Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-20 / 168. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. Július 20., péntek Nézőpont Géczy Zsolt________________ Sikertörténet lesz-e a bajai kikötő? A protokollból kiindulva két rendkívül fontos dologgal bír Baja: ki­kötővel és Duna-híddal. Legalábbis ezt sugallja azon tény, hogy az ország miniszterelnöke e két létesítményt maga avatta fel. Mintegy két esztendővel ezelőtt az országos közforgalmúvá minősített Du- na-parti kikötőt, majd a vasúti és teherforgalom által azonos időben használható, Türr Istvánról elkeresztelt hidat. Utóbbival nincs gond, az ország egyetlen déli, a Dunántúlt az Alfölddel összekötő szerelvénye teszi a dolgát. Zökkenőmentesen vezeti át a forgalmat. Ám a kikötő még nem az igazi. Jelenleg a kikötő kapacitásának maximum 30 százalékát használják ki. Pedig a szinte egyedi szolgáltatást jelentő ro-ro terminálnak, mely a vízi és közúti közlekedés összekapcsolását teszi lehetővé, már megvan mindkét oldala. A vízi és a szárazföldi is. Ám gond ezt követően is van, mert a területrendezés még mindig tart. Jogtiszta tulajdonviszonyok nélkül pedig nehéz komoly befektetőt, vállalko­zást idecsábltani. Amennyiben ez az egyáltalán nem apró probléma megoldódik, akkor már csak a Duna déli szakaszának hajózhatósá­ga, no meg az Európai Unió tagállamainak jóindulata szükséges ah­hoz, hogy elinduljon a bajai kikötő sikertörténete. Rotterdam mindenesetre jó példa volt. A tanulmányúton szembesülhettek a bajai kikö­tőt tulajdonló társaságok ve­zetői azzal, hogyan működik egy folyami kikötő. S talán ar­ról is meggyőződtek, mi kell ahhoz, hogy a fuvarozók és a befektetők úgy érezzék: Baján kell megállni, pihenni, átrakodni, depót építeni. A lehetőség adott, hiszen körülbelül 130 vállalkozás képviselője jelent meg Hollandiá­ban, a várost és kikötőjét népszerűsítő szakmai napon. Tehát ér­deklődőkben nincs hiány. Tiszta tulajdon­viszonyok nélkül nehéz Vadkertre került a főnyeremény A Frei házaspár a harmincéves hűtőszekrényét cserélte le „Harmincéves volt a hűtőszekrényünk. Az ősszel akartunk újat venni. Nagyon örülök, hogy én és a családom jutott hozzá a Petőfi Népe főnyereményéhez, a telehűtőhöz” - mondta tegnap Frei Fe­renc soltvadkerti olvasónk, amikor át­vette lapunk ajándékát, egy élelmisze­rekkel megtöltött hűtőszekrényt. PN-nyereményakció A szerencse arra az olvasónkra mosolygott rá a múlt héten, aki jó 25 éve előfizetője la­punknak. A vadkerti Frei Ferenc tegnap vette át Petrányi Józseftől, újságunk Kiskő­rös környéki terjesztési vezetőjétől a Petőfi Népe nyári nyereményjátékának I. díját, egy élelmiszerekkel megpakolt hűtőszek­rényt.- Nem is gondoltam, hogy én is nyerhetek. Jó harminc éve egyetlen lottót sem töltöt­tem ki. Nálunk a családban nem szoktak nyerni. Nagyon meglepődtem, hogy miénk a telehűtő - mondta lapunk munkatársának Frei Ferenc.- Mikor tudta meg, hogy ön a nyertes?