Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-24 / 197. szám
2001. Augusztus 24., péntek PETŐFI N E P E Petőfi Népe - 9. oldal PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés pályázatot ír ki a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára igazgatói állásának betöltésére az alábbiak szerint: A munkahely neve: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára címe: 6000 Kecskemét, Klapka u. 13-15. A vezetői megbízás feltételei: • büntetlen előélet • szakirányú egyetemi végzettség • legalább ötéves szakmai gyakorlat • kiemelkedő tudományos tevékenység A pályázatnak tartalmaznia kell: • a pályázó szakmai életrajzát • a megyei levéltárra vonatkozó szakmai programot • az iskolai végzettséget igazoló okiratok hiteles másolatát • egyéb szakképesítést igazoló okirat másolatát • hatósági erkölcsi bizonyítványt. A megbízás határozott időre, 5 évre szól 2001. október 1-től 2006. szeptember 30-ig. Az alapilletmény és a vezetői pótlék a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján kerül megállapításra. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. szeptember 16. A pályázat elbírálásának határideje: 2001. szeptember 30. A pályázatot a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökéhez kell benyújtani (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.) Az intézmény tevékenységéről információk beszerezhetők a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatalánál, Vidékiné Sóti Éva főtanácsosnál a 76/513-848 telefonon. Endre Sándor 105356 a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke Fogdában a táborfalvai rendőrverők PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés pályázatot ír ki a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelye igazgatói állásának betöltésére az alábbiak szerint: A munkahely neve: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelye Címe: 6000 Kecskemét, Bethlen krt.16. A vezetői megbízás feltételei: • büntetlen élőélet • szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség • legalább ötéves szakmai gyakorlat. Előnyt jelent a nyelvismeret. A pályázatnak tartalmaznia kell: • a pályázó szakmai életrajzát, • az alkotóműhelyre vonatkozó szakmai programot, • az iskolai végzettséget igazoló okiratok hiteles másolatát, • egyéb szakképesítést igazoló okirat másolatát, • hatósági erkölcsi bizonyítványt A megbízás határozott időre, 5 évre szól 2001. október 1-től 2006. szeptember 30-ig. Az alapilletmény és a vezetői pótlék a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. szeptember 16. A pályázat elbírálásának határideje : 2001. szeptember 30. A pályázatot a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökéhez kell j benyújtani (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.) Az intézmény tevékenységéről információk beszerezhetők a ] Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatalánál, Vidékiné Sóti j Éva főtanácsosnál a 76/513-848 telefonon. Endre Sándor 105358 a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke I Tp IRÜrWWTH 7 ktanSPORTErt wntoiisi ts unsuuuu ír. tut «(»Húr, mer mos tu. nr. ts Belföldi nagy tömegű ömlesztett áru fuvarozása Vállalunk.; US' útépítésnél nagy tömegű földmunkákat C-«“ rakodást BS1 föld-, kő-, kavicsszállítást a lakosság részére is US’ aszfalt- és betonszállítást 6000 Kecskemét, Nagy Lajos kir. krt. 45. Telephely: 6000 Kecskemét, Klebelsberg Kunó u. 17. Tel.: 76/481-578 Rádiótelefon: 06-30/9-383-035 102307 Kalendárium a Petőfi Népe-től Megjelenik: 2001 decemberében. A Petőfi Népe kalendáriumban minden megyebeli önkormányzat számára helyet és lehetőséget biztosítunk a 2001. évben történt fontosabb települési események bemutatására. Foglaljon felületet