Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-22 / 195. szám

2001. Augusztus 22., szerda MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal REPÜLŐS TALÁLKOZÓ. A kecskeméti katonai repülőtéren a hét­végén rendezték meg a fegyvernem napját és a magyar katonai repü­lők 11. országos találkozóját. Felvételünkön az összejövetel egyik vendége, Gergényi Péter megyei rendőrfőkapitány egy L-39-es ki- képzőgéppel ismerkedik. _____________________fotó: kenyeres dénes Európa Szabadegyetem Lakitelek Az Európai Uniónak akkor van értelme, ha segíti tagál­lamainak versenyképességét a kibontakozó világméretű gazdasági integrációban. Ezt hangoztatta Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tegnap a Lakitelek Nép­főiskola által szervezett Európa Szabadegyetem nyitóelőadásá­ban. A történész akadémikus La­kiteleken négy kérdéscsoport köré építette fel gondolatait: szólt Európa jövőképéről, a vi­lágméretű integráció és a konti­nens integrációjának összhang­járól, a közép-kelet-európai re­gió érdekérvényesítéséről a csat­lakozás során, illetőleg arról, mennyire jelent modernizációs kényszert az Európai Unió kiter­jesztése. Európa olyanná lesz, amilyenné mi alakítjuk - hang­súlyozta -, Magyarország eseté­ben sok múlik azon, mennyire tudja egy ilyen kis állam admi­nisztrációja népének, nemzeti­ségeinek, illetőleg az állam terü­letén kívül élő nemzetrészeinek érdekeit megfogalmazni, érvé­nyesíteni. Az augusztus 26-ig tartó sza­badegyetem keretében holnap este fél 7-kor Mártonfi Benke Márta festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a népfőiskola Köl­csey Házában. A tárlatot Kósa Csaba író nyitja meg. _________■ Zöldség-fajtabemutató Hercegszántó A kertbarátklub fajtabemutatóját csütörtökön 16 órakor tartja a Rét utca 10. szám alatti kertben. Itt az érdeklődők a paprika-, a paradi­csom-, az uborka-, a sárgarépa- és a csemegekukorica-fajtákkal, valamint a káposztafélékkel is­merkedhetnek meg. A termelési tapasztalatokról Solymosi Tiva­dar gazda tart tájékoztatót. Dr. Zatykó Lajos, a budapesti ZKI igazgatója a legújabb paprikafaj­tákról, dr. Milotay Péter, a kecs­keméti ZKI genetikusa a paradi­csomfajtákról tart előadást. A rendezvényen emléklapot adnak át a hercegszántói kertbarátok az év előadójának. _______________■ Gazdasarok Hogyan készül a házibor? 2. Ne törekedjünk fajborok előál­lítására. Nem baj, ha a bor több szőlőfajtából készül. így lesz jel­legzetes, egyéni ízű, jó zamatú, háztáji a bor. Megszámlálhatat­lan azoknak a gazdáknak a szá­ma, akiknél karácsony előtt 1-2 héttel kitűnő, sajátos ízű vörös­vagy fehér borok kaphatók. Pél­dául az egyedi vörös száraz bo­rok alapja lehet a Kékfrankos, vagy a Zweigelt kékszőlő. Ehhez lehet még hozzá préselni a luga­son termett illatos, fűszeres kék­szőlő fajtákat. Ha nem egy idő­ben érő szőlőkről van szó, akkor a fűszeres borszőlőből külön ké­szítsünk bort, majd azt házasít­suk a már kierjedt borunkkal. Fontos szempont továbbá, hogy nem kell a háztáji bort agyonfé­nyesíteni. Elégedjünk meg azzal, hogy a pincében és a helyi fo­gyasztás alkalmával borunk tü­körtiszta marad, és csak rövi- debb szállítást, tárolást visel el, azután megtörik (zavarosodik). Készítsünk alacsony alkoholtar­talmú, de üde, ülatos bort, mely­ből jó ízűt lehet kortyolni anél­kül, hogy fejbe verné a fogyasztó­ját. Ide kívánkozik az a jó tanács is, hogy lehetőleg a musthoz ne adjunk hozzá cukrot. Idén leg­alább olyan magas lesz a borsző­lők cukorfoka, mint tavaly, tehát nem lesz szükség még