Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-19 / 245. szám
Október 24-én keresse az újságárusoknál! MÓDOSÍTJÁK A JÁTÉKSZOFTVERT. A Microsoft hivatalosan bejelentette: módosítja a Flight Simulator 2002 című játékszoftverét. A legújabb verzióban nem szerepelnek majd a World Trade Center támadások áldozatául esett ikertornyai. A játék megjelenése ennek megfelelően csúszik: a kiadást októberre tervezték. A programban egyébként az Egyesült Államok és a világ élethűen ábrázolt tájai felett repülhetnek a játékosok. A képen a szoftver korábbi verziójának bontója szerepel. ■ A cégek 85 százaléka Windows-t használ A Microsoft Windows tenné- ezer vállalat 498 ezer PC-jén fut kei uralják a hazai vállalati Windows: ezen belül a gépek piacot - derült ki egy közel- 36,7 százaléka Windows 98-as múltban elkészült felmérés- programmal működik, míg 27,1 bői. A legelterjedtebb a Mic- százalékuk Windows NT-vel. A rosoft-szoftver - és egyben kutatás kimutatta, hogy a nagy- PC-operációs rendszer - a vállalatok körében az eloszlás Windows 98 a hazai vállala- némiképp eltér az általában jeltok számítógépein. lemzőtől: e cégeknél ugyanis legnagyobb, 38,7 százalékos A10 fő feletti vállalati szegmens- arányban Windows NT-t hasz- ben található mintegy 600 ezer nálnak. asztali személyi számítógép A cégek nagyságát tekintve 85,1 százalékán Windows ope- különbség az is, hogy míg a kö- rációs rendszer fut - közölte a zépvállalatok 22,1 százaléka Bell Research és a Think Con- Windows 95-öt használ, addig a suiting. A két szervezet együttes nagyvállalatok esetében ez az kutatásából kiderül, hogy a ha- arány csak 16,0 százalék, gyományos MS-DOS mindössze A kisvállalati szegmensben a a gépek 11,2 százalékán fut, míg Windows-programmal felszerelt a hálózati alkalmazások terén gépek csaknem felén, azaz 46,8 egyre inkább tért nyerő Linux százalékán Windows 98 fut. csupán a PC-k 1,6 százalékán Minden negyedik kisvállalati alapértelmezett operációs rend- asztali személyi számítógépre szer. Windows 95-öt telepítettek, A közlemény szerint az in- ugyanakkor e cégek közül hasz- gyenesen telepíthető és használ- nálják a legtöbben, a vállalatok ható Linux elterjedtsége a kis- 12 százaléka, a Microsoft leg- vállalati szegmensben a legje- újabb fejlesztésű operációs rend- lentősebb. A felmérést bemuta- szerét, a Windows 2000 Profes- tó magyar infokommunikációs sionalt. jelentés szerint mintegy 30,2 _________________________I L egális szoftverek: diákoknak háromezer Háromszázötvenezer, a felső- oktatásban szereplő diák és tanár juthat hozzá a Microsoft rendkívül kedvezményes programcsomagjához a közeljövőben. A cég egy Windows operációs rendszerekből, Office irodai alkalmazásokból, webszerkesztő- ből, fejlesztő eszközökből és BackOffice ügyfél hozzáférési li- cencekből álló csomagot állított össze, melyet a jogosultaknak 3000 - azaz, nem tévedés, háromezer - forintos áron árusítanak majd. A csomag természetesen a legfrissebb szoftvereket tartalmazza, de igény szerint lehetőség van a régebbi fejlesztésű programok, változatok megvásárlására is. A kedvezmény - melyről Stumpf István kancelláriaminiszter és Jean-Philippe Courtois, a Microsoft európai, afrikai és közel-keleti térségének elnöke a közelmúltban szándék- nyilatkozatot írt alá egyaránt vonatkozik az állami, egyházi és magánintézmények valamennyi nappali, esti és levelező tagozatos hallgatójára. Hírek wapon is A felvételizők e hónaptól már a mobiltelefonjukon keresztül, wapon íwap.fisz.hul is lehívhatják a legfontosabb felvételi és