Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-18 / 193. szám
1 2001. Augusztus 18., szombat A U G U S Z TUS 2 O . Petőfi Népe - 13. oldal Ünnepi programok sokasága a megye településein A millennium alkalmából minden településünkön tartanak megemlékezéseket. A Petőfi Népe folyamatosan közölte s teszi közzé a programokat. Az események nagy részét helyi kiadásaink oldalain helyeztük el. Azon programok, amelyeket eddig nem közöltük le, most olvashatók oldalunkon. Móricgát Millenniumi zászlóátadással és szoboravatóval egybekötött, nagyszabású falunapot tartanak ma Móricgáton. Az ünnepi program délelőtt háromnegyed 11-kor térzenével kezdődik a faluház kertjében. Csontos Máté polgár- mester 11 órakor mond megnyitóbeszédet, majd a csengelei ma- zsorettek és a Kiskun huszárbandérium tart bemutatót. A millenniumi zászlót délután 2 órakor dr. Metzinger Éva, a megyei közigazgatási hivatal vezetője adja át. A zászlót Vangel Imre katolikus és Kósa István református lelkész szenteli, illetve áldja meg. Az új kenyér ünnepén Endre Sándor országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke mond beszédet, majd átadja a „Móricgát Községért” kitüntetést Csontos Máté polgármesternek. Ezt követően leplezik le Móricgát első köztéri szobrát. Az ünnepi program sport- és kulturális műsorokkal folytatódik, majd hajnalig tartó utcabállal zárul. Lakitelek Szentmise és ökumenikus isten- tisztelet keretében Márton Áron erdélyi katolikus püspök mellszobrát (Ungor Csaba szobrász munkája) avatják fel augusztus 19-én, vasárnap délután 5 órakor a Lakitelek Népfőiskolán. A szentmisét Bábel Balázs, a Kalocsa- Kecskeméti Főegyházmegye érseke celebrálja. Köszöntőt Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, avatóbeszédet Hajdok István gyergyószentmiklósi főesperes mond. A püspök életútját Balázsi László unitárius püspökhelyettes, Káposzta Lajos evangélikus esperes, Puskás László görög katolikus lelkész, Szabó Gábor református esperes, Bagi Ferenc lakiteleki plébános és Szabó Tamás lelkész méltatja. A rendezvényen részt vesz Csallóközi Zoltán főosztályvezető (NKÖM), Olajos István, a lakiteleki katolikus egyháztanács világi elnöke, Székelyhídi Ágoston író, az Erdélyi Szövetség elnöke és Soós Károly, a Márton Áron Társaság titkára. A püspök boldoggá avatásáról P. Szőke János római posztulá- tor számol be. SOLTSZENTIMRE A soltszentimrei millenniumi program vasárnap 8 órakor katolikus szentmisével indul. 9-kor kerékpárversenyt rendeznek a Csonkatoronyhoz, 10.30-tól kiállítás nyílik az iskolában. 13 órakor millenniumi emlékkeresztet állítanak a hivatal előtt. 16 órakor térzenével folytatódik a nap. 18 órakor ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, 20 órakor westernkoncert lesz, melyet utcabál követ. 20-án ünnepi szentmisével indul a nap. 21 órakor pedig szabadtéri discóra várják a szórakozni vágyókat. Tiszakécske Szent István-szobrot (Máté István alkotása) avatnak augusztus 20- án, este 6 órakor Kécskén. Az ünnepi beszédet Kriskó János főiskolai tanár mondja. Ugyanekkor adják át a millenniumi parkot is. Bócsa Kétnapos programot rendeznek a bócsaiak a hétvégén. Vasárnap 15 órakor a halasi MÁV-fúvósze- nekar ad koncertet. 16 órakor Környei László, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára adja át a római katolikus templomban Eifert Ferenc polgármesternek a millenniumi zászlót. 17.30- tól a temetőben Font Sándor országgyűlési képviselő adja át a Krisztus-keresztet, majd negyed órával később a háborús emlékmű kegyeleti oszlopát avatja fel a polgármester. Hétfőn 11 órától a félegyházi mazso- rettcsoport műsorát láthatják az érdeklődők. 12 órától a helyi cite- razenekar ad műsort. 12.30-tól Font Sándor országgyűlési képviselő mond beszédet, melyet az új kenyér megáldása követ. Este tűzijátékkal folytatódik a program. Kecel Szüreti felvonulást tartanak vasárnap Kecelen. Az ünnepi menet 16 órakor indul a Széchenyi tértől s érkezik a központba. Keresztátadás Emlékkereszteket ad át Font Sándor országgyűlési képviselő az ünnep során. 