Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-09 / 236. szám

Petőfi Népe 2001. Október 9., kedd Kiskunfélegyháza és környéke Szerkeszti: Szász András ' Hírek IRODALMI EST. Gárdonyi Gé­za munkásságáról tart előadást Juhász István, a Móra Ferenc Gimnázium tanára a Hattyúház­ban október 11-én, csütörtökön este 6 órakor. Az irodalmi estet a városi könyvtár szervezi. KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ. Egy asszony meg a lánya címmel nyílik kiállítás Garamvölgyi Margit és lánya, Aszalós Ilus fes­tőművészek alkotásaiból októ­ber 11-én, csütörtökön délután 5 órakor a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ ga­lériájában. A tárlatot, amely ok­tóber 27-ig tekinthető meg, Du- lity Tibor festőművész nyitja meg. TANÁCSKOZÁS. A Kárpát-me­dence mint természeti és föld­rajzi egység címmel rendez kon­ferenciát a Közép-Európa Klub Kiskunfélegyházán, október 12-14. között. A rendezvény cél­ja, hogy fórumot biztosítson azoknak, akik az 1920-as évek­ben szétdarabolt Kárpát-meden­ce természeti és földrajzi egysé­gének helyreállításában részt vesznek. A tanácskozás október 12-én, reggel 8 órakor kezdődik a félegyházi polgármesteri hiva­tal dísztermében. Elnöke prof. dr. Meskó Attila akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese. _________■ Ki skun TV-műsor Kedd. Sugárzott adás: 10-től 20 óráig. 10.00 Képújság, 17.30 A sebesség bűvöletében 2. rész, 18.00 Telefonbetyár, 19.00 Ré­giónk hírei, 19.20 Klippek, 19.30 Sportvarázs. Szerda. Sugárzott adás: 14- től 24 óráig. 14.00 Képújság, 18.10 Perla Negra - Fekete Gyöngy 142. rész, 18.55 Rek­lám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Magyarok - magyar film, 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 A se­besség bűvöletében 2. rész ism., 21.50 Képújság. Csütörtök. Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.42 Perla Negra - Fekete Gyöngy 142. rész ism., 18.28 Távoli szolgálat: Ciprus - kis- film, 18.55 Reklám, 19.00 Régi­ónk hírei, 19.20 A gonosz - francia játékfilm-sorozat, 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 Távo­li szolgálat ism., 21.46 Képúj­ság. Péntek. Sugárzott adás: 14- től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.36 Perla Negra - Fekete Gyöngy 143. rész, 18.21 Ort-IKI Gyermekszínház előadása, 18.55 Reklám, 19.00 Régiónk hírei, 19.20 Éjféli átkelés - ame­rikai film ism., 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 Különjárat, 22.45 Képújság. Szombat. Sugárzott adás: 8- tól 18 óráig. 8.00 Műsorismer­tetés, 8.05 Gyermekműsorok, 8.30 Pumukli kalandjai, 8.55 Debreceni Virágkarnevál és tű­zijáték ism., 10.55 Bencze Show: Muskát András, 11.24 Képújság. Vasárnap. Sugárzott adás: 8- tól 18 óráig. 8.00 Műsorismer­tetés, 8.05 Egyházi műsor: Az anyaméh gyümölcse 1. rész, 8.55 Városkép: Petőfi-szobor, 9.00 Heti hírösszefoglaló, 9.30 Bencze Show: Miklósa Erika, 10.01 A Vagantis trió koncertje a Constantinumban. 11.31 Kép­újság. Hétfő. Sugárzott adás: 14-től 24 óráig. 