mustsűrít­mény hozzáadására sem, ami egyébként megengedett. Könnyű kiszámítani, hogy amennyiben minden mustfokból normális er­jedés esetén 0,6 alkoholfok (maligand) származik, akkor már a 17-18 magyar mustfok is 10,6-11,3 szesztartalmú bort biz­tosít. Cukrozott mustra tehát ne vetemedjünk, mert azt semmi nem indokolja. Egy mázsa szőlő­ből 65-70 liter must, ebből pedig fejtés után mintegy 55-60 liter bor lesz. A kétharmadáig musttal feltöltött hordót erjedés után szí­nültig töltsük fel. Egy hónappal az erjedés után kezdjük lefejteni a hordó aljában összegyűlt seprő­ről (üledékről) a bort. A seprő 6- 8 százalékos veszteséget jelent. 10 liter seprőből egy liter pálinkát főzethetünk. Mellesleg egy má­zsa törkölyből 7-9 liter pálinka lesz. Fejtés közben a borhoz is­mét egy deka borként keverjünk 100 literenként. A hordót ismét teljesen töltsük fel, hogy ne érint­kezzék a levegővel. Egy-két hét múlva kissé megapad a bor és új­ra fel kell tölteni. Ekkor lehet há­zasítani a bort. Az óbort óborral, az újbor pedig újborral. Ha zava­ros a bor, a kierjedés után 2-3 héttel a vörösborokat tojásfehér­jével, a fehérborokat pedig cser- savzselatinos derítővel kezeljük. A gabona-átlagtermések meghaladják a tavalyiakat Az idei megyei búzatermés 30-35 százalékát közraktárban helyezték el. Aki tehette, nem adta el a szemet már a tarlóról. Nagy volt az érdeklődés, mivel államilag garantált, ka­mattámogatott hitelt lehetett fölvenni s fede­zetül a közraktárban letett gabona szolgál. Bács-Kiskun Mint Madari Jenő, a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium megyei hivatalának ve­zetője kifejtette: így a termelőnek megvan az az esélye, hogy a szezonár felett tudja majd értéke­síteni búzáját, árpáját, más kalászosát. Akkor kell a hitelt visszafizet­nie, amikor már nyere­sége is maradhat a ter­mésen. Egyébként a hozamok az előzetes adatok sze­rint Bács-Kiskunban is meghaladták a tavalyi átlagokat, éppúgy, mint az országban. A betakarítás a múlt hét közepére befejeződött. Mintegy 98 ezer hektár őszi búza, 23 ezer 500 hektár őszi árpa, 22 ezer 800 hektár tritikálé, 10 ezer 600 hektár rozs magját verték ki a kombájnok, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A nyári betakarítású növények közt a kalászosokon kívül őszi káposztarepce és mag­borsó is volt, 2,2 tonnás átlagtermést hoztak hektáronként. Az őszi búza mintegy 20-25 százalékkal hozott többet, mint tavaly: a 4 tonnát meghaladta az át­lagtermése. Az őszi árpáé is megközelítette a 4 tonnát a múlt évi 3 tonna után. A tritikálé idei hektáronkénti 3 tonnás átlagtermése 4-5 mázsá­val múlta felül a 2000. évit. A tavaszi búza, árpa,a zab 2-2,5 tonnás termése szintén több a tavalyinál, mintegy 20 százalékkal. Az idén nem élesedtek ki minőségi viták a ter­melők és a felvásárlók közt a termés átvételekor. Az étkezési minőségű őszi búzáért 22-27 ezer forintot kaphattak, akik eladták. Az őszi árpa ára 20 ezer forint körül alakult. Madari Jenő pozití­vumként értékelte, hogy a betakarítás zökkenőmentes volt. Mintegy 900 kom­bájn vett benne részt. A zavartalan munkában segített, hogy ezeknek a kombájnoknak a nagyobbik hányada már nem öregebb vagy éppenséggel fiatalabb az 5-6 éves­nél. Jelenleg a szalma betakarítása folyik, körül­belül 80 százaléka már bálában van. Sőt, meg­kezdték a jövő évi termés megalapozását a tala­jelőkészítéssel. A termelők a tavaly sikerrel be­vált áruhitel konstrukcióban az idei őszön is vá­sárolhatnak műtrágyát és fémzárolt vetőmagot. Mint ismert, ezeket majd