Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-22 / 222. szám

2001, szeptember 22, szépség, Egészség, kozmetika Szimatolj, kedvesem! Nem pusztán külleméről le­het fölismerni a megnyerő, vonzó, rokonszenves, ellen­állhatatlan, kedves embert. Előnyös tulajdonságai test­szagában is érződnek. Ezt állapította meg Anja Rikows- ki és Karl Grammer, a bécsi Lud­wig Boltzmann Viselkedéstani Intézet tudományos munkatársa. A kísérleti személyeket fölkér­ték: abból a célból, hogy testük kipárolgása tartós maradjon, há­rom napig aludjanak ugyanab­ban a pólóban. Ágyneműjüket előzőleg semleges, illat nélküli szerrel mosták ki, és maguk sem használhattak mást, csupán szagtalan szappant és sampont. És ez még nem minden! Étrend­jüket is a kutatók határozták meg: a kísérlet előtt és alatt nem fogyaszthattak (fok) hagymát, al­koholt, nem dohányozhattak és a szex mellőzésére is kérték őket. Független szakértők csoport­ját felkérték, hogy minősítse a kí­sérleti alanyok küllemét, attrakti- vitását. Egy másik szakértő cso­port dolga viszont az volt, hogy a használt pólók szagolgatásával szimatolja ki, kit tart illata/szaga alapján ellenállhatatlanul vonzó­nak. Természetesen a szakértő nők a férfiak, a férfi szimatok vi­szont a nők ruhadarabjainak „bukéját” szaglálták. Az eredmény meghökkentő volt: a férfiak kivétel nélkül a kü­lönösen csinos nők holmija alap­ján döntöttek, azaz választották ki az általuk előzőleg nem ismert hölgyek pólóit! A nők viszont - ugyan, ki gon­dolta volna!? - már nem voltak ennyire határozottak. Csak azok­nak az orra bizonyult csalhatat­lannak, akik éppen a biológiai csúcsponton voltak, azaz termé­keny ciklusuk napjait töltötték. Más napokon a kevésbé vonzó­nak ítélt urak szagát is úgy minő­sítették, mintha gazdájuk való­ban „ez igen!”-fickó lenne. A bécsi viselkedéstudományi szakemberek arra következtetés­re jutottak, hogy miként az em­ber látható külleme, akként az ál­tala kibocsátott szagok, illatok is tartalmaznak rokon- vagy ellen­szenvre, esztétikai megjelenésre utaló kódokat, amelyeknek ész­lelésére feltehetően ősidők óta megvan a képességünk. A kísér­let szerint a nőknek korlátozott mértékben. A férfiak viszont be­csukott szemmel is bármikor ké­pesek azonosítani álmaik asszo­nyát az illatáról. Netán azért, mert a férfiak elméletileg mindig a biológiai csúcson vannak? ■ Çg Prof. 'S} Dr. Csisztyakov orvos természetgyógyász „A betegségek specialistája" Rendel: Kecskemét, Jókai u. 28*30. Munkanapokon: 9*13, 15*18 óráig. Bejelentkezés: 76/410-398, 30/2-941-674. Gyógyít: fejfájás, krónikus fejfájás (migrén), mozgásszervi betegségek, ízületi fájdalmak, gerincsérvpanaszok, gerinc-csont-porckorong bántalmak, csigolyamerevedési, -meszesedési fájdalmak, keringési zavarok, vegetatív idegrendszeri zavarok, nyaki, mellkasi fájdalmak, reumatikus panaszok, szívpanaszok, asztmatikus tünetek, allergiás tünetek, pikkelysömör, immunodeficit betegségek, erős és krónikus gyulladások: orr-torok-mandula-tüdő, prosztata, nőgyógyászati, rákbetegségi tanácsok, bioenergiai szabályozás, népi