Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-09 / 185. szám
;| 2001. Augusztus 9., csütörtök SPORT Petőfi Népe - 7. oldal EDZESBEN AZ UNIVER. Hét újonc kosarassal készül az NB I/B-s Univer KSE a szeptember 29-én kezdődő bajnokságra. fotó, b. r. Rajtra kész a Forma-1 Kilenc nappal az első szabadedzés előtt gyakorlatilag minden készen áll a 16. Forma-l-es Magyar Nagydíj sikeres megrendezésére. Szerdán Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter avatta fel a Millenniumi Torony elnevezésű, közel 2500 négyzetméteres új épületrészt a Hungaroringen. Ez a világszínvonalú, 94 nap alatt elkészült létesítmény sokat segít a verseny rendezőinek, s ezenkívül a tudósítók munkáját is megkönnyíti. Az újjávarázsolt mogyoródi versenypályán a hét végéig befejezik az átalakításoHungaroring kát: 30 méterrel hátrább került a rajtrács, hogy a cél egy vonalban legyen az időmérőkkel. A szerdai sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a jegyek 80 százaléka már elkelt. A szervezők szerint a pontversenyt jelenleg hatalmas fölénnyel (37 pont) vezető német Michael Schumacher (Ferrari) jó edzéseredménye után is nagy számban érkezhetnek szurkolók. Könnyen elképzelhető, hogy megtelik a közel 60 ezer ülőhely. Deutsch Tamás arról is beszámolt, hogy már hetek óta tárgyalnak a Magyar Nagydíj jövőjéről. Újoncok Bicskei keretében Labdarúgás Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kijelölte 22 tagú keretét az augusztus 15-i, Németország elleni barátságos mérkőzésre (20.45 óra, Népstadion). A meghívottak között két újonc található: Kiss György és Győri János. Kimarad az együttesből az influenzás Vasile Miriuta.- Beszéltem a cottbusi vezetőkkel, és végül abban maradtunk, hogy erre a meccsre nem hívom haza Vasilét - mondta a kapitány. A névsor, kapusok: Király Gábor (Hertha BSC), Babos Gábor (NAC Breda), védők: Pető Tamás (NAC Breda), Fehér Csaba (NAC Breda), Sebők Vilmos (Energie Cottbus), Hrutka János (Ferencváros), Korsós György (Sturm Graz), Győri János (MTK), Mátyus János (Energie Cottbus), Kiss György (Duna- ferr), középpályások: Lisztes Krisztián (Werder Bremen), Ró- sa Henrik (Dunaferr), Halmai Gábor (Hapoel Tel-Avivj, Dárdai Pál (Hertha BSC), Illés Béla (MTK), Lendvai Miklós (Charlerdi), támadók: Thomas Sowunmi (Dunaferr), Kabát Péter (Göztepe), Tököli Attila (Dunaferr), Horváth Ferenc (Maccabi Tel-Aviv), Korsós Attila (SV Salzburg), Waltner Róbert (Zalaegerszeg). A keret tagjai vasárnap 11 órakor találkoznak és a dunavarsányi edzőtáborba utaznak. Az utánpótlás megtartása a cél Oláh Gyula a megyei ökölvívó-szövetség új elnöke Változás történt a Bács-Kiskun Megyei Ökölvívó-szövetség élén. Július 1-jétől az elnöki teendőket a lemondott Pataki Miklós helyett Oláh Gyula látja el. Az új elnök személyéről döntő szavazáson egyöntetűen voksoltak Oláh Gyula mellett, aki öt éven keresztül töltheti be a megyei szövetség legmagasabb tisztségét. Ökölvívás- Mi az, amit a legfontosabb, a legsürgősebb teendői közé sorol? - kérdeztük az elnöktől.- Amikor elvállaltam az elnöki szerepkört, már tudtam, hogy mit kell a leghamarabb megoldani. Mindig is a fő feladatnak tartottam az utánpótlás nevelését. Hiányát éreztem és érzem a fiatalok foglalkoztatásának, versenyeztetésének, hiszen ezek segítségével tudjuk őket igazán magas szintre juttatni. A szakosztályoknál bőven vannak tehetségek, nem véletlen, hogy a legeredményesebb megye vagyunk az országban. De úgy érzem, hogy mire a versenyzőink felnőtté válnak, akkorra elvesznek. Azt szeretném, ha meg tudnánk tartani a tehetségeinket, akik fiatalon országos bajnokok, válogatottak. Ezeket a sportolókat kellene összefogni, esetleg egy klubban versenyeztetni.