Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-22 / 247. szám
BETON CENTER Kft TRANSPORT Beton ELADÁS Transportbeton gy ártása és ~ forgalmazása. Tel.: 76/413-025 Fax: 76/509-355 § Európa legjobb autóját lapunk 4. oldalán találják meg! 2001. október 22., hétfő • Ára: 62 Ft, előfizetve: 47 Ft • LVI., 247. szám Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás 9 7 7 0 1 3 3 235013 Vendégmunkások tragédiája 53-as út Két halálos áldozatot követelt az a baleset, amely szombat hajnalban történt a tran- zitútvonal- nak számító 53-as főúton. Egy nagyméretű márványtömböket szállító, jugoszláv kamion tartott Akasztó felé. Az ellenkező irányba, Solt felé pedig egy Mercedes kisbusz hajtott, amellyel 18 jugoszláv vendég- munkás utazott Németországba. Amikor a két jármű egymás mellé ért, a kamionról rázuhant egy márványtábla a kisbusz tetejére, majd végigroncsolta annak oldalát. A busz 47 éves jugoszláv vezetője, s a mögötte ülő, 23 esztendős hölgy a helyszínen életét vesztette. További két utas súlyos, többen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. A baleset még mindemellett is némiképp szerencsésnek mondható. A tragédia bekövetkeztekor ugyanis éppen a sofőrrel beszélgetett az egyik utas, aki gyorsan átvette a jármű kormányát, s megakadályozta, hogy a busz lesodródjon az útró! Kozák Tibor rendőrségi szóvivő elmondta: a kamion rakományát nem rögzítették le megfelelően, pn Rajtaütöttek a védelmi pénzeket követelő bandán A szabad Magyarország ünnepe Az 1956-os forradalom napjaira emlékezik a nemzet OKTÓBER 23. Negyvenöt esztendővel ezelőtt megelégelte a magyar nemzet a szovjet kommunista diktatúrát, s felkelt az elnyomás ellen. Az ’56-os forradalom és szabadságharc eseményeire, hőseire, mártírjaira emlékezünk holnap, illetve ezekben a napokban. A kerekegyházi művelődési házban szombaton emlékműsort adtak a diákok (kis képünk ott készült), Fülöpszállás pedig megkapta az ’56-os Szövetség emlékzászlaját. Ezt Varga István polgármester (nagyobbik fotónkon jobbról) vette át Horváth János ügy- vezető elnöktől. Ünnepi összeállításunk a 7. oldalon. ____________________________fotóig p. *. A TARTALOMBÓL Tudod, mit ünnepiünk október 23-án? 4. oldal Díszpolgár lett Nyúl Zoltán fogathajtó- világbajnok. 9. oldal A bajai vállalkozót hónapok óta zsarolták: védelmi pénzeket követeltek tőle. Végül segítséget kért a rendőrségtől, s a pénz átadásakor lecsapott a zsarolókra a kommandó. A banda egyik tagjánál nagy mennyiségű kábítószert is találtak. Baja Még péntek délután történt, hogy segítségért fordult a helyi rendőrkapitánysághoz egy bajai vállalkozó. Közölte, hogy egy banda védelmi pénzért zsarolja. Korábban már átadott nekik 300 ezer forintot, ám ezzel nem elégedtek meg zsarolói. Utóbb újabb 500 ezer forintban alkudott meg velük, amit szombaton délután kell átadnia a bajai Petőfi-sziget egyik szállodája előtt. A rendőrség speciális egysége felkészült az akcióra. A kommandósok elfoglalták figyelőállásaikat, s a meghatározott időpontban meg is jelent a vállalkozó a Petőfi-szigeten. A zsarolóbanda egyik tagja átvette tőle a kialkudott öszszeget, ám a pénz számolása közben meglepték őt a rendőrök. A 27 éves, bajai M. G. viszont egy ott parkoló gépkocsi alá dobta a pénzt, mielőtt elfogták volna. A magát ártatlannak valló férfinek ekkor megmutatták a rend őrei azokat a kép- és hangfelvételeket, amelyek a pénz átadásáról készültek. A férfi letartóztatását követően a banda másik három tagját is elcsípték. A 42 esztendős P. L„ a 31 éves Z. M„ és a 26 évet megélt 0. G. szintén bajai illetőségűek. Utóbbi ruházatának átkutatásakor csaknem száz darab tablettát is találtak a zsaruk, amely a gyorsteszt alapján amfetaminnak bizonyult. O. G. ellen - a csoportosan elkövetett zsarolás alapos gyanúja mellett - kábítószerrel való visszaélés miatt is eljárást indult. MUNKATÁRSUNKTÓL HMHH Figyelnek az orwadászokra Baja/Gemenc Több helyütt is panaszkodnak a vadőrök. A hegyháti és a völgységi erdőkben például több tíz millió forintos vadkárt okoznak évente az orvvadászok - írja laptársunk, az Új Dunántúli Napló. Egyre nehezebb tetten érni a rab- sicokat, pedig mind több akciót szerveznek ellenük. Évente legkevesebb negyvenmillió forintos kárt okoznak a szarvas- és őzállományban. Jól álcázzák magukat. Legtöbbször ugyanarra a helyre járnak vissza hangtompítós fegyvereikkel. Az egyik autójuk felderít, a másik a kilövőket viszi, a harmadik eladásra szállítja a már az erdőben feldarabolt vadhúst. Minden nyomot eltakarítanak, így összeszedik a lőszer hüvelyeit, a csontot, a bőrt és a zsigereket pedig a tetthelytől távol, mélyen elássák. Baja térségében, a Ge- mencben jobb a helyzet, mint a Dél- Dunántúlon. A vadőrök, a személyzet fontos feladata a terület ellenőrzése - tudtuk meg a Gemenc Rt.