gyógyászati és gyógynövény-tanácsadás, 106851 Életünk során állandóan új ismeretsége­ket kötünk. A rokonszenv vagy antipátia szinte már első pillantásra kialakul két ember között, s ha fontos az új kapcsolat, akár magánéleti vagy üzleti szempont­ból, lényeges a másik fél „feltérképezé­se”. Szerencsére az egyik legárulkodóbb testrész többnyire jól látható: az arc. Már Nagy Sándor és Arisztotelész is tudta, hogy a másik arcáról való olvasás megvéd az ellenségtől. Egyes bölcs, régi megfigyelések rájuk is vonatkozhatnának, például az, hogy akinek magas a homloka, az bizonyosan gazdag szellemiekben. Persze, ha körülné­zünk szűkebb-tágabb környezetünkben, sok esetben sántít a megállapítás. Van viszont egy amerikai jellemkutató, Bar­bara Roberts, aki tudományosan is bizonyí­tottnak mondja, hogy az arcvonásokból meg lehet fejteni tulajdonosuk jellemét. Igaz vagy nem, a szakértőnő ismert személyisé­gek arcát kutatta, és megfigyeléseit közzé is tette. Roberts szerint például a magas hom­lok - lásd Tom Hanks vagy Steven Spiel­berg - arra utal, hogy az illető elmélkedő, gondolkodó típus. Ha valakinél szögletes a Dr. Hajdú Klara bőr- és nemi betegségek szakorvosa, kozmetológus Általános bőrgyógyászati ellátás, növedékek LÉZERES eltávolítása vérzés nélkül, esztétikai problémát jelentő visszerek injekciózása. Rendel: Kecskemét, Szarvas u. 24. Hétfő, szerda: 17-18 óráig. Bejelentkezés: 76/477-223 (rend. időben) 30/9-676-696 (rend. időn kívül) fej elülső része, mint Mel Gibson, Sylves­ter Stallone és Vanes­sa Williams esetében, az a személy fegyel­mezett a munkában. A két szem közötti ránc, ami például oly jellegzetessé teszi Mi­chael Douglas arcát, arról árulkodik, hogy sok gond nyomja a vállát. Barbara Roberts is osztja azt a nézetet, hogy elsősorban a szem a lélek tükre. Az egymástól távol álló szemek tulajdonosa szeretetreméltó és együttérző. Az vi­szont, akinek közel ülő szemei vannak, a tökéletességre törek­szik mindenben. A nagy szem, mint Gol­die Hawné, nagy és meleg szívet, kedves­séget jelent. Legyünk viszont óvatosak a kis szeműekkel: hajlamo­sak arra, hogy átverjék a másikat. A felső ajak feletti hosszú ránc testi erőt és kirobbanó szexuális energiát takar, erre a legkiválóbb példa Ma­donna. Az apró re- dőkkel rendelkezők­nek ellenben komple­xusaik vannak. A szemöldök is nagy súllyal esik latba egy jellem kiderítésénél. David Copperfieldről például igencsak dús, mondhatni buja szemöldöke azonnal elárulja, hogy igen erős, uralkodó személyiség. Ha viszont gyér a szem feletti szőrzet, érzékeny és gyenge fi­zikumú emberről van szó. Cher magasan ál­ló szemöldöke miatt le sem tagadhatná, hogy nagyon nagy igényei vannak minden­nel és mindenkivel szemben. John Tra­volta alacsonyan álló szemöldökével jól példázza, hogy az ilyen emberek kedélyesek. A nők mindent meg­tesznek, hogy kisebb-nagyobb trükkökkel hangsúlyozzák a szájukat; ez sem véletlen. Az eszményi külső A vonzó női arcot évezredek óta ugyanolyannak látják: nagy sze­mek, kicsi orr, kicsi áll, telt ajkak. A nők ezért próbálják