Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-19 / 245. szám

Október 24-én keresse az újságárusoknál! Tízéves a kecskeméti ÁFEOSZ-iskola Tízéves fennállását ünnepli a kecskeméti ÁFEOSZ-iskola. A szövetkezeti oktatás hagyományai alapján 1991-ben a Ke­reskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola újjászerve­ződésével kezdte meg működését. Az országos beiskolázási intézmény mára nemzetközileg is elismert szakmai-okta­tási műhellyé fejlődött. A tanulók létszáma megtízszere­ződött, a képzési lehetőségek is folyamatosan bővülnek. Az évforduló és a tegnapi ünnepség alkalmából dr. Fehér Tibor igazgató főtanácsost és Kiss Istvánné dr. igazgatóhelyettest kértük az értékelésre, a rövid- és hosszú távú tervek bemu­tatására.- Hogyan em­lékszik visz- sza a kezde­tekre?- Egy jubi­leum kap­csán az em­berben fel­merülnek sa­ját élményei is - mondta dr. Fehér Tibor igaz­gató. - A Kecskeméti Főiskola jogelődjénél több mint két évti­zedig dolgoztam megszakítás nélkül. Sikeresnek értékelhetem a pályámat: az egyik legfiata­labb tanszékvezető, sőt főigaz­gató-helyettes is voltam ezzel párhuzamosan. Felkérés és pá­lyázatom nyomán az ÁFEOSZ- iskola igazgató főtanácsosává neveztek ki 1995-ben. Elődöm, dr. Bozsó Ferenc és munkatársai jó alapokat teremtettek a későb­biekben dinamikussá váló kö­zépiskola kifejlesztéséhez. A korábban is itt dolgozó va­lamint a később ide kerülő pe­dagógusok olyan kiváló szak­mai-emberi közösséget alkot­tak, s alkotnak ma is, melynek eredményeként iskolánk mára a város, a térség, illetve a szakma egy meghatározó oktatási intéz­ményévé válhatott.- Mi a titka a folyamatos fej­lődésnek?- A jövő továbbfejlesztésé­nek alapjai és reményei ben­nünk vannak: tanárokban, dol­gozókban, diákokban. Nevelé­sünk tanuló- és emberközpon­tú, ügyelünk a morális értékek tiszteletére. Tisztaság és rend van a helyiségekben és a fejek­ben egyaránt. A dinamikus fejlődés másika mozgatórugója a minőség, és a feltételek biztosítása. Több vi­lágbanki és Phare-pályázat nyerteseként olyan pénzügyi fejlesztéseket tudunk végrehaj­tani, amelyeket saját erőből sok­kal nehezebb lenne megvalósí­tani. A tárgyi fejlesztések közül csak néhányat említek: új nagy­előadó, menedzsershop kialakí­tása, multimédia laboratórium, több mint 200 darab számítógép rendszerbe kötve, mellyel, azt hiszem, az élen járunk az okta­tási intézmények számítástech­nikai felszereltségét illetően. Tanulói létszámunk az alapí­tás óta megtízszereződött. Óri­ási hagyományokkal rendelke­ző kollégiumunkat is ennek megfelelően folyamatosan fej­lesztjük. A kollégium nemcsak fizikailag szerves része, hanem méltó társintézménye is az is­kolának. Olyan stratégiai lehe­tőség, amely biztosítja a magas színvonalú középiskolai kép­zést a távolabbi települések te­hetséges és arra érdemes diák­jai számára is.- Lehet-e a fejlesztést továbbra is hasonló ütemben folytatni?- Egy minőségi szintet nem elég elérni, azt meg is kell tar­tani. A sikeres Phare-tevékeny- ség és világbanki pályázatok eredményei megalapozzák a következő évek fejlődését. Táv­lati terveink legfontosabb ele­me a minőség további javítása. A nyelvtanulásnak és az infor­matikának a jövőben egyre in­kább eszközzé kell válnia, hogy a továbbtanulást, a sikeres munkavégzést segíthesse. A társadalmi elvárásoknak legin­kább megfelelő képzési formá­kat kívánjuk alkalmazni.