14.00 Képújság, 17.40 Perla Negra - Fekete Gyöngy 143. rész ism., 18.25 Szivár­vány - sztármagazin: Fekete Vonat, 18.55 Reklám, 19.00 Ré­giónk hírei, 19.20 A hét kérdé­se, 19.30 A jégmadár gólja - olasz film, 21.00 Régiónk hírei ism., 21.20 Biztonsági zóna, 21.50 Képújság. Mondjon le az alpolgármester! Bencsik Károly alpolgármester idősebb fiának legutóbbi ügye élénken foglalkoztatja a kis- kunfélegyháziakat. A többség elvárja, hogy az alpolgármester azonnal mondjon le. Nemcsak alpolgármesteri tisztségéről, hanem önkor­mányzati képviselőségéről is. Mások szerint felnőtt fia bűneiért nem feltétlenül okolható az apa. Kiskunfélegyháza A kérdezettek többsége nem adta nevét vélemé­nyéhez. Mint mondták, tartanak a megtorlástól. íme, néhány álláspont: A kiskunfélegyházi K. J. úgy véli, Bencsik Károly alpolgármester nem felelős nagyobbik fia botrányaiért. Alpolgármesteri tisztségéről sem kell lemondania, hiszen nagykorú gyerme­kéért nem vállalhat felelősséget. Egyébként is - vélekedett -, senki nem tudhatja előre, milyen felnőtt válik a fiából. Annyi azonban biztos: a botrányos magatartást nem apjuktól tanulták a fiúk. K. J. egyébként ismeri a családot. Elmon­dása szerint az alpolgármestert és feleségét tisz­teli, ám a nagyobbik fiúról semmi jót nem tud mondani. K. D. szerint viszont Bencsik Károly alpolgár­mesternek igenis le kellene mondania. Egy apa mindig felelős a fiáért és annak tetteiért. Ennek ellenére K. D.-nek az a meggyőződése, hogy a Bencsik család, a tavalyi olajügyhöz hasonlóan, ezt is meg fogja úszni. A kisgazda párt és a Fi­desz kihúzza őket a bajból - vélekedik. A nyu­gati demokráciákban egy-egy ilyen eset kapcsán azonnal lemondanak a politikusok. Mi sajnos még messze állunk ettől. S. L. jellemző esetnek tartja ifjabb Bencsik Károly ügyét. Mind mondta, a vezető beosztá­Felfüggesztik a cégbejegyzést? sú emberek gyermekei korábban is, ma is haj­lamosak arra, hogy visszaéljenek szüleik társa­dalomban betöltött anyagi vagy politikai hatal­mával. Úgy érzik - legtöbbször nem is alaptala­nul -, hogy ez a hatalom pajzsként védi őket, melynek fedezékében akár törvénybe ütköző cselekedeteket is elkövethetnek. A felelősségre vonást úgyis kivédik a szülők. S. L. szerint lé- tezhetetlen, hogy a fiatalember alpolgármester édesapja tudomása nélkül követte el kétes ügyei sorozatát. Inkább azt tartja valószínű­nek, hogy a fiatalembert a tavalyi olajügy el tu­solása bátorította fel újabb bűncselekmény el­követésére. Az alpolgármesternek már akkor le kellett volna vonnia a következtetéseket és le­mondania beosztásáról - vélekedett a középko­rú félegyházi férfi. Ha nem is jószántából, de legalább a polgármester és képviselő-testület nyomására. Berecz József, önkormányzati képviselő, az FKgP kiskunfélegyházi szervezetének elnöke szerint az alpolgármester közvetlenül nem tehe­tő felelőssé felnőtt fia cselekedeteiért. A város­atya ugyanakkor elismerte, hogy fia botrányos ügyei politikailag és erkölcsileg is lehetetlen helyzetbe hozták idősebb Bencsik Károlyt. En­nek következményeitől - politikusként - sajná­latosan ugyan, de nem mentesülhet. Mindazon­által Berecz József úgy véli, ez még nem jelenti azt, hogy az alpolgármesternek feltétlenül le kellene mondania. Kíváncsiak voltunk Ficsór József véleményé­re is. Ám a polgármester szabadságon van. Lapunk álláspontja továbbra is változatlan. Tehát attól függetlenül, hogy tehet-e vagy nem fia ügyeiről, az alpolgármesternek vissza kell vonulnia a közéleti szerepléstől. púnknak elmondta: hiteles értesí­tést eddig még nem kapott a fel­függesztésről. Ám mint hozzátet­te, ha valóban igaz a hír, csúszhat a vízjogi engedély megszerzése. Ebben az esetben viszont nem kezdhetik el a helyreállítást. Ugyanakkor a törvényes bejegy­zésig nem kapják meg a tisza- alpári önkormányzat 200 ezer, il­letve a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium négymillió forintos támogatását sem. Az ügyre még