-Mi a legfőbb oka a tehetségek elvesztésének?- A pénzhiány. A sportolóink 18 éves koruktól dolgozni kezdenek, családot alapítanak és nincsenek megfizetve. Az ökölvívás egyébként sem kap annyi központi támogatást, mint amennyit megérdemelne. Erre kell megtalálnunk valahogyan a megoldást. Főleg a válogatott szintű versenyzőknek kell megkeresnünk a segítséget.- Tehát szponzorokra van szükség. Meglesz-e az anyagi háttér?- Bízom benne, hogy sikerült olyan elnökséget választani, amely a maga területéről segíteni tud. Nekem is van olyan baráti köröm és hátterem, akiknek a révén remélem, hogy orvosolni tudjuk a problémákat.- A megyében az ökölvívás két legnagyobb fellegvára Kecskemét és Kiskunmajsa. Tény, hogy önnek az utóbbi helyen komoly szerep jutott és jut ma is. Köztudott az is, voltak ellentétek, viták a kecskeméti ökölvívásban dolgozók és ön között. Mára javult-e a helyzet?- Úgy gondolom, hogy hajdanán máshová kellett mennem, mert Kecskeméten hiába bizonyítottam, nem fogadtak el. Pontosabban nem úgy ismerték el a munkámat, ahogy kellett volna. Azt hiszem, az ökölvívásban eltöltött évek alatt bizonyítottam annyit, aminek az eredményéből az elnöki felkérés is adódott. Biztos vagyok benne, hogy a súrlódásokat el tudjuk simítani. A tisztesség természetesen megkívánja, hogy én is változtassak a hozzáállásomon a cél érdekében. Úgy látom, a mostani vezetőségben megtalálom a segítő szándékú embereket. A múltat teljesen félre kell tenni s csak magára az ökölvívásra koncentrálni és segíteni azt teljes erővel.- Kiskunmajsán vezető beosztásban van, a megyei szövetségnél pedig elnök. Meg tudja találni a megfelelő egyensúlyt a klubok között? OLÁH GYULA 1950-ben született Kecskeméten. 1968-ban szerszámkészítő képesítést szerzett Kecskeméten a 607. Szakmunkásképző és Szakközép- iskolában. 1980-ban ökölvívó- edzői képesítést szerzett a TF-en. 1968-1980-ig a Fémmunkás dolgozója. 1980-85-ig főállású edző Jánoshalmán. 1985-től napjainkig vállalkozó. 1964-72-ig a Fémmunkás, majd jogutódja, a Kecskeméti SC versenyzője. 1975-80- ig a KSC edzője. 1997-től a Kiskunmajsa SE ökölvívóinak - a szakosztály megalakulásától - a menedzsere, szakmai igazgatója. 2001. július 10-től a Bács-Kiskun Megyei Ökölvívószövetség elnöke. Nős, két gyermeke és három unokája van. Hobbija a zene és a tánc.- Mivel nincsenek nagy pénzek, amiket szét kellene osztani, így az egyensúly is könnyen tartható. Az anyagiakat minden klub maga próbálja előteremteni. A megyei szövetségnek elsősorban versenyeket kell szerveznie. Létrehoznia egy regionális csapatot, ahol a legtehetségesebbeket össze lehet fogni. Ez a gárda közösen készülhetne az országos bajnokságra, és ha kell, akár külföldről hozni nekik ellenfeleket. Jó meccseket kell szervezni, a közönséget kiszolgálni, és akkor a szponzorok is megjelennek. En ebben látom a jövőt.- Ebbe a regionális csapatba át is igazolnának a versenyzők?- Nem, erről szó sincs. Ez egy olyan regionális vegyes csapat lenne, ahol foglalkoztatnánk a legtehetségesebb sportolóinkat. Meghívásos versenyeket szerveznénk nekik a megyében több helyszínen is. Az egyesületnek érdeke lesz, hogy elküldje az ökölvívóját a regionális klubba, ahol foglalkoztatják, versenyeztetik. Az elért eredményt pedig a saját klubjába viszi. Jól működnek a megyében a szakosztályok, csak úgy érzem, nem voltak megfelelően összefogva.