Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-22 / 222. szám
2001. Szeptember 22., szombat MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Csak a tűz nem volt valódi Gyakorlatoztak a környékbeli városok lánglovagiai A környékbeli tűzoltók nagy erőkkel vonultak a feltételezett tűzhöz. fotó: b. s. Kiskunhalas Tűzoltók szállták meg csütörtökön este nyolc óra tájban a halasi Semmelweis-kórházat és környékét. Szerencsére ezúttal nem történt tűzeset. Mindössze gyakorlatot tartottak a kiskunhalasi tűzoltók. A gyakorlat szövegkönyve szerint: tűz ütött ki a kórház ötödik emeletének egyik kórtermében. A helyiségbe kívülről egy, az ablakig emelt tűzoltólétra segítségével jutottak be a tűzoltók, míg a többiek az épület belsejében a lépcsőkön igyekeztek a helyszínre, illetve a tűzgóc fölötti és alatti emeletre. A feltételezett oltásban részt vevők félóránként váltották egymást, a légzőkészülékek ugyanis egy feltöltéssel ennyi ideig biztosították a levegőt. A gyakorlatban nemcsak a kiskunhalasiak vettek részt, hanem a kiskunfélegyházi hivatásos és a jánoshalmi önkéntes tűzoltók is. Egy nagy emelőkosaras gépjárművel a szegedi lánglovagok is bekapcsolódtak a „tűzoltásba”. A „sérülteket” a helyi mentősök „mentették ki és látták el”. A gyakorlatot Bábud Jenő tűzoltó őrnagy, parancsnok jóra értékelte. Mint mondta: a résztvevők együttműködése megfelelő volt, példásan oldották meg feladatukat. Mindenki a megfelelő időben ott volt, ahol kellett lennie. A kórház vezetése is úgy ítélte meg, hogy a gyakorlat nagyon életszerű volt. b. $. Baja nem lesz megyei jogú város Országgyűlés Nem tárgyal az országgyűlés Baja megyei jogáról. Atyánszky György (FKgP) országgyűlési képviselő a város múltja, hagyományai, a térségben betöltött jelentős gazdasági szerepe miatt önálló indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy bár a törvényi feltételeknek nem felel meg a település, mégis megkapja a megyei jogú rangot. Csütörtökön este került a beadvány az önkormányzati bizottság elé, ám nem kapta meg a szükséges támogatást. Lamperth Mónika (MSZP), a bizottság elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy az előterjesztő nem vett részt az ülésen. Hatan rábólintottak ugyan, ám nyolcán (a Fidesz tagjai) nemmel szavaztak. így nem kerülhet az Ország- gyűlés elé az indítvány. ______■ ______________Gazdasarok_____________ Támadnak a levéltetvek! Az utóbbi hetek csapadékos időjárása rendkívüli módon kedvezett a rovarkártevők szaporodásának. Különösen nagy tömegben jelentek meg a veteményesekben, a gyümölcsösökben és a virágos kertekben a levéltetvek. Sok esetben a szedésre érett zöldségeket és gyümölcsöket lepték el a fekete ievéltetűtelepek. Ilyenkor már a saját egészségünk és azoknak az embertársainknak az egészsége érdekében, akiknek esetleg eladásra kínáljuk termékeinket, nem ajánlatos a vegyszerezés. Szelídebb, a biogazdálkodásban meghonosodott módszerekhez kell nyúlnunk. A levéltet- vekről annyit kell tudni, hogy szívásukkal gyengítik a növényeket, édes váladékukkal odacsalogatják a hangyákat és szaporítják a korompenészgombát. Ezenkívül számos vírusos növényi betegséget is terjesztenek. Ráadásul ősszel rakják le tojásaikat, melyekből a következő évben újabb kolóniák kelnek életre és terjesztik a fertőző betegségeket. A tet- veket erős vízsugárral le lehet mosni, bár ezzel csak részben szabadulunk meg tőlük. Ha eltávolítjuk a megtámadott hajtásokat és a fertőzött leveleket, azzal jelentősen csökkentjük a tetvek számát és az általuk terjesztett betegségeket is távol tudjuk tartani növényeinktől. Sokat segít a csalánlével való permetezés. Készíthetünk hagymafőzetet vagy rebarbara leveléből kivonatot. Mind a három bioiét kenőszappanoldattal kombinálhatjuk. Súlyosabb levéltetű-fertőzés esetén rovarporvirág (Pirethrum cinerariaefolium) permedével is védekezhetünk, igen eredményesen. A csalánlét 1 kilogramm friss csalánból vagy 20 dekagramm szárított csalánlevélből 10 liter vízben való 4-14 napig tartó áztatással nyerjük. A megerjedt levet 10-15 liter vízzel kell felhígítani. Itt vigyázni kell, mert a töményebb oldat perzsel. Vöröshagyma