-nél -, így sokmilliós veszteségről szó sincs. Ugyanakkor természetesen nem kizárt, hogy esetenként hangtompítós fegyverrel lőnek, s lopnak őzet, apróvadat. Sőt, időnként eldör- ren egy-egy azonosíthatatlan puskalövés is. (Hurokkal inkább régebben dolgoztak az orvvadászok.) Jelentős kár azonban nem keletkezik. PN/ÚDN .MISS BEAUTY BAJA 2001. elnevezéssel rendeztek szombaton szépségkirálynő-választást a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokban. Tizenöt lány versengett a koronáért. Maratoni tanácskozás után a zsűri úgy döntött: Baja szépségkirálynője 2001-ben Onódi Réka (középen), első udvarhölgye Komonyi Tímea (balról), második udvarhöl- gye pedig Farkas Laura (jobbról). _______________________fot6il.cs. R aiffeisen Személyi Kölcsön • könnyen, gyorsan, kényelmesen • kezes és fedezet nélkül A Raiffeisen Bank most minden Személyi Kölcsönt felvevőnek még egy 100 000 Ft-os hitelkeretet* is felajánl Raiffeisen Hitelkártyán. Az akcióval, a kölcsönigénylés részletes feltételeivel, kondícióival kapcsolatban hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot. A kölcsön végleges feltételeit a Bank a teljes bírálati folyamat elvégzése után állapítja meg. *Az ajánlat a 2001. október 25. és 2001. december 7. között igényelt Személyi Kölcsönökre vonatkozik. Személyi Kölcsön: kamatláb: évi: 23,95%; THM: 32,04-35,88%. 100 000 Ft-os hitelkeret: kamatláb: havi 2,85%; THM: 44,93%. Bankfiók: Kecskemét, Vágó utca 2-4. (Szalagház mögött) sen «S? 7/^en *ö/, mély, Cs°nhö Wo •••* hitnii' 000 fo eretet r>nt °/on/ ónk fel! VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK http://hitelek.raiffeisen.hu Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! Öljék meg bin Ladent! USA - Afganisztán Az amerikai elnök parancsot adott a CIA-nak arra, hogy öljék meg a szeptemberi terrortámadások megszervezésével gyanúsított Oszama bin Ladent és az al-Kaida csoport kulcsembereit. A Washington Post értesülése szerint George Bush zöld utat adott a szervezet ügynökeinek,- hogy tegyenek meg mindent a terrorszervezet felszámolására. Az amerikai központi hírszerző szolgálat egymillió dollárt kapott a feladat elvégzésére. A CIA-t utasították arra is, hogy a lehető legszorosabban működjön együtt az Afganisztánban harcoló kommandós egységekkel. A tálib tájékoztatási miniszter szerint az amerikaiak vasárnap hajnalban vetettek be először helikoptereket Kabul ellen. TOVÁBBIAK A 2. OLDALON. Cserkészotthon Kárpátalján Aláínák a testvérvárosi szerződést Kecskemét - Beregszász Beregszászon szombaton felszentelte Majnek Antal, a katolikus apostoli kormányzóság püspöke azt a cserkészotthont, amely kecskemétiek kezdeményezésére, s nagyszabású gyűjtőakciója révén valósult meg Kárpátalján. A beregszászi cserkészház létrehozása főként a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskolában működő Cserkészetért Alapítványnak köszönhető - az ötlettől kezdve a több mint két éven át tartó gyűjtés szervezéséig. Papp Zsolt, az alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: e nemes célra a világ legkülönbözőbb részein, ám döntően az Egyesült Államokban és Brazíliában működő magyar szervezetek adakoztak. A cserkészotthon egy százegy- néhány négyzetméteres házban kapott helyet. Az épület megvásárlásához, illetve berendezéséhez csaknem négy és fél millió forint támogatással a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, félmillió forinttal pedig a kecskeméti önkormányzat is hozzájárult. A beregszászi Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány tulajdonába kerülő, Cserkészliliom névre keresztelt közösségi házban tanfolyamokat, konferenciákat, lelki gyakorlatokat tartanak majd. Az intézmény a város új kulturális központja is lesz. Beregszász és Kecskemét testvérvárosi szerződését is szombaton, a cserkészotthon avatása alkalmából írta alá Zsupán József és Szécsi Gábor polgármester. MTI á 977013323501301247