Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-10 / 211. szám
2001. Szeptember 10., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Három napig vigadtak A kiskunmajsai városnapi ünnepségek során felavatták Egressy Béni szobrát a Szózat zeneköltöjének nevét viselő zeneiskola kertjében. A közadakozásból állított bronzszobor Kalmár Márton szegedi szobrászművész alkotása. fotó: t. k. Kiskunmajsa Kilencedik alkalommal ünnepelték meg a város újratelepítésének évfordulóját Kiskunmajsán. A tószegi telepesek 1743-ban érkeztek az elnéptelendett térségbe. Pénteken délután huszárok, fo- gatosok, táncosok látványos nve- nete csalogatta a főtérre az ünneplő majsaiakat és vendégeiket. A katolikus templom tornyából fanfárok jelezték az ünnepségek kezdetét. A Főtéri Sokadalom programja szombaton számos bemutatóval, sportversenyekkel, vetélkedőkkel, koncertekkel, táncegyüttesek fellépésével folytatódott. A délelőtt folyamán két új köztéri szoborral és egy közösségi házzal gyarapodott a város. Széchenyi István szobrát a legnagyobb magyarról elnevezett általános iskolánál avatták fel. Barth Károly alkotásán a következő Széchenyi-idézet olvasható: ...A magyar nemzet feldicsőítése él minden csepp véremben.” Egressy Béni bronzszobrát a Szózat zeneköltőjének nevét viselő zeneiskolánál adták át. Sokan gyűltek össze a közadakozásból felállított mű avatójára is. Kalmár Márton szegedi szobrász- művész alkotására is büszke lehet a város közönsége. T.K. Kiskunhalasi tárlatok KÉPZŐMŰVÉSZET Kiállításorozattal folytatódott, illetve folytatódik ezen a héten a Halasi Hetek Fesztivál rendezvénysorozata. A város intézményeiben több új, időszaki tárlatra várják az érdeklődőket. A kiskunhalasi könyvtárban szeptember 14-ig tekinthető meg Dudás Jelena Nyikolájevna festő-restaurátor, miniatűr- és ikonfestő kiállítása. A Közösségek Házában új oldaláról ismerheti meg a közönség a megyei kulturális díjjal kitüntetett halasi Lyra együttes énekesét, Sebők Juditot. A Lovam lépked réti úton elnevezésű tárlaton az énekesnő grafikái és kerámiái láthatók. ■ ___________________Gazdasarok__________________ Növényvédelmi felhívás! 1. A hazánkban 1995-ben megtalált amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera) miatt a déli megyék egyes részein a 2000. évben már több száz hektárra tehető az a terület, ahol a növények dőlése miatt gazdaságilag is mérhető veszteséggel kell számolni. Annak ellenére, hogy a magyar növényvédelmi szervezet megjelenése óta vizsgálja a faj terjedését, kártételét és a védekezés lehetséges módjait, és előadásokon, rendezvényeken, illetve szaklapok hasábjain évek óta folyamatos tájékoztatást ad e kártevő fenyegető veszélyéről, a termelők szélesebb körében csak idén - a déli megyékben tapasztalt, súlyos károkkal járó dőlések láttán - tudatosult igazán, hogy valóban komoly a veszély. Ezért szükségesnek tartottuk, hogy a legfontosabb ismereteket összefoglaljuk és újra közreadjuk az érintetteknek. Az amerikai kukoricabogár talajban élő lárvája okozza a jelentős gazdasági kárt a gyökerek kiodvasításával és elrágásával. A fiatal lárvák járatot rágnak a gyökércsúcstól a gyökér alapi részéig, az idősebb lárvák pedig a vastagabb gyökereket pusztítják. A gyökérkártétel következtében a növény tápanyag- és vízfelvétele akadályozott lesz a növekedésben, a termés kinevelésében visz- szamarad. A gyökérzet rágási sérülései miatt a növény stabilitása romlik. Erős