héjából 75 gramm kell 10 liter vízben oldva. Hígítás nélkül lehet kipermetezni. A ro- varporvirágból fél kilogramm virágzó növényt kell 10 liter vízben áztatni 10-20 napig, majd 1:10 arányban vízzel hígítani. Helyette felhasználhatjuk a nem mérgező Chinetrin 25 EC, illetve a Decis 2,5 EC készítményeket a megadott hígításban abban az esetben, ha a várakozási időt is be tudjuk tartani. ______■ Veszélyben a fűszerpaprika? A fűszerpaprika-termelés aránytalanul alacsony támogatása elfogadhatatlan és tarthatatlan versenyhátrányt okoz - hangzott el tegnap Kalocsán, a Paprika Napok keretében tartott szakmai tanácskozáson. Kalocsa Lakatos Lajos, a Kalocsai Fűszerpaprika Részvénytársaság (KAGE) vezérigazgatója hangsúlyozta: a paprikaőrlemény az egyetlen olyan magyar termék (hungarikum), amelynek világpiaci részesedése eléri a tíz százalékot. Ennek a piaci pozíciónak a megtartását számos tényező veszélyezteti. Új termelők - például Izrael, Brazília, Dél-Afrika <- jelentek meg, amelyek kiélezték a versenyt - mondta. Korábban a fűszerpaprika ágazat az export szubvención keresztül évente átlagosan 4-500 > millió forint támogatást élvezett, ami az utóbbi esztendőkben folyamatosan csökkent. A mélypontot a mostani gazdasági év jelenti, amikor a több címen folyósított támogatás mindössze 150 millió forint. Lakatos Lajos elmondta: a nemzetközi követelményekhez igazodóan a direkt exporttámogaA tanácskozáson a szakemberek mellett sok érdeklődő is részt vett. tást tényleg csökkenteni kell, ám a baj az, hogy a termékpálya egésze alultámogatott. Az idén a többlettermés és a piaci verseny ki- élezettsége miatt a felvásárlási árak csökkennek. Az első osztályú termékért a felvásárlók az elmúlt évi kilónkénti 90-100 forinttal szemben előreláthatóan csak 65-70 forintot fizetnek. A termelési kedv fenntartása érdekében a minőségi termelői támogatást kilónként 15 forintra kell emelni. A paprika tízezernyi családnak, negyven-ötvenezer embernek a megélhetését jelenti. ___________■ Kié legyen az értékes pálya? Kiskunfélegyháza Egyelőre nem tudni, kinek a tulajdonába kerül a kiskunfélegyházi Honvéd-sportpálya. Az ön- kormányzat ifjúsági és sportbizottságának tagjai legutóbbi kihelyezett ülésükön arról tájékozódtak, mire számíthatnak a pálya tulajdonviszonyait illetően. Döntés azonban legkorábban egy hónap múlva várható. A Bem laktanya megszűnése után állami tulajdonba került Honvéd-pálya sorsára két megoldás kínálkozik: vagy a Honvéd Sportegyesület, vagy a város tulajdonába kerül. Mindkét esetben az önkormányzatnak kell fedeznie a fenntartási költségeit. A másik lehetőség, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium működteti, és a város bérleti díjat fizet a használatáért, vagy pedig a Honvédelmi Minisztérium tartja fent, és a város használja. Tancsa János, az ifjúsági és sportbizottság elnöke szerint ez utóbbi lenne a legelfogadhatóbb megoldás. Valószínű azonban, hogy sem a Honvédelmi Minisztérium, sem az ÁPV Rt. nem akar megválni az értékes pályától. Fenntartási költségeit viszont képtelenek fedezni. A pálya évi működtetési költsége csaknem 12 millió forint. Jelenleg azonban csökkentett támogatást kap, ami évi 300 ezer forintot jelent. A Honvédelmi Minisztérium évek óta halogatja a döntést, pillanatnyilag az egri illetékesektől várják a választ. Tancsa János elmondta: a sportbizottság azt szeretné, ha a Honvéd-pálya lenne a város fő sportpályája, hiszen felszereltségben ez a legjobb. BÚCSÚ ADRIENN Öngyilkos lett egy rendőr Kiskunhalas Hosszan tartó betegségének vetett véget egy kiskunhalasi rendőr csütörtökön. A tiszthelyettes mind a két kezén felvágta az ereket, a mentők sokkos állapotban szállították kórházba. Sajnos már a gyors orvosi beavatkozás sem segített, és bár műtét közben többször újraélesztették a férfit, ennek ellenére a kórházban életét vesztette. Ferenczi László, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, a kiskun- halasi tiszthelyettes súlyos beteg volt. Egy ideje már nem is dolgozott, betegszabadságát töltötte, és leszázalékolása is folyamatban volt. A megyei rendőr-főkapitányság vezetése és egész állománya