Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-06 / 182. szám
12. oldal - Petőfi Népe PETŐ F I NÉPE 2001. Augusztus 6., hétfő ESKÜT TETTEK. A Vitézi Rend Kelet-magyarországi Törzsszékének déli régiója által kiválasztott várományosok tegnap vitézi esküt tettek. Az ünnepélyes ceremónia helyszínéül a kecskeméti református templom szolgált. Az esemény rangját istentisztelet emelte._________________________fotói bahczik Róbert Megkérdeztük olvasóinkat Miből főz lekvárt az idén? Monek Károly- né (Kecskemét): - Minden évben teszek el gyümölcsöt és gyakran lekvárt is főzök. A csalá- gl dóm jobban sze- I ■ réti az otthon készített csemegéket. A kertünkben idén nagyon sok meggy termett, így ebből nemcsak befőttesüvegbe került, hanem a fagyasztóba is. Emellett szörpöt és dzsemet is készítettem belőle. A befőzések csúcsa számomra azonban a sárgabarack. Sajnos nekünk nincs, a piacon drága volt, de egy kedves ismerősömtől kaptunk kilószámra. A lekvárja már a lányom barátainál is sikert aratott. Mostanában az uborka eltétele a feladat. Koczó Ferencné (Kiskunfélegyháza): - Eddig szinte minden nyáron csináltam lekvárt és dzsemet. Üzletben csak nagyon ritkán szoktam ilyesmit vásárolni. A családom jobban szereti a házi készítésűt. Általában őszi- és sárgabarackból főzöm a lekvárt, de vegyes dzsemet is készítek a családnak. Idén azonban nagyon drága a gyümölcs, négy gyermek mellett nem bírja el a pénztárcám. Otthon csak cseresznyefánk van, de a termését inkább befőttnek raktam el. Ám a család így sem marad lekvár nélkül, az anyósom ugyanis mindig meglep minket pár üveggel. Berta Lajosné (Hetényegyhá- za): - Mint minden évben, idén is tettem el gyü- mölcsféléket. Főztem többféle lekvárt: szamócát és sárgabarackot. A befőttek közül meggyet és cseresznyét tettem el, a késői barack befőzése még hátravan. A családom jobban szereti az itthon eltett befőtteket, mivel ezek nem olyan édesek, mint a boltiak. Egyébként ez így még olcsóbb is: a kertünkben megterem a legtöbb eltenni való gyümölcsféle. A rokonság elég nagy, s ami nekünk a gyümölcsösben nincs, azt a családon belül elcserélhetjük. Kineziológus-kongresszus A MAI NAP A nyertes lottószámok Szerencsejáték Rt. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott lottósorsolásokon a következő nyerőszámokat húzták ki: Ötös lottó: 2, 32, 36, 41, 43. Joker-szám: 4 3 0 0 3 9. Hatos lottó: 10, 20, 27, 34, 39, 41, pótszám: 16 BankVVustria Creditanstalt Hitelkamatok magánszemélyek részére Személyi hitel 18,50% (THM: 21,86) Lakáshitelek 16,00- 16,50% Támogatott hitelek 8,00% Fenti tájékoztató nem tekinthető ajánlat- tételnek, a jelenleg érvényes változó kamatokat tartalmazza, amelyek a következő hirdetmény megjelenéséig érvényesek. A hitelek feltételeiről érdeklődjön a lenti számon, illetve a fiókunkban. A HypoVereinsbank Hungária Rt. és a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt. egyesülése folyamatban van. Kecskemét, Kisfaludy utca 8. Tel.: 06/76-512-100 Kecskemét Nemzetközi kineziológus-kongresszus kezdődött tegnap Kecskeméten. Az eseményre három földrészről mintegy százötven vendég érkezett a hírős városba. A programok, előadások a technika házában zajlanak. A kineziológia egyfajta mozgástudomány. Miután egész életünk mozgássorozatok összessége, így leginkább az életvezetés, -minőség, a testi, lelki, szellemi fejlődés tana. A városban e hét végén első alkalommal rendezik meg az országos fúvószenekari és mazsorett- versenyt. A gazdag és minden bizonnyal látványos program ünnepélyes megnyitója 10-én, pénteken 18 órakor lesz a Petőfi téren. Barkóczi Ferenc polgármester köszöntőjét a Kuna Family show-műsora követi a művelődéELR pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás USD 277.5000 286.0000 DEM 125.0000 128.5000 ATS 17.7000 18.2000 ITL 0.1263 0.1302 CHF 161.0000 166.5000 FRF 37.2000 38.5000 CAD 176.5000 191.0000 NLG 111.0000 114.5000 SKK 5.5000 6.0000 ESP 1.4600 1.5200 HRK 32.0000 37.0000 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu E kongresszust egyébként a megyeszékhelyen már megelőzte korábbi három. A nemzetközi kineziológiai kollégium vezetői annyira jól