19-én Tabdiban a 9 órai szentmise után a temetőben. Soltszentimrén 13 órakor a hivatal előtt. Bócsán 17.30-tól a temetőkertben. Fülöpszálláson 9.30- tól a központban. Kiskőrösön 17 órakor a római katolikus temetőben. Az államalapítás évfordulójára emlékeznek ma délután 4 órakor Bugacon, a millenniumi emlékparkban. Az ünnepi megemlékezést a tavaly felavatott Szent Ist- ván-szobor koszorúzása, majd az új kenyér szentelése és megáldása követi. Ezután a helyi kézművesek alkotásaiból nyílik kiállítás a községi művelődési házban. Az ünnepség zárásaként állítanak kopjafát a pásztormúzeumnál, a Ferenczy-tölgyesnél. _________Dunaegyháza A településen ma kezdődnek a millenniumi napok. Dr. Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára 10 órakor adja át Nagy Tamás polgár- mesternek a kormány ajándékát, az emlékzászlót. Ennek és a település címerének megáldását követően elismerések átadására is sor kerül Az ünnepség két felújított létesítmény átadásával 11.30 órakor folytatódik a szlovák tájháznál és az iskolánál. Délután 2 órakor nyitják meg a Dunaegyháza elmúlt száz éve képekben című kiállítást, majd este koncert, utcabál és tűzijáték lesz. Holnap reggel 7-től horgászverseny, amatőr fogathajtó-bajnokság és kutyabemutató a program. Felsölajos A falu ma kapja meg a millenniumi emlékzászlót, amit dr. Metzinger Éva, a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője ad át Csordás László polgármesternek. A 18 órakor kezdődő ünnepség a faluházban lesz, ahol népdalcsokor, néptánc, majd táncház szórakoztatja a résztvevőket. Lajosmizse Dr. Mikola István egészségügyi miniszter augusztus 20-án, hétfőn a 10 órakor kezdődő ünnepség keretében adja át Zsigó Viktor polgármesternek a millenniumi emlékzászlót. Ugyancsak a miniszter avatja fel, illetve leplezi le Szent István köztéri mellszobrát, amit Trischler Ferenc pécsi szobrászművész készített. A nap folyamán még megannyi kulturális program várja az idelátogatókat. Sőt 22 órakor látványos tűzijáték is lesz. Egyébként e hét végén vannak a Lajosmizsei Napok, amit ma este 19.10 órakor nyit meg a polgármester. Késő este pedig már neves együttesek, művészek adnak koncertet. A holnapi, ugyancsak egész napos program fénypontja az új sportlétesítmény átadása, ami 9 órakor kezdődik. A nap folyamán megannyi zenés, szórakoztató rendezvény lesz. Csak ízelítőül: táncház a Rózsa Sándor-citerazenekarral, A bűvös szék című vígjáték, operettgála, Irigy Hónaljmirigy-koncert. Persze a sportbarátoknak is kínálnak szurkolnivalót. Lesz focikupa, extrémsport-bemutató is. Fülöpszállás Augusztus 20-án Varga István polgármester mond köszöntőt, majd a Herpai Vilmos Általános Iskola énekkarának szereplése után Font Sándor országgyűlési képviselő tart ünnepi beszédet. E napon adják át a díszpolgári címeket, s felavatják a millenniumi emlékkeresztet. Megnyitják a Felső-kiskunsági Emlékházat is, ami egy rendkívüli magángyűjtemény. Ebéd után, kulturális gálaműsort követően utcabál és tűzijáték lesz. Átadás előtt a tájház. Dunaegyházán többek segítségével, támogatásával és összefogásával két középületet újítottak fel az utóbbi időben. A szlovák tájház és az általános iskola átadására ma délelőtt fél 12-kor kerül sor. Ezt megelőzően millenniumi zászlót kap a település. FOTÓ: banczik RÓBERT Bugac Augusztus 20-án az ünnep alkalmából Budapesten minden eddiginél látványosabb tűzijátékot rendeznek. Térképünkön a Duna bal és jobb partján lévő sötét mező azokat az utcákat jelöli, ahova nem lehet behajtani 17 és 24 óra között. A jelzett Duna-ág két partján lehet majd a legjobban látni a tűzijátékot. Szabadszállás-Balázspuszta Augusztus 19-én délután 2 órakor szeretetvendégséggel egybekötött haranglábszentelő ünnepség lesz a volt iskola épületénél. Ugyanitt ökumenikus istentisztelet, öregdiák-találkozó, a balázsi gyerekek műsora és esti zenés vigasság várja az érdeklődőket. SZALKSZENTMÁRTON 20-án tartják a falunapot. Az ünnepi program Aranyi János polgármester megnyitóbeszédével 14 órakor kezdődik. Ezt követően kenyértelés, majd köszöntik a több mint 52 esztendeje házasságot kötötteket és mindazokat, akik Szent István napján születtek. A szórakoztató, kulturális program 15 órakor kezdődik. Fellépnek helyi és mezőfalvi néptáncosok, a Bíborka gyermekcsoport, s láthatók lesznek a mazso- rettek is. A tapsrondó után pedig 17 órára jön Szandi. Őt Csala Zsuzsa, Csonka Hajnalka és R. Takács Richárd követi. Erdős Zsolt műsora után pedig tűzijáték, majd