Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-20 / 246. szám
2001. Október 20., szombat MEGYE I KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Újra hétvégi ügyelet? PÜLÖP JAKAB Évi 110-120 ezer forintjába kerül majd a hétvégi fogorvosi ügyelet Fülöpjakab önkormányzatának. A település csatlakozik a Kiskunfélegyháza gesztorságával alakítandó társuláshoz. Csáki Béla, Fülöpjakab polgármestere elmondta, hétköznap működik fogorvosi ügyelet a településen. Hétvégeken és ünnepnapokon viszont Kecskemétre kell járni a helybelieknek. Kiskunfélegyházán 2001. július 15-én szűnt meg az ügyelet. Két vállalkozó fogorvos azonban a rendelés újraindítását tervezi. A gyermek és felnőtt lakosok sürgősségi ellátását ingyen, az ezen felüli szakellátást meghatározott díjért biztosítanák a térség önkormányzatainak. A környező települések a félegyházi önkormányzat irányításával összefogtak, társulást terveznek. Az érintett önkormányzatok (Tiszaalpár, Bugac, Bugacpusztaháza, Pálmonosto- ra, Gátér, Móricgát) a hetekben döntenek, csatlakoznak-e a társuláshoz, élnek-e a hétvégi fogászati ügyelet lehetőségével. Fülöpjakab képviselő-testülete a legutóbbi ülésen úgy határozott, részt vesznek benne. Kunszállás önkormányzata korábban szintén a csatlakozás mellett döntött. Lajosmizse - Budapest A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központja felkérte a lajosmizsei SZINT Festéküzem Kft.-t, hogy egy nagy mennyiségű, Németországból érkezett festékadomány hasznosításában működjön közre. Erről írtunk a minap a Gazdára váró festékhegyek című cikkben. írásunkra máris többen jelentkeztek a mizsei kft.-nél. Ám a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központja tegnap pontosításként közölte, hogy elsődleGazdasarok Önkéntes harcostársaink Kertünkben, gyümölcsösünkben gyűlik a lombhulladék. Aki idejében elkészítette a komposzttá- rozót, annak nincs más dolga, mint összegyűjteni az elsárgult, megbámult íeveleket. Kár lenne elégetni, befüstölni vele amúgy is füstgőzös környezetünket. Ha komposztáljuk, jövőre visszajuttathatjuk a talajba az onnan kivont értékes tápanyagokat. Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy a kert, illetve a gyümölcsös egy-egy csendes, háborítatlan zugában hagyjunk némi búvóhelyül szolgáló lombot, rőzsét, gúlába rakott paradicsomkarót. Ide fészkelnek majd be azok az élőlények, melyek önkéntes harcostársaink a kártevők ellen. A bölcs gazda azt mondja: a kártevők ellenségei mind a barátaim. Itt van például a sün. Mindenki ismeri és szereti. Semmilyen kárt nem okoz, viszont tömegével pusztítja csigákat, a rovarokat, a talajlakó férgeket, sőt a magtárakban és kukorica- górékban vagy azok környékén fészkelő egerek fiókáit is. Ne üldözzük a vakondot! Ez a föld alatt rejtőző állat ugyanis nekünk dolgozik azzal, hogy a földben garázdálkodó gyökérkárosító paMEGEMLEKEZÉS. A Kecskeméti Főiskola Kertészeti Karán tegnap emlékünnepséget tartottak az 1956-os forradalom közelgő évfordulója alkalmából. Az eseményen megjelent és ünnepi beszédet mon- dott Pozsgay Imre, a Szent László Egyetem rektora. fotó: b. r. ________________Cikkünk nyomán___________________ Á rvízi festékadományok ges céljuk továbbra is az árvíz sújtotta területeken lakók segíti se. így csak az ottani igények kielégítése után döntenek az eddig és ezután - az egyházak, szociális intézmények stb. részéről - jelentkező kérések teljesítéséről. Mint a máltai szeretetszolgálat illetékese elmondta: a Lajosmi- zsén végzendő feldolgozás költségeinek finanszírozására a SZINT Kft.