Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-06 / 182. szám

2001. Augusztus 6., hétfő MEGYEI K Ö R K É P Petőfi Népe - 5. oldal Tűzzománctárlat _________Kecskemét_________ A Kecskeméten 27. alkalom­mal megrendezett Nemzet­közi Zománcművészeti Al­kotótelep zárásaként teg­nap kiállítást nyitottak. A helyszín az Erdei Ferenc Művelődési Központ, ahol a hathetes táborban készült munkák láthatók. Az augusztus 20-áig megtekint­hető tárlaton ötven - hazai, Er­délyből érkezett, továbbá cseh, orosz, osztrák és ukrán - alkotó tűzzománcait láthatja a közön­ség. Az idei tábor mottója, a „Tűzkapu” voltaképpen az ez­redforduló időkapuját jelenti - hangzott el a megnyitón -, a mű­vészeknek az új idők bennük kel­tett érzéseit, eszmeiségét kellett megfogalmazniuk, a jövő távlatát érzékeltetniük. A témának meg­felelően a tárlaton számos mo­dern, nonfiguratív kompozíciót sorakoztattak fel, de láthatók a kiállításon biblikus témákat áb­rázoló munkák is. A faliképek mellett dísztárgyakat, ékszere­ket, tálakat mutatnak be. Kecskeméten készült műveik­ből egyet az idén is a házigazdák­nak adományoztak az alkotók. Dugó a Duna felett Solt - Szalkszentmárton A kánikula hatására sokan vet­ték az irányt a megyéből a Duná­hoz vagy a Balaton felé. Ennek következtében szombaton délre teljesen bedugult a dunaföldvá- ri híd. Az átkelésre több mint öt kilométeres sorban vártak a sze­mélygépkocsik a híd Solt felőli oldalán. Hasonló volt a helyzet a Szalkszentmárton és Dunaúj­város közötti kompátkelőnél is. A rendőrség szombaton a déli órákban közleményt adott ki és javasolta, hogy a Dunán át köz­lekedők válasszák a bajai Duna- hidat, vagy pedig a fajszi, kalo­csai, géderlaki kompátkelőket. Szombat estére a zsúfolt forgal­mi helyzet a dunaföldvári hídnál és a szalkszentmártoni komp- átkelőnél egyaránt megszűnt. Átkelésre várva. A felújítás alatt álló dunaföldvári hídnál a hétvégén nem volt ritka a több kilométeres kocsisor, és a várakozási idő is több óra volt. A pokoli hőségben ezért többen rosszul lettek. Néhány autós kerülő úton, valamelyik kompátkelőn próbált meg a Duna másik oldalára jutni. fotó, banczik Róbert Gazdasarok Nyers gyümölcs télire Nyersen is sokféle gyümölcsöt tehetünk el télire. Ha ugyanis be­főzzük, a tápértékük nagy része megmarad, de hiányozni fognak a hőkezelés következtében le­bomlott vitaminok. Ezért mond­ják a szakemberek, hogy a befőt­teknél teljesebb értékű a cukros málna vagy a rumos meggy. Pél­dául a gombócba való, nagymé­retű, nem túlérett szilvát és ring­lót, a pitének való, még kemény őszibarackot, a süteményekbe és tortákba való cseresznyét, megy- gyet, málnát, szedret, ribizlit, a mártásnak is kitűnő egrest tartó­síthatjuk cukorban. A megmo­sott, lecsepegtetett, kimagozott gyümölcsöt kristálycukorral be­hintjük és rétegezve alaposan megtömjük vele a sütőben szá­raz, forró levegővel csírátlanított (a sütőben kihűlt) üvegeket. Ál­talában 5 kilogramm gyümölcsre másfél kiló cukrot és 10 gramm (egy deka) Na-benzoát tartósító­szert kell számítanunk. A szilva és a barack esetében (ezek eleve édesebbek) elegendő 5 kilo­gramm gyümölcsre egy kiló kris­tálycukor is 1 deka Na-benzoát. A cukrot és a tartósítószert alapo­san el kell keverni. Csak ezután kezdjük el rétegezni a gyümöl­csöket úgy, hogy kiszorítjuk a köztük lévő levegőt. Amikor kész, fedjük le alkoholba mártott celofánnal. Bármikor vehetünk belőle. A cukor mellett az erős rum is jól tartósít és nagyon jó ízt kölcsönöz a gyümölcsöluiek. Kü­lönösen finom a rumos földieper, a meggy (bár már ezek leértek) és a sárgadinnye. A folyamatosan érő gyümölcsökből vegyes ru­mos-cukros ínyencségeket is ké­szíthetünk. Jól illik egymás mellé a meggy és a ringló, a kajsziba­rack és a kockákra vágott sárga­dinnye, de 5-8 féle gyümölcsöt is rétegezhetünk. Egy nagy ubor­kásüvegbe töltsünk 1 deciliter ru­mot, majd folyamatosan rakjuk le az 1:1 arányban vegyített gyü­mölcsöt és cukrot. Ha az