együttérzését fejezi ki a gyászoló család és a hozzátartozók felé. ■ MACSKÁK A FORRÓ ASZFALTON. Ezzel a címmel rendezett a napokban éjszakai bemutatót az M5-ös autópályát üzemeltető cég. A látványos műsorral az autópálya-pihenők burkolatába telepített fényvisszaverő prizmákat, valamint korszerűsítési munkálataikat demonstrálták. FOTÓ: banczik RÓBERT Balesetek, bűnügyek Igencsak nagy kárt okozott az a kecskeméti férfi, akit a napokban vett őrizetbe a helyi rendőrkapitányság. A 29 éves férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy szeptember elején betört egy kecskemét-borbási tanyába. A tettes, miután befeszítette az ajtót, szinte mindent elvitt a házból. Az ellopott tárgyak listája igen hosz- szú, szerepel közöttük kerti gép, műszaki cikk és bútor is. A kár mértéke meghaladja a 2,5 millió forintot. FEHÉR FIAT. Ismeretlen tettes egy jakabszállási zárt garázsból vitt el csütörtökön hajnalban egy fehér színű Fiat Tipót. A tolvaj lefeszítette a lakatot, úgy jutott be a garázsba. Az ügyet a kecskeméti rendőrkapitányság vizsgálja. Az okozott kár mintegy 800 ezer forint. Szintén a kecskeméti rendőrök keresik azt az ismeretlent, aki tűzifát és nyárfát lopott a Kefag Rt. la- josmizsei erdészetéből. A tolvaj tizenkét köbméter tüzelésre alkalmas akácfát és tizenhárom köbméter papírnyárfát lopott el. Az okozott kár ebben az esetben mintegy 150 ezer forint. KEREKEK. Gumiabroncsokat, valamint a hozzájuk tartozó felniket vitt el egy kiskunhalasi férfi egy parkoló autóról. Az eset még augusztusban történt a Tormási utcában. A helyi kapitányságnak most sikerült elfognia és őrizetbe vennie a 41 éves férfit. A tettes ellen az a gyanú, hogy összesen tizenkét gumit és nyolc felnit vitt el közel egymillió forint értékben. Ugyancsak a kiskunhalasi rendőrkapitányság nyomoz abban az ügyben, amely szeptember 13-án hajnalban történt Kiskunhalason. Egy 24 és egy 28 éves, helyi férfi több garázsba is betört, ahonnan horgászfelszereléseket és egy MB kerék párt vittek el, mintegy 1 millió forint kárt okozva ezzel a tulajdonosoknak _____ ■ Közlekedés A hétvégén is folytatódik a burkolatépítés az 52-es főút 57+926-59+900. km-ei közt. Kalocsán a Paprika Napok rendezvényei miatt ma 14 és 17 óra között sárga villogóra állítják a közlekedési lámpákat. TRAFFIPAX: Ma Jánoshalma, Kiskőrös, Solt, Tataháza, Bácsalmás és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ A Generali-Providencia Biztosító Rt. Dél-alföldi Területi Értékesítési Igazgatósága pályázatot hirdet Baja kirendeltség kirendeltségvezetői munkakör betöltésére Feladat: értékesítési hálózat működtetése, fejlesztése a térségben. A pályázat feltételei:- felsőfokú végzettség,-jogosítvány, saját gépkocsi. Előnyt jelent:- értékesítési (biztosítási) területen szerzett vezetői gyakorlat,- számítógépes alkalmazási ismeretek. A fényképpel ellátott (végzettséget igazoló dokumentumokkal együtt) pályázatokat az alábbi címre kéijük küldeni: GENÉRALI-PROVIDENCIA BIZTOSÍTÓ Rt. Dél-alföldi Területi Értékesítési Igazgatóság Varga A. Tibor (ért. igazgató) 6720 Szeged, Széchenyi tér 6. Jelentkezési határidő a megjelenéstől számított két hét. 110342 KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. A KNORR-BREMSE AG a világ első számú vasúti és haszongépjármű-fékrendszerek gyártója világszerte több mint 9000 főt foglalkoztat. A konszern haszongépjárművek fékrendszereinek gyártásával, fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó kecskeméti leányvállalata keres TERMELÉSIRÁNYÍTÁSI RENDSZERGAZDA munkatársat. Feladata: • a termelésirányítási rendszer rendszergazdai feladatainak ellátása Követelmények: • felsőfokú informatikai végzettség • logisztikai, termelésirányítási ismeretek • angol nyelv kommunikációs szintű ismerete, németnyelv-tudás előny A sikeres pályázónak a társaság kiemelt jövedelmet, biztos munkahelyet és folyamatos szakmai fejlődést biztosít. Kérjük, hogy magyar és idegen nyelvű pályázatát a következő címre küldje: Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Emberi Erőforrások Főosztály 2 6000 Kecskemét, Szegedi út 49. j E-mail: monika.terjek@knorr-bremse.com _____ SSú /!