a jövő évi termésből kell kifizetniük. *.t.s. GABONA-ÁTLAGTERMÉSEK (TONNA/HEKTÁR) jC25^ 2000 2001 Őszi búza 3 4 Őszi árpa v 3 közel 4 Tritikálé V I 2,5-2,6 3 Forrás: FVM meqyei hivatala Palackok zuhantak a mikrobuszra Halálos baleset történt tegnap délután Kis­kunfélegyháza és Szeged között, az E75-ÖS számú főúton. E75-ÖS - Kecel Egy palackokat szállító ZIL teherautó durrdefek­tet kapott. A sofőr, hogy elkerülje a frontális üt­közést, elrántotta a kormányt. A rakomány azonban egy Toyota mikrobuszra borult. Több mint száz darab, oxigénnel, acetilénnel és ar­gonnal töltött palackot szállított a ZIL Szeged fe­lé. Félegyháza után körülbelül húsz kilométerrel történt a baleset. A Toyotát vezető 48 éves kecs­keméti férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Hortobágyi István, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője lapunk­nak elmondta: a kisbusz teljesen összetört, a férfin már nem tudtak segíteni. A helyszínre ér­kező tűzoltók egy szivárgó palackot találtak, amit elvittek a helyszínről, és lokalizálták. Hétfő délután Kecelen szenvedett halálos bal­esetet egy 17 éves fiú. A jogosítvány nélkül ve­zető fiú 16 éves utasa súlyos sérüléseket szenve­dett. A 17éves D. A. Kalocsa felé haladt Opel Astra típusú gépkocsijával hétfőn kora este. Mel­lette utasa, a szintén kecelTV. A. ült. Az egyik balos kanyarban a fiatal; jogosítvánnyal'még ; " nem rendelkező fiú elvesztette uralmát a gépko­csi fölött, belehajtott a jobb oldali árokba, és ott egy fának ütközött. A sofőr a helyszínen életét vesztette. 16 éves utasát súlyos sérülésekkel szállították a kiskunhalasi kórházba. HUSZÁRFELVONULÁS. A szombati falunapon avatták fel Móricgát első köztéri szobrát. Ekkor kap­ta meg a falu a millenniumi zászlót is. A rendezvényen nagy sikert aratott a Kiskun Huszár Bandéri­um felvonulása (felvételünkön). Csütörtökön egész oldalas, Móricgátot bemutató összeállítást találnak majd lapunkban._________________________________________________________________________fotó: v. p. Balesetek, bűnügyek Rövid időn belül sikerült elfog­niuk a kalocsai rendőröknek azt a férfit, aki betört Kalocsán, a Széchenyi utca egyik házába hétfő délután. A tettes használa­ti tárgyakat szedett össze a hely­színen. Tevékenysége közben váratlanul megszólalt az épület­ben a riasztó, így a tolvaj elme­nekült. A rendőrség azonban nem adott sok esélyt a tettes­nek, hamarosan megtalálták és őrizetbe vették a 33 éves D. J.-t. ÁLTEMETÉS. Igen morbid in­dokot talált ki egy szeremlei fér­fi, hogy pénzt kérhessen egy he­lyi asszonytól. A 46 éves férfi a 60 ezer forintot kért kölcsön, hogy el tudja temettetni nemrég elhunyt gyermekét. Az eset még március 9-én történt, az asszony azóta sem kapta vissza a pén­zét. Sőt kiderült, a férfinek nem halt meg gyermeke. A hivatalos rendőrségi tájékoztató szerint a gyanúsított tagadja, hogy köl­csönkért volna a hölgytől. A fér­fit őrizetbe vette a rendőrség. VASÚTI BALESET. Tegnap reggel tíz óra előtt Félegyházán, a borsihalmi vasúti átjáróban összeütközött egy autó egy sze­mélyvonattal. Személyi sérülés nem történt. Az 531. számú vas­úti szerelvény Tiszaalpárról ha­ladt Kiskunfélegyháza irányába, amikor Borsihalomnál az átjáró­ban lévő sorompó fényjelzését figyelmen kívül hagyva a sínek­re hajtott egy Volkswagen Vento személygépkocsi. Az autó a mozdony jobb oldali lépcsőjé­nek ütközött, majd azon fenn­akadva mintegy hatvan méteren keresztül vonszolta a vonat. A Ventóban utazó osztrák házas­pár személyi sérülés nélkül úsz­ta meg a karambolt, a mozdony­ban kisebb, a személykocsiban jelentős kár keletkezett. MEGVANNAK. A Kecskeméti Rendőrkapitányság vette őrizet­be az 59 éves kecskeméti J. F.