üveg megtelt, a tetejére locsoljunk még fél deci rumot és fedjük le celofánnal. Hulló gyümölcsből, letisztított gyümölcshéjból és mézből egyszerű módon készít­hetünk nagyon finom gyümölcs­ecetet. Daráljuk le a hulladékot, tegyük uborkásüvegbe és a pép minden kilogrammjához 2 liter vizet öntsünk, majd adjunk hoz­zá kilónként 20 dekagramm mé­zet. Alaposan keverjük meg, majd tüllel kössük le az üveget. Meleg, félárnyékos helyen két hét alatt áterjed, ezután szűrjük le. Ily módon a salátákhoz kitű­nő, gyenge ecetet nyerünk. ■ LADIK FESZTIVÁL. Apostagon az elmúlt három napon át több mint ezren voltak a VI. országos keresz­tény könnyűzenei fesztiválon. A gazdag program finiseként a fesztivál fővédnöke, dr. Bábel Balázs, Ka- locsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke tartott szabadtéri szentmisét. fotók, pulai sara Az ország közepéről a peremre A falu történetében a templomszentelés óta nem volt akkora horderejű ünnep, mint a vasárnapi millenniumi zászlóátadás, illetve a hősi halottak emlékművének felavatása. A település majd minden lakója ott volt a központban a díszpark fái alatt, hogy ré­szese legyen az ünnepi pillanatoknak. Mátételke A zászlót Szemerkényi Réka, a MÉH államtitká­ra hozta el az aprócska falu lakóinak.- Illyés Gyula azt írta valahol, hogy ezer évet még nagy népek is csak csodák révén érhetnek meg. E kis nép részese lehet ennek a csodának. Nekünk, magyaroknak megadatott, hogy megül­jük államunk 1000 éves születésnapját. Legyünk erre büszkék! Bizony, nem volt könnyű ez a mögöttünk hagyott ezer esztendő. Szent István erős államot alapított, mégis végigkísérte törté­nelmünket az újrakezdés nagy próbája. Erről Önök nálam bizonyára többet tudnának monda­ni, hiszen Mátételke 350 éves történelmében alaposan megszenvedte a magyar múlt szeszé­lyeit. Dédszüleinknek az jutott hivatásul, hogy a trianoni országvesztés után a szinte életképte­len állapotban lévő területekből újra erős, mű­ködőképes államot tudjanak szervezni. Ezt Mátételke polgárai nagyon megérezték. Hiszen az egykori település a történelmi Magyarország majdhogy közepén helyezkedett el. Önöknél senki sem tudja jobban, milyen érzés egy nagy és erős állam kellős közepéről egy kicsi és csak­nem minden erejétől megfosztott ország szélére kerülni - hangzott el Szemerkényi Réka beszé­dében, miközben átadta Piukovics Béla polgár- mesternek és Barta Józsefné jegyzőnek a telepü­lés millenniumi emlékzászlaját. Megemlékeztek az első és második világháború­ban elesett mátételki hősi halottakról is. Hamháber József csodálatos ezredfordulós em­lékoszlopának körgyűrűjén minden hős neve aprócska réztáblára van feljegyezve. Ezentúl a halottak napján számukra külön is gyújtanak gyertyát a falu lakói, hiszen sokuknak már a hozzátartozóik sem élnek. A programot este utcabál zárta. BERKI ERIKA Balesetek, bűnügyek Itt a piros, hol a márka? Kétszáz dollárral és kilencszáz német márkával lett rövidebb az a román állampolgár, aki szombaton, az esti órákban „Itt a piros! Hol a piros?” sze­rencsejátékba kezdett Kecske­mét közelében, az egyik autó­pálya melletti benzinkútnál. Kiderült, a pénz kicsalásában még négy férfi működött köz­re a játékmesterrel. A rendőr­ség rövid időn belül elfogta a csalókat. Mind az öten román állampolgárok, akiket gyors­eljárás keretében kiutasítottak Magyarországról. ASSZONYFOGÓ. Egész nap kocsikázott, és ha meg is állt, feleségét nem engedte kiszáll­ni az autóból szombaton egy kiskőrösi férfi. Ezért a nap vé­gén az asszony feljelentette férjét, mert akarata ellenére korlátozta őt a cselekvésében. HÁBORÚS BOMBA. Egy nagyméretű második világhá­borús bombát találtak szom­baton - erdőtelepítés közben - Páhi külterületén. A tűzszeré­szek vizsgálatáig a mezőgaz­dasági munkálatokat felfüg­gesztették a környéken. ZÁRÓRA UTÁN. Levágta a la­katot, majd befeszítette az aj­taját az egyik törökfái italbolt­nak egy ismeretlen tettes a hétvégén. Az üzletből csak­nem