Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-04 / 154. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. Július 4., szerda Nézőpont Tapodi Kálmán________ Nincs gyógyítás hit nélkül Vannak olyan hivatások, amelyekre születni kell; nem elég csak a tankönyvekben leírtak megtanulása és a gyakorlati dolgok elsajátítása. Szerintem ilyen hivatás az orvosoké és az ápolóké is. A munkájuk misszió, amelytől a „csodát”, a gyógyulást várja a hozzájuk forduló. Orvoshoz legtöbben csak akkor jutnak el, ha már bekövetkezett a baj. Fogorvosom is tanúsíthatja: én sem vagyok eminens páciens. Pedig a legtöbb betegség korai felfedezése sok esetben megelőzhetné a komolyabb szövődményeket. A magyar társadalom egészség- ügyi statisztikái kirívóan rosszak. A „világelitben” vagyunk olyan szenvedélybetegségekkel, amelyek leküzdéséhez néha saját akaraterőnk is elég lenne. Mintha magunk ellenségei lennénk, nem vesz- szük komolyan még az időben kapott figyelmeztetéseket, jó tanácsokat sem. Az orvosoktól viszont elvárjuk, hogy éjjel-nappal rendelkezésünkre álljanak: ha álmukból is verjük fel őket, azonnal tudják a pontos diagnózist és a terápiát. Ha netán nem használt a javasolt kúra, máris „kuruzslót” kiáltunk, orvost váltunk, rossz hírét keltjük az adott egészségügyi intézményeknek. Gyógyítás nincs hit nélkül! - emlékeztette kollégáit, munkatársait rendhagyó ünnepi beszédében a kiskunhalasi kórház orvos-igazgatója. Igaza van: hit és bizalom nélkül nem gyógyulhatnak a sérült lelkek sem. A magyar egészségügyben dolgozók napjává egy olyan orvos születésnapját választották, akinek tanait kortársai nem fogadták el. Semmelweis Ignác tevékenységét csak az utókor ismerte el, s csak évek múltán állandósult neve mellett „az anyák megmentője” jelző. Őrizze emlékét mindazok kegyelete, akiket többé már nem fenyeget a gyermekágyi láz réme - emlékeztettek tegnap a híres orvoselődre. Korunk gyógyítói pedig megérdemlik, hogy az év egy napja az övék legyen, őket ünnepeljük. A hittel betöltött, sikeres hivatáshoz azonban csapatmunka is kell. Jó volt látni, hogy orvosok, asszisztensek, gyógyszerészek, ápolók, betegszállítók, gazdaságiak, műszakiak együtt ünnepeltek. Hiszen csak összefogásukkal teljesülhet önként vállalt missziójuk, mindannyiunk egészségének óvása, jövőnk záloga. Bízzunk bennük! Nem fenyeget a gyermekágyi- láz réme Elcsípték a Kecskemét Múlt szombaton hajnalban behatolt két kecskeméti férfi a hírős városi Kápolna utcán egy kávézóba, ahonnan 2000 forinttal távoztak. A zsákmányt túl kevésnek találták, ezért a kávézó melletti gyorsétterembe is betörtek. Ott azonban már tetten érte őket a tettestársat rendőrjárőr. A két tolvaj közül viszont az egyiknek sikerült elmenekülnie. Nem sokáig bujkálhatott. A kecskeméti rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 25 éves K. J.-t is, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy a 26 esztendős P. J. társaként részt vett a két bűncselekményben. TUDÓSÍTÓNKTÓL A tőzsde világa Az uborkaszezon előtt Az elmúlt hónapban folytatódott a BÉT-en a sok szomorúságra okot adó pangás. A napi összforgalmak csak ritkán haladták meg az 5 milliárd forintot, miközben a részvényárak lassan araszolgattak lefelé. Az index értéke a hónap kétharmadánál érte el a mélypontját, innen a hó végéig kisebb fellendülés következett. A kereskedésre csak kevés befolyással voltak a hónap hazai és nemzetközi eseményei, mint a devizaliberalizáció vagy a FED újabb kamatcsökkentése. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED, immár ebben az évben hatodik alkalommal, ismét csökkentette az irányadó kamatokat a hó végén, de ezúttal mindössze 0,25 százalékponttal szemben a májusi fél százalékkal. A lépés az amerikai gazdaság továbbra sem túj jó állapota miatt várható volt, a mértéke okozhatott kisebb csalódást a befektetőknek. A tengeren túli vállalatok köréből folyamatosan érkeztek az elmúl hónapban a profit warning-ok, amelyek jóval mélyebb hatással voltak a világ tőkepiacaira, enyhítve a kamatcsökkentés kedvező hatásait. A hazai börzén a nemzetközi trendek tükröződtek, a továbbra is nyomott távközlési és technológiai szektor miatt itthon sem lehetett nagyobb áremelkedésekre számítani, mindezek mellett számos papír a hó elejétől az osztalék- szelvények nélkül forgott a tőzsdén. A jelek szerint a hazai befektetők nem tulajdonítottak különösebben nagy jelentőséget az OTP a szlovák IRB bank megvásárlására tett erőfeszítéseinek. Az OTP papírok árain nem tükröződtek a legújabb fejlemények, mint ahogyan a MÓL külföldi terjeszkedési tervei és az ez ügyben folyamatosan érkező különböző hírek sem okoztak érezhető izgalmakat a piacon. A Matáv papírok ára jellemzően 800 forint körül mozgott, de egy rövid ideig e határ alá is benézett, a Richter viszont említésre méltó hír hiányában nagyobb ármozgások nélkül fejezte be a júniust. Itthon jelentősebb makrogazdasagi vonatkozású hír a devizaliberalizáció volt, de ennek a várakozásokkal ellentétben koránt sem volt földcsuszamlás-szerű hatása, a külföldi befektetők csak kis számban éltek a diszkont kincstárjegy vásárlásának lehetőségével. A következő hónapban a nyári szabadságolások miatt további forgalomcsökkenésre lehet számítani, a részvényárak alakulásában továbbra is nagy szerepet fog játszani a nemzetközi piacok alakulása. (Paulovics János -CAIB) Bank Austria Creditanstalt Rt., 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/512-100 Börtön is járhat a borhamisításért FONT SÁNDOR 1960-ban született Soltvadkerten. 1985-ben villamosmérnöki oklevelet kapott. 1990-ben szerzett közgazdász-diplomát. 1998-tól országgyűlési képviselő, az MDF frakcióvezető-helyettese. Nős, három gyermek édesapja. Bezárult egy kiskapu. A hamisbor-gyár- tás visszaszorulhat, mert ezentúl nemcsak pénzbüntetés, hanem börtön is fenyegeti a szeszpancsolókat. A Büntető- törvénykönyvet (Btk.) Font Sándor (MDF) és Kerényi János (Fidesz) előterjesztése alapján módosította a parlament nemrég. A jogszabály legkésőbb július 20-án hatályba lép. _______ Interjú___________________- Miért volt szükség a Btk. módosítására? - kérdeztük Font Sándor soltvadkerti honatyát.- A jövedéki törvény életbe lépése után maradtak olyan kérdések, amelyeket a törvény nem tudott kezelni. Ilyen eset például, amikor egy stróman valaki megbízásából hamis bort készít. Az illetőt eddig csak pénzbírsággal lehetett büntetni. Ezt viszont szinte soha nem lehetett behajtani a vagyontalan strómanoktól. Hiába volt tehát szigorú a törvény, a hamisítók így kijátszot- ták a jogszabályt.- Úgy tudom, hogy néhány évvel ezelőtt is még börtönnel büntették a jövedéki termékkel való visszaélést.- Igen. A Btk.