nyelvvizsga-híreket. A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) ezzel kívánja segíteni a felsőoktatási intézményekbe jelentkező diákokat. Jelenleg a középiskolások 50 százaléka rendelkezik mobillal, éppen ezért a FISZ bízik abban, hogy ezzel is hatékonyabbá teheti a felvételi információáramlást. ■ Számítógép pedagógusoknak, köztisztviselőknek Kecskemét A köztisztviselők és pedagógusok számítógéphez jutását elősegítő pályázat céljáról, feltételeiről kaphattak átfogó tájékoztatást annak a minapi fórumnak a résztvevői, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztos- sága rendezett Kecskeméten. Deák Zita, a kormányhivatal főosztályvezetője már elöljáróban leszögezte: „jóval többről van szó, mint számítógéposztogatásról.” Deák Zita rámutatott: a számítógép otthoni használatához és az internet-hozzáféréshez nyújtandó támogatáson túl a pályázat nyertesei - szakmai képzettségük gyarapítására - három éven át többféle ingyenes távoktatási csomagból választhatnak. Ismertette, hogy a Széchenyi-terv Információs Társadalom- és Gazdaságfejlesztési Programja keretében meghirdetett pályázat alapján 10 ezer köztisztviselő, továbbá ugyanennyi pedagógus juthat hozzá korszerű, multimédiás futtatásra (köztisztviselők esetében pedig az elektronikus aláíráshoz szükséges kártyaleolvasásra is) alkalmas számítógéphez. Erre a célra együttesen 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte Deák Zita. Elmondta, hogy a számítógépet - havi 30 órás díjtalan internetes hozzáféréssel - csak használati joggal kapják meg három esztendőre a nyertesek. Az erről szóló szerződés után viszont rendkívül kedvező áron, úgymond könyvértéken megvásárolhatják azt. Hangsúlyozta, hogy a 250 ezer forint értékű számítógép használatára pályázóknak nem kell saját forrást biztosítani. A pedagógusok esetében viszont az iskolának, illetve az oktatási intézmény fenntartójának ki kell egészítenie az állami támogatást - annak mértékétől függően 62 ezer 500, illetve 125 ezer forinttal. Deák Zita kitért arra is, hogy a köztisztviselőknél azért nem kérnek munkáltatói hozzájárulást, mivel az ő munkaadójuk a kormány. „Az egyik zsebből a másikba értelmetlen lenne áttenni a pénzt” - magyarázta. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy - egyéb feltételek mellett - a számítógép használatát a kezelésére vonatkozó, megfelelő ismeretekhez kötik. Aki nem rendelkezik informatikai végzettséggel vagy ECDL számítógéphasználói jogosítvánnyal, annak az utóbbit meg kell szereznie. Ehhez távoktatási csomagot kap. A Pedagógus Szakszervezet Bács-Kiskun Megyei Szervezetének képviselője a kecskeméti fórumon bejelentette: az országos érdekképviselet minden megye- székhelyen konzultációs lehetőséggel segíti a számítógépes vizsga megszerzését. __________________ MTI N fi feledje! BnMisit i Duna-Tisia közén MINbEN második CSALÁD olvassa. SZGK.o, TŰK.-, KAMION-, PŐTKOCSIJAVÍTÁS- Személygépkocsik, tehergépjárművek javítása (1-241)- Fékpadi mérés (3,5 t összsúlyig)- Dízelgépjárművek motordiagnosztikája- Műszaki vizsgára felkészítés, vizsgáztatás- Szerviz, olajcsere (Agip olajokkal)- Nyugati tehergépjárművekre levegő- szűrők, gázolajszűrők, olajszűrők forgalmazása SÁFÁR AUTÓJAVÍTÓ Bt. és Hírős Center Kft. Kecskemét, Talfája 306/A (441-es út kivezető szakaszán, a Kecskemét-táblától 200 m-re) Tel.: 06-30/9686-132, 76/402-868 MEDIFAT i j r Ulf ■ JJJ STUDIO Testsúlycsökkentő és egészség- megőrző programok Testfogyasztás! Cellulitiszkezelés DMoeféktrfkus testxsir* csökkentő orvosi módsser Orvosok által végzett nagy hatású újdonság a testsúlyfelesleg és cellulitisz kezelésében. Alakformálás és fogyás vágás nélkül! 