Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-10 / 186. szám

12. oldal - Petőfi Népe P E T Ő F I NÉPE 2001. Augusztus 10., péntek GYEREKEK A NÉPZENEI TÁBORBAN. Immáron 16. alkalommal rendezték meg a Csutorás népzenei tábort. A lajosmizsei diákotthonban az országból százharmincán gyűltek össze. Van itt minden: nép­tánc, kézművesség, hangszerkészítés, ének- és citeraszó. Felvételünkön a táborfalvi Sáránszki Mihály bácsi szalmafonás-tudományát mutatja az érdeklődő gyerekeknek. ___________________________tot&pj. Fúvósok és mazsorettek Kiskörös Háromnapos fúvószenekari és mazsorettverseny kezdő­dik ma Kiskőrösön. A Kiskőrösi Fúvószenekart és Mazsorettcsoportot Támogatók Egyesülete meghívására hat is­mert zenekar és mazsorettcso- port érkezik a városba. A részt­vevők show és menetzene kate­góriákban mérik össze tudásu­kat. Az együttesek várhatóan ezernél is több nézőt csalnak majd a sportcsarnokba és a város főterére, mert a vetélkedő igen látványosnak ígérkezik. _______■ A NAP VICCE • A NAP VICCE A MAI NAP Tábori program Kecskemét A Magyar Őstörténeti Tábor mai programja 10 órakor kezdődik. A résztvevők a Bozsó-múzeum néprajzi, iparművészeti, képző- művészeti és egyházművésze­ti magángyűjteményével ismer­kedhetnek meg Harangozó Imre néprajzkutató tárlatvezetésével. Délután 3 órakor lesz Oláh Attila Attila, a magyar című előadása, 18 órától dr. Henkey Gyula ant­ropológus tart előadást A ma­gyarság és a rokon népek ember­tani képe címmel, míg 19 órától Kiss Dénes Árpádoktól Mátyás királyig című előadását hallgat­hatják az érdeklődők a Szent- Györgyi-szakközépiskolában. ■ Az elmegyógyintézet főorvosa örömmel értesül arról, hogy az egyik ápolt megmentette a társa életét. A szerencsétlen a fürdő­kádba akarta fullasztani magát.- Uram, bátor viselkedése alapján önt gyógyultnak nyilvá­nítom és hazaengedem. Ön va­lóban mindent megtett, igazán nem magán múlott, hogy az a szerencsétlen végül mégis csak felakasztotta magát - mondja a főorvos az életmentőnek.- Nem akasztotta fel magát, főorvos úr, én akasztottam ki száradni! Minőségi hulladékszállítás- Az utóbbi időben az új hulladék­lerakó kapcsán egyre többet lehet hallani a Saubermacher Hulla­dékgyűjtő Kft. nevét, hol voltak eddig? - kérdeztük Rudics Ákost a képviselet vezetőjét.- Június elsején volt 3 éve, hogy a Saubermacher Kft. meg­kezdte szolgáltatási tevékenysé­gét Kecskeméten. Feladatul a kecskeméti ipari cégek és közüle- tek kiszolgálását tűztük ki. A be­mutatkozás jól sikerült, hiszen már egy év alatt megkétszerező­dött a partnereink száma, s ez a fejlődés mind a mai napig hason­ló ütemben halad. A kérdésre vá­laszolva, mi eddig sem bujkál­tunk, de a fejlődésünk­höz nem volt szükség nagy hírverésre. A meglé­vő ügyfeleink segítették, hogy nevünk tovaterjed­jen a szakmai körökben, s mi is komoly hangsúlyt fordítunk a személyes kapcsolatfelvételre és kapcsolattartásra. A Sauber- macher Kft.-n belül családias a vi­szony és ezt igyekszünk kiter­jeszteni a partnereink felé is. A személyes kapcsolatnak köszön­hetően, ha bármi probléma vagy igén merül fel, azonnal megold­juk. Nem véletlen, hogy a piros ruhás munkatársaink népszerűek lettek a városban.- Mikor kezdődik meg az új hulladéklerakó építése?- Hamarosan letesszük az alapkövet, várhatóan a hónap kö­zepén. Ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk, akkor november közepére elkészül az új depónia. A terveket az önkormányzattal közösen készítettük el, az üzemeltető pedig a Kecskeméti Regionális Hulladéklerakó Köz- szolgálati Kft. lesz. A depónia a térség egyetlen szigetelt EU-nor- máknak is megfelelő regionális hulladéklerakója. Ezzel lehetőség nyílik a város és a környék hulla­dékának korszerű, a környezetet nem szennyező elhelyezésére.- Milyen a kapcsolat a cég és az ügyfelei között?- Minden ügyfelünket évente többször is felkeressük, így egy idő után figyelni kezdem, hogyan alakul a sorsuk. A hulladék mennyisége bizalmas informá­ció, ezért tudjuk, hogy melyik cég hogyan él. A titkukat meg­őrizzük.- Kialakult-e már valamiféle lokálpatriotizmus a cégnél, hi­szen Önök egy külföldi tulajdonú társaság?- Az idei évtől kezdődően több sportegyesületnek is a szponzo­rai lettünk. Remélem, ezzel mi is hozzájárulhatunk a kecskeméti kosárlabdázó lányok sikeréhez. Mivel én a Tisza partján, Zentán nőttem fel, így Kecskeméten gyakran érzem a víz hiányát. Mi­vel folyóvizet nem tudunk a város mellé terelni, így kapva kaptunk az alkalmon, hogy alapító tagjai lehettünk a város köztereiért ala­pítványon keresztül egy újabb gyönyörű szökőkút kialakításá­nak a főtéren, amelyet dr. Mayer Antal szponzorált. Továbbá tá­mogatjuk a Vadaskert Alapítványt is. A fentiek talán választ is adnak a kérdésre.- Jövőbeni tervek?- A városban hihetetlen lendü­letet vett a felújítás, építkezés. Természetes, hogy nekünk is lép­ni kell. Konténeres törmelék- és hulladékszállítási tevékenysé­günket szeretnénk fejleszteni, hi­szen a piac diktál, csak győzzük konténerrel és szállítójárművek­kel! Egyelőre tartjuk a magasra helyezett szintet. Bejelentéstől számítva 3 órán belül kikerül a konténer, illetve ki is ürítjük. A gyorsaság mindkét félnek jó.- Mekkora a konkurenciaharc?- Meg kell különböztetni a la­kossági hulladékszállítást, ahol az önkormányzat határozza meg, hogy ki végezheti el a szállítást. A gyárak és a cégek kiszolgálása te­rén azonban szabad a piac. Kecs­kemét környékén több cég is fog­lalkozik szemét- és törmelékszál­lítással. A legfontosabb a megbízhatóság. Mi gyorsak vagyunk, a szemetesautóink tiszták, a személyzet udvari­as és segítőkész. Nálunk a seprű és a lapát is kötelező kellék a begyűjtő járművön. Használni kell, hogy ne ma­radjon szemét a konténerek körül. Ezenkívül megkezdtük a felkészülést a keletkező hulladé­kok szelektív elszállítására és ke­zelésére. Végezetül annyit, hogy még egyszer megköszönjük partnere­inknek, hogy megbíznak ben­nünk és kitartanak mellettünk. Az új törvények és rendeletek ál­tal szabályozott hulladékgazdál­kodás mindkét fél részéről nagy odafigyelést és eltökéltséget kö­vetel meg. Csak egymást segítve fog működi a rendszer. Megígér­hetem, rajtunk nem fog múlni! Kecskemét, Strázsa u. 9. Tel.: 06-30/9252-658 Fax: 76/498-656 Gépi macskamosás Koppenhága Véletlenül kimosta macs­káját 70 Celsius-fokos programon egy dán hölgy. A három hónapos macskakö- lyök egy óvatlan pillanatban beugrott a mosógépbe, amit gazdasszonya nem vett észre. A macska bő húszperces mo­sást kapott, aminek nemigen örült, mert panaszosan nyá­Színes , > . ' H világ vogott. Ám időbe telt, míg gazdája észrevette, hogy hon­nan jön a hangja, és amíg ki tudta nyitni a masinát. Az oxi­génhiánytól kissé elkékült macskával azután elrohant egy állatklinikára, ahol hama­rosan magához térítették az átlagosnál is jóval tisztább ci­cát. A macska azonban nem tanult a saját kárán: amint hazaértek, egyenesen a mosó­gépbe ugrott. Akar pucéran dolgozni? Rotterdam Pucér munkalehetősé­get kínált egy holland diszpécsercég.