-ban 1996-ig élt az a passzus, amely szerint a jövedéki termékkel való visszaélést szabadságvesztéssel lehetett büntetni. Akkor az igazságügy-miniszter javaslatára megszüntették ezt a szakaszt. Ezt úgy indokolták, hogy a jövedéki termékkel történő visszaélés egyben adócsalás is. Adóbűntett miatt pedig szabadságvesztés szabható ki. Akkoriban azt nem vették észre, hogy a cukorcefrének nincs adótartalma. Tehát nem követ el adócsalást az, aki a műbor alapanyagát, a cukorcefrét előállítja. Nem sújtható szabadságvesztéssel, csak pénzbüntetéssel. Ráadásul közigazgatási szinten a pénzbüntetés meg nem fizetése nem váltható át szabadságvesztésre.- Mit tartalmaz a törvénymódosítás?- A Btk. hamarosan hatályba lépő 311-es paragrafusa szerint: ha valaki engedély nélkül állít elő jövedéki terméket, megszerez, tart, forgalomba hoz, azzal kereskedik és ezzel a jövedéki adóbevételt kisebb mértékben csökkend, az vétséget követ el.- Mit jelent a vétség kategória?- A vétség 10 és 200 ezer forint közötti adóbevétel-csökkentést jelent. Azaz: ha ennyit eltitkol valaki. Ekkor pénzbüntetésre, közmunkára, vagy két évi szabadságvesztésre lehet az illetőt ítélni. Ha a pénzbüntetést nem fizeti meg, akkor is két esztendő börtönre váltható át az ítélet.- Ha valaki nagy tételben hamisít bort, akkor mennyi büntetést kaphat?- A jogszabály az eltitkolt, a meg nem fizetett adó mértéke alapján különböző szabadságvesztési tételeket szab ki. Öt ilyen kategória létezik. Legsúlyosabb esetben a bíró 10 évnyi elzárásra is ítélheti a bűnöst.- Érinti-e az orgazdákat a törvény?- A törvénymódosítás az orgazdákra is vonatkozik. így az illegális kereskedelmi hálózat is érezheti a fenyegetettséget. Itt is több évnyi börtönbüntetés szabható ki a különböző esetekben. De azt is sújtja a törvény, aki jövedéki termék előállítására alkalmas eszközöket, alapanyagot állít elő, tart, forgalmaz. Azaz, ha valaki pálinkafőzőt vagy olajlepárlót készít, működtet, törvénysértést követ el. S meg kell jegyeznem egy fontos dolgot. A jogszabály az alapanyag kérdését külön kiemeli. A hamis bor alapja pedig a cukorcefre. Azaz: ennek gyártása is törvénybe ütköző, szabadságvesztéssel büntethető. munkatársunktól Erőszak a sínek mellett Lajosmizse A vasúti sínek mellett erőszakoltak meg egy 26 éves lajos- mizsei hölgyet még vasárnap hajnalban. A fiatal nő aznap éjszaka élettársát kereste, de nem találta. Nem sokkal múlt éjfél, amikor a házához ért. Az épület előtt azonban nem állt ott a férfi autója, ezért be sem ment, hanem tovább kereste párját. Ekkor érte a támadás a lakáshoz közeli vasúd átjáróban. A tettes megfenyegette, hogy megkéseli, ha nem engedelmeskedik. A férfi áldozatát a vasúti töltés mellett lévő egyik gödörbe kényszerítette. A hölgy kénytelen volt engedni a testi kényszernek, s a 26 éves romániai magyar megerőszakolta, majd magára hagyta. A rendőrök bravúros gyorsasággal elfogták az illetőt, akit a szörnyű tett elkövetésével gyanúsítanak - tudtuk meg Hortobágyi István őrnagytól, a megyei főkapitányság szóvivőjétől. P. S.