- et, akit a sátoraljaújhelyi rend­őrök köröztek. A 37 éves helvé- ciai S. I.-t is elfogták, akit a bíró­ság keresett. Mindkét férfit va­gyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt keresték. Közlekedés Az 52-es főúton Solton az 56-60. km-ben burkolatépítés folyik, félpályás útzár mellett. Tart még a burkolatépítés Baján is, az 51-es út 139+100- 139+700. km-ében. Padkaka­szálás lesz az 55-ös út 69-96. km-ei közt. TRAFFIPAX: Ma Halomszállás, Érsekcsanád, Sükösd, Kiskőrös, Jánoshalma és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjár­művezetők radarellenőrzésre. ■ Megrémült a riasztótól Van-e esély? Hogyan védekezhetünk a rákbetegség ellen? 10. rész Miről ismerhetők fel a FOGÁSZATI. SZÁJÜREGI DAGANATOK? Sorozatunk­ban a rák leg­főbb típusait vesszük sorra. Neves szak­emberek nyi­latkoznak ar­ról, hogy kik a legveszélyez­tetettebbek, és milyen tünetek alapján fedezhet­jük fel időben a betegség jeleit. A fogászati, szájüreg daganatok típusai a következők: a jóindula­tú daganatok, melyek jól körül­határoltak, nem kapaszkodnak össze, úgymond elmozdíthatók, nem romlik a beteg általános ál­lapota. Sajnos ebben a típusban is vannak rosszindulatú dagana­tok. Ezek a környező szövetek­kel összekapaszkodnak, más szervekbe, szövetekbe áttétet adnak, gyakran kiújulnak. A daganatok előfordulási he­lyei a következők: ajak, nyelv, szájfenék, szájnyálkahártya, po­fa, arcüreg, alsó-felső állcsont. E betegség által veszélyezte­tettek körébe tartoznak a geneti­kai, családi halmozódás miatt ide sorolható emberek. Az alko­holfogyasztás, a dohányzás, a füstölt élelmiszerek, tartósító­szerek, túl zsíros, fűszeres és forró ételek fogyasztása is növeli a betegség kialakulásának esé­lyét. A mozgásszegény, stresz- szes életmód, a környezeti ártal­mak, a levegő- és vízszennye­zés, erős napsugárzás, a vegyi ártalmak szintén elősegítik ezen daganatok kialakulását. A korai tünetek a következők: nem gyógyuló fekélyek, ajkon ismét­lődő hámhiány, szájnyálkahár­tyán előforduló, gyógyulási haj­lamot nem mutató elváltozás, foghúzás helyén nehezen gyó­gyuló seb, indokolatlan szájzár. A késői tünetek: a szájüreg­ben előforduló, legtöbbször fáj­dalmat nem okozó vérzékeny fe­kélyek, melyeket esetenként bű­zös lepedék borít. Egyes fogak, kisebb fogcsoportok indokolat­lan meglazulása, nyálkahártya elszíneződése, szájban előfordu­ló alaki eltérés, asszimetria. Továbbá a nyelven, nyelv alatt található, nyelési nehézséget okozó duzzanat, nyirokcsomók hosszabb idő óta fennálló beszű- rődése is a késői tünetek jelei. A vizsgálatokra (szűrésre) ajánlottak köre a következő: szenvedélybetegek (alkoholis­ták, kábítószeresek), krónikus fertőző betegek (szifilisz, AIDS). A fogpótlást igénylők rendszeres vizsgálata nagyon fontos, mert a kórosan mozgó fogsor szélének nyomása szövetburjánzás, daga­nat forrása lehet. Vizsgálatok, szűrések gyako­risága: gyermek- és felnőttkor­ban évente ajánlott. Fogászati szűrések helve: A megyében előforduló bárme­lyik fogorvosi rendelő. Beutaló: beutaló nélkül cél­szerű mindig ugyanannál a fog­orvosnál megjelenni. Amennyi­ben a szájban előforduló elvál­tozás 1-2 hét alatt nem gyógyul, azonnal fogorvoshoz, szájse­bészhez kell fordulni. (A RÁKMEGELŐZÉSI TÁJÉKOZTATÓ ALAPJÁN) HOLNAP FOLYTATJUK A VASTAG- ÉS VÉGBÉLRÁKRÓL SZÓLÓ CIKKÜNKET.

Next

/
Thumbnails
Contents