-vel közösen keresik a megoldást, hiszen a támogatásban részesülők adományként kapják a festékanyagot. jorokat, a drótférgeket és a lótücsköket kíméletlenül felfalja. Lehet, hogy a házigazda bosz- szankodik, ha a szépen gondozott pázsit vakondtúrással tarkított. Kitúrja a frissen ültetett palántát és a magvetéseket is. Azt is a rovására szokták írni, hogy elpusztítja a köztudottan hasznos földigilisztákat. Ennek ellenére a parkokon és a kerteken kívül védett állat a vakond. Legyünk kíméletesek vele szemben. A pázsittól búgó sörösüvegekkel, a járataiba helyezett fokhagymagerezdekkel, petróleumba vagy gázolajba mártott vattacsomóval vagy rongydarabbal eredményesen távol tartható. Mellette szól még az is, hogy a tápanyagokban dús, egészséges talajban annyi a földigiliszta, hogy a vakond megtizedelni sem győzi őket. A palánták visszanyomhatók a földbe, a magvetés pedig könnyedén pótolható. Mindez a kártétel eltörpül amellett, amit a földlakó férgek okoznának, ha a vakondot elpusztítanánk. Ugyanígy kíméljük meg az egérre hasonlító, de hosszabb orrú törpecickányt, mely meztelen csigákkal és lárvákkal táplálkozik. FOLYTATJUK. KOSZORÚZÁS. Az 1956-os forradalom és szabadságharc jakabszállási hősei előtt tegnap többen fejet hajtottak a községi temetőben lévő emlékfalnál. Elhelyezték a megemlékezés koszorúit is. fotó: p. s. Jogos az egymillió forint Megközelítőleg egymillió forint. Ekkora ösz- szegű térítési díjat állapított meg az önkormányzat az egyik Kazinczy utcai bérlakás bérlőjének. A lakásbizottság megdöbbentőnek ítélte az összeget. Kiskunfélegyháza Dr. Fehérváriné dr. Csölle Yvette jegyző asszony ezzel szemben úgy véli, megfelelően jártak el az ügyben. Hangsúlyozta, az összeget nem jegyzői utasítás, hanem önkormányzati megállapítás alapján szabta ki a hivatal. Elmondta: az.önkor- mányzati lakásrendelet szerint a bérlakásukat önként elhagyók az éves bérlet legfeljebb húszszorosát kaphatják meg térítési díjként. A kiskunfélegyházi gyakorlatban általában öt-hatszo- ros díjat szabnak ki, mérlegelve a lakás állapotát, frekventáltságát, méretét. A jegyző asszony kijelentette: a lelépési díj kiszabása nem tartozik sem a lakásbizottság, sem a képviselő-testület hatáskörébe. Kizárólag csak a polgármesteri hivatal állapíthatja meg. A Kormányos Imréné dr., igazgatási osztályvezető által kiszabott kétszeres lelépési díj négyszeresre növelését valóban a jegyző asszony kérte. A Kazinczy utcai, nagy alapterületű lakásban élő házaspár ugyanis méltánytalannak és diszkriminatívnak érezte az 540 ezer forintos összeget, amely kétszeres térítési díjnak felel meg, és amelyből le kell még vonni a lakás felújítására fordított összeget. A térítési díjakra szánt előirányzat a 2001. évi költségvetési rendeletben a polgármesteri hivatal hivatali fejezetei között található. Amennyiben ez az 1 millió forintos előirányzat túllépésre kerül, lehetőség van hivatali hatáskörben eljárva módosítani az erre vonatkozó előirányzatot. A lakást egyébként már elhagyták a bérlők, s részükre ez ideig még semmilyen összeg nem került kifizetésre. A felújítás költségeit, melyet a költségvetési üzem végez el, s amely várhatóan több százezer forint, levonják a 950 ezer forintból, és a maradvány kerül kifizetésre a volt bérlők felé. Készülnek az alapok fogadására Dél-Alföld A dél-alföldi régió: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye 1996- tól napjainkig 8,2 milliárd forint Phare-támogatásban részesült. Erről Jeszenszky Géza, a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke beszélt Békéscsabán, a „Felkészülés a strukturális alapok fogadására” című konferencián. Jövőre további 2,1 milliárd forintra számíthat a térség. Az érintett megyék programcentrumokat hoztak létre, amelyek feladata a regionális szintű projektek megvalósítása. Elsőbbséget élvez továbbra is az útfejlesztés, a hulladékkezelés, illetve a foglalkoztatást segítő programok. A csatlakozást követően válnak hozzáférhetővé az unió strukturális alapjai. Balesetek, bűnügyek Rács mögött a szatír A bajai rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy hölgyet Baján, nem messze a Szentháromság tértől. A 21 éves M. G. hétfőn hajnalban támadt rá a nőre a téren. Dulakodás közben a hölgy egy arra sétáló hajléktalannak odaadta a mobiltelefonját, abban