- Mindig is meztelenül akart dolgozni? Nálunk megteheti, hiszen egy telefonhívásokkal foglalkozó cégnél aztán tény­leg nem a ruha teszi az em­bert, tökmindegy, mi van ma­gán, az ügyfél úgyse látja - állt a cég hirdetésében. A meglehetősen rendha­gyó felhívás meg is pezsdí- tette a munkaerőpiacot. Míg szokványos hirdetésre órán­ként egy-két hívás érkezett volna, addig a pucér szöve­gű hatására csaknem húszán jelentkeztek. Ráadásul „elég jó minőségűek” - mondta a cég igazgatója. A pályázók­kal ezek után elbeszélget­nek - de ruhában. A válla­lat azért folyamodott ilyen munkaerő-toborzáshoz, mert a holland munkaerőpia­con nincs nagy túlkínálat. Hatósági reklámstop London A hirdetéseket ellenőrző brit ha­tóság, az ASA szerdai döntése nyomán a francia Dior cégnek vissza kell vonnia egy reklám­ját. Ebben új fiatalító krémjé­nek csodálatos tulajdonságaira hívta fel a figyelmet. A Dior ar­ról biztosította az angliai vásár­lót: a NoAge Essential nevű krémkompozíció tökéletes vé­delmet nyújt sejtjeinek, hogy a bőre fiatalabbnak tűnjön. A di­vatcég szerint a krém látványos hatással jár: az alkalmazók 96 százalékánál lágyabb, 86 száza­lékánál ellenállóbb, 80 százalé­kánál fiatalosabb lesz a bőr. Az ASA közölte: az állítások alátá­masztására előterjesztett ele­mek nem tették lehetővé annak bizonyítását, hogy a termék olyan hatásos, mint állítják. Málóiholnapra * expressz apróhirdetések * A MIÉP ifjúsági tagozat szervezésében Dr. Lentner Csaba országgyűlési képviselő, a MIÉP gazdaságpolitikájáról tart előadást a soltvadkerti sportcsarnokban, augusztus li­án, 19 órai kezdettel.----------------------------------------------------------------------- *03598" ÁRPA, búza, zab szállítva: 30/853-1853.----------------------------------------------------------------------- *03208* « Barkas platós 1,5 év műszakival, jó álla­potban eladó. Tel.: 06-30/363-4873------------------------------------------------------------------------ *03592* «Borsó és vetőminőségű rozs eladó. 76/382-412.------------------------------------------------------------------------ *03707* C, E jog. rendelkező gépkocsivezetőt keresek Solt és környékéből. 20/9725-467. CSERSZEGI FŰSZERES BOR nagy tételben el­adó. Érd.: 30/9157-547.------------------------------------------------------------------------ *02996* DOBOZOS Barkas B, újszerű állapotban és BL 7-es csettegő permetező felszereléssel együtt eladó. 06-78/482-065.------------------------------------------------------------------------ *03605* DRÓTKERÍTÉSFONÓ gép, 45 E Ft: 20/9285- 811.------------------------------------------------------------------------ *03719* EUR0-RAKLAP0K eladása rendkívül kedvező áron. Tel.: 78/412-719 v. 06-20/473-4186------------------------------------------------------------------------ *03345* GOLF II. '88. dízel eladó: 690 E Ft. 76/428- 263.-------------------------------------------------------------------------*03355* HIDRAULIKUS prés, két kosaras, 2x5 hl-es, elektromos meghajtással eladó. 78/381- 494.-------------------------------------------------------------- *03595* HONDA NTV 650 94.12.000 km-rel friss mű­szakival eladó. Irányár: 910 E Ft. 30/9084- 061.