települése számára Ön is! A feltételekről érdeklődjön a 76/518-246 -OS telefonszámon ! Petőfi Népe kalendárium Karatés múltján és lélekjelenlétén kívül gyors helyzetfelismerésének is köszönheti életét Bánki Gábor, az Örkényi rendőrőrs törzsőrmestere. A 24 éves zsaru - akit a táborfalvai benzinkútnál nemrégiben történt rablás tetteseinek elfogására vezényeltek ki - végül elővette fegyverét, de csak a támadók autójának abroncsait lőtte szét. Táborfalva - Örkény Kellemes nyári este volt, amikor öt roma - L. Józsefé s társai - (többen közülük egy családból valók) betért egy kis italozásra a Táborfalva belterületén lévő, benzinkút shopjába. Ahogy teltek az órák, úgy nőtt a férfiak alkoholszintje, s vele a bátorság. A büntetett előéletű férfiak egyre inkább vérszemet kaptak, olyannyira, hogy egyikük levett két üveg italt a pultosnő háta mögötti polcról (egyiket ki is vitte a társaságra várakozó kis Polskiba). Szó szót követett, vita, veszekedés, „éles” helyzet alakult ki, mígnem M. Brigitta, a felszolgáló jobbnak látta értesíteni a rendőrséget. A bejelentésre az Örkényi rendőrőrsről Bánki Gábor és Kiss Adorján törzsőrmester érkezett a helyszínre. A váltig begipszelt karú Bánki Gábor mondja:- Rutinintézkedésnek indult az egész. Emlékszem: a shopban hárman, kinn ketten tartózkodtak, ám megjelenésünk összerázta a társaságot: egymást túllicitálva szidalmaztak bennünket. A rendőrök mostanában sajnos egyre gyakoribb megvetésére jellemző hangon hőbörögtek, mondván, mi a fenét akarunk egyáltalán tőlük. Igyekeztem higgadt maradni, s ahogy tanultam, eleinte csitítgattam őket, bízva abban, hogy felszólításunkra majdcsak elhagyják a helyiséget. Annál is inkább szerettem volna őket kinn tudni a betonon, mert felmértem, hogy ha netán dulakodásra kerül a sor, benn a sok éles szélű bútordarab, meg az üveges italok potenciális veszélyt jelentenek. Sajnos minden igyekezetünk ellenére ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig UGROTT A GEPÁRD. A BRFK speciális, gépjárműlopások felderítésére szakosodott úgynevezett Gepárd csoportja ellenőrzést tartott a főváros területén. Akciójuk nyomán megtalálták azt az Opel Asconát, amelyet 2001. augusztus 11. és 13. között lopott el valaki Kőbányán. Újpesten leltek rá arra az Alfa Romeo Alfetta típusú autóra, melyet még májusban tulajdonítottak el Gödöllőn. A Gepárd munkatársai az ingyenesen hívható 06- 80-201-334 zöldszámon továbbra is fogadják a gépjárműbűnözéssel kapcsolatos bejelentéseket. MELLBE SZÚRTA MAGÁT. Má tészalkai lakásában késsel a mellkasában, ágyán fekve talált az érkező szociális gondozó egy 65 éves asszonyra. A szakértői vélemények szerint valószínű, hogy a nő önkezével vetett véget életének. JELENTKEZ- | ZENEK1 A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya nyomozást folytat csalás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt Nagy István veresegyházi (korábban egri) lakos ellen. Nagy az ország több részén különböző, általában rövid távra szóló befektetések ígéretével nagyobb összegeket csalt ki magánszemélyektől, nagy hasznot ígérve, melyeken a befektetőkkel osztozkodott volna. Egyes esetekben nagyobb értékű műszaki cikkeket, valamint többször személy- gépkocsit kért kölcsön azzal, hogy megvásárolná azokat, majd a tárgyakkal a sajátjaként rendelkezett. A rendőrség kéri, hogy akit a képen látható Nagy István a fentiekhez hasonlóan, vagy egyéb más módon becsapott, sérelmére más bűncselekményt elkövetett, jelentkezzen személyesen a HRFK vizsgálati osztályán (Eger, Eszterházy tér 2.), vagy a 36-522-111/1580-as telefonszámon, illetve értesítse bármelyik rendőri szervet. ■ nem sikerült békésen megoldanunk a konfliktust. A bűnözők tagadták, hogy bármit loptak