szél vagy hirtelen lehulló jelentős mennyiségű csapadék hatására a nagymértékben károsított növények eldőlnek. A külföldi szakirodalom erre a jelenségre a „lúdnyak tünet” kifejezést használja. A rajzó bogarak a kukorica virágporával, bibeszálával, levelével, valamint több növénycsaládba tartozó faj virágporával táplálkoznak. A bogarak a kukorica nedvdús, zöld bibeszálait, a bajuszt visszarágva hiányos termékenyülést okozhatnak. A bogarak a bibeszálak között, a csuhélevelek alatt befurakodva a zsenge, lédús szemeket is megrágják. A leveleken a tünet a vetésfehérítő bogarak kártételéhez rendkívül hasonló hámozga- tásban nyilvánul meg. m ZEPHYR Fémzárolt őszi gabona vetőmagok forgalmazását megkezdtük. Csávázott és csávázatlan tritikálé, árpa; csávázott őszi búza vásárolható. Ezenkívül szántóföldi műtrágyák széles választékban. Import és magyar ammónium-nitrát. Pétisó és egyéb kevert műtrágyák. Cím: Kecskemét, Tatár sor 18. Tel.: 76/501-420, 501-426, 30/249-1003 Az Ölelő Kéz Alapítvány önkéntes segítő csoportot szervez kórházban fekvő betegek mellé. Olyan elkötelezettségű emberek jelentkezését várjuk, akik idejüket és segítő szándékukat felajánlják beteg embertársaik számára. Az alapítvány az Egészségügyi Minisztérium támogatásával a jelentkezőknek képzést indít, melynek elvégzése feltétele a szolgálatban való részvételnek, s Jelentkezni lehet a következő § telefon szám okon: 76/516-706, ________06-30/9953-352._________ Toborzás hadibemutatóval Szerződést ajánl a fiataloknak a honvédség Balesetek, bűnügyek Kidobta a drogot TANCRA PERDÜLTEK. Falunapot rendeztek szombaton Páhiban. Több mint kéttucatnyi fogat vonult fel az ünnepségen. A falu asszonyai táncra perdültek, emelve az ünnep hangulatát. fotó: barta zsolt Több mint háromezer munka nélküli fiatal nézhette végig a Delta-2001 közös amerikaimagyar hadgyakorlat egyik éleslövészetét a Veszprém melletti Gyulafirátóton péntek délelőtt. Az esemény azonban csak érdekesség volt azoknak a fiataloknak, akik a Magyar Honvédség toborzókampányára érkeztek az ország nyolc megyéjéből. Honvédség Ellenséges repülőgép elfogása, földi célok nagy távolságból való megsemmisítése. Apache és Mi-24-es helikopterek, T-72-es harckocsik és fürge amerikai tankok. A Delta-2001 közös amerikai-magyar hadgyakorlat zajlik jelenleg is a Veszprém melletti Gyulafirátóton. Sokszor fülsüketítők voltak a lövések, amiket a tankok és az ágyúk leadtak a több mint hét kilométerre lévő célokra. Az amerikai hadseregben rendszeresített Apache helikopterek is bemutatták tudásukat, egymás mellett, nem sokkal a föld fölött lebegve vették tűz alá az ellenséges célpontokat. A hadgyakorlat azonban csak adalék volt a pénteken kezdődött országos toborzókampányhoz. A Magyar Honvédségnek ugyanis szerződéses katonákra van szüksége, ezen belül is leginkább legénységi állományra. Bus Gábor őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság toborzó alosztályának vezetője lapunknak elmondta: arra is van lehetőség, hogy érettségivel tiszthelyettesnek, diplomával pedig tisztnek jelentkezzen valaki. A nyolc általánossal szerződéses katonának felvett fiatal a hadsereg berkein belül akár le is diplomázhat. Bus Gábor hozzátette: akik már Gyulafirátótra elmentek, azok közül sokan úgy döntöttek, hogy vállalják a katonai hivatást. A megjelentek közül három- száznegyvenhárman töltötték ki a jelentkezési lapot. - Ez a papír semmit nem jelent