Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-21 / 169. szám

Petőfi Népe 2001. JÚUUS 21., SZOMBAT és környéke Szerkeszti: Balai F. István Hírek KIÁLLÍTÁS. Koszta György kecskeméti festőművésznek a szántódi Pálóczy Horváth Ádám közösségi házban nyílt közös kiállítása Gy. Vad Erzsébettel. A nyári szabadságukat töltők ér­deklődésére is számot tartó tár­lat augusztus 5-ig tekinthető meg mindennap 13-tól 18 óráig. FESZTIVÁL. A kecskeméti Ko­dály Művészeti Fesztivál kereté­ben július 23-án este 20 órai kezdettel Egri Mónika és Pertis Attila ad négykezes zongora­hangversenyt az Újkollégium dísztermében. Július 26-án csü­törtökön ugyanitt kamarazene- kari hangverseny lesz. FIATALOK. A Keresztény Értel­miségi Társaság által szervezett Magyar Ifjúsági és Egyetemista Találkozóra (MIÉT) július 28-ig még fogad jelentkezőket a szevezőbizottság. Az augusztus 3-tól 13-ig tartó sátortábor Kis­orosziban lesz, ahol előadások, kirándulások, tánctanulás, kon-' certek és sportolási lehetőségek várják az érdeklődő fiatalokat. Sok résztvevő várható a határon túlról. Jelentkezés a 30-355- 4151-es telefonon. ESKÜTÉTEL. A Vitézi Rend Kelet-magyarországi Törzsszé­kének déli régiója által kiválasz­tott vitéz várományosok tesz­nek esküt Kecskeméten a refor­mátus templomban augusztus 5-én, 11 órakor. A rendezvényt ünnepi istentisztelet vezeti be, majd az eskü után felszalagoz­zák a zászlót. ■ Információs hálózat Civil szervezetek Regionális ifjúsági és felnőtt ci­vil együttműködési információs hálózat létrehozását kezdemé­nyezte a Kecskemét és Térsége Területfejlesztési Önkormány­zati Társulás. A csatlakozni kí­vánó szervezetek jelentkezését a Nonprofit Szolgáltató Központ várja a Kossuth tér 5. szám alatt, tel.: 76-505-816. ■ Milyen a főtér? Kecskemét A Petőfi Népe internetes hon­lapján a szavazók 55,8 százalé­ka látja úgy, hogy szörnyen néz ki az új főtér. Tetszik a megol­dás 25,5 százaléknak, lassan barátkozik vele 6,9 százalék. Nem dicséri, de a régi burkolat­nál jobbnak tartja a szavazók 11,6 százaléka. ■ TARLAT. Nagy érdeklődés mellett nyitották meg a Kecskeméti Képtárban a Kodály kortársai a ma­gyar képzőművészetben című kiállítást, amely kapcsolódik a zenei fesztiválhoz és szeptember 2-ig te­kinthető meg,____________________________________________fotó: banczik Róbert Van elég vér és vérkészítmény Kecskeméten minden huszadik polgár véradó Aki Kecskeméten szeretne vért adni, annak könnyű dolga van. Bemegy az Országos Vér­ellátó Szolgálat Kecskeméti Területi Vérellá­tójába, és ott bármelyik hétköznap levesz­nek tőle 4,5 vagy 9 deciliter vért. A szolgálat előkelő helyet foglal el a dél-alföldi régió­ban, itt ugyanis évek óta növekszik a vér­adók száma. Tavaly több mint 19 ezren je­lentkeztek a megyében a szolgálatnál. A vérellátó munkájáról dr. Szabó Ildikó főor­vos nővel beszélgettünk. _________________Kecskemét Egy vérellátó állomással kapcsolatban az ember arra kíváncsi, vajon van-e mindig elegendő vér a kórházak számára, illetve egy katasztrófa esetén a rendkívüli igényeket is ki tudja-e elégíteni a szolgálat?- A vérellátó fel van szerelve megfelelő eszkö­zökkel ahhoz, hogy le tudjunk venni elegendő vért - magyarázza dr. Szabó Ildikó. - Ehhez a megfelelő dolgozói létszám is rendelkezésre áll. A körzetünkbe tartozó kórházaknak mindig tu­dunk elegendő vért és vérkészítményt juttatni. Ha történne egy nagy baleset - ami eddig nem fordult elő -, és különleges vércsoportú vérre lenne szükség, abban is tudnánk segíteni. Ter­mészetesen nem csak mi egyedül. Van egy disz­pécserszolgálat Budapesten, ahol az összes vér­ellátóban található vér mennyisége és fajtája re­gisztrálva van. Ha valamilyen különleges igény merülne fel, akkor onnan adnak segítséget.