Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-08 / 235. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2001. Október 8., hétfő Szabadon engedték a brit újságírót A NATO európai erőinek főparancsnoka új katonai doktrínát sürget Tömegesen érkeznek az afgán menekültek az afgán-pakisztáni határra. Közöttük sok a gyerek fotó! europress/epa A tálibok vasárnap bejelentették, hogy szabadon engedték az illegális határátlé­pésért letartóztatott brit újságírónőt. Yvonne Ridleyt szeptemberben fogták el és kémkedéssel is vádolták. A tálibok azt is bejelentették, hogy készek őrizetbe venni és bíróság elé állítani Bin Ladent. A brit újságírónő szabadon engedésére ma­ga Omar móllá, a tálibok vallási vezetője adott engedélyt, ám annak időpontja az utolsó pillanatig bizonytalan volt. A szaba­dulás tényét egyébként eddig csak afgán hivatalos források közölték. Eközben a tálibok ellen harcoló Északi Szövetség cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a milicisták erősítést küldtek volna az üzbég határ közelébe. A pakisztáni szék­helyű afgán hírügynökség vasárnap jelen­tette, hogy a tálib vezetés nyolcezer katonát vezényelt az üzbég határhoz. Az afgán vé­delmi forrásokra hivatkozó jelentés az erősí­tést azzal indokolta, hogy amerikai katonák érkeztek Üzbegisztánba. Az afgán ellenzéki­ek ugyanakkor azt közölték, hogy semmi­féle hírük nincs a tálib erősítésről. Ami az esetleges amerikai hadművelete­ket illeti, a The New York Times című napi­lap vasárnapi számában azt a meglepő hírt közölte, hogy csak néhány tucat, különle­ges műveletben bevethető amerikai katona tartózkodik az afgán határ közelében. A lap ugyanakkor azt írja, hogy az Egyiptomban jövő héten kezdődő hadgyakorlatokon részt vevő 23 ezer amerikai katona között mint­egy 500 kommandós lesz, s őket bármikor gyorsan átvezényelhetik a térségbe. Egy afgán ellenzéki forrás szerint Osza- ma bin Ladennek több hasonmása jár-kel Afganisztánban, hogy megtévessze a kül­földi hírszerző forrásokat. A szeptember­ben meggyilkolt Ahmed Sah Maszud ifjabb fivére elmondta egy Duhajban megjelenő lapnak, hogy több hónapja tudnak bin Laden hasonmásairól és ismereteik szerint jelenleg négy van belőlük az ország négy körzetében. Az ellenzéki források egyéb­ként úgy tudják, hogy a szaúdi milliomos Afganisztán keleti részén, Dzsalálábádban tartózkodik. Dan Meridor izraeli tárca nélküli minisz­ter a hadsereg rádiójának adott nyilatkoza­tában arra figyelmeztetett, hogy ha az Egye­sült Államok valóban katonai akciót indít Oszama bin Laden kézrekerítésére, vagy a terrormerényletek megbosszulására, akkor Izrael a bin Laden vezette terrorszervezet célpontjává válhat. A miniszter nem bocsát­kozott részletekbe. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynök­ség (CIA) szerint egyébként még mindig fennáll az Egyesült Államok elleni újabb ter­roristacselekmények elkövetésének valószí­nűsége. Langley William Harlow CIA- tisztviselő a CNN élő adásában kijelentette, hogy nem múlt el a veszélye annak, hogy a szélsőségesek ismét támadást hajtanak végre. Elmondta, hogy az amerikai titkos- szolgálatok már elkezdtek olyan jelentős kockázattal járó műveleteket, amelyek a nemzetközi terrorizmus ellen irányulnak. A CIA terroristaellenes központjának állomá­nyát a szeptember 11-ei támadások után megkétszerezték - mondta. Hasonló hangnemben foglalt állást a ter­roristaveszélyről Joseph Ralston tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka is, aki szerint a nemzetközi terrorizmus el­leni küzdelem mély átalakulásokat fog vé­gezni