- Hogyan alakul a megyei ökölvívás programja?- Szeptember 17-én kezdődik a csapatbajnokság, Kiskunfélegyházán lesz az első forduló, majd Kiskunhalas és Békés következik. Kecskeméten most azért nem lesz bajnoki forduló, mert a megyeszékhelyen rendezik a Hírős Kupát, szeptember 1-jén és 2-án. Ez a viadal meghívásos lesz, a magyarok mellett jugoszláv, román és német versenyzőket láthat a közönség. A Dél-Alföld válogatottja a magyar öklöző- ket tekintve ugyanaz marad, mint az elmúlt szezonban, a légiósok fognak változni. Most elsősorban Romániából szeretnénk erősíteni.-Öt év múlva mit szeretne látni Bács-Kiskun me- , gye ökölvívásában?- Azt, hogy ha az athéni ohmpián még nem is, de a következő nyári játékokon már szerepelnének Bács-Kiskun megyei ökölvívók. Remek eredmény lenne, ha azokat a sportolóinkat, akik most nagyon nagy tehetségek, meg tudnánk tartani, és felnőtt válogatott versenyzők lennének belőlük. BORBÉLY KÁROLY Mai műsor Labdarúgás Összesen 41 mérkőzést rendeznek ma a labdarúgó UEFA Kupa selejtezőjében. Magyarországot a bajnoki ezüstérmes Dunaferr és a kupagyőztes Debrecen képviseli. A műsor, UEFA Kupa-selejtező, 1. mérkőzések: Olimpiakosz Nicosia (ciprusi)-Dunaferr 19 óra, Debrecen-Nyistru Otaci (moldáv) 20.15 óra. ■ Hírek KIKAPOTT a magyar női junior kézilabda-válogatott a győri világbajnokságon. A németektől elszenvedett vereség ellenére az együttes a legjobb négy között folytatja. A további program, elődöntő: ma, Győr, 18 óra: Magyarország-Spanyol- ország, Pápa, 18 óra: Németor- szág-Oroszország. NEGYVENKILENC ország 715 evezősének részvételével tegnap Duisburgban megkezdődött az ifjúsági világbajnokság. A négytagú magyar csapatból az egypárban induló Verőci Lídia és Szabó Kornél egyaránt megnyerte előfutamát, így egyenes ágon került be a pénteki középdöntőbe. GELLEI Imre, a magyar utánpótlás (U21) labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kijelölte 20 tagú keretét a Horvátország elleni, augusztus 14-i barátságos mérkőzésre (Szombathely, 19 óra). Az összeállítás érdekessége, hogy Fehér Miklós is Gellei csapatában szerepel, b TÖT tftpi TANÁCÜÜÓ NB I. BORSODI USA 1. MTK-Kispest x, 1 2. Győr-Újpest 1 3. Vasas-Matáv Sopron 1 4. Debrecen-ZTE x, 2 BUNDESLIGA 1, 5. Cottbus-Nürnberg 1 6. Dortmund-Wolfsburg x, 1 7. Freiburg-Hertha BSC x, 2 8. Leverkusen-Bayern München x, 2 9. Kaiserslautern-FC Köln 1 10.1860 München-Hamburg 1 11. VfB Stuttgart-Bremen x, 1 12. St. Pauli-Rostock 1 13. M’gladbach-Schalke 04 2 +1 mérkőzés: NB i. BORSODI LIGA 14. Haladäs-Dunaferr 2, x VALASEK TIBOR Tudósítóink jelentik Bajai érmesek a szomszédban Kajak-kenu Ifjúsági országos bajnokság, Tata. A Tolnatext KKSE Tolna színeiben versenyző - még serdülőkorú - bajai Fal- dum Bereniké egy magyar bajnoki címet és egy bronzérmet nyert. K-l 1000 m: 3. Faldum Bereniké. K-2 1000 m: 4. Tolnatext KKSE (Bartha Diána, Faldum Bereniké). K-4 1000 m, magyar bajnok: Tolnatext KKSE Tolna (Faldum Bereniké, Inger Nikolett, Bartha Nikolett, Schmidt Krisztina, edző: Barina József). Szenior, junior, serdülő, kölyök és gyermek országos bajnokság, Velencei-tó. Faldum Bereniké után még jó néhány eredményes bajai kajak-kenus is Tolnára, a Tolnatext KKSE csapatához igazolt. így az egykor szebb napokat látott Sugovica-parti sportolók egy másik megye egyesületének szállítják az eredményeket. Gyermek korcsoport (1989-90-benszül.). PC- 2 2000 m: 9. Tolnatext (Kaiser Adrián, Kaiser Jonathan),... 