visszatérünk. __ GYŐRI ANIKÓ Ti szaalpár Az 1998-as árvíz idején kezelő nélkül maradt alpári nyárigát helyreállítását és fenntartását a nyár végén alakult Alpári Nyári­gát Vízgazdálkodási Társulat vál­lalta fel. A 4275 hektárnyi védel­mi területet felölelő társulat elnö­ke, Seres Imre elmondta: amint a gát vízjogi engedélyét megkap­ják, hozzákezdenek a munkához. Nagyon fontos, hogy a védmű az esetleges újabb téli árvíz előtt helyre legyen állítva. Az engedély Bontják a szükséglakásokat Kiskunfélegyháza A közelmúltban megkezdték a Kun utcai szükséglakások bontását. Az ott élő, többségé­ben roma családokat az Alpári út 1. szám alatti ingatlanokba költöztették. A Kun utca környékén lakók örül­nek, hogy megszűnt az áldadan állapot, a bankfaluiak azonban vegyes érzelmekkel fogadták az új szomszédokat. A szükséglakások felszámolásáról áprilisban döntöt­tek a városatyák. Akkor még úgy tudták: az ott élő csaknem száz ember többsége jogcím nélküli la­káshasználó. így kiköltöztetésük után nem kell lakást biztosítani számukra. Időközben azonban kiderült, többségüknek mégis van bérleti szerződése. Sőt még elma­radt tartozásaikat is rendezték. Aztán egy szakértői vélemény is megállapította: valamennyi Kun utcai lakás életveszélyes. Tehát az önkormányzat­nak kötelessége gondoskodni az ott élők elhelye­zéséről. A testü­let úgy döntött, felújítják az Alpári út 1. szám alatti laká­sokat és ideigle­nesen oda köl­töztetik a közel harminc csalá­dot. Az Alpári úti lakások rendbe­tétele 4 millió forintjába került a városnak. A családok Bankfaluba költöztetésével sokan nem érte­nek egyet. Az ott élők közül többen az elköltözést fontolgat­ják. Ám mint mondják: ez nem olyan egyszerű. Házaikat ugyanis képtelenek eladni. Az Alpári út 1. szám alá költöztetett családok is elégedetlenek. Elmondták, új he­lyükön nagyon zsúfoltan élnek. Papp István, a körzet önkor­mányzati képviselője sem ért egyet a Kun utcaiak Bankfaluba költöztetésével. Szerinte jobb megoldás lett volna, ha az önkor­mányzat a mezőgazdasági iskola volt kollégiumát újítja fel. Ott bő­ven elfértek volna a Kun utcaiak. Ennek ellenére úgy véli, az Alpári útra költöztetett családok be fog­nak illeszkedni és semmi gond nem lesz velük. Már most is ren­det tartanak a házak körül. A fü­vet is lenyírták. A közeli szemét­rakás pedig nem most keletkezett, a városbeliek hordták oda. v. p. te/voffne WOLF AUTÓSBOLT Kiskunfélegyháza, Daru u. 7. Tel.: 76/466-591 VW, Audi, FIAT és egyéb nyugati autóalkatrészek széles választékával várja kedves vásárlóit. | Valvollne OLAJOK TERÜLETI KÉPVISELŐJE. BflUTÖLfiMPfl Hajópadlók, lambériák, táblásított fenyők ÚJ és uténgyériott autólámpák minden ttpushos. Forgalmazott termékeink:- Gyári és utángyártott fényszórók lámpatestek- Karosszéria elemek, Javító Ivek- Lökhárítók, hűtődlszrácsok- Visszapillantótükrök, tükörlapok- Vízhűtők, fútöradiátorok, lógkondihOtök- Távfényszórók, ködfényszórók, munkalámpák ‘ 1€HMEé termékek folyamatosan kaphatók. (IM0MÜ út én Szentesi út sarok) M/lte Ot-TMIWM. OS-SO SM0-8S4 Tel./fax: 76/460-084, 20/355-1976 116360 Egy verseny - négy serleg Ifjabb Juhász László híres édesapja nyomdokaiba lépett. PÓNIFOGATHAJTÁS Négy serleggel tért haza ifjabb Juhász László, a kiskunfélegyhá­zi Móra Ferenc Gimnázium diák­ja a szeptember 29-i, nagykőrösi országos pónifogathajtó ver­senyről. A harmadik alkalommal meghirdetett versenyről a va­dászhajtás második, az akadály­hajtás első, az összetett verseny