egymillió forint értékben cigarettát és alkoholt tulajdo­nított el. A rendőrség rövid időn belül elfogta R. S. orgo- ványi lakost, aki alaposan gya­núsítható a betöréssel. A Csanádi Nyár Napja Érsekcsanád Az elmúlt hét végén 6-7000 ember ünnepelte önfeledten az immár hagyományos Csanádi Nyár Napját a sza­badidőparkban. A rendezők gazdag programról gondoskodtak. Az ünnep az ifjú Geiger István vezette, madarasi harmonika-zenekar zenés ébresz­tőjével kezdődött. Ezt követte a kerékpárverseny, a kicsinyeknek rollerverseny, s ugyanekkor volt a hagyományos kispályás labdarú­gókupa, 22 csapat részvételével. Az eredményhirdetéskor két hat­vanesztendős focista - akik végig- játszották a bajnokságot -, Tüske János és Boros János átvette az Érsekcsanád Örökös Csapatkapi­tánya, illetve Örökös Centerhalf- ja címről szóló oklevelet. Ezrek szurkoltak az „A falunap legerő­sebb embere” címért folytatott ve­télkedőn és a kajak-kenu verse­nyen. Rengeteg nézőt-hallgatót vonzott a divatbemutató, a kon­cert, majd a bajai Gemenc Tánc- együttes és az Érsekcsanádi Ha­gyományőrző Népi Együttes mű­sora. A falunap tűzijátékkal és a kalocsai Betli Duó muzsikájára hajnalig tartó utcabállal fejező­dött be. GÁL ZOLTÁN Közlekedés Burkolatépítés folyik az 51-es út 139+100-139+700. km-ei közt. Padkakaszálás lesz az 51-esen a 127-150. és 175-192., vala­mint a 44-esen a 14-32. km- szelvényben. TRAFFIPAX: Ma Kiskunhala­son, Kiskőrösön, Halomszál­láson, Kecskeméten és Baján számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Négy haláleset Bács-Kiskun Az udvaruk kútjába ug­rott pénteken és meg­halt egy nyolcvanegy éves férfi Kiskunmaj- sán. A Ballószög mel­letti kertészeti halastó­ba fulladt szombaton délután egy harmincki­lenc éves, helyi lakos. Kalocsa mellett tarlóégetés közben fulladt meg szombaton egy idős férfi. Kelebián pe­dig a lakásán találtak holtan egy ugyancsak idős embert, aki már hosszú ideje alkohol- beteg volt. A halálese­teket államigazgatási eljárás keretében vizs­gálja a rendőrség. Jgyanis a szakértők az idegen­kezűséget kizárták. ____________■ Áruházakra KÉSZ Négy bevásárlóközpont épí­tésén dolgozik egyszerre a KÉSZ Kft., más egyéb mun­kái mellett. A vállalat igen komoly referenciákat szer­zett már e téren is, hiszen a kecskeméti és több fővárosi, valamint vidéki TESCO áru­ház építése mellett számos egyéb áruházlánc épületének kivitelezését is ők végezték. A KÉSZ generálkivitelezé­sében valósul meg a TESCO hipermarketlánc következő tagja Szekszárdon. A létesülő 11.600 m2-es épület munkái már javában folynak, az áru­ház átadására előreláthatóan ez év őszén kerül sor. A Tata­bányán épülő újabb TESCO áruház külső burkolási-tető­fedési munkái mellett a szer­kezetszerelést is a cég szak­emberei végzik. Székesfehérváron a METRO Kereskedelmi Kft. megbízá­sából mintegy 10.700 m2-es áruházat építenek. A közel másfél milliárd forint értékű munka átadási határideje ez év novembere. Az angol és német meg­rendelés mellett a francia AUCHAN hipermarketlánc budaörsi áruházának bővíté­sét is a KÉSZ nyerte el. A kö­zel 2 Mrd Ft összértékű pro­jektben a tervezési feladatok mellett szerkezetépítési, gé­pész- és elektromos munkák is a megbízásban szerepel­nek. ■ Fontos Önnek az elérhetőség, de alacsonyan szeretné tartani telefonköltségeit? VÁLASSZON KEDVEZMÉNYES ELŐFIZETÉSI CSOMAGJAINK KÖZÜL! >► KISFOGYASZTÓI CSOMAG: havi díja 1.525 Ft SZOLID CSOMAG: havi díja 2.125 Ft amelyből 625 Ft lebeszélhető! (A nonnál előfizetési díj 2.438 Ft!) Fenti csomagjainkat azoknak a magán-előfizetőinknek ajánljuk, akik viszonylag keveset beszélnek a telefonon, mivel a beszélgetési díjak magasabbak a normál előfizetési csomag tarifájánál. Araink: az áfát tartalmazzák. Az előfizetési lehetőségekről és a díjakról ügyfélszolgálati irodáink nyújtanak részletes tájékoztatást. Ingyenesen hívható telefonszámunk: 184 www.emitel.hu erníte 102868 Távközlési Rt.

Next

/
Thumbnails
Contents