1-1) Akasztó, 300 néző. Vezette: Varga | (Bánfi, Vincze). Akasztó: Mlinkó - Csemik Cs. (Klajkó), Lehota, Kertész, Sárközi, Megyes, Szabó, Csehi, Lázár (Csernik Z.), Supka (Nagy F.), Sándor. Edző: Agócs Zoltán. Bácsalmás: Tomik - Pintér, Morvái, Káli, Köves, Barna J., Barna Z., Nagy A., Berényi, Bakó, Rácz (Kővári). Edző: Barákovics István. Gólszerző: Lázár, Csehi, illetve Káli (11-esből). Kitűnt: Mlinkó, Lehota, Szabó, illetve Tomik, Káli, Barna Z. Sárga lap: Kertész, Megyes, Pintér, Barna Z„ Nagy A., Barna J. Ifjúsági eredmény: 2-2. Góllövőlista 13 gólos: Szauer T. (Harta), Fütyü (Tompa). 12 gólos: Szalma (Jánoshalma). 10 gólos: Csehi (Akasztó). 9 gólos: Gazsi, Pesti (Nemesnádudvar). 8 gólos: Lázár,,, (Akasztó), István (Dusnok), Szalai (Hetényegyháza), Fekete 1. (Kiskunmajsa). 6 gólos: Török (Kiskunmajsa), Szabó (Mélykút), Pesti G. (Szakmár), Andróczki (Tompa). 5 j gólos: Káli (Bácsalmás), Deák, Sán- J ta I. (Dusnok), Szeitz Cs. (Hajós), I Hugyecz Gy. (Kerekegyháza), Kovács (Tiszaalpár). MEGYEI 1. OSZTÁLY 1. Harta 12 8 3 1 32-16 27 2. Dusnok 12 7 1 4 31-20 22 3. Nemesnádudvar 12 7 1 4 29-25 22 4. Tompa 12 6 3 3 33-24 21 5. Akasztó 12 5 6 1 30-23 21 6. Solt 12 7 5 24-22 21 7. Hetényegyháza 12 6 2 4 22-16 20 8. Jánoshalma 12 5 3 4 2623 18 9. Kerekegyháza 12 5 2 5 21-19 17 10. Mélykút 12 5 2 5 2618 17 11. Szakmár 12 5 2 5 21-20 17 12. Bácsalmás 12 3 4 5 23-20 13 13. Kiskunmajsa 12 4 1 7 2527 13 14. Tiszaalpár 12 4 1 7 1931 13 15. Soltvadkert 12 2 1 9 1627 7 16. Hajós 12 1 11 1550 2 A Hajóstól 1 büntetőpont levonva. MEGYEI 1. OSZTÁLY, IFJÚSÁGIAK 1. Solt 12 8 3 1 3615 27 2. Soltvadkert 12 8 2 2 4516 26 3. Mélykút 12 7 4 1 3617 25 4. Hetényegyháza 12 7 3' 2 2615 24 5. Nemesnádudvar 12 7 2 3 31-13 23 6. Bácsalmás 12 6 2 4 2518 20 7. Tompa 12 5 3 4 2526 18 8. Kerekegyháza 12 5 2 5 3631 17 9. Dusnok 12 5 7 22-35 15 10. Akasztó 12 4 2 6 1619 14 11. Jánoshalma 12 4 2 6 1926 14 12. Harta 12 3 3 6 2928 12 13. Tiszaalpár 12 4 8 1932 12 14. Kiskunmajsa 12 3 1 8 37-43 10 15. Szakmár 12 2 2 8 12-36 8 16. Héúós 12 2 1 9 1954 7 A megyei I. osztály mérkőzéseiről tudósítottak: Friedrich József (Nemesnádudvar), Gyovai János (Kiskunmajsa), Magyar József (Mélykút), Rendes János (Hajós), Szabó Sándor (Solt), Szegedi Ágnes (Dusnok), Tóth Jenő (Szakmár), Tóth József (Akasztó). A megyei I. osztályról készült összeállítás szerkesztője: Lőrinczi Csaba (79/426-371, 79/322453, e-mail: lorinczic@petofinepe.hu ). A megyei II. osztály mérkőzéseiről tudósítottak, Északi csoport: Szentirmay Tamás (Kunszállás, Lakitelek), Ájpli László (Kunszent- miklós), Supka Sándor (Csengőd), Szabó Mihály (Jakabszállás), Ámán János (Szalkszent- márton), Bús Lajos (Orgovány), Kurucz István (Kiskunfélegyházi Honvéd). Déli csoport: Árvái Mihály (Kiskunhalasi Spartacus), Udvarhelyi István (Kecel), Kovács Marcell (Kelebia), Ribár Zsolt (Katymár), Hegedűs Imre (Nagybaracska), Tóth Gyula (Slikösd), Nagy István (Kunbaja), Kovács Lajos (Dunaszentbenedek). A megyei II. osztályú összeállítás szerkesztője: Valasek Tibor (telefax: 76/481-434, üzenetrögzítős telefonok: 76/481-008, 76/518-214, e-mail: valasekt@axels.hu ). Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Vincze eldöntötte a 3 pont sorsát A második félidőben a hazaiak többet birtokolták a labdát, és sikerült gólt is szerezniük. FOTÓIG SZENTIRMAY TAMÁS Északi csoport // \.i KUNSZÁLLÁS-TISZAKÉCSKE —(HB 11 Kunszállás, 100 néző. Vezette: W 'IP" ifj. Berger (Fejes, Kondász). / Jr Kunszállás: Koós - Lantos, Bo- dór, Eszenyi, Varga, Kiss, Vincze, Toldi (Bibok), Bertus, Molnár (Kertész K., Kovács L), Seres. Edző: Kertész Károly. Tiszakécske: Fazekas - Makra T., Tóth K., Maczkő, Tóth G. Ézsiás, Makra P. Túri (Bagi), Polgár (Kaltes), Lendvai, Varga. Játékos edző: Ézsiás Gábor. Gólszerző: Vincze. Kitűnt: Kiss, Bertus, Vincze, illetve senki. Sárgalap: Makra, Ézsiás. A nyolcadik percben adódott az első nagy helyzet a vendégek előtt. Egy belőtt labdánál a védő lyukat rúgott, ezért Makra P. elé került a labda, aki teljesen tisztán lőhetett kapum. Ám a labda elment a jobb kapufa mellett. A másik oldalon nem sokkal később Molnár lőtt ugyancsak jó helyzetben a jobb kapufa mellé. Ezt követően a hazaiak előre ívelt labdákkal próbálkoztak, míg a vendégek több passzos játékkal akarták bevenni az ellenfél kapuját. Változatos volt a játék, de egyik csapatnak sem sikerült előnyt szereznie. A 33. percben Makra P. ment el a jobb oldalon, de a tizenhatos előtt Kiss felvágta. A megítélt szabadrúgást Ézsiás a kapu fölé lőtte. A kunszállásiaknál Molnár előtt adódott nagy helyzet, de ő is kapu fölé lőtt. A 38. percben egy beadásnál Bodor és Seres zavarta egymást az ellenfél kapuja előtt, ezért a helyzetből nem lett semmi. Egy perccel később ismét Seres került helyzetbe. Egyedül állt Fazekassal szemben, de gyenge lövését tudta hárítani a kapus. A 41. percben Maczkő két csel után 20 méterről lőtt, de a labda elkerülte a kaput. A második játékrész elején az hergelte fel a hazai nézőket, amikor Berger játékvezető, nem ítélt meg a kunszállásiaknak egy szögletrúgást, pedig kécskei védő lábáról ment ki a labda. Az 52. percben Vincze 25 méterről lövésre szánta el magát, amely utat talált Fazekas kapujába (1-0). A 65. percben Seres kapott remek labdát a bal oldalon. Néhány lépés után kapura lőtt, de Fazekas az alapvonalon túlra ütötte a labdát. A második félidő közepén többet, és veszélyesebben támadott a hazai csapat. A 74. percben Makra P. kapott jó labdát a 16-oson belül, de gyenge lövését Koós hárította. A vendégek küzdöttek az egyenlítésért, de a veszélyes helyzetek sorra kimaradtak. A 79. percben Maczkó szabadrúgása éppen csak elkerülte a kaput. Az utolsó tíz percben nagyon szorongattak a vendégek. Próbálták bevenni Koós kapuját, de eredménytelenül. A hazaiak kontratámadásai viszont veszélyesek voltak. Két perccel a lefújás előtt Seres adott jó labdát Vin- ezének, aki jól fordult le a védőjéről. Kapura lőtt, de Fazekas résen volt és az alapvonalon túlra ütötte a labdát. A szöglet után az éppen beállt Bibok éppen csak mellé lőtt. A méricőzés nagyobb részében változatos játék folyt a pályán. Ha a vendégek a mérkőzés elején berúgják