- Amikor hazaérkeztem vidékről. Pedig reg­gelente, 5 órakor mindig én szoktam kiven­ni a postaládából a lapot. Gyorsan átfutom, ami érdekes, azt rögtön elolvasom, aztán megyek ki a szőlőbe dolgozni. Most a fele­ségem nézte át először az újságot, de ő sem vette észre, hogy nyertünk, pedig ott volt az első oldalon a nevem. A Petőfi Népe ter­jesztőjének, Petrányi Józsefnek a felesége gratulált a nejemnek, amikor a városban ta­lálkoztak. Jócskán meglepődött a felesé­gem a jó hír hallatán. Aztán az unokánk is felhívott, hogy tény­leg igaz-e a hír.- Mi lesz a régi hűtő­vel?- Természetesen le­cseréljük, mivel az egycsillagos Lehel már 30 éves.- Milyen fridzsidert választottak?- Egy négycsillagos, fagyasztóval ellátott, szép, Bosch típusú hűtőszekrényt. Na­gyon jókor jött, mert éppen úgy terveztük, hogy az ősszel lecseréljük a régi gépet.- Mikor mosolygott önre legutóbb a szeren­cse?- Akkor, amikor megnősültem. Nem va­gyok peches ember, de nem is vagyok ki­mondottan szerencsés. Mindig beérjük annyival, amennyi éppen van. Kisnyugdíja­sok vagyunk a feleségemmel. Nagyon nagy álmaink soha sem voltak, de mindennap megvolt mindenünk, úgyhogy nem panasz­kodom.- Mit vásároltak a hűtőszekrénybe?- A napi szükségletnek számító élelmisze­reket, dobozos üdítőket, húsféléket vettünk a Kossuth úti ABC-ben. Jut mindenből majd a családnak - az unokának éppúgy, mint a dédmaminak. Most a nyeremény­nek csak egy részét vásároltuk le. A bolt­ban egy füzetben vezetik a tételeket. Ami­kor az új hűtőből kifogy az élelmiszer, visz- szamegyünk, s jól bevásárolunk, amíg csak el nem fogy a kábé 140 ezer forintos keret.- Mióta olvassa lapunkat?- Talán 1975-től. Egyszer, még régen, le­mondtam, de néhány hét múlva újra meg­rendeltem, mert hiányzott. Nagyon jó, hogy már hajnalban olvashatom az újságot, mert hatkor már megyek a szőlőbe vagy a gyümölcsösbe dolgozni.- Van-e olyan rovat, téma, amit mindig elol­vas?- Elejétől végéig átböngészem a Petőfi Né­pét. A Gazdasarkot mindig elolvasom. A helyi témájú cikkek érdekelnek a legin­kább, mivel itt élek a megyében. De meg­nézem néha a hirdetéseket is. Ha nem jár­na az újság, nagyon hiányozna. BARTA ZSOLT Megkérdeztük olvasóinkat Készülődnek az üzembe helyezésre. Jöhetnek a tettek és velük a betelepülő üzleti partnerek. A fent vázolt gondok orvoslása közben és után jórészt a magyar állam képviselőin és Baja szakembereinek akaratán múlik, hogy a város kikötőjében szállnak-e hajóra (kihasz­nálva a ro-ro-t) a kamionosok hét végére, amikor a közúton úgyis pihenni kellene. Ám a folyamon nem: hajóval nyugodtan haladhat­nak tovább kijelölt céljuk felé. Éppen úgy, ahogy a bajai kikötőt irá­nyító szakemberek. Péntektől vasárnapig úááfifei bevásárló-hétvége rggr y) a Szil-Coop 'Sj7/ bevásárló központban! N^/ Bagaméri jégkrém, 2 lit. 519 Ft/db Happy Day narancs, 100%-os 239 Ft/db Kristályvíz, 0,5 lit. 63 Ft/db Amstel Világos sör, 0,5 lit. 109 Ft/db Egész csirke 459 Ft/kg Sertéskaraj * 1099 Ft/kg Sertéslapocka 999 Ft/kg Família májas 559 Ft/kg Gépsonka 899 Ft/kg Zalai csemege 1829 Ft/kg Camping dob. sajt, 140 g 152 Ft/db Camping szeletelt sajt, 125 g 159 Ft/db Poltasakos reggeli ital, 1 lit. 97 Ft/db Tejföl (20%), 175 g 49 Ft/db Tömlős sajt (4 ízben), 100 g 119 Ft/db Unco light margarin, 500 g 103 Ft/db Görögdinnye 69 Ft/kg Vöröshagyma 59 Ft/kg Perlux, 3,6 kg 949 Ft/db Domestos, 750 ml 275 Ft/db AKCIÓS ÁRAINK A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYESEK! Belföldi akciós ajánlataink: Siófok, Hotel Azúr. 7 éj reggelivel: 31.010 Ft fő (gyermekkedv. 