az észak-atlanti tömbben, és a szövet­ségnek új katonai doktrínára van szüksége. Az Észak-atlanti Közgyűlés ülésének hely­színén, a szlovéniai Bledben nyilatkozó Ralston szerint a jól meghatározott ellenség­gel szembeni hagyományos hadműveletek folytatása hidegháborús forgatókönyv volt, ma viszont országhatárokon átnyúló ve­széllyel és egyenlőtlen feltételek közötti hadviseléssel kell szembenézni. Tagjelöltek: nő a különbség A közösségi joganyag átvétele nagy anyagi terhet jelent Horn Gyula részvételével Athénban tartotta soros ülését októ­ber 5-6-án az Európai Unió konzultatív testületé, az előkészí­tő bizottság. Az EU-bizottság korábbi elnöke, Jacques Delors által vezetett testület ülésén az EU vezető tisztségviselői mellett részt vettek egyes tagállamok miniszterei és közéleti személyiségei, Magyarországról pedig immáron teljes jogú tagként a volt miniszterelnök. Hírek SZAÚD-ARÁBIAI lapjelentések szerint valószínűleg öngyilkos merénylet történt szombaton Khobarban. A terrorakciónak két halálos áldozata volt, közü­lük az egyik amerikai. A másik halottat viszont még nem sike­rült azonosítani, mivel a teste teljesen szétroncsolódott. Az Al- Vatan című szaúdi lap szemta­núkra hivatkozva azt írta, hogy ez utóbbi lehetett a merénylő, valószínűleg egy pakisztáni, aki­nek holttestét méterekre repítet­te a helyszíntől a detonáció. A SZERBIÁBAN kormányzó Demokrata Párt (DS) hét végi tisztújító kongresszusán Zoran Djindjic szerb kormányfőt választotta elnökévé, míg a Montenegróban hatalmon lévő Szocialisták Demokratikus Párt­ja - ugyancsak az elvárásoknak megfelelően - Milo Djukanovic montenegrói elnököt választot­ta újra a párt vezetőjévé. TÖBB JEL is utal arra, hogy Ausztriában lassan megkezdő­dik a választási előkampány: újabb koalíciós bomba kanócát gyújtotta meg a hétvégén a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt, amikor három tartományi szervezete aláírás- gyűjtési akciót kezdett, hogy Ausztria vétózza meg Csehor­szág EU-csatlakozását a teme- líni atomerőmű miatt, Wolfgang Schüssel kancellár pedig újra el­zárkózott a vétó lehetőségétől. IZRAELI szakértők érkeztek va­sárnap Szocsiba, hogy megvizs­gálják a csütörtökön lezuhant orosz repülőgép maradványait. Az izraeli szakértői csoport csaknem minden tagja rendőr, akik a holttestek azonosításá­hoz nyújthatnak segítséget. Rabbik is érkeztek Szocsiba, hogy megállapítsák: a zsidó elő­írásoknak megfelelően jártak-e el az áldozatok tetemével. ■ Athén A testület megvitatta az új tagok felvételének problémáit és az együttműködés időszerű kérdé­seit. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a csatlakozási tár­gyalások jó ütemben haladnak. Horn Gyula felhívta a figyelmet arra, hogy nő a különbség a tag­jelölt országok felkészültségi szintjében, és ez megerősíti a differenciálási elv alkalmazásá­nak szükségességét. Az első Rolf Krams érdekes párhuzamo­kat vélt fölfedezni, s ezek alapján állítja: Mózes történetének alap­jául 11. Ramszesz fáraó leszárma­zottja szolgált. Amnn-maszesza - figyeljünk a név utótagjának és a Mózes közötti hasonlóságra - föllázadt II. Szethosz fáraó ellen. Azok a zsidó mondák, amelyek nem szerepelnek az Ószövetség­ben, kulcsot nyújtanak Mózes herceg személyének megfejtésé­hez - írja az egyiptológusra hi­vatkozva a Focus című német hírmagazin. Ez a mondabeli herceg egy egyiptomi királyfi, aki csoportba Ciprus, Magyaror­szág és Szlovénia sorolható, s a balkáni államok mellett Len­gyelország is egyre inkább el­marad a követelmények telje­sítésében - közölte tegnap Ko- roncz