Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-20 / 220. szám

Az áfa mértéke marad A 25 százalék vonzó a csalással próbálkozók számára Kilencven százalék a számarányuk a megyé­ben azoknak, akik tévedésből szegik meg az adójogszabályokat. Viszont a be nem fizetett adóösszegből 90 százalékban részesednek azok, akik szándékosan sértik meg a tör­vényt. Ezt dr. Király László György, az APEH megyei igazgatóságának vezetője ismertette tegnap a Magyar Külkereskedelmi Bank Kecs­keméti Fiókjának szakmai konferenciáján. Kecskemét Előtte dr. Sárközy Tamás egyetemi tanár, a BKÁE tanszékvezetője, a Magyar Jogász Egylet elnöke tartott előadást a hazai kis- és középvállalatok jo­gi hátteréről. (Ezt lapunk 8. oldalán ismertetjük.) Dr. Király László György a korszerű adóigazga­tást választotta témájául. Mint mondta, szeret­nék a napi munkában kifejezésre juttatni, hogy az adóhivatal célja nem a sanyargatás, hanem az adójogszabályok betartatása az adófizetőkkel. Van egy bizonyos elméleti adóbevétel, amely ak­kor teljesülne, ha mindenki mindent pontos idő­ben befizetne. S van a gyakorlati adóbevétel, amely alacsonyabb ennél, mert nem mindenki tartja be az előírásokat. Tehát van egy „rés”, amelynek szűkítése a hivatal feladata. BEFOLYT ADÓK MAGYARORSZÁGON Önkéntes befizetésekből: 92-94% Ellenőrzésből, behajtásból: 6-8% Forrás: megyei APEH______________________________________ Ezt többféleképpen igyekeznek elérni. Először is tudatosítani próbálják az adófizetőkben a tör­vény előírta kötelezettségeiket tájékoztatással. Itt jegyezte meg dr. Király László György, hogy az országban befolyt adó 92-94 százaléka önkéntes befizetésből származik, s csak 6-8 százalék az ellenőrzés után behajtott adó. Jó lenne, ha min­denki pont annyit fizetne be, amennyi jár az ál­lamnak, akkor az adóhivatal olcsóbban végezhet­né munkáját. A megyei igazgató beszélt az APEH bűnügyi igazgatóságáról is. Ez a szervezet azokkal foglalkozik, akik bűncselekményt követnek el az adózás területén. Maga az APEH csak ellenőrizni kívánja, betartják-e a szabályokat az adó­alanyok, bűnözőket nem keres. Tapasztalatuk szerint a szabály- szegők 90 százaléka tévedésből hibázik, viszont a be nem fizetett adóösszegből 90 százalékban részesednek azok, akik szándékosan sértik meg a törvényt. Az igazgató tájékoztatta a hallgatóságot az APEH-nél várható újdonságokról is. Idén novem­bertől 10-12 ezer nagyobb vállalkozással köz­vetlen áfa-bevallásra szeretne áttérni a hivatal. Ez közvetlen számítógépes kapcsolaton alapul­na. Nagy Zoltán, az Opel kalocsai és kiskőrösi márkakereskedője megkérdezte: Változik-e Ma­gyarországon az áfa mértéke az elkövetkező idő­ben? Hiszen az Európai Unióban is nagy eltéré­sek vannak ezen adónem mértékeiben. Szerinte a csökkentés a hazai gazdaságot előrevinné. Dr. Király László György válaszában elmondta: sze­rinte a kormányzat a lehetséges legkésőbbi idő­pontig kitolja a csökkentést. Eddig a nyugati fej­lett országokhoz való igazodásból ki is maradt az adórendszer. Ő személy szerint pártolná a csök­kentést, mert a 25 százalékos áfa igen vonzó mér­tékű ahhoz, hogy érdemes legyen csalással pró­bálkozni. Egy hölgy túl hosszúnak tartja az áfa­visszatérítés idejét. Dr. Király szerint ez a határ­idő 30 vagy 45 nap lehet. Keresik a lehetőséget, hogy 30-nál ne legyen hosszabb. Ha valakinél késnek, azt a jegybanki alapkamat kétszerese illeti meg az APEH részéről késedelmi díjként. A hölgy írjon nekik reklamáló levelet. Ezt követően dr. Stotz Péter, az MKB vezér­igazgató-helyettese a második legnagyobb ma­gyarországi bank törekvéseiről tartott előadást. Ezek közé tartozik a kis- és középvállalkozások banki háttérrel történő támogatása. A. TÓTH SÁNDOR Hárommilliárdos beruházás VlSONTA A visontai Mátrai Erőmű Rt. 3 milliárd forintos beruházással csatlakoztatja két, egyenként 100 megawattos áramtermelő blokkját az üzem kéntelenítő berendezéséhez. Ezzel egy idő­ben 2006-ig meghosszabbítják a blokkok élettartamát, ugyanis 2003-ban lejár a működési en­gedélyük - mondta el a cég ve­zetője, Valaska József. Az elmúlt években sor került az erőmű három, egyenként 200 megawattos blokkjának élettar­tam-növelő rekonstrukciójára és a három blokk füstjét meg­szűrő kéntelenítő berendezések felszerelésére. Ugyanakkor a két 100 megawattos blokk által kibocsátott füstöt nem tisztít­ják, ezért a cégnek évente 600- 800 millió forintos légszennye­zési bírságot kellene fizetnie. Ebben a helyzetben döntöttek a beruházás mellett. Az erőmű több mint 12 milli­árd forintba került kéntelenítő berendezése nem képes egy időben mindkét 100 megawat­tos blokk füstjét megszűrni. Ezért az egyik blokk a jövőben csak akkor működik majd, ha cg y másikat üzemzavar vagy karbantartás miatt leállítani kényszerülnek. A cég részvényeinek 75 szá­zaléka az RWE Rheinbraun- -RWE Power-Energie Baden- Würtemberg alkotta német kon­zorcium, 25 százaléka a Ma­gyar Villamos Művek Rt. tulaj­donában van. UGRÁSRA KÉSZ JAGUAR, Mármint a képen látható Jaguar R-Coupe, a márka új modellje. A németor- szági Frankfurt am Main-ban „leplezték" le a napokban a nemzetközi autó show-n. ____________fotó, epa A megbízható partner Az üzlet motorja. A szállítási szakértő A Peugeot haszongépjárműveinek összeszokott, nagy munkabírású csapata profi munkaadót keres. Várjuk Önt szeptember 22-én Kiskunfélegyházán a Fő téren, szeptember 23-án Kecskeméten a Fő téren reggel 9 órától délután 5 óráig, ahol szórakoztató programok és tesztvezetés keretében ismerkedhet meg a Peugeot Partner, Expert és Boxer fordulékonyságával, rakodhatóságával és kényelmével. Engedje meg, hogy személyesen is bemutatkozhassanak Önnek, ítélje meg a saját tapasztalatai alapján, hogy mire képesek! Jöjjön el a Road Show-ra, és tegye próbára a profikat! Peugeot Carlion 6000 Kecskemét, Szent László körút 33 Tel.: 76/418-094 Profi munkaadót keresünk! Peugeot Road Show szeptember 22-én Kiskunfélegyházán szeptember 23-án Kecskeméten

Next

/
Thumbnails
Contents