még - tudtuk meg Bus őrnagytól. Ezután még hat hónap próbaidő következik, itt többször felmérik a katonajelöltek fizikai és pszichés állapotát, majd aki megfelelt, csak azzal köt minimum kétéves szerződést a honvédség. Bus Gábor hozzátette: biztos pálya a katonai pálya, és ezt most több mint négyezer fiatalnak ajánlják fel. Szinte száz százalék, hogy a szerződésesek kijutnak valamelyik külföldi misszióba, ahol igen jól fizetnek, de az itthon maradtak is megfelelő és biztos pénzt kapnak. Hertelendi Ferenctől, a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ igazgatójától megtudtuk: a központ közel háromezer levelet küldött szét a megyében, amiben felhívták a kampányra a fiatalok figyelmét. Ennek hatására mintegy 300-an mentek el az ingyenbuszokkal Gyulafirátótra. Kecskemétről huszonnégyen utaztak. Bus Gábor végül elmondta: nem csak a munka- nélkülieknek van lehetőségük arra, hogy szerződéses katonák legyenek. Bárki jelentkezhet az október 22-ig tartó kiemelt toborzókampány keretében katonának. A toborzóirodák természetesen azután is folytatják a munkájukat, a személyi állomány feltöltése ugyanis folyamatosan zajlik. ■ Kábítószerrel való visszaélés bűntette miatt vettek őrizetbe egy harmincegy éves férfit a kiskunfélegyházi rendőrök szombaton este. A rutinigazoltatás során a rendőrök észrevették, amikor a helyi férfi a gépkocsiból egy alumíniumfóliába tekert kis csomagot dobott ki. Kiderült az alufóliában több mint húsz gramm amfetamin- j származék volt. MELLKASON SZÚRTA. Szó I váltásba keveredett szomszédjával Kiskunhalason az Átlós utcában egy huszonhét éves fiatalember szombaton este. A veszekedés vége szurkálás lett, és a férfi huszonöt éves szomszédját életveszélyes állapotban szállították kórházba. LEFÜLELTÉK A TOLVAJT. Nagy zsibongás támadt vasárnap reggel a kecskeméti piaccsarnokban. Egy nő észrevette, hogy egy férfi kinyitotta a válltáskáját és benne kotorászik. A nő segélykérésére a férfi megriadt, megpróbált elfutni, de az árusok segítségével elfogták. GÁZPISZTOLLYAL LŐTT. Öngyilkos próbált lenni egy férfi a hétvégén Kecskemét-Kisfáiban. I Ez azonban nem sikerült neki, ; mert gázpisztollyal próbálta magát főbe lőni. A negyvenhat I éves férfit súlyos sérülésekkel I ápolják a megyei kórházban. BARÁTI SZURKÁLÁS. A leg jobb barátjára támadt egy kecskeméti férfi pénteken este a Diófa vendéglő előtt. A két férfi erősen ittas állapotban beszélgetett, majd P. József bicskájával vállon szúrta barátját. A szurkálót őrizetbe vették. ■ Közlekedés A megye útjain több helyen is folyik a burkolat helyreállítása, így az 52-es főút 56-59., az 51- es főút 139. és az 55-ös főút 72-74. km-szelvéuye között. Két helyen kátyúznak: az 52- esen a 45-49, illetve az 55-ösön a 66-69. km-szelvény között. TRAFFIPAX: Ma Kiskunhalas, Harkakötöny, Kiskőrös, Dus- nok, Baja és Kecskemét lakott j területén számíthatnak a gépjár- I művezetők radarellenőrzésre. ■ Tartsa sakkban filés m Tippünk pl.: Buderus G124X kazán 24 kW 135 literes melegvíztároló AS1 vízhőmérséklet érzékelő 2107M időjárásfüggő szabályzó Összekötő szett 491.625 Ft Buderus 7} 0' </) N_ 0 «-*> “t 0 55‘ ■ **8« A fenti készülék alkalmazása akár 30% fütésköltség megtakarítást eredményezhet. Arunk bruttó ár, a készlet erejéig érvényes! PLAN KERESKEDELMI RT FŰTÉSTECHNIKAI KISÁRUHÁZ léptűnk,.. ön jön! Kecskemét, Kurucz krt. 28. Tel.: 76/481-716; Fax: 76/482-175 www.plan.hu E-mail: info@plan.hu