Ágnes, Horn Gyula titkár­ságvezetője. A közösségi joganyag átvétele a tagságra való érettség fokmérő­je lett, meghonosítása ugyanak­kor nagy anyagi terhet jelent a tagjelölteknek. Horn Gyula hang­súlyozta, hogy a gazdaság növe­hódító hadjáratot vezetett az eti- ópiai Kusba, ott kormányzóként élt, s utóbb viszályba került a fáraóval. Ezeknek az adatoknak a nyo­mán, figyelembe véve a névazo­nosságot is, Krauss úgy véli: Maszeszajáról van szó, aki Memeptah fáraó idején alkirály volt Kusban, később fellázadt II. Szethosz ellen, és Amun-masze- szának nevezte el magát. Egyip­tomi leírások szerint Amun- maszesza (más néven Amen- messze) virágzó királyságot ho­zott ugyan létre, de nem volt több egy ellenfáraónál. Ráadásul Amun-maszesza II. Ramszesz kedésével nincs összhangban az életkörülmények alakulása: drá­mai ütemű az elszegényedés. Az átalakulás költségei gyakran az állampolgárokra hárulnak, ezért van szükség a közösségen belül elsőbbséget adni a fenntartható gazdasági növekedéssel együtt a fenntartható szociális gyarapodás követelményének is. A szeptember 11-ei amerikai tragédia és annak következmé­nyei miatt a jövő kiszámíthatatla­nabbá vált, ugyanakkor felerősí­tette az Európai Unión belül a biztonság, a közös védelem szük­ségességét. Ennek elengedhetet­len része a másság európai keze­lése, a demokratikus alapelvek és intézmények erősítése - hangzott el a tanácskozáson. unokája és dédunokája volt, akit a Ramszesz-unoka II. Szethosz gyermekeként Ramszesz lánya, Tachat hozott a világra. Kísértetiesen azonos a bibliai Mózes családfája: Lévi fiúunoká­jának és leányának a gyermeke, aki ugyancsak hadjáratot vezetett Kusba, ott királyságot hozott lét­re, és szintén viszályba kevere­dett a fáraóval. És most ismét a történelem. II. Szethosszal folytatott küzdel­meiben Amun-maszesza alulma­radt, jóllehet sikerült egészen Thébáig eljutnia, az ottani Kirá­lyok Völgyében megkezdte saját sírjának építtetését; ennek nyo­mai még ma is láthatók. Veresége után követőivel menekülnie kel­lett, és ez sikerült is a Sínai-félszi- get irányában. Arra, amerre Mó­zes kivezette népét Egyiptomból. _________________________(OYULAV) A z igazi Mózes nyomában Egybeesések az egyiptomi történelem és a zsidó mondavilág között Szinte mindenki ismeri a Bibliából a tízparancsolatot, de tör­ténelmi alapjait a kutatások eddig nem bizonyították. Mégis elképzelhető volna, hogy a legendabeli Mózes valóságos sze­mély volt? Vagy csupán irodalmi alak, aki Izrael népét vallási különútra vezette? Berlin ÁLLÁSPONT SZERI ÁRPÁD Mikolától Mikoláig A pofám leszakad - már bocsánat a vulgáris kifejezésért, de első, zsigerből felszakadó indulatában akár így is hüledez- hetne a kívülálló, aki persze nem rendelkezik kellő háttérin­formációval azon kitüntetés előzményéről, amely nemcsak lehetővé, de mondhatni kötelezővé tette Mikola Bálint kitün­tetését. Az emlékérmet -sa vele járó pénzjutalmat - pénte­ken Mikola István egészségügyi miniszter nyújtotta át saját öccsének, s ebből a tényből a rosszindulatú elemzők, leplez­ni sem tudván morális törpeségüket, máris ízig-vérig hamis következtetéseket vontak le. Pedig - általunk most meg nem jelölhető, ám teljes mértékben megbízható források szerint - maga a miniszter Mikola tilta­kozott elsőként a gyógyszerész Mikola kitüntetése ellen, s ál­láspontját csak akkor kényszerült megváltoztatni, amikor nyugtázta: a szakma egy emberként kéri, mi több, ellent­mondást nem tűrően követed a lajosmizsei patikus öcs azon­nali, hivatalos elismerését a szegények orvosáról elnevezett