-t egy lajosmizse-benei tanyán találták meg a zsaruk. A férfi több társával együtt hazánkban vállalt munkát, és ezen a tanyán voltak elszállásolva. P. S. ellen erőszakos nemi közösülés gya- núja miatt indult eljárás. o. z. Perpatvar, betörés ______Kiskunfélegyháza Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az a félegyházi férfi, akire szombaton támadt rá felesége otthon. Az asz- szony férje jobb oldali bordájába mártotta a kést. A rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást ellene. A félegyházi zsaruk betörőt is keresnek. Múlt péntekre virradó éjjel ugyanis befeszítették egy Kossuth utcai lottózó ajtaját, s 256 ezer forinttal károsították meg annak tulajdonosát. ■ Megkérdeztük olvasóinkat Érinti-e a gyógyszeráremelés? Duriamk Sándor Durjanik Sándor (Kecskemét): - Nagyon érzékenyen érint a gyógyszerárak emelkedése. Két infarktuson estem át, ezenkívül cukorbeteg is vagyok, így sajnos nagyon sokat kell a patikába járnom. Az elmúlt évben megvonták a gyógyszertámogatást tőlem, úgyhogy a saját kis nyugdíjamból kell az egyre növekvő kiadásokat fedeznem. Eddig havi hétezer forintot költöttem a saját gyógyszereimre, ez az összeg mostantól biztosan legalább egy ezressel fog emelkedni. Remélem, egyszer majdcsak hozzáigazítja a kormány a nyugdíjakat a gyógyszerárakhoz. Szabó Mihály (Kiskunfélegyháza): - Épp most jövök a patikából. Tizenöt- 1 ezer forintot fizettem a gyógy- szerekért. Mondhatom, S2aM Mlhaly eléggé megterheli ekkora kiadás a családi kasz- szánkat. Szerencsére ez nincs mindig így. Általában kevesebbet, tízezer forintot szoktam havonta a gyógyszertárban hagyni. Nekem szívkoszorúér-műtétem volt, arra szedek fenntartó gyógyszereket. A feleségem pedig cukorbeteg és érrendszeri zavarokkal küszködik. A gyógyszeráremeléssel kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy annak senki sem örül. Horváthné Magdika Horváthné Magdika (Bácsalmás): - Engem sajnos eléggé érzékenyen érint a gyógyszeráremelés. Mivel a férjem tartósan beteg, több mint tízezer forintot költünk havonta gyógyszerekre. Azon tablettáknak az ára, amelyekre nincs támogatás, úgy tudom, még inkább felemelkedett. A gyógyszer eddig sem volt olcsó, de bizonyos szereket ezentúl nem mindenki tud majd megvásárolni a patikákban. Vagy legalábbis mindenki meggondolja, hogy kidob-e megmaradt gyógyszert, vagy esetleg elteszi, amíg valóban lejár a szavatossága^ ___ _____■ TORPILLAK. Hupikék lány-törpikék is tiszteletüket tették a Szabadszállási Városi Napok és Veteránautós Találkozó hétvégi rendezvénysorozatán. Persze, a kicsik nem csak szórakoztattak: maguk is megany- nyi alkalmat találtak a kellemes időtöltésre.____________________________________fotó: p. s. NYÍLT VERSENYTÁRGYALÁSI KIÍRÁS A FILANTRÓP Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Kht. NYÍLT VERSlíNYrÁRGYALÁST hirdet a társaság tulajdonában lévő Kecskemét, Mindszenti krt. 65. sz. alatti 8365/4 hrsz-ú, 4403 ni1 nagyságú terület értékesítésére, a rajta lévő épületekkel együtt. Az ingatlan induló nettó értékesítési ára: 21.200.000.- Ft + 1.667.525,- Ft (áfa) Részletes versenytárgyalást kiírás 20.000,- Ft + áfa, megvásárolható a FILANTRÓP Kht. pénztárában (Kecskemét Kiskert tér 6. sz. II. ein., telefon: 76/481-322) 2001. július 6-án 9“ órától. (Nyitva tartás: munkanapokon 9-12'“ óráig) A nyílt verseny tárgyalás 2001. július 13-án, 9“’ órakor lesz a FILANTRÓP Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Kht. Kecskemét, Kiskert tér 6. sz. alatti 11. emeleti tárgyalójában. Kecskemét, Március 15. u. 3-5. sz. alatti 350 m2-es egyben vagy kettéosztva (2 x175 m2)