korrigálni vo­násaikat festékkel - vagy sebészkéssel. A szimpatikus férfiakról úgy tartják, álluk erőteljes, homlokuk ma­gas. Ront a hatáson, ha szájuk és orruk túl keskeny. A „szép" emberek gyakrabban kapnak jobb állást, gyorsabban ha­ladnak előre a ranglétrán, mint „csúnyább” társaik. Érdekes azon­ban, hogy a szépség helyett fontosabb szempont a szimmetria. A kis ajkak birtoklói, így Donald Trump is, önmagukba szerelmesek. A széles száj, mint amilyen Cameron Diazé, azt mutatja, hogy nagyvonalúság és hűség rejtőzhet egy emberben is. Jodie Foster keskeny ajkai szinte rikoltják, hogy a nő hűvös, és racioná­lis gondolkodású. A telt ajkak viszont szen­vedélyt és érzékiséget sugallnak, elég csak Pamela Andersonra gondolni. Bőrgyógyászati magánrendelés G&GE ír Rendel: csütörtök 16"-19" h Előjegyzés kérhető: 76/495-555/101 Cím: Meditres Egészségház, Kecskemét, Bagoly u. 1 / A BORGYOGYASZATI RENDELES USER CENTRUM Dr. Oroján Iván jr. főorvos Bőr- és nemi betegségek szakorvosa Benőtt köröm, tyúkszem lézeres műtété Bejelentkezés: 20/9-568-528. „ Rendelés: szerda 17 órától, g Kecskemét, Irinyi u. 22. ........... ■ ' :........ REUMATOLÓGIA BŐRGYÓGYÁSZAT FÁJDALOMTERÁPIA KOZMETOLÓGIA (mozgásszervi betegségek) (anyajegyek szűrése) MAGÁNRENDELÉS DR. KESZTHELYI PÉTER DR. ÓCSAI HENRIETTE reumatológus szakorvos, bőrgyógyász, kozmetológus fájdalomterapeuta szakorvos Rendelési idő: Rendelési idő: | csütörtök 18-20 óráig. kedd 16-18 óráig. S Bejelentkezés: 06-30/9789-044. Bejelentkezés: 06-30/9679-114. Ken in.i-Uerni Bt. Kecskemét, Kápolna u. 2. (Északi térfal új udvara) _______OKTATÁS_______ KORREPETÁLÁST vállalok alsó tagozatosok­nak, valamint gyermekfelügyeletet, 2 éves kortól. Érd.: 06-30/2195-174, 9-20 óra kö­zött.--------------------------------------------- *07521* JU-JITSU önvédelemoktatás a Bányai Júlia Gimnáziumban. Tagfelvétel: szeptemberben, kedden és csütörtökön: gyerekeknek 17 órakor, felnőtteknek 19 órakor. Érdeklődni lehet: 30/206-70-78. TANULÁSTECHNIKAI tanfolyam, 24 órában, fel­sősöknek és középiskolásoknak. 06-30/22- 96-254. SZOLGÁLTATÁS AUTÓHŰTŐ-JAVÍTÁS. Hűtő és hűtőbetét megrendelhető Kecskemét, Mészöly Gyula út 13. Érdeklődni lehet a 76/401-187-es tele­fonszámon. HOLLAND használtruha-nagyker. nyílt Kalocsán, Erkel F. 19. sz. alatt. Érdeklődni lehet: 78/464-831.-------------- *09901» JÖVŐBE látás felsőfokon! 76/485-123.--------------------------------------------- *06640* 8 Lazító masszírozás: 06-20/423-9078.-------------------------------------------- *10013* PARKETTÁZÁS, műanyag burkolás, laminált parketta készítése kedvező áron: 30/270- 7585.--------------------------------------------- *04932* SZAKKÉPZETT óvónő gyermekfelügyeletet vál­lai. 76/490-136.--------------------------------------------- *09777* SZŐLŐSZÁLLÍTÁST vállalok. Érdeklődni lehet: 30/296-5699.----------------------------------------------*09312* a Talajvizes házfalak utólagos szigetelése. 06-30/268-60-20.------------------------------------- *10122* TÁRSKERESÉS ORSZÁGOS társkereső szolgáltatás minden korosztálynak: 88/407-531, 70/2353-396, H-Szo: 15-21 óráig.