14 éves korig) Siófok, Hotel Ezüstpart, 7 éj: 25.200 Ft főtől Sopron, Hotel Szieszta. 7 éj reggelivel: 30.450 Ft l'ö (pótágyon 14 év alatti gyermeknek ingyenes) Debrecen, Hotel Nagyerdő. 7 éj: 32.900 (családi akcióban két. 14 év- alatti gyermek 8.050 Ft fő fél pattéi óval) HUNGUEST TRAVEL Rt. Kecskemét, Lestár tér 2. Tel.: 76/485-499 lOOOOl ^ UTAZÁSI IRODÁK HAGYOMÁNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG ISO 9002 VÁLOGASSON AJÁNLATAINK KÖZÜL! Akciós ajánlatok! Utolsó helyeink Olaszországban: Bibione. Jesolo, Cattolica. július 28-ától/7 éj apartmanok: 23.780 Ft/fö-től Belföldi ajánlatunk: Csopak. Hotel Kagyló, 6 éj félpanzióval: 40.950 Ft/tö Noszvaj. Hotel Fenyves, 7 éj félpanzióval: 35.650 Ft/fö Siófok, Hotel Interpress, 4 éj félpanzióval: 22.200 Ft/fő Valutaváltás, pénzátutalás, BBP-biztosítás, azonnali repülőjegy-kiadás. Érdeklődjön irodánkban! IBUSZ: AZ ELSŐ MAGYAR UTAZÁSI IRODA IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK KFT. £ 6000 Kecskemét, Kossuth tér 3. § Tel.: 76/486-955, 481-529, 480-557 - Látogasson el honlapunkra! wwwibusz.hu Ismeri a fürdőzés szabályait? Emberi torzó Kalocsa Bagi Miklós, Kiskunfélegy­háza: - Szüksé­ges lenne vala­milyen határt vonni a fürdő- zők számára, mit engedhet­nek meg ma­guknak a strandon és mit nem. Hogy ilyen példátlan dolgok, mint a kecskeméti eset, ne fordul­janak elő. Azért, hogy betartsuk a szabályokat, ki kell jelölni ponto­san, honnan lehet a medencébe ugrálni, felhívni a figyelmet a víz mélységére, stb. Ezzel elkerülhet­jük a baleseteket. Igaz, hogy az emberek kikapcsolódni, pihenni mennek a strandra, de az alapve­tő illemszabályokat mindenkinek ismernie kéne. Kriminálné Anita, Kecske­mét: - Tisztá­ban vagyok a fürdési szabá­lyokkal. Szerin­tem ez alapvető intelligencia kérdése. Van egy kislányom, sokat járunk strandolni, így erre még jobban oda kell figyelnem. Gyermekem még nem tud úszni, így csak ak­kor megy vízbe,,amikor én is ott vagyok mellette. Csak kijelölt für­dőhelyen szoktunk úszni, és min­dig betartjuk a fürdési szabályo­kat. Egyébként gyakran lehet ta­pasztalni, hogy mások milyen fe­lelőtlenül viselkednek. Sajnos az ő meggondolatlanságuk sokun­kat veszélyeztet. Király Hunor, Baja: - Isme­rem és betar­tom. Felháborít, hogy egyesék heccből bele­rondítanak a medencékbe vagy csontré­szegen ruhástól beugálnak a víz­be. Láttam már a parttól 100 mé­terre gumipárnán alvó palikat, motorcsónakokon járni nem tudó kisgyermekeket. Baján a Sugó- hídról a tizenévesek gyakran leug- ranak a tilosba (négy éve egyikük a nyakát törte). A szabadstrando­kon éjszaka a randalírozók sörös­üvegeket törnek, kiszórják a sze­meteskukákat, bemocskolják a homokot. Elszomorít, hogy ilyen felelőtlenek vagyunk. _________■ Emberi ma­radványokat találtak a ba- rákai Duna- parton, a sö- derkirakónál - érkezett a bejelentés a kalocsai rendőrkapi­tányságra a napokban. Mint la­punk megtudta: a karok és fej