- Én csak most hallottam arról a vérvételi mód­szerről, amit ebben az intézetben már a hetve­nes évek óta alkalmaznak. Miért övezte olyan nagy titok a plazmaferezist?- Ez nem újdonság, csak eddig sokan nem tud­tak róla. Ez egy speciális vérvételi forma. A le­vett vért szétválasztjuk alkotóelemeire, majd a vörös vérsejteket visszajuttatjuk a szervezetbe, a plazmáját viszont megtartjuk, és lefagyasztjuk. Ezt kétszer megismételjük. így nem alakul ki a páciensnél vérhiány, a plazmát viszont jól tud­juk hasznosítani, abból többfajta vérkészít­DR. SZABÓ ILDIKÓ 1953-ban született Kalocsán, 1979-ben szerzett orvosi diplomát Szegeden. 1986-ban klinikai labo­ratóriumi vizsgálatokból, 1989- ben pedig transzfuziológiából szerzett szakvizsgát. 1987-től 1994-ig a dunaújvárosi vérellátót ve­zette. 1994-től Sopronban az állami laboratórium ve­zetője volt. 1997-től a kecskeméti vérellátó vezetője. ményt állítunk elő, például a vérzékeny betegek­nek. Sajnos a páciensek nem nagyon jelentkez­nek erre a fajta vérvételre, a fiatalok pedig nem is tudnak róla.- Milyen helyet foglal el a kecskeméti területi vér­ellátó a dél-alföldi régióban?- Elmondható, hogy nálunk évek óta nemhogy csökkent volna, de nőtt a véradók száma. Az el­múlt években négyezer egységgel nőtt a levett vér mennyisége, ami egyedülálló az országban. Kecskeméten a lakosság 5,1 százaléka a véradó, ami nagyon jónak mondható. Persze szeret­nénk, és örülnénk, ha nőne a véradók száma. A vöröskereszt is segít a véradások megszervezé­sében. A szolgálat Kecskeméten és annak 100 kilométeres körzetében végzi ezt a munkát.- A megyei kórháztól egy évvel ezelőtti történt kiválás milyen változást hozott a szolgálatnál?- A feladataink alapjában véve nem változtak, tehát a vérvétel és a vérkészítmények előállítása a fő feladat. Nőtt viszont a beszállítóink száma, Kiskunhalas mellett most már Ceglédről is ka­punk vért, amit itt dolgozunk fel, majd vissza­juttatjuk nekik a készítményeket.- Milyen terveik vannak a jövőre nézve?- Szeretnénk ha még több véradónk lenne. Beve­zettük a sátras véradást, ami annyit jelent, hogy nagyobb rendezvényeken vért adhatnak a jelent­kezők. Ezt szeretnénk tovább folytatni. Augusz­tus 25-én például a Tescóban lesz ilyen rendez- vény, ahova minél több véradót várunk. o.z. Nem bíznak az igazgatóban Visszalépésre szólítják fel Gavaldi Istvánt Kecskemét-Hunyadiváros A Hunyadi János Általános Iskola kinevezett vezetőjét visszalépésre szólítja fel a szülők egy csoportja. A szülők az alábbi levélben fogal­mazták meg álláspontjukat: Nyílt levél Gavaldi Istvánnak! Alulírott szülők felszólítjuk Önt, hogy az igazgatói állás be­töltésétől - amelyhez az önkor­mányzati képviselők szavazata alapján joga lenne - lépjen visz- sza! A pályázata és megismert szakmai előélete alapján olyan mértékben nem bízunk az Ön rá­termettségében, hogy minden al­kotmányos eszközzel hajlandók vagyunk megakadályozni, hogy ezt a posztot iskolánkban betölt­hesse. Kérjük, visszalépésével adjon lehetőséget, hogy a tantes­tületből egy számunkra is megfe­lelő, szakmailag elismert pedagó- . gusnő irányíthassa egy évig, az új pályázat kiírásáig szeretett isko­lánkat! Csorba Péter, Kecskemét, Kőrösihegy; Kisjuhász Ferenc, Mátyás király krt. 14.; Triznya