-------------------------------------------- *10214* 45 éves, gyermekeit egyedül nevelő férfi ren­dezett anyagiakkal társat keres. “Ősz” jeligére, a kalocsai szerk.-be: Szt. István 78. _ DR. ENDRE VERONIKA belgyógyász szakorvos Rendel: szerda 17-19 óráig. Kecskemét, Kápolna u. 2. (Északi térfal új udvara) Bejelentkezés: 06-30/380-0143. I VÁLLALKOZÁS TÁRSASHÁZUNK kivitelezőt keres nyílászárók szigeteléséhez. Érd.: 76/487-391.------------------------------------ *09503* ÜZLETTÁRSAT keresek EURO raklap árusítására. 06-30/269-27-36.------------------------------------------------­- *09843* VEGYES BORTÁROLÓ 25 hl állóhengeres, ajtóval, csap­pal, alu. eladó. 06-79/363-323, este.--------------------------------------------- *10155* ORÖTFONATAKCIÓi Ingyenes házhoz szállítás 100 fm felett. Érdeklődni lehet: 66/437-362, 30/278-9631. ✓*-------------------------------------*06598* ELADÓ kukorica: ó, új, csöves: 79/326-594.----------------------------------------------*10104* GYULÁN 4 hetes üdülöjog eladó: 400 E Ft. 20/3177-181.--------------------------------------------- *10007* KÉPVISELETVÁLLALÁS cégek részére bevezetett irodában. Érdeklődni: 06-20/398- 6436.---------------------------------:----------- *07530* KISKŐRÖSÖN családi ház, Polski 126-os és antik bútorok eladók. Érdeklődni lehet: 06- 30/207-4421----------------------------------------------*09531* NYERS fűszerpaprika nagyobb mennyiségben is eladó. Érd.: 18 h után a 06-78/368-380, 06-30/415-1608, egész nap.---------------- *09931* **A látás elvesztése a tárgyaktól, hullás elvesztés« az emberektől távolít el” Lv g Várjuk, hogy visszaadhassak hallásál és uzálUl közelebb vihessük Önt szeretteihez! _______ - «NC/YHNTLS flil-orr-gógc és hallásvizsgálat ■ - 7 gyáinioé*. kö/el 150 fél« késMIIékc TB TÁMOGATÁSSAL WÊÊÊ - FUlmSiftal h.llókésstUlík már TtóRÍvSSMBKTBSEN is k«|>hat*- Fülbchclycühelö hallókészülék 3000 Ft-tói- liles/.tékek, elemek TV és telefoncrOsftók- PRÓBAHORDÁS, áűSZT..BmZTí7ilS li£*JMűí Honvédkórház : 6000 Kecskemét, Balaton u. 17. | / 06/76/416-724 I fkijvujtatÁsávaj. 20 ha kukorica (55. főút), napi 200 I tej 60 Ft/napi áron, 10 db tehén, szőlődaráló, prés, hordók, kádak eladók. 74/490-002.---------------------------------------------*06393* GARÁZS »Belvárosi 16 m!-es garázs eladó. Érd.: 76/480-949.--------------------------------------------- *09889* KECSKEMÉT, Akadémia krt.-on szóló fűtött garázs hosszabb távra kiadó. Érd.: 76/328- 112,18 h után.--------------------------------------------- *09881* KECSKEMÉTEN a rendőrség mögött garázs kiadó. Érd.: 06-30/393-0761; 06-30/9325- 472.------------------------------------_ *08152* MEZŐGAZDASÁG AKCIÓS korpa, vegyes dara, borsó és szója eladó. Érd.: 06-30/9674-692.--------------------------------------------- *09580* »Bio facsemete és 150 db kockabálás lucerna eladó. T.: 76/715-777--------------- *09828* BÚZA (vetőmagnak is jó) eladó. 77/495-258. — ---------------- *09848* DIÓFÁK és cseresznyefa kivágásra eladó. Érdeklődni: 06-78/448-031.