első díját, valamint a legszebb fogatért járó kupát hozta el. A 16 éves ifjúnak volt kitől örökölnie tehetségét. Édesapja ugyanis nem más, mint Juhász László, a négyesfogat-hajtás 1984-es szilvásváradi világbaj­nokságának egyéni és csapat­győztese. Az ifjú Juhász László egyébként 5 évvel ezelőtt kez­dett a fogathajtással foglalkozni. A versenyzést továbbra is folytat­ni szeretné. Álma, hogy kijusson a világbajnokságra. Az ifjú fogathajtó indult a Kocséron tartott országos baj­nokságon is, ahol a díj- és mara- tonhajtás első helyezését, vala­mint az akadályhajtás második díját szerezte meg. A hetény- egyházi lovasversenyen a mara- tonhajtás legjobbjaként, illetve az akadályhajtás második he­lyezettjeként végzett. Legköze­lebb október 13-14-én, az orszá­gos bajnokság Jászkarajenőn rendezett harmadik fordulóján vesz részt. GYŐRI ANIKÓ Állásajánlatok A megyei munkaügyi központ félegyházi kirendeltsége a követ­kező munkalehetőségeket ajánl­ja: Nők: varrónőt és vasalót keres­nek Kiskunfélegyházán és Gáté- ron. Férfiak: minősített hegesztőt, szerkezeti lakatost, villanyszere­lőt, szobafestő-mázolót, csoma­golót és hűtőházi rakodómun­kást alkalmaznának Kiskunfél­egyházán, szerződéses katonát a vezénylés szerinti helyen. Mindkét nem: cipőgyártót vennének fel Petőfiszálláson. További felvilágosítást a Bács- Kiskun Megyei Munkaügyi Köz­pont kiskunfélegyházi kirendelt- ségén kérhetnek. ________■ An yakönyvi hírek Születtek: Gyovai Katalin (anyja neve: Bánfi Anikó), Tabajdi An­na Borbála (Sípos Szilvia), Taskovics Alina (Szalai Márta), Kovács Márk József (Bencsik Tünde Ilona), Magyar Zsuzsan­na (Szász Mária Zsuzsanna), Fa­ragó Bence László (Eszik Móni­ka), Dósa Ágnes (Drozdik Tí­mea), Kákonyi Ákos (dr. Kánitz Edit Melinda), Pál Eszter (Bár­dos Rita), Szabó Dominik (Sza­bó Erika Erzsébet), Berecz Ist­ván (Kis-Elek Erika Erzsébet). Házasságot kötöttek: Csányi Ildikó - Szabados Tamás, Csitos TEMETKEZÉS: VSZKSZ Temetkezési Részleg Kiskunfélegyháza, Jókai u. 1. Tel.: 76/462-663 AKOÖ! A Csempe-raktáráruházban minden HlfcDFFÉSFELVÉm PETŐFI NÉPE Kiskunfélegyházi Szerkesztősége KOPASZNÉ GÁL KATALIN kereskedelmi irodavezető ZALAKERÁMIÁS falicsempe és padlólap 10-15%-os árengedménnyel ! Várjuk kedves vásárlóinkat. Kiskunfélegyháza, Mártírok u, 1. Tel.: 76/463-274, ^ 06-30/9987-375 Raktáráruház: Kiskunfélegyháza, Izsáki út. Tel.: 76/466-733 Bem utatóterem : Kiskunfélegy háza, Kazinczy u. 1. 76/430-444. m3S0 megszerzéséhez szükséges cég­bírósági bejegyzés kérelmét be­adták. Sőt, a kérelem visszaigazo­lását is megkapták már. Győri Ist­ván azonban nem fogadta el a tár­sulat megalakulását. Az alpolgármester a megyei ügyészséghez fordult és a cégbe­jegyzés felfüggesztését kérte. Vé­leménye szerint ugyanis a földtu­lajdonosoktól begyűjtött aláírá­sok nem valódiak. Kifogásolta to­vábbá a társasági formát is, ame­lyet nyereségorientáltnak ítélt. Seres Imre, a társulat elnöke la­A közelmúltban megkezdték a regi lakások bontását, fotós v. p. Eszter - Francia Csaba, Lovas Anikó Erzsébet - Sárkány Fe­renc, Arany Andrea - Ficsór Ist­ván, Szappanos Tünde Ildikó - Németh Péter István, Losonczi Erzsébet - Bánfi Kornél Gábor, Orbán Emese Éva - Karádi Ist­ván. Meghaltak: Palásti Erzsébet Borbála, Szemerédi Miklós Já­nos, Gubcsi Zsuzsanna, Tapol- csányi György, Tóth László, Kókai János - Kiskunfélegyhá­za, László Jánosné Németh Ro­zália - Tiszaalpár. ___________________________!

Next

/
Thumbnails
Contents