- Melyek voltak az elmúlt tanév legjelentősebb tananyag- és eszközfejlesztései?- Az „Ifjúsági Szakképzés Korszerűsítése” elnevezésű, új világbanki programban való részvétel. A támogatást négy szakképzéssel nyertük el, me­lyek igazodnak a munkaerő-pia­ci igényekhez - mondta Kiss Istvánné dr. igazgatóhelyettes. - A képzés kompetencia alapú, modulrendszerű, a szakmai tu­dás megszerzését és a foglalko­zási készségek elsajátítását, be­gyakorlását teszi lehetővé. A program támogatásával jelentős eszközfejlesztésre is sor került intézményünkben.- Milyen forrásokból tudják még az oktatás feltételrerídsze- rét, színvonalát javítani?- Elsősorban a szakképzési alap támogatásából és pályáza­ton nyert forrásokból fejlesztet­tünk és valósítottunk meg új ok­tatási módszereket, szervez­tünk oktató-nevelő programo­kat, javítottuk a tárgyi feltétele­ket. Külföldi testvériskoláinkkal működő csereprogramjainkat is pályázati támogatásból tudjuk megvalósítani. Evente rendsze­res a tanár-diák csere a Klagen­furti Kereskedelmi Akadémiá­val. A dániai Naestved Business College Euroteam osztályával az európaiság gondolata jegyében tanulóink minden tanévben kö­zös feladatokat oldanak meg.- Hogyan érik el a tanulóköz­pontú oktató-nevelő munkál- Nyertes pályázóként öröm­mel veszünk részt az Oktatási Minisztérium COMENIUS 2000 Minőségfejlesztési programjá­ban. Intézményünk a „Teljes kö­rű minőségirányítás” modelljét építi. Munkánkat a Nemzeti Szakképzési Intézet szakértője támogatja. Létrehoztuk és to­vábbi kollégákat bevonva bővít­jük a minőségfejlesztő és értéke­lő csoportot.- Mi volt a pályázattal a cél­juk és hogyan hasznosítják az itt szerzett tapasztalatokat?- Célkitűzésünk elsősorban az intézményi helyzetfelmérés volt, a belső párbeszéd kialakí­tása, az adatok, információk fo­lyamatos és tervezett gyűjtése, elemzése, értékelése. Az intéz­ményt értékelve feltártuk erős­ségeit, gyengeségeit, a dolgozók elvárásait, jövőképét. Egy iskolában nem könnyű a minőségbiztosítás követelmé­nyeinek eleget tenni. Az elmúlt időszakban végrehajtott tuda­tos, szervezett fejlesztés azon­ban a minőséget középpontba helyező munkát eredményezett. Ezzel külső és belső partnereink is elégedettek. Az eddigi ered­mények alapján elmondhatjuk, hogy a munkatársak minőség­ügyi szemléletének formálódá­sa, az új módszerek megtanulá­sa, az egyre több sikeres tanuló és elégedett szülő megéri a fá­radságot. Kellenek a jelképek az iskolába, hiszen ezek is nevelik a tanuló ifjúságot - mondta a jubileumi ünnepségen dr. Fehér Tibor igazga­tó, amikor az emlékfal leleplezése után gratulált Kovács Márton szobrásznak. A művész az iskolának ajándékozta a tíz éve elülte- tett magból kiserkenő zsenge, mégis erős és felfelé törekvő, a Tudás Fáját jelképező alkotást. _______________fotó: k. j. A polgármesteri hivatal fontos lépést tett az európai oktatás felé az IFSI együttműködésével Balról jobbra: Dr. Szécsi Gábor - polgármester, Dr. Mustafa Dorbayani - IFSI ügyvezető igazgatója Dr. Szécsi Gábor, Kecs­kemét város polgármes­terének támogatásával a polgármesteri hivatal néhány vezetője nem­rég megkezdte tanul­mányait az IFSI - Nem­zetközi Továbbképző Intézetben az európai oktatási és az európai uniós szabványoknak megfelelően, az intézet oktatási stratégiájának és szolgáltatásainak se­gítségével. Az intézmény külföl­di szakemberek és elő­adók csoportja által gondosan és sziszte­matikusan kifejlesztett