--------:-------------------------------------*10036* ELÁLLÓ vöröshagyma kis és nagy tételben eladó. Dunavecse, Rákóczi út 3/A Tel.: 06- 78/438-220 vagy 06-20/362-2625---------------- *09618* * Gardánhajtású ciklonos terménydaráló eladó. Érd.: 76/371-353.------■-------------------------------------- *10081* » GEV méretű almásláda eladó. 06-30/219- 3257-----j--------------------------------------- *09615* I. fokú Lupus tritikálé 6 soros, első termése tisztítva, vetőmagnak, számlával eladó: 30/9- 585-332.--------------------------------------------- *09000* KALOCSÁN “Brutus” tisztított búza vetőmag­nak is alkalmas eladó. 20/9248-035.-------- *09069* »Kukorica eladó. Érd.: 06-20/9415-540.-------------------------■-------------------- *10289* KUKORICA kombájn alól, vizesen eladó, 1500 Ft-tól. Tel.: 06-30/9-690-984--------------------------------------------- *09921* KUNLEÁNY borszőlő eladó. Érdeklődni lehet: 79/342-494---------—--------------------------------- *10269* KUNSZÁLLÁSON, vasút és közút kereszteződés közelében 9800 m! szántóföld bérbe adó. Érdeklődni: 76/486-857-es telefonon, esti órákban.--------------------------------------------- *09757* » Lucernamag 570 Ft/kg eladó. 06-30/318- 9014--------------------------------------*09181* NEDVES SZELET kis és nagy tételben, szállítással együtt megrendelhető. Tel.: 30/3037-510----------------------------------*09471* TAKARMÁNYBURGONYA eladó. Ár: 12 Ft/kg. Tel.: 30/99-58-701--------------------------------------------- *09927* Csorba Plasztikai Sebészet Dr. Csorba Erika sebész és plasztikai sebész szakorvos Lézeres műtétek, zsírszívás, arc-, toka-, szemhéj-, fül-, orrplasztika, mellplasztika, hasplasztika; ráncfeltöltés, szemölcseltávolítás, benőttköröm-műtét kórházi háttérrel, altatásban is! Telefon: 06-1/426-3606, 06-30/982-6414 87287 TRITIKÁLÉ vetőmag, takarmánytritikálé és kör- bálás szalma eladó. Ladánybene, Arany j. u. 14. Tel: 76/356-862, este----------------------------------------------*08670* »Vöröshagyma eladó. Érd.: 76/354-861.------------- *10196* »Vöröshagyma és sárgarépa eladó. Érd.: 76/717-148, este.----------------------------------------------*10174* »VÖRÖSHAGYMA termelőtől kis és nagy tételben eladó. Érd.: 57/456-244, este.----------------------------------------------*10127* »200 db körbálás, jó minőségű lucerna, 250 db széna, lucernamag (450 Ft/kg), és kombájn alól kukcrica (1350 Ft/q), FKA 6 soros kukoricaadapter eladó. 76/355-079, 06-20/4476-016.---------------------------------------- _ *09832* 8 300 q (külön) szép sárfehér szőlő, UE-28 2 db traktor sürgősen eladó. 76/706-809. --------------------------------------------- *10181* 3011-ES Super kistraktor, fülke nélküli és mt. üszőborjú, 2 hetes eladó. Irányár: 220 E Ft és 35 E Ft. Érd.: 06-30/2667-218.--------------------------------------------*10228* Az apróhirdetések folytatását lapszámunk 12. oldalán olvashatják! Az arc is az emberi lélek tükre Cher mindennel és mindenkivel szem­ben nagyon igényes

Next

/
Thumbnails
Contents