Attiláné, Reptéri út 6.; Kócsó Antalné, Tinódi utca 8.; Tormási Attiláné, Daróczi köz; Marton Lászlóné, Kőrösihegy 69.; Hor­váth Lajosné, Szolnokihegy 154,; Berta Mihályné, Borbás 74.; Széplaki Józsefné, Szolnoki­hegy 162.; Nagy Lajosné, Géza fejedelem út 14,; Szabó Sándor- né, Szolnokihegy 158.; Bécsiné Komoróczki Katalin, Hunyadi tér 48.; Gyulai Károly, Fadrusz János u. 8.; Gyulainé Fábián Szilvia, Fadrusz János u. 8. Bor­sos Györgyné, Hunyadi János tér 1.; Borsos György, Hunyadi J. tér 1.; Mészárosné Kovács And­rea, Mikszáth krt. 54. Mészáros László, Mikszáth krt. 54.; Mars­só Tiborné, Kosztolányi utca ,3.; Marssó Tibor, Kosztolányi u. 3.; Újvári Ferenc, Czollner köz 15.; Rádi Ferenc, Czollner köz 33.; Szeverényi Kálmán, Gyulai Pál utca 7. Még pályázhatnak a lakók Rövidesen lejár a háztömbök jelentkezési határideje Lakásfelújítás Augusztus 6-án jár le azok­nak a lakóközösségeknek a jelentkezési határideje, amelyek energiatakarékos módon újítanák fel társas­házukat. Marozsiné Kalócz Katalin, a KIK-FOR Kft. mű­szaki igazgatóhelyettese a lebonyolítás menetéről szá­molt be.- Első lépcsőben a tár­sasházak, lakásszövet­kezetek pályázhatnak a támogatásra, majd az önkormányzat készíti el a saját beadványát a minisztériumhoz. A KIK-FOR Kft. titkársá­gán átvehető az egész pályázati csomag, amit kitöltés után augusz­tus 6-ig kell eljuttani az önkor­mányzathoz. Szeptember végén továbbítja a közgyűlés a pályá­zatokat, majd év végére dönt a minisztérium.- Az adatlapok kitöltéséhez szakmai segítségre is szükség lesz.- Amikor kiadjuk a csomagot a társasházaknak, egyúttal aján­latot is teszünk, hogy a szakmai anyag elkészítéséhez hova for­dulhatnak segítségért. Elsősor­ban a Termostar Kft.-t ajánljuk, akikkel megállapodást is kötöt­tünk, mert meg kell határozni - például energiaszámítással, hőtechnikai számítással -, hogy egy épületfelújításból mekkora megtakarítás származik. Bevon­tuk a munkába a Démászt is, és a METESZ is felajánlotta, hogy segítséget nyújt a pályázatok ké­szítésében.- Milyen az eddigi érdeklődés?- Harminc társasház jelentette be az igényét az előzetes felmé­réskor, eddig már 15-en elvitték a pályázatokat. Nagyon rövid a határidő, jó lenne, ha minél gyor­sabban lépnének az érdekeltek, legyen idő az elbírálásra is.- Mennyibe kerül­het lakásonként a fel­újítás?- A bekerülési ösz- szeg egyharmada az államot, másik harmada az ön- kormányzatot terheli, a fennma­radó részt vállalja a lakóközös­ség. Ez az összeg attól függ, mi­lyen mértékű a felújítás. Van, aki csak a fűtési rendszert korszerű­síti és a nyílászárókat, ami laká­sonként 100 ezer forintot jélent. Ennek egyharmada terheli a lakó­kat. Ha komplettebb munkába kezdenek, akár 500 ezer forint is lehet a fejlesztés összege, aminek egyharmadát kell a lakástulajdo­nosoknak vállalni. VÁRADI PIROSKA A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecs­kemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek reggel 6.55-től 21.55-ig óránként. 6.00-tól 10.00 óráig: Reggeli zenés-informá­ciós műsor (benne: 9.20: Nap kérdé­se, nap vendége). Hétköznap 13.05 órától, szombaton és vasárnap pe­dig 16 órától Játékzóna. Hétfő- csütörtök-vasámap 18.10 órától te­lefonos kívánságműsor. Telefonos kívánságműsor: 18.10 órától kedd, péntek. Minden hónap első vasár­napján: 11.20 órától Zöldsáv (ter­mészetvédő magazin). Minden hó­nap első és harmadik vasárnap­ján: 14.20 órától Kecskeméti Tudo­mányos körkép (magazinműsor). Hétfőtől péntekig 9.22: A nap kér­dése (aktuális kérdések, válaszok). Kéthetente szombaton: 9.20: Tük­röm, tükröm... (női magazin). Hétfő: 17.00: Aréna Top 20 (slágerlista). 