---------------:--------------------------------------------------------*02646* JÓ állapotú német pianínó páncéltökés el­adó. Tel.: 78/411-962--------------------------------------------------------------------- *03344* JÓ minőségű körbálás réti széna felrakva el­adó. Tel.: 06-30/9283-047------------------------------------------------------------------------ *03708* KERESEK HW 60-11 vagy 80-11 pótkocsit. T.: 06-20/9-779-339 KIS bálás búza- és tritikálészalma eladó. 30/2914-485.------------------------------------------------------------------------ *03696* KKFÉLEGYHÁZA, Bajcsy-Zs. utcai garázssoron nagyméretű szgk. tárolására is alk. garázs re­ális áron eladó: 30/9588-523.------------------------------------------------------------------------ *03357* KORPA, kukorica és gabona eladó. Érd.: 06­30/9674-692.----------—------------------------------------------------------- *03308* KÖRBÁLÁS és kis bálás lucerna szállítva el­adó. 30/3821-075.------------------------------------------------------------------------ *03665* KÖRBÁLÁS fűszéna eladó. 06-20/9416-598.------------------------------------------------------------------------ *03711* KÖRBÁLÁS fűszéna szállítva: 30/3700-207.----------------------------------- *03687* KÖRBÁLÁS szalma szállítva: 30/3700-207. S Kukorica eladó. Tel.: 06-20/370-6792 LADA Niva '86.1 év műszakival, gallytörővei, vonóhoroggal eladó. Irányár: 385 E FL Érd.: 06-20/4-367-441.-------------------------------------------------------------------------*03490* a Lajta 32-es vetőgépet vennék, ugyanitt 1,5 h almás eladó. Érd.: 06-30/294-8285.------------------------------------------------------------------------ *03698* MERCEDES 190D 2.5TD jó állapotban, extrák­kal eladó. 30/94-93-791.------------------------------------------------------------------------ *03103* 8 Műkertvárosban családi ház eladó. Irány­ár: 8,5 M Ft. Érd.: 06-20/452-9860.-------------------------------------------------------------------------*03641* NAGY virágú kálatövek eladók. 78/381-946. OPEL Calibra 2000Í ‘92. évj. királykékmetál színű eladó. Olcsóbb csere érdekel. Irányár: 1.450.000 Ft. Tel.: 06-20/460-6622------------------------------------------------------------------------ *03507* OPEL Campo S 3.1TD '95. évj. metálzöld, 115 LE, 2+2 személyes, 125 E km-rel, 1,9 M Ft-ért eladó. 30/9931-961.--------------------------------------------------------------------— *03664* OPEL Kadett kombi 86-os 1.6D, 3 ajtós, sür­gősen eladó. 30/323-7029.------------------------------------------------------------------------ *03619* SKODA 120 eladó: 75 E Ft. 20/312-8992.------------------------------------------------------------------------ *03660* SUZUKI 1.0 GLX 2000. eladó. 30/228-3861.-----------------------------------------------------------------*----- *03693* SZÁMÍTÁSTECHNIKÁBAN is jártas oktatástech­nikust keres azonnali felvételre a Vásárhelyi Pál Általános Iskola Kecskemét, Alkony u. 11. Érd.: augusztus 13-tól a 76/493-145-ös tele­fonszámon lehet. TAKARMÁNYBORSÓ szállítva is eladó. 30/3700-207.-------------------------------------:--------------------------------*03686* TANYA tóval főútvonal mellett (Kecel-S.vad- kert között), 380 E Ft: 20/9-285-811.------------------------------------------ *03717* a Tojótyúkok eladók. Érd.:76/472-574------------------------------------------------------------------------ *03594* TRITIKÁLÉ, búza, kukorica, árpa 80 q-tól szál­lítva eladó. 30/3700-207.------------------------------------------------------------------------ *03684* TRITIKÁLÉ és árpa eladó. 20/335-6555.