érezték magukat a városban, hogy ők kérték ide az eseményt. A rendezvény hivatalos része holnap befejeződik, ám a tanfolyamok 13-áig tartanak. Akkor tart majd előadást az amerikai Gordon Stokes, aki a tudomány „három az egyben” ágát dolgozta ki. Előadásának címe: Stressz nélkül könnyebb a tanulás. B. R. si központ szabadtéri színpadán. A versenyen Dunaújváros, Duna- földvár, Szentgotthárd, Kistelek, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Sárvár és természetesen a házigazdák is képviseltetik magukat. A megmérettetés szombaton és vasárnap is reggel 9-kor kezdődik. Az ünnepélyes záróműsor és a díjkiosztó után pedig fúvós- és mazsorettbálon mulathatnak a résztvevők. ■ A NAP VICCE Két férfi ül a fodrásznál. A fodrász megkérdezi őket:- Hajszeszt parancsolnak a vágás után?- Köszönöm nem - feleli az egyik. - A feleségem a múltkor azt mondta, hogy olyan a szagom, mint a bordélyháznak. Mire a másik vendég:- Én kérek haj szeszt. Az én feleségem ugyanis nem tudja, milyen szag van a bordélyházban. Fúvósok versenyeznek Kiskőrös Sf*-' |Btv Színes ■ n világ .....................................""■««■I....... I. im..... ...U ..."............... Új dinó-nózi-fazon Nem vénember! Washington A dinoszauruszok orra feltehetően egészen másként .nézett ki, mint ahogy eddig ábrázolták őket. Ezt Science című, amerikai tudományos folyóirat állítja. Lawrence Witmer, az Ohio egyetem professzora úgy véli, az orrlyukak nem az orr tetején nyíltak, mint hanem annak elején, mintegy előrenyúl- va. A tudós a dinoszauruszokhoz legközelebb álló 62 mai földi állatfajta^madarak, krokodilok stb.) orrcsontjait és orrüregét hasonlította össze az őslények kövületeivel. így talán arra is választ kaphatunk, miért pusztultak ki szinte „egy- csapásra” a dinoszauruszok 65 millió éve. Dubaj Esküvői támogatásért folyamodott egy 76 éves férfi az Egyesült Arab Emírségekben. Ha megkapja, ő lesz a legidősebb, állami támogatásban részesülő vőlegény. Az emírségekben segéllyel buzdítják a férfi állampolgárokat, hogy helybeli nőt vegyenek feleségül. Száriszövés gumióvszerrel VÁRÁNASZI Az indiai Váránasziban az utóbbi hónapokban szokatlanul megnőtt a kórházakban ingyen osztogatott óvszerek kelendősége. Egyesek marokszámra vitték az óvszert. Az orvosok a családtervezési program sikerének örültek már. Ám a gumik népszerűségének egészen más volt az oka. A selyemiparáról híres város szövőmunkásai rájöttek, hogy az óvszer síkosítóanyaga tó- válóan hasznosítható a kézi szövőiparban. Az orsóra dörzsölt síkosító ugyanis megakadályozza, hogy a pergő fonál összegubancolódjon és elszakadjon. Egy hindu női tóga elkészítéséhez átlagosan 14 óvszert nyűnek el, a városban pedig százezer szövőmunkás dolgozik... Nem csoda hát, hogy fergeteges sikert aratott a családtervező program - a takácsoknál. CSAK SÜSSÖN A NAP! A világ legnagyobb napórája a ports- mouth-i kikötőben látható. A Millenniumi Időtér elnevezésű óracsoda átmérője mintegy tizenhét méter. fotó. epa Minőség a szűréstechnikában Három kérdés? Kedvező ár? Magas minőség? Széles választék? Egy válasz! Luber-Finer World Famous Filters Kamion és speciális szűrők forgalmazása, beszerzése A Filter-Trade Bt. 1999 óta foglalkozik a haszon- gépjármű/kamion szűrők értékesítésével. A cég tavaly tovább bővült, és az amerikai Luber-Finer kelet-magyarországi képviseletét is ellátja. A Luber-Finer neve nem ismereüen a szakmai körökben. Kiváló minősége mindenkor kedvező árral és széles választékkal párosul. A Luber-Finer szűrők megjelenése új üde és logikus. Felhasználóbarát kialakításúak, jelzéseik, egységes szerelési utasításait egyszerűek amelyek mindenki számára érthetőek az egész világon Az üzletben mától rendkívül kedvező akciót hirdetnek. Aki augusztus 6-11. között vásárol 10 % kedvezményt kap. 100.000 forint felett pedig ezenfelül plusz 5 % kedvezményre számíthatnak az ügyfelek. Ne hagyja ki e páratlan lehetőséget! Továbbá rendkívüli ajánlattal várják a kedves vásárlókat a TOTÁ1 Motorolajok, kenőanyagok választékával is. Filter-Trade Bt. Truck Filter Szűrőszaküzlet 6000 Kecskemét, Szent László kit 19. Tel: 06/76 508-506 Fax: 06/76 508-507