11. Tolnatext (Gyurity Dusán, Gyurity Erik). Szenior korcsoport. C-l Masters 500 m: 3. Kaiser János, C-2 500 m: 5. Tolnatext (Krékity, Kaiser), C-4 500 m: 2. Tolnatext (Forgács, Koller, Krékity, Kaiser), C-l 200 m: 7. Kaiser János. A Bajai Spartacus Vízügy SC sportolóinak eredményei. Serdülő korcsoport. C-2 2000 m: 2. BSVSC (Zsilinszky Szabolcs, Csordás Árpád). C-2 1000 m: 2. BSVSC (Zsilinszky, Csordás). C-2 500 m: 3. Zsilinszky, Csordás). C-l 500 m: 8. Hellenparth András (BSVSC). Gyermek korcsoport, PC-2 2000 m: 2. BSVSC (Rácz Balázs, Oláh Márton). Kölyök korcsoport. C-2 2000 m: 5. BSVSC (Goretity Milán, Vida Péter), C-2 500 m: 5. BSVSC (Goretity, Vida). Országos Diákolimpia, szabadidősport, Velencei-tó. PC-2 500 m: 1. Kaiser Adrián, Kaiser Jonathan (Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Általános Iskola, Baja). Távlovas-, táv- hajtó-ob, 4. forduló, Eger, Ostoros körzet. A Bács-Kiskun megyei lovasok csak rövid távon voltak érdekeltek. 60 km-en 14 induló közül Bisztyó Lívia (Akasztói Mustang Lovasklub) rajt-cél győzelmet aratott Bátor nevű lovával 3 óra 30 perc 21 mp-cel. Klubtársa, Kastély Attila csak a 8. helyen végzett, de négy forduló után így is változatlanul vezet a magyar bajnokságban rövid távon. A befejező, záró fordulóra Bács- Kiskun megyében, Izsákon kerül sor, szeptember első hétvégéjén. Magyar helyezések a világbajnokságon Zsivoczky Attila és Vaszi Tünde negyedik, új országos csúcs túvolugrúsban Atlétikai vb Vaszi Tünde 6,86 méteres országos csúccsal a negyedik helyen végzett a női távolugrás döntőjében az edmontoni vb-n, és szintén negyedik lett a tízpróbázó Zsivoczky Attila (8371 pont). A Honvéd versenyzője 6,68-cal kezdett, majd egy rossz kísérlet után következett a magyar rekordot jelentő eredmény. De negyedik ugrásával (6,84) is átadta volna a múltnak Vanyek Zsuzsa 6,81 méteres, hat nap híján 18 éves csúcsát. A harmadik sorozat után a második helyen állt, ám a címvédő spanyol Montalvo és az orosz Kotova is megelőzte. Va- szinak mindössze két centi hiányzott a dobogóhoz. Győzött a sydneyi ötkarikás játékokon második olasz Fiona May, egy centivel megelőzve Kotovát. Női távolugrás, világbajnok: Fiona May (Olaszország) 7,02 m, 2. Tatjana Kotova (Oroszország) 7,01, 3. Niurka Montalvo (Spanyolország) 6,88, 4. Vaszi Tünde 6,86 - országos csúcs, 5. Valentina Gotovska (Lettország) 6,84, 6. Niki Xanthou (Görögő.) 6,76. Vaszi Tünde nyilatkozata: - Életem legjobb eredményét értem el, ezért nagyon boldog vagyok. Igaz, az egy kis csalódást jelent, hogy 2 centivel maradtam le az éremről, de emiatt nem fogok sírni. Úgy jöttem ki a döntőre, hogy országos csúcsot akarok ugrani, s ez tulajdonképpen kétszer is sikerült. A harmadik nekifutásom előtt a 9. helyen álltam, de azt mondtam magamban, hogy megmutatom, mit tudok, és ekkor sikerült a rekord. Zsivoczky az utolsó szám, az 1500 m előtt hetedik volt, ám nagyszerű futása révén három helyet javított. Kürtösi Zsolt tizenharmadikként zárt. A cseh Tomas Dvorak sorozatban harmadszor nyert vb-aranyat. A vb hatodik napján öt döntőt rendeznek. A magyar szempontból legérdekesebbnek ígérkező férfi diszkoszvetés ma 4.00 órakor kezdődik Varga Rolanddal. ___________MTI