4 hetes alapkúra és intenzív méregtelenítő kúrák Kecskeméten és Szegeden. Érdeklődés és előzetes időpont-egyeztetés: 06-30/9036-886, 06-30/2185-701. a Petőfi Népe megrendelhető OÍFMLGMM a 06-80/480-756-os zöldszámon. Hétfőtől péntekig délelőtt 8 és II óra között. Petőfi Népe Grátisz szolgáltató és információs kiadvány Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Kecskemét, Szabadság tér 1/A Tel.:76/518-200 Felelős kiadó: Gazsó László ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: Dr. Lovas Dániel Terjeszti: a kiadó saját terjesztő hálózata Tel.76/486-539 Hirdetésfelvétel: Kecskemét, Szabadság tér 1/A Tel.76/518-200 Fax76/481-386 Varga Miklós, Méhesi Éva, Czakóné Futó Edit, A-Press Bt., Ziccer Bt., dr. Markó Józsefné, Farkasné Szigeti Valéria, Szőnyi Zoltán, Kovács Judit. Szedés: a kiadó elektronikus rendszerén, Color: Zsoo • • „Az újság a i'mnd« szerkesztőségi rendszerrel készült.” Kéziratokat nem őrziink meg és nem küldünk vissza. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. JOKER BÚTORÁRUHÁZ OLCSÓ NÉMET BÚTOROK ÁRUHÁZA ÓRIÁSI VÁLASZTÉK 1000 m2-en! Kecskemét, Ceglédi út Tel: 76/497-321 Fax: 76/503-706 Nyitva: H-P: 3-18; Szó: 8-12 wäg. Szeretettel várjuk az Arany Bábel Klasszikus Köny- -- “ ‘ vesboltban, ahol a hagyományos, magyar nyelvű könyvkínálat teljes skáláját megtalálhatja: szépirodalmi művek, kötelező olvasmányok, barkácsolás, művészeti albumok, krimi, mezőgazdaság, önéletrajzok, sikerfilmek alapművei, szakácskönyvek, természettudományi-, műszaki- , jogi-, manager irodalom, ifjúsági- és mesekönyvek, ezotérika, útikönyvek, térképek ................ Egye dülálló szolgáltatásunk az olvasósarok. 4BÍ Következő író-olvasó találkozónk időpontja: november 25., csütörtök 17.00 óra, melynek keretében Saád Katalin (a Katona József Színház dramaturgja) mutatja be legújabb könyvét. Vegyen részt a Katona József Megyei Könyvtár „Kié lesz a könyv?” c. vetélkedőjén, ahol kínálatunkból nyerheti meg a díjakat. Kecskemét, Arany J. n. ÍO. Tel.: 76-417-517 Nyitva tartás: H-P: 9.00-18.00 SZÓ: 9.00-13.00 K FI :P-KER-I RIO' ÉPtregMtt szbu««jmo gresaBEira mt. ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS- 5 cm-es homlokzati hőszigetelő Nikecell: 749 Ft/m2- Üveg szövet háló: 205 Ft/m2-től- ARTEX V 2001 homlokzati hőszigetelő ragasztó 30% homokhozzáadással dúsítható: 144 Ft/kg- X7G flexibilis csemperagasztó, 25 kg: 3980 Ft- Mediterrán cserép: 1750 Ft/m2-től- Revco színezővakolat helyszíni keveréssel Kecskemét, Hetényi út (Sutusfalu után balra) Tel.: 30/9436-495 Öntöttvas fürdőkádak és zuhanytálcák már 9.900 Ft tói' Kecskemét, Bajnok u. 9. Nyitva: H-P: 8-17; Szó: 8-12 óráig. Tel./fax: 76/487-006, 76/494-970 BUTIKOSOK! DIVATÁRUSOK, FIGYELEM! Elfekvő árukészletét MEGVÁSÁROLOM! Telefon: 06-30/262*8045 ÉPÍTKEZIK? SEGÍTÜNK! Rittgasser és Müller Építő és Ablakgyártó Kft. REHAU profilból készült műanyag ablakok, erkély- és bejárati ajtók, télikertek gyártása, forgalmazása. A nagy érdeklődésre való tekintettel szeptemberi akciónkat meghosszabbítjuk. íber 20-aig ,I0«40®4 írengedménnyel olhat termékeinkből. Acélmerevítéses, öt ponton záródó bejárati ajtó már 96.600 Ft+áfa ártól. Olasz márványkönyöklő 3.680 Ft/m+áfa ártól. TERMÉKEINK MEGTEKINTHETŐK: 6500 Baja, Szegedi út Tel./fax: 79/323-818; 79/322-814 E-maii: resm.kft@elender.hu 1077 Budapest, Wesselényi u. 23. Tel./fax: 06-1/342-2339 Honlap: www.rmkft.hu Az ablak teszi a házat