volna, sőt, még nekik állt feljebb: mind durvábban léptek fel. Amikor aztán enyhe nyomással kifelé akartuk terelni őket a shopból, elszabadult a pokol. Kollégámat ketten nekiszorították a pultnak, de én sem úsztam meg szárazon. Miközben társam kimenekítésén ügyködtem, a csapat egyik tagja kicsavarta kezemből a gumibotot, a másikuk pedig hátulról a földre rántott. Az asztalok közé esve, hanyatt, teljesen kiszolgáltatottan csak arra tudtam gondolni, hogy a fejemet védjem. Az övem a fegyvert rejtő övtáskával együtt hátracsúszott, még reményem sem volt, hogy pisztolyt használjak. Valamikor karatéztam, így az akkor tanult rúgásokkal igyekeztem hárítani a támadást, kevés sikerrel. Aztán az egyik roma felkapott egy vasszéket, s a fejem felé sújtott vele. Ösztönösen a homlokom elé kaptam a bal karomat, inkább az törjön, mint a koponyám. El is törött, bár akkor ezt nem éreztem. A szék visszapattant a csontomról, mire a támadó meglepődött, s nekem bőven elég volt ez a kiesett pülanat ahhoz, hogy valahogy felugorjak és kirohanjak a szabadba. Végre elővehettem a pisztolyomat, amit ráfogtam a „bátrakra”. Mondhatom, megállt bennük az ütő. Páran menekülőre fogták a dolgot, de sikerült szétlőnöm az autójuk gumijait. Közben erősítést kértünk, majd megbüincseltük a helyszínen maradtakat. Később a többiek is horogra kerültek. Most táppénzen vagyok. Bal karom váltig gipszben, talán szeptemberben könyökig érőre cserélik. Tanulság? Határozottabban kellett volna kezdenünk... No nem belelőni a társaságba, de legalább elővenni, megmutatni a fegyvert. Sajnos a magyar rendőrök azért halogatják a végsőkig ezt a mozdulatot, mert még a jogos önvédelem után is neldk kell a közvélemény előtt magyarázkodni, nem is szólva az őket ért meghurcoltatásokról. Kiss Adorján, a másik intézkedő rendőr is megsérült. A két egyenruhás egy-egy nagy értékű karórát kapott ajándékba helytállásáért, lgnácz István dandártábornok, Pest megye rendőrfőkapitánya példás büntetést vár, hiszen a rendőrök elleni támadások egyesek szemében már-már bocsánatos bűnnek számítanak. Mint elmesélte - hasonló körülmények között -, ő is eltörte a karját. Akkor Miskolcon szolgált. Fővárosi kvarcóraüzéreket értek tetten az iparváros híres Gyöngy presszójában, amikor az egyik bűnöző rácsapta lgnácz kezére a bejárati üvegajtót. A táborfalvai eset következményeiről érdeklődve megtudtuk, hogy a gyanúsítottakat letartóztatták, a vizsgálat javában tart. A csoportosan, felfegyverkezve (mert az ominózus szék ez esetben emberre veszélyes fegyvernek számít) elkövetett hivatalos személy elleni erőszak maximális büntetési tétele 8 év, de a bizonyítás kimenetelétől függően ennél pár évvel kevesebbel is megúszhatják az érintettek. Birtalan Örkény Pest megye főügyésze kiemelte: az intézkedő rendőrök nagyon szakszerűen jártak el, s a fegyver- használat jogosságához sem férhet kétség. A rendőrök elleni erőszakos fellépések száma hazánkban 1999-ben és 2000-ben is nagyjából 400 volt. TAKÁCS MARIANN Dr. lgnácz István r. dandártábornok Pest Megyei Rendőr- főkapitányság. 1955. február 3-án született a Borsod megyei Rásonysápberencsen.. A Belügyminisztérium állományában 1975. augusztus 22-től teljesít szolgálatot. 1991- ben szerezte meg jogi diplomáját. 1992 februárjában kinevezték a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának. Négy év múlva már az Országos Rendőrfőkapitányság bűnügyi igazgatójaként tevékenykedett. 