oktatási rend­szert biztosít a polgármesteri hivatal doktori fokozatú diplomával és jogász végzettséggel rendelkező vezetői részé­re, kétéves képzés formájában. A két in­tézmény közötti szakmai-oktatási egyez­mény közigazgatási képzésre, szakmai tanulmányokra, speciális angol tantár­gyakra (ESP), angol mint idegen nyelv (EFL) képzésre és az Edexcel International London Tests of English (LTE) nemzetközi nyelvvizsgájára vonat­kozik. Az együttműködési program intenzív angol nyelvtanfolyammal kezdődött, amelyet olyan szakmai tantárgyak okta­tása követ, mint például nemzetközi kapcsolatok, európai uniós tanulmá­nyok, üzleti jog, tárgyalási készségek, grafikonok és ábrák bemutatása, nem­zetközi levelezés, európai menedzs­ment stb. A hallgatók mindegyik tantár­gyat angol nyelven tanulják majd. A tanfolyamot sikeresen elvégző veze­tők IFSI-diplomát vagy -oklevelet kapnak Európai Közigazgatási Üzleti Admi­nisztráció címen, amelyet az Egyesült Királyságban található Abbey Főiskolák hitelesítenek. A szerződés aláírásakor dr. Szécsi Gá­bor hangsúlyozta, hogy a két intézmény közötti tartós együttműködés első lépé­seként szeretné a polgármesteri hivatal és az IFSI közötti oktatási kapcsolatot más területekre is kiterjeszteni. Dr. Dorbayani, az IFSI ügyvezető igazgatója is egyetértett abban, hogy az intézet ér­deke a polgármesteri hivatallal történő szorosabb együttműködés kialakítása, és egyúttal felajánlotta támogatását az inté­zet lehetőségeihez mérten. A polgármester úr és a polgármesteri hivatal stratégiai-oktatási tervezete két­ségtelenül egy pozitív lépés, hogy a hiva­talban dolgozók szakértelmét tovább fej­lesszék, és ez óriási előrelépést jelent az Európai Unió felé. 117S29 Az Akasztói Béke Mezőgazdasági Szövetkezet (6221 Akasztó, Fő út 62-64.) értesíti tagjait és a még meglévő kívülálló üzletrész-tulajdonosokat, hogy 2001. november 8-án (csütörtök), délelőtt 9 órakor; határozatképtelenség esetén 1/2 10 órakor közgyűlést tart az akasztói művelődési házban. IGAZGATÓSÁG Széles körű viszonteladói és végfelhasználói vevőkörrel rendelkező papír-írószer nagykereskedés Bács-Kiskun megyei piaci kapcsolatainak ápolására kecskeméti illetőségű, gépkocsival rendelkező KERESKEDELMI KÉPVISELŐT keres. Az alkalmazásnál előnyt jelent: kereskedelmi végzettség, szakmai jártasság, üzletkötői gyakorlat és kapcsolatrendszer megléte. Fényképes szakmai önéletrajzot 2001. november 10-éig az alábbi címre várunk: Hírős Piért Kereskedelmi Kft. R 6000 Kecskemét, Pf. 41 5 ^ Y Htmi fttaxi C.ODP C.ODP AKCIÓS KINALA 2001. 0KT. 19-TÖL NOV. 1-IG ti Délhús lecsókolbász 479 Ft/kg idared alma A A I. oszt. O # Ft/kg FINOMLISZT HALMA Halas: Malom Kft Finomliszt 2 kg 119.­60 Ft/kg Arany Ászok sör 0,5 liter n 89, 178 Ft/I Viola mosópor automata Globus vaqdalthús ^ 99.- ® Ktuutj 762 Ft/kg 799.-Í 266 Ft/kg C00P mézespuszedli kakaós 200 g 1 09fi/cs 54sfia9 C00P citomlé 11 5f. /liter SáGa Füstli 140 g 109fi '/CS 779FtAg MiZo tejföl 20%-os 450 g 162fi /db 360FIA) MiZo party vajkrém natúr 250 g 199Ft/db 7ftFt/vg Otthon kávékeverék 250 g 199fi As 796FtAi Pickwick kamilla tea 20 filter 1 95fi 7(S 6500FtAg Boci tejcsokoládé 100 g 149Ft/db uíofia. Győri Negro cukorka classic 100 g 95fi/cs ísoma, Szobi málna-/narancsízíí szörp 0,5 I 95fi/ü iíofi/i Akciós termékeinket keresse a Bács-Kiskun, a Csongrád és a Tolna megyei Coop üzletekben.

Next

/
Thumbnails
Contents