utcabál a program. Kunpeszér Kunpeszéren háromnapos falunapi ünnepi program kezdődik ma 18 órától, amikor több kiállítást nyitnak. Augusztus 19-én 10 órakor adják át a „Kunpeszérért” elismeréseket, majd Balogh Mihály, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója megnyitja a Móra Ferenc Könyvtárat. Délután népzene, néptáncműsor, 17.30-tól pedig a Merkur bevetési csoport bemutatója látható. A zenés főtéri mulatság 18 órakor kezdődik, este pedig tűzijáték lesz. Szent István napján 11 órakor ökumenikus istentiszteletre és kenyérszentelésre várják a falu népét. Délután négy órától sportprogram és lovasbemutató szórakoztatja az érdeklődőket. Dunavecse Dunavecsén augusztus 20-án hajnali hatkor kezdődik a halfogóverseny a Malom-éri csatornán. Reggel 9-kor Szent István Kupa labdarúgótorna. Délután 5 órakor ökumenikus istentisztelet kezdődik, majd Németh Zita kertépítő mérnök átadja a millenniumi sétányt. Az ünnepi műsor a Hősök terén lesz, ahová este hét órára várják a polgárokat. Az új kenyér átadása és megszegése után szórakoztató, zenés-táncos program lesz. Fellép többek között a csíkdánfalvi (erdélyi) néptánccsoport, a Kék Duna népdalkor, a Petőfi Baráti Társaság és Színjátszókor is. A tűzijáték és a vigalom 22 órakor kezdődik. Tűzijáték meglepetésekkel Budapest Látványos tűzijátékkal zárul az idei millenniumi év. A Margit híd és az Erzsébet híd közötti szakaszon mintegy 2700 méter hosszúságban öt helyszínről 500 méter magasságig lövik ki a rakétákat. Három uszály lesz a Margit híd és a Lánchíd között, egy a Lánchíd és a Margit híd között. Az ötödik helyszín a Lánchíd, ahol különleges látvány ígérkezik: a Szent Koronát mintázó görögtűz. A Lánchidat 20-án hajnali 5 órától 21-én hajnali 4 óráig lezárják a gyalogosok elől is. A Margit és az Erzsébet hídra csak gyalogosan lehet felmenni. A tűzijátékot a Duna fent említett szakaszán végig, mindkét partról, valamint a Gellért-hegy- ről kitűnően lehet majd élvezni. A 9 órakor kezdődő látványosság több mint 30 percig tart, ezalatt a zene a kihangosított Petőfi rádióból szól majd. Az idei tűzijátékhoz huszonöt tonna robbanóanyagot használtak fel, 20 ezer effekt lesz látható. ■ Millenniumi sokadalom Bajai halászlé, csabai kolbász, minden, ami jó Színes kavalkád, vásári hangulat Budapesten, a Felvonulási téren. Tegnaptól augusztus 20-áig millenniumi sokadalom zajlik ezen a helyen. A millenniumi sokadalom délelőtt tíz órakor harangszóval kezdődött a budapesti Felvonulási téren. A Műcsarnoktól a Városligeti fasorig áll a kirakodóvásár. A hagyományos magyar kézművesek mutatják be munkáikat. Ezeket bárki meg is vásárolhatja. A színpadokon pedig népzenei és néptáncegyüttesek bemutatója zajlik egész nap. A Kárpát-medence magyar népművészei képviseltetik magukat, és a hagyományos magyar konyha ételeit is megkóstolhatják. Bajai halászlé, csabai kolbász, abonyi gulyás, paksi pörkölt készül, etyeki és felcsúti sajt kapható, a borokat pedig a leghíresebb pincékből hozzák. A millenniumi sokadalom a múlt esztendőben kezdődött. Tavaly és idén is pünkösdtől Szent Istvánig tart. Az ezeréves magyar államiság kulturális örökségének bemutatása volt a cél. ■ A Lestár Péter Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola (Kecskemét, Homokbánya) szakmai profiljának megfelelően az alábbi OKJ-s tanfolyamokat indítja 2001. szeptember hónaptól. Tanfolyamok: ABC eladó (pénztárgépkezelő képesítéssel) OKJ 31 7862 01, 8 ált.isk. végzettség szükséges 42.000 Ft/fő Kereskedő-boltvezető (középfokú) I. OKJ 32 7862 01 szakmunkás bizonyítvány, vagy szakmai előképzettség szükséges II. OKJ 52 7862 01 érettségi szükséges Pénztárgépkezelői képesítés is megszerezhető 50.000 Ft/fő Kereskedelmi menedzser (felsőfokú) OKJ 54 3434 02 Feltétel: érettségi+kereskedelmi előképzettség, vagy bármilyen felsőfokú végzettség 60.000 Ft/fő Marketing és reklámügyintéző (középfokú) OKJ 52 3435 04 Feltétel: érettségi 50.000 Ft/fő Számítógépkezelő(-felhasználó) (alapfokú) OKJ 33 4641 01 Feltétel: 8 általános 40.000 Ft/fő Jelentkezés az iskolában Kecskemét, Homokbánya vagy telefonon: 76/482-511 Vincze Bálintnál, augusztus 15. és 22-én szerdai napokon 9-12 h-ig, augusztus 24-től minden nap 8-15 óráig. Jelentkezési határidő: szeptember 12.