helyzeteiket, akkor tatán más lehetett volna az eredmény. A második félidőben a hazaiak többet birtokolták a labdát, és sikerült gólt is szerezniük, így a három pont sorsa eldőlt. Kertész Károly: - A második félidei játékunk alapján a győzelmünk megérdemelt. Mind a két csapat győzelemre törekedett. Egy jól eltalált lövéssel sikerült itthon tartani a három pontot. Ézsiás Gábor:- Sajnos a játékunknál még a bírói közreműködés is gyengébb volt. Ifjúsági mérkőzés: 3-1. KUNSZENTMIKLÓS- JÁSZSZENTLÁSZLÓI SE (6-1 (3-0) Kunszentmiklós, 40 néző. Vezette: Orosz S. (Kárász Tamás, Fülöp János). Kunszentmiklós: Balia J. - Ordasi I. (Paróczi P), Forró I., Kis-Juhász T., Hegedűs S. (Tóth J.), Zsolnai Z. (Erdősi A.), Varga Z„ Bajnóczi Z., Bebők Zs„ Kalmár R„ Zadravecz R. Edző: Lovász Sándor. Jászszenüászlói SE: Rádi Zs. (Erdősi T.) - Kormányos F., Grezsa Sz., Forczek E„ Farkas N., Szőnyi Gy., Garas T., Dékány J., Rabi József Zs., Borics A., Czirkó I. (Magyar J.). Edző: Magyar Jenő. Gólszerző: Kalmár R. 2, Bebők Zs. (11-esből), Kis-Juhász T., Zadravecz R., Forró I., illetve Forró I. (öngól). Kitűnt: Kalmár R., Kis-Juhász T., Zadravecz R„ illetve senki. Sárgalap: Bebők Zs., illetve Grezsa Sz., Forczek E„ Farkas N., Rabi J. Kiállítva: Szőnyi Gy. Ifjúsági eredmény: 3-1 (1-1). LAKITELEK- KECSKEMÉTI MÄV 1-3 (1-1) Lakitelek, 150 néző. Vezette: Agócs, (Kövecses, Daczi). Lakitelek: Kormos - Hősi, Molnár (Pólyák), Somogyi, Almási, Gulyás, Magyar, Kotvics, Bónyai, Budai, Ujváry. Játékos edző: Somogyi József. Kecskeméti MÁV: Lászka - Mészáros, Bán, Baranyi, Márton, Virág, Szabó, Kovács L, Czumbil, Kovács Zs., Bangó. Edző: Bozsó György, Gólszerző: Bónyai, illetve Bangó 2, Kovács I. Kitűnt: senki, ill. Kovács I., Bangó. Sárga lap: Almási. Ifjúsági mérkőzés: 7-0. CSENGŐD-HELVÉCIA 0-1 (0-0) Csengőd, 150 néző. Vezette: Pákolicz I. (Túri J„ Tamás N.). Csengőd: Kovács G. - Kiss S., Kiss L, Gyurik G., Geiger F„ Szűcs L, Czakó A. (Czermann P), Szűcs K„ Király R. (Király I.), Geiger Cs„ Faragó Z. Edző: Supka Sándor. Helvécia: Horváth I. S. - Kovács A„ Orbán A„ Seres Zs„ Dinnyés L„ Horváth II. S. (Pető), Szilvási 1., Puttón K„ Mata J., Dobosi Z., Liptai Sz. Edző: Putnoki István. Gólszerző: Liptai Sz. Kitűnt: Kovács G„ Kiss S„ Geiger Cs„ illetve Kovács A., Mata J„ Liptai Sz. Sárga lap: Geiger F,, ill. Dinnyés L. Ifjúsági eredmény: 1-6. JAKABSZÁLLÁS- SZABADSZÄLLÄS 3-5 (2-0) Jakabszállás, 50 néző. Vezette: Patyi Z. (Kovács I., Tímár A.). Jakabszállás: Pistár Z. - Székely Cs., Lakos T., Bódog, Bablinszki (Szabó K.), Mózes (Sárai Szabó I.), Mányi, (Nagy G.), Varga Zs., Mezei F., Átrok I„ Dorogi R. Edző: Bartha Zsolt, Szabadszállás: Debreczeni - Papp, Desztics, Huszár, Kovács S., Sári, Vörös Zs„ Kiss I., Németh R, Kovács Z., Illés L. Edző: Búzási Balázs. Gólszerző: Átrok I., Dorogi, Székely, illetve Illés 2, Desztics, Sári, Németh P. Kitűnt: Varga Zs„ ill. az egész csapat. Sárga lap: Pistár, Varga Zs„ illetve Németh P. Az a csapat, amelyik 3-0-ról 3-5-re alakítja a végeredményt, bajnokságot érdemel, a másik csapatnak viszont el kell gondolkodnia a hogyan