1998 októberétől SzabolcsSzatmár- Bereg megyei rendőr- főkapitány volt. 2000. október 1-jei hatállyal kinevezték a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság vezetőjének. Ez is a mi Balatonunk Szezont zártak a bűnözők is Lassan vége a balatoni főszezonnak, ám hogy milyen is volt, arról még most is óvatosan nyilatkoznak a rend őrei. Semmiképpen sem csendes - mondják. Balaton Az év első hét hónapjában 23-25 százalékos volt a felderítési arány. A szezonban eddig nyolcvan-száz alkalommal élt a rendőrség azzal, hogy gyorsított eljárásban állítsa bíróság elé a gyanúsítottakat.- Mintegy 10-15 százalékkal volt kevesebb a regisztrált bűn- cselekmény a Balaton-parton Siófok térségében is - mondta dr. Herke Tamás alezredes, megbízott rendőrkapitány.- Összességében azonban a várakozásnak megfelelően alakult az idény. Erős szezonra számítottunk, s valóban sokan érkeztek a Balatonhoz. Hetente 250-300 bűnügyi jellegű feljelentés érkezett, gyakran volt szükség rendőri intézkedésre. A legnagyobb eredmény talán, hogy mintegy 20-25 százalékkal kevesebb autót loptak el az idén, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Igaz, akadt olyan hét, amikor semmi sem történt, a következő héten pedig tizenkét nagy értékű autót vittek el Siófok térségéből... Az kevésbé jó hír, hogy a mintegy hetven ellopott jármű közül csupán néhányat sikerült megtalálni. A kábítószer szintén elmaradhatatlan velejárója a balatoni szezonnak. Ezt az idén könnyebb volt kiszűrni az új drogteszt alkalmazásával. Az elmúlt hetekben hatvan eljárás indult kábítószerrel való visszaélés miatt, sikerült elkapnunk egy fiatalembert is, aki alaposan gyanúsítható kábítószer-terjesztéssel. A legtöbb gond ebben az évben is az alkalmi lopásokkal volt - mondta dr. Herke Tamás.- A strandokon, közterületeken felelőtlenül elől hagyott értékeket pillanatok alatt elvitték az erre szakosodott tolvajok. Volt olyan német család, akiknek valamennyi ékszere, mobil- telefonja eltűnt, mire kijöttek egy rövid fürdőzés után. Új jelenség volt a szezon egy részében, hogy külföldi lopta meg saját honfitársát. Rács mögött Grespik „jobbkeze” Őrizetbe vették, illetve előállították a Fővárosi Közigazgatási Hivatal több munkatársát. A tisztviselőket vesztegetéssel vádolják. Garamvölgyi László szerint a gyanúsítottak köre bővülni fog. Budapest Grespik László- Nem tűröm a korrupciót az általam irányított intézményben- mondta az ügy kapcsán Grespik László. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője csalódott a munkatársaiban. Mint ismeretes, szerdán délelőtt az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának munkatársai elfogták a hivatal főosztályvezetőjét és három munkatársát, ezt követően pedig házkutatást tartottak irodáikban. A négy tisztviselő ellen vesztegetés, korrupció és hivatali visszaélés miatt indult nyomozás. L. László főosztály- vezetőt, valamint munkatársait, E. Bélát, B. Zsuzsannát és annak egyik beosztottját azzal vádolják, hogy a Magyarországon letelepedni szándékozó külföldi állampolgároktól a bevándorlási engedélyek kiállításáért esetenként 200-500 ezer forint közötti öszszeget kértek. Az alkalmazottak Nógrád, Pest, jász-Nagykun-Szolnok megye és Budapest bevándorlási ügyeivel foglalkoztak. A visz- szaélés több millió forinttal gazdagította „magánkasszájukat”. Azt még egyelőre nem tudni, hogy hány esetben jártak el szabálytalanul. A rendőrök L. Lászlót és B. Zsuzsannát őrizetbe vették, társaik szabadlábon védekezhetnek. Grespik László elutasít minden olyan rosszindulatú, és információkat nélkülöző alaptalan feltételezést, megjegyzést, amely szerint elégtelen vezetői tevékenysége miatt fordulhatott elő az eset. Szerinte sajtóhadjárat folyik ellene. Azt azonban elismeri, hogy a gyanú bebizonyosodása nagyon bántaná, mivel az azt jelentené, hogy beosztottjai visz- szaéltek a bizalmával. Az ORFK szóvivője, Garamvölgyi László elmondta, hogy a kihallgatások és házkutatások után valószínűleg nő majd a gyanúsítottak száma. FARKAS MELINDAA