emlékéremmel. Ilyen óriási nyomás elől lehetetlenség ki­térni, s a mélyen demokratikus, keresztényi erkölcsiséggel felvértezett miniszter meghajolt a köz akarata előtt. Szerény ember lóvén ahhoz is ragaszkodott, hogy az öcs ál­dozatos munkásságának méltatása a lehető legvisszafogot- tabban legyen: így a száraz, már-már szemérmesen mérték­tartó hivatalos indoklás mindössze csak annyit enged tudni Mikola Bálintról, hogy „elévülhetetlen érdemeket szerzett a gyógyszer-ellátási struktúra átalakításában, a Magángyógy­szerészek Országos Szövetségének életre hívásában és mű­ködtetésében. Szakmai hitvallása és egyénisége pedig példa­értékű a felnövekvő gyógyszerész nemzedéknek”. Illetve még azt is lehet tudni, hogy Mikola Bálint résztulaj­donosa annak a Magyar Gyógyszer Rt.-nek, mely az ÁPV Rt. döntése értelmében - más cégek mellett - részt vehet a Hungaropharma privatizációjában. Ám nem vitás: akik ezen tény, illetve a kitüntetés, valamint a miniszter báty emlegeté­sével bármilyen erőltetett összefüggést is szeretnének produ­kálni, azok egyszerűen továbbra sem értik meg a családbarát kormánypolitika lényegét... EGYETÉRTEK: 0640-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640330304 MÉSZÁROS B. ENDRE Új utakon Egérke győzelmei után Szöulban, Barcelonában és még sorolhatnánk a diadalmenet állomásait, egy ország megje­gyezte, hogy mi is az a C-vitamin plusz. Az az arc, és a hoz­zátartozó teljesítmény akkoriban alaposan felpezsdítette egy termék, egy üdítő forgalmát, de napjainkban úgy tűnik, hogy egy pluszcsomag égisze mögött akarnak arcok kitűnni és tündökölni. A Széchenyi-terv pluszcsomagjáról vari szó, amelynek keretében az új elképzelések szerint öt újabb gyorsforgalmi út építésébe kezdhetnek az országban jövő év elejétől. Megint sikerült kiszorítani egy kis pluszsegítséget, dönget­hetik a mellüket a döntnökök, miközben a kérdés csak az, hogy mitől plusz ez az új csomag? Miért kellene hozsannát rebegni amiatt, hogy évekig lobbizó csoportok és százezreket tömörítő térségek vesztettek, lemaradtak akkor, amikor 640 milliárd forintot ütemeztek évtizedekre útfelújításokra? Több fontos gyorsforgalmi út ugyanis nem került bele a pakliba, pontosabban az első leosztásnál talonban maradtak. Remegett is egy ideig a föld, nehezen viselték az érintettek a számukra kedvezőtlenül tekergő irányvonalakat. Most újabb 137 kilométer megépülhet, szól a mesebeli ígéret, s gyanítom, ez éppen elég lesz arra, hogy néhány Budapestről induló másodrendű út kicsit jobb minőségben eljusson a főváros zöldövezeti környékéig. Osztva a rávalót abból a nagy kalapból, amelybe egyformán tettek minden térségből, ki-ki erejéhez és képességeihez mérten, miként a 640 milliárd is így jön majd össze. Hogy előbb vagy utóbb használják fel a pénzt, mikor mit ütemeznek, az az elbírálást végző szakmai csoportnak nem az érdeme, hanem a felada­ta, bármilyen látványos is a felvezetés. Az viszont kife­jezetten meglepő magyarázatnak tűnik, hogy az Amerikát ért terrortámadás negatív gazdasági hatásai miatt veszik előre ezeknek az utaknak a korszerűsítését. Úgy gondolom, az országon belül létező térségek közötti gazdasági különb­ségek ennél sokkal jobban indokolják a döntést. EGYETÉRTEK: 0640-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. LOCSOLKODÁS. Geri Halliwell, a brit popszakma egyik csillaga ön­feledten kergető- zik az egyik ománi strandon (katonai) kísérőivel, mielőtt nagysikerű kon­certet adott volna a 7000 Ománban állomásozó brit katona számára. FOTÓI EUBOPRESS/EPA

Next

/
Thumbnails
Contents