a hiszemben, hogy az majd rendőrt hív. A férfi azonban ahelyett, hogy segítséget nyújtott volna, elszaladt a telefonnal, és magára hagyta a védtelen nőt. Később el is adta a mobilkészüléket. A rendőrségnek a hajléktalant már korábban sikerült őrizetbe venni, az erősza- koskodót most fogták el. KÖLCSÖNÖK. Csalás alapos gyanúja miatt vettek őrizetbe egy szolnoki vállalkozót. Az 52 éves J. L. ellen az a gyanú, hogy az utóbbi években több alkalommal vett fel kölcsönöket szolnoki vállalkozóktól, hogy a pénzt különböző üözletekbe fektesse. A kölcsönt nem adta meg, a csalás végösszege elérheti a 100 millió forintot is. a Közlekedés Kiskunfélegyházán az 5-ös út 113+500-114. km-ében ma és holnap is dolgoznak a vasúti átjáró átépítésén. Itt jelzőőrös forgalomirányításra kell számítani. Hídmunkákat végeznek az 51-esen a 86+100. km-hen, padkarendezést az 52-es út 56+600-59+900. km-ei közt. Burkolatépítés folyik a 44-es főút 17-18., az 51-es főút 139+100-139+700., az 53-as főút 5+200-6+800. és az 55-ös főút 68+300-71+887. km-eiben. TRAFFIPAX: Ma Kiskőrösön, Jánoshalma és Kunfehértó között az 5412-esen, az 55-ös főúton Kisszálláson, Kiskunhalason, Baján, Kecskeméten, holnap Csávolyon, Felső- szentivánon, Kiskőrösön, Kecskeméten, az 5408-as úton Zsanáig, Kiskunhalason a Majsai úton, valamint az 53-as főút 59.100 méterénél lévő parkolónál számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ■ r A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatot hirdet a vidékfejlesztési célelőirányzat 2001/2002. évi támogatási céljainak megvalósítására Pályázat nyújtható be az alábbi témakörökben: A) Ökológiai alapú komplex gazdasági fejlesztési programok támogatása B) Helyi jellegzetességű, tájspecifikus mezőgazdasági tevékenységek, és ezekre épülő élelmiszer-feldolgozás és -értékesítés fejlesztésének támogatása C) Hagyományos kézműipari kismesterségek támogatása D) Nem élelmiszer célú helyi természetes alapanyagok hasznosításának, feldolgozásának és értékesítésének támogatása (takarmány kivételével) E) Falusi és agroturizmus fejlesztésének támogatása F) Falvak megújítását, a vidék szellemi és tárgyi örökségének megőrzését segítő programok támogatása G) Vidéki infrastruktúra fejlesztése Pályázat kizárólag a megadott adatlap-egységcsomagok felhasználásával nyújtható be. A 2001. évi pályázatok beadási határideje: 2001. október 31. A benyújtás helve: A pályázatban foglalt fejlesztés megvalósulási helye szerint illetékes regionális vidékfejlesztési iroda. A részletes pályázati felhívás, valamint a pályázati adatlap-egységcsomag letölthető az Internet www.fvm.hu honlapról, valamint korlátozott számban beszerezhető az FVM Regionális Vidékfejlesztési Irodában. A pályázati lehetőségekkel kapcsolatban részletes felvilágosítást az FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztálya Regionális Vidékfejlesztési Irodája nyújt, amelynek elérhetősége: Dél-alföldi Regionális Vidékfejlesztési Iroda 6741 Szeged, Rákóczi tér 1. Tel.: 62/566-094 V mmiiimiimmiiiimmimiiiiiiimniiiimimiiimiiiimimiiiiiiiiiimiimiiiniiiiLH ÜNNEPIAJANDEK Október 22-én Minden 5.000 Ft feletti vásárlás esetén 500 Ft vásárlási utalványt adunk ajándékba Élelmiszer - divat - kötött - konfekció - cipő - vas-edény Sport-játék - papír-írószer-könyv osztályokon. **** Cipő-bőrdíszmű osztályon minden edző- és teremcipő 28-40. méretig 20% engedménnyel **** Sport-játék osztályon Egyes plüssfigurák 40% engedménnyel, 3 dimenziós puzzle építők 8.340 Ft helyett 1.999 Ft-ért. Egyes kondicionáíógépek AKCIÓS áron! **** Divat osztályon Egyes Sariana és Triumph fehérneműk 30% engedménnyel! **** Goldenland férfi hosszú ujjú ingek 1.100 Ft-ért Singlair férfi hosszú ujjú ingek 2.350 Ft-ért Ünnepi nyitva tartás: október 20-án: 9-18 óráig; élelmiszerosztály: 6.30-19.00 óráig, október 22-én: 9-13 óráig; élelmiszerosztály: 6.30-13.00 óráig. Vásár, amíg a készlet tart! 30 EVES az ALFÖLD ÁRUHÁZ