18.15: Sportmaga­zin. 21.00: Te meg én (társkereső műsor). 23.00: Muzsikáljunk ko­molyan. Kedd: 14.00-től 15.55-ig: Üzlet órája. 18.00-tól 20.00-ig: Pó­lus Gong játékos szórakoztató műsor. 20.15: Gong Kávéház (közéleti műsor). 21.15: Hit és élet. Szerda: 17.15: Videovilág. 18.15: Aktuális (politikai műsor). 19.15: Videóvilág. 21.00: Vadállat­ok. Csütörtök: 14.00-től 15.55-ig: Üzlet órája. 17.10: Autósmagazin. Péntek: 17.15: Parlamenti tudósí­tás (politikai műsor). 19.05: Tele­fonbetyár. 20.05: Zűrzavar. 22.00: Áloműző. Szombat: 6.30-7.30: Tanyavilág. 9.20: Tükröm-tük- röm. 10.00-12.00: Jó ebédhez szól a zene (benne: 10.05: Szom­bati vendég /könnyed terefere/). 12.00: Családi üzenetek. 14.20: Gong Kávéház. 17.10: Gong Top 13. 18.00: Zűrzavar. 22.00: Fankadili. Vasárnap: 9.20: Diéta (életmód magazin). 10.00-12.00: Jó ebédhez szól a zene (benne. 11.20: Zöldsáv /környezet- és ter­mészetvédelmi magazin/). 14.15: Korzó (kulturális magazin). 14.20: Tudományos körkép. 17.00: Célegyenes (sportösszeállí­tás). 20.05: Zűrzavar 21.10: Cak- kompuder. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 19.00: Hírős hírek. 20.40: Hírős hírek ismétlése. Július 23., hétfő: 8.00: Bencze Show. 8.30: Pénteki Mozaik. 17.00: A természet világa (17. rész). 17.50: Pénteki Mozaik (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: Nyár, csend, tenger (japán film). 22.10: Hírős Hírek. 22.40: Mozaik. 24., kedd: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Mozaik. 16.50: Titkos küldetés (17. rész). 17.20: Bencze Show. 17.50: Mozaik (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: Perla Negra (195.). 21.15: Monostori erőd. 21.45: Hírős Hírek. 22.15: Mozaik (ism,). 25., szerda: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Mozaik. 17.00: Perla Negra (ism.). 17.50: Mozaik. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: Csárdáski­rálynő (magyar film). 22.10: Hírős Hírek (ism.). 22.40: Mozaik. 26., csütörtök: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Mozaik. 17.00: A természet világa (17. rész). 17.50: Mozaik. 19.00: Hírős Hírek (ism.). 19.30: Képes Re­cept. 20.00: Porta. 20.30: Perla Negra (196.). 21.15: Bencze Show (ism.). 21.45: Hírős Hírek. 22.15: Monostori Erőd. 22.45: Képes Re­cept. 27., péntek: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Porta. 9.00: Felvidék: Betlér. 17.00: Perla Negra (196.). 17.50: Bencze Show. 18.20: Porta. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: A cobra akció (dán film). 22.00: Hírős Hírek. 22.30: Mozaik. 28., szombat: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Perla Negra (ism.). 9.15: Adás X. 17.30: Felvidék: Nyitra. 18.00: Képes Recept. 18.30: Monostori Erőd. 19.00: Hírős Hírek/A hét. 19.30: In­tim kapcsolatok (angol film). 21.10: Orbis Pictus (szlovák film). 22.55: Felvidék: Fülek. 29., vasárnap: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Perla Negra (196.). 17.30: Titkos küldetés (17. rész). 18.00: Deify és barátai (27. rész). 18.25: Adás X. 19.00: Hírős Hírek/A hét. 19.30: A Shaolin halálkamrája (hongkongi akció­film), 21.10: Egyik vagy másik (fran- ciafilm)._______________m_ AZ ÉPÜLŐ KECSKEMÉT. Tíz üzlethelyiségből és huszonnégy új lakásból álló ház épül a Bocskai utcában. A több mint 1500 négyzet- méteres épületet a jövő év elején adják át. _______________fotó: b. j.

Next

/
Thumbnails
Contents