továbbról. Ifjúsági eredmény: 1-1. SZALKSZENTMÁRTON-BUGAC 1-4 (0-0) Szalkszentmárton, 150 néző. Vezette: Hodován (Rogács, dr. Magó). Szalkszentmárton: Ámán - Mihók, Gyócsi, Damásdi Zs„ Bállá, Kovács ]., Oláh, Kovács L„ Damásdi T„ Döbrentei, Rab. Edző: Ámán János. Bugac: Rokolya - Szele, Seres, Pintér, Csendes, Varga, Szabó, Kovács, Törteli, Parádi, Szabó N. Edző: Kovács György. Gólszerző: Rab, illetve Parádi 2, Szabó M. 2. Kitűnt: senki, illetve Rokolya (a mezőny legjobbja), Csendes, Parádi, Szabó. Sárga lap: Kovács J., illetve Seres, Csendes, Parádi, Csendes R. Ifjúsági eredmény: 3-6. ORGOVÁNY-NYÁRLŐRINC 0-1 (0-0) Orgovány, 120 néző. Vezette: Kis J. (Hegedűs 1., Ézsiás G.). Orgovány: Hajdú Cs. - Felföldi T„ Ungor S., Gárdony I,, Juhász Z., Bottyán J., Szebelédi M. (Juhász J.), Bártfai A., Vízteleki J. (Fekete Gy.), Németh E., Magó I, Edző: Iványi Mihály. Nyárlőrinc: Kocsis B. - Molná M., Forgó Z., Kaszala M„ Kutasi Z., Mihály F., Rimóczi K., Bíró Zs., László Cs., Torbán Cs., György Cs. Edző: Pádár József. Gólszerző: László Cs. Kitűnt: Hajdú, Juhász, Bártfai, illetve Molnár M., László Cs., Kutasi. Sárga lap: Magó I., illetve Forgó Z. Ifjúsági eredmény: 0-10. KISKUNFÉLEGYHÁZI HONVÉD- TABDI 0-3 (0-3) Kiskunfélegyháza, 150 néző. Vezette: Suba Z. (Pócsai K., Körösi J.) Kiskunfélegyházi H.: Tóth P. - Földi N„ Cseke R„ Horváth A,, Polner B., Szabó A., Karsai I., Csincsák Z., Zsigó J., Kása N., Fodor F. Edző: Fekete József. Tabdi: Kovács L. - Tóth I„ Petróczi R„ Digner T., Andriska T., Szabó A., Pólyák L., Szikszai T„ Lukács Z., Pszota K„ Pólyák Z. Edző: Szikszai Tamás, Gólszerző: Digner, Pólyák Z. 2. Kitűnt: senki, illetve az egész csapat. Kiállítva: Szabó A., illetve Digner T. A Tabdi csapata nem tisztelte az egyébként meglehetősen gyenge napot kifogó listavezetőt. Minden hazai játékos tudása alatt játszott. Az ifjúsági mérkőzést október 31-én, 13 órakor játsszák. MEGYEI II,, ÉSZAK, FELNŐTTEK 1. Szabadszállás 12 9 2 1 51-20 29 2. Kkfházi Honvéd 12 8 3 1 2911 27 3. Tabdi 12 8 1 3 24-13 25 4. Kunszállás 12 7 2 3 32-16 23 5. Kecskeméti MÁV 12 6 2 4 3922 20 6, Tiszakécske 12 5 4 3 37-20 19 7 Nyárlőrinc 12 66 2525 18 8. Bugac 12 5 2 5 1933 17 9. Helvécia 12 5 1 6 31-26 16 10. Csengőd 12 4 3 5 1626 15 11. Kunszentmiklós 12 4 2 6 2529 14 12. Lakitelek 12 4 2 6 27-30 14 13. Orgovány 12 4 1 7 12-24 13 14. Jászszentlászló 12 39 946 9 15. Jakabszállás 12 1 4 7 21-31 7 16. Szalkszentmárton 12 2 1 9 2449 7 MEGYEI II., ÉSZAK, IFJÚSÁGIAK 1. Szabadszállás 12 101 1 57-14 31 2. Helvécia 12 9 2 1 81-19 29 3. Kunszentmiklós 12 9 2 1 7916 29 4, Lakitelek 12 8 2 2 6518 26 5. Tiszakécske 12 84 80-24 24 6. Kecskeméti MÁV 12 75 4626 21 7. Bugac 12 6 1 5 35 53 19 8. Nyárlőrinc 12 5 3 4 44 31 18 9. Jakabszállás 12 4 5 3 1526 17 10. Tabdi 11 4 2 5 2924 14 11. Kunszállás 12 4 1 7 24 35 13 12. Kkfházi Honvéd 11 47 3551 12 13. Csengőd 12 39 2573 9 14. Jászszentlászló 12 210 17-65 6 15. Orgovány 12 2 1 9 21-80 6 16. Szalkszentmárton 1212 15101Orgoványtől 1 büntetőpont levonva. A Kiskunfélegyházi Honvéd-Tabdi mérkőzést október 31-én játsszák.