------------------------------------------------------------------------ *03661* TRITIKÁLÉ zab, búza, kukorica, árpa szállítva eladó. 30/3700-207.----------------------------------------------------------------------*03544* ÚJ axiál ventilátoros permetezőgép 2 sebes- séges váltóművel, többféle méretben és új ön­járó öntöződob 50/170, 75/320 (állami tá­mogatás igénybe vehető) eladó. 77/486-387. .--------------------:--------------------------------------------------: *03441* VÁLASZTÁSI malacok eladók. 76/320-471.----------------------------------------------------------------------- *03712* VILLANYPÁSZTOR, 12.500 Ft: 06-20/9394- 884.-------------------------------------------------------------------------*03342* VW Passat 1.9TD ‘91. évj. extrákkal, szép ál­lapotban: 1.480 E Ft eladó. 20/3876-406. VW Polo Classic sport 1.4 piros színű eladó. 20/3327-609.-------------------------------------------------------------------------*03621* VW Transporter ‘94. évj. 1.9TD, 3 sz. eladó. Irányár: 1.920.000 Ft. 06-30/9055-976.------------------------------ *03713* VWVento 1.9TD '94. eladó. 30/228-3861. WARTBURG 85-ös, friss műszakival, olcsón el­adó. Érd.: 76/417-984. YAMAHA ZR Super Jog gyári állapotú 50 cm3 robogó eladó. Tel.: 06-20/993-0708------------------------------------------------------------------------*03340* YUKY és Rimoldi 5 szálas interlockok eladók. 30/9856-850. ZAB eladó. 06-30/2540-825. ZÁRT Zukot érvényes műszakival vásárolnék. T.: 06-20/9553-228----------------------------------------------------------------------*03128* ZÁRT ZUK G+B üzemű, '89., 2002.02. műsza­ki, jó állapotú eladó. T.: 30/368-4553 ZETOR 5611-es rendszámmal, műszakival el­adó. Érd.: 76/376-229. 100 ha szőlő termésére keresek felvásárlót (50 ha fehér, 50 ha vörös). 20/9-779-339.------------------------------------------------------------------------ *03729* 12 hetes malac (14 db) Kiskunhalason eladó. 20/3106-931.------------------------------------------------------- *03659* 2 db hf. bikaborjú eladó. T.: 78/487-511------------------------------------------------------------------------ *03429* 4 hónapos üszőborjú és 17 hónapos csödör- csikó eladó. T.: 06-30/399-2877------------------------------------------------------------------------ *03697* 50 hl-es műanyag tartályok eladók. Tel.: 06- 30/218-1260------------------------------------------------------------------------ *02965* 8 levelű függesztett tárcsa eladó. Tel.: 78/475-623________________ 91-ES évj. trailer felújított állapotban, friss műszakival eladó. 06-30/9849-646.------------------------------------------------------------------------ *03702* CO R.N ELR. péniváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel F.ladás USD 274.5000 283.0000 DEM 124.3000 127.5000 ATS 17.6000 18.1000 ITL 0.1255 0.1290 CHF 161.0000 165.0000 FRF 36.8000 38.3000 CAD 175.5000 188.0000 NLG 110.0000 113.5000 SKK 5.5000 6.0000 ESP 1.4500 1.5100 HRK 32.0000 37.0000 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu Név: TANSZERCSOMAGOK Petőfi Népé től Ha beküldi a soron következő Petőfi Népe Vasárnap Reggel i számában megjelenő iskolakezdéssel kapcsolatos keresztrejtvény megfejtését, megnyerheti a O db értékes tanszercsomag egyikét! Beküldési határidő: augusztus 15. Megfejtés: « Cím:....... Telefon: A megfejtéseket az alábbi címre várjuk: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Kecskemét, Szabadság tér 1/A

Next

/
Thumbnails
Contents