Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-29 / 228. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. Szeptember 29., szombat ___________ Nézőpont Hámori Zoltán________ év madara Németországban a verebet választották az év madarának. Az indoklásban azt írja a természetvédő szövetség: oly köznapi madárnak számít, úgy megszoktuk, hogy fel se tűnik, ha eltűnik. Márpedig kihalófélben van. De hát szegény szürke kis veréb oly szerény, s oly kevéssé föltünősködik, úgy csinál, mintha ő itt se lenne. Pedig ő is madár. Sőt, az év madara. Nem tudom, hogy a veréb örül-e ennek a megtiszteltetésnek, hiányzik-e neki a publicitás, vagy megmarad olyan egyszerűnek, mint Woody Allen nagyapja, akinek a temetésén a halottaskocsi ment leghátul. Én egy kicsit irigylem a verebet. Meg irigylem a német állatokat is. Mert ott olyan természetvédő szövetség vigyázza életüket, amely nincs elvakítva a talmi csillogástól (a papagáj szavazatot se kapott), a méretektől még kevésbé (a kőszáli sas a selejtezőben kiesett), gazdasági-pénzügyi előnyök se befolyásolták a testületet (a tyúk is lemaradt). A veréb lett az év madara, holott se éles csőre, se karma, nemigen nevezhető a levegő urának, meg nagyon szépnek se. Kicsit irigylem a verebet Az emberek között ilyen díjosztás nem fordulhatna elő. El tudják képzelni, hogy az év embere Kovács János minimálbéres alkalmazott? Van három gyereke, egy panellakása, meg egy Trabantja. Hó végén, úgy huszonötödiké táján szokott -——------------------------------------------ kölcsönkérni, hogy kihúzza elsejéig. Paprikát, paradicsomot az erkélyen termeszt, alapdíjra fizet elő a kábeltévén, a gázszámlával hátralékban van. Gyermekeit viszont iskolába járatja, ezért még sosem volt nyaralni. Amúgy rendesen dolgozik, se kitüntetve, se elmarasztalva nem volt. A tévében még nem szerepelt, politikussal nem rázott kezet, véleményét nem kérdezik. Lehetne ő az év embere? Ugye, hogy nem? Ahhoz itt az emberi világban minimum gyáriparosnak kell lenni, vagy úgynevezett tévésztárnak. Még esélyei lehetnek annak is, aki egy ideig nem jön le az óriáskerékről. A többiek, a szürke verebek mindebből bizton kimaradnak. Ám a szegény embert valami jelentősen megkülönbözteti a verébtől. A verebek fogynak, szegény emberből meg mintha egyre több lenne. És nem védettek, a verébbel ellentétben. Lehet, hogy ez ügyben egy angol bölcselőnek van igaza: Az Isten nagyon szereti a szegény embereket. Ezért teremtett belőlük olyan sokat. ■Ilii MEGÉRKEZETT ŐSZI KOLLEKCIÓNK Kötött osztályon Exkluzív olasz, német férfi-női kötöttáruk nagy választékban! North Pole női pulóverek 5.600 Ft-tól Lapagayo pamutpulóverek 6.500 Ft-tól Férfi kötött mellények 5.090 Ft-tól Férfi kötött pulóverek 10.900 Ft-tól Cracker, Twinlife, North Pole, LAPA (ïAYO dzsekik nagy választékban! Konfekció osztályon Mona Lisa, Brandtex, Amanda exkluzív női kosztümök, kabátok nagy választékban! Divat osztályon Sariana melltartó Ft-kelyetf 2.280 Ft levehető pántos 2,&90TF-helyetf 1.990 Ft Sariana női alsó l^SfFFFirelyeff 1.670 Ft Vásár; amíg a készlet tart! 30 EVES az ALFÖLD ÁRUHÁZ Nyomdai előkészítés Grafikai tervezés Levilágítás Szórólapok, kiadványok, újságok, prospektusok, naptárak és minden ami nyomdába kerül! 6000 Kecskemét, Budai u. 12. Tel.: 76/415-916, 30/278-56-74 Fax: 76/506-757 E-mail: irisz@mail.datanet.hu RIS2S M M < '331’ » , * * Már csak az ítélet hiányzik Hamarosan eldől: kié lesz a Kecskeméti Konzervgyár1 A dolgozók azt szeretnék, hogy minden maradjon a régiben. fotó: r. a. Novemberben várható bírósági döntés a Kecskeméti Konzervgyár Rt. tulajdonjogi perében. A szemben álló felek bizakodóak, mindketten magukénak érzik a gyárat. Budapest - Kecskemét Vajon mi lesz a sorsa a nagy múltú kecskeméti konzervgyárnak? Visszatér a volt tulajdonos, akiről nem túl szép emlékeket őriznek a dolgozók, vagy folytatódhat a két éve megkezdett termelési sikersorozat? Hamarosan kiderül, mert a konzervgyár tulajdon- jogi perének a bizonyítási szakasza a héten lezárult. Már csak a peres felek záróbeadványai hiányoznak. Ezután harminc napja van a speciális, választott gazdasági bíróságnak a fővárosban, hogy meghozza az ítéletét. A záróhatározat kihirdetése novemberre van kitűzve, és a két félnek ezt követően már nincsen fellebbezési lehetősége. A tét tehát óriási. A Kecskeméti Konzervgyár Rt. vezetése optimista és bízik a kedvező bírósági végzésben. A másik fél, a KCE Kft. kanadai tulajdonosai is hasonlóan bizakodóak. A kanadaiak néhány hete már értesítették a gyár vezetőségét, hogy szeretnék zökkenőmentesen átvenni a kecskeméti gyárat, ezért arra már az ítélet előtt fel akarnak készülni. A munkások rendkívüli gyűlésen titakoztak, amikor kihirdették, hogy a kanadaiak vissza akarnak térni a jelenleg jól működő gyárba. Tették ezt mindazért, mert tudják, hogy jelenleg termelés folyik a gyárban, a KCE Kft. vezetése alatt pedig nem történt élelmiszergyártás, „csak a tőkekivonásra koncentráltak” - írták tiltakozó petíciójukban. De miről is szól ez a per, hogy mindkét fél magáénak érzi az igazságot? A KCE Kft. 1999- ben vette meg részletre a gyárat az amerikai székhelyű Heinz- től. Információink szerint a gyár kialkudott vételára egymillió dollár volt. A KCE Kft. több mint háromszáz- ezer dollárt ki is fizetett a Heinznek, de a további részleteket nem törlesztette. Sőt a Heinz másfél milliárd forint értékű, bizományos értékesítésre átadott raktárkészletével sem tudtak elszámolni. Ezért nyolc hónap múlva - múlt év márciusában -, a Heinz visszavette a konzervgyárat és elállt az adásvételi szerződéstől. A multinacionális világcég azonban nem akarta, hogy ebben a problémás ügyben a neve negatívan jelenjen meg a nyilvánosság előtt, ezért a gyár többségi részvénycsomagját gyorsan eladta egy magyar befektetőcsoportnak, az EFL Co.-nak, mondván, hajtsák be ők a tartozást a KCE Kft.-én. A Kecskeméti Konzervgyár Rt. a perben az adásvételi szerződéstől való elállás jogosságába kapaszkodik. A KCE Kft. pedig abba, hogy a gyár tulajdonlapjára be van jegyezve a nevük, mivel a Heinz az első részlet kifizetése után engedélyezte részükre a tulajdonjogi bejegyzést. A bíróság most több mint egy hónapig azon mérlegel, hogy minden téren jogos volt-e a Heinznek az adásvételi szerződéstől való elállása. Ha úgy találják, hogy nem, akkor a KCE Kft. visszatérhet a kecskeméti gyárba, de ahhoz ki kell majd fizetniük a több mint hétszázezer dollárnyi maradék vételárat is, valamint el kell számolniuk a volt raktár- készlettel, a közüzemi és szállítói tartozásaikkal. Ha a Kecskeméti Konzervgyár Rt.-t a bíróság megerősíti a birtokában, akkor a részvénytársaságnak kell kifizetnie a KCE Kft. háromszázezer dollárnyi első vételár- részletét, valamint azt a bérleti díjat is, amit netán a bíróság megítél majd a KCE Kft. részére. A konzervgyár dolgozóit azonban a jogi kérdések nem nagyon érdeklik, annál inkább a munkahelyük. Azt tudják, hogy a jelenlegi tulajdonos már bizonyított, a kana- daiak pedig nem. _____________rajnai attila Cicaszépségverseny és játszóház a világnapon Baja Legfőbb érték az egészség Szakmai napok kezdődnek hétfőtől Lajosmizse Az ifjúsági házban Baján cicaszépségversenyt és kisállat-kiállítást rendeznek október 6-án, az állatok világnapja alkalmából. A Petőfi-szigeti Ifjúsági Ház épülete október 6-án, délután leginkább egy kisállat-kereskedésre emlékeztet majd. A gyermekek szüleikkel együtt megcsodálhatják és megvásárolhatják a bemutatott állatokat. Ezúttal is a kiállítás legszebb cicája címért versenyezhetnek a négylábú kedvencek. Rövid- és hosszúszőrű kategóriában, 1 éves kor alatti és feletti korcsoportban vetélkednek a macsekok. A nevezés feltételei: veszettség elleni oltás, kosár, ketrec és a póráz. A cicaszépségverseny ideje alatt kísérőrendezvények közül választhatnak az érdeklődők. Játszóházak, cicatotó, simogatósarok, rajzverseny és jó idő esetén csacsifogatolás szerepel a kínálatban. RAB RITA A legfőbb érték az ember, illetve annak egészsége. Ez lehetne a mottója annak az egy hetes rendezvénysorozatnak, amely október 1-jén kezdődik Lajosmizsén. A helyi önkormányzat Egészség- ügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye szakmai és nyílt napokat szervezett. Ennek keretében lesz az idősek hete is. A megnyitó hétfőn 10 órakor lesz a volt szülőotthon épületében. Másnap a központi orvosi rendelőben lesz a helyszín, ahol egyebek között szó lesz a gyermekjóléti, a családsegítő szolgálat programjáról, feladatairól. Megtudhatják az érdeklődők, hogy milyen céljai vannak a Legyetek jók, ha tudtok kiemelten közhasznú alapítványnak. Október 3-án szakmai fórum lesz az orvosi rendelőben, ahol a laboratórium új szolgáltatásai és a központi ügyelet kerül napirendre. Csütörtökön a gyermek- jóléti szolgálat működése lesz a téma, s pénteken értékelik az egyhetes programot. p. s. OLVASÓINK SZAVAZTAK AZ INTERNETEN Mit gonool, keu-e félnünk in, a Duna-Tisza közén az Amerikát ért terrortámadás kapcsán? IflMi. Má In lettóöütönk a leorosszabbra: bánnHyan (vSqnéfatn) konfbktssba belekarübetimk. HR 16,94% Ktoetlen wszél» nem fenyeget Itt minket de azért nem árt rései lesni, mert teles ttrtMéigfca sete éreztetjük siignkit 29,=,% Szerintem utas áttét tartanak, az eseiMtfsk sem itt, tanam a «Bas távoli ponti* zajlanak Mdj. 23,=o% tUTHapnk Tasiak, s ezért akár célponttá ts »áltatunk, Pt. a kecskeméti reptér miatt. Forrás: Petőfi Népe Online' www.petofinepe.hu Igencsak kiegyenlített lett a végeredménye legutóbbi szavazásunknak a Petőfi Népe internetes weboldalán. Az egyes eltérő vélemények azzal kapcsolatban, hogy kell-e félnünk itt, a Duna-Tisza közén az Amerikát ért terrortámadások kapcsán, durván ugyanannyi vok- sot kaptak a PN-Online-on. Ha rákattintanak internetes kiadásunkra új kérdést találnak. Véleményt alkothatnak arról, site-unk szavazás rovatában: Hol bujkálhat az apagyilkossággal gyanúsított Nógrádi Ádám? Voksoljon On is!_____________________www.petofinepe.hu A Lakástextil- és Rövidárulizlet ajánlata: franciaigy-takarék, plédek, paplanok, sétlfftefüggönyak szélet szín- és méretválasztékban, kedvezi Iront iTflsÄÄ KB, tas Nálunk vásárolt sötétítőjét, függönyét beszegjük. ******************* Rövidáruk és gobelinek egyre bővülő választékban! Kecskemét, Lestár tér 2. (a színházzal szemben) Tel.: 76/418-695 PANNON GSM A Pannon GSM Távközlési Rt. mobiltávközlési szolgáltatás és ahhoz kapcsolódó termékek értékesítésével foglalkozó részvénytársaság, amely igen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ügyfelei minden téren elégedettek legyenek magas színvonalú szolgáltatásaival. A társaság humánerőforrás igazgatósága új munkatársat keres a területi képviseletek igazgatósága számára, kecskeméti képviseletére, az alábbi pozícióba: képviselet;! munkatárs iak-szsj Az új munkatárs feladata lesz: ► a Pannon GSM szolgáltatások és az azokhoz kapcsolódó termékek értékesítése, ► ügyfélszolgálati teendők ellátása, ► a tevékenység adminisztrációja. Az ideális pályázó: ► középfokú végzettségű, ► legalább 2 éves munkatapasztalattal rendelkezik, ► műszaki érdeklődésű, ► ügyfélorientált beállítottságú. ► képes hitelesen és meggyőzően kommunikálni, ► felhasználói szintű szoftver ismerettel rendelkezik (Word, Excel). Angol- vagy más idegcnnyelv-tudás, valamint ügyfélszolgálati vagy értékesítési tapasztalat előnyt jelent. Elkötelezett munkájáért cégünk a szakmai fejlődés lehetőségéi, színvonalas munkakörnyezetét és vonzó jövedelmet kínál. Érdeklődése esetén kérjük, hogy angol és magyar nyelvű önéletrajzát, valamint fényképét az alábbi címre küldje: Pannon GSM Távközlési Rt., toborzási és kiválasztási osztály, 2040 Budaörs, Baross u. 165., job@pgsm.hu Kéijük. a pozíció megnevezését és referenciaszámút a pályázaton és a borítékon is tüntesse tel. A pályázat beküldésének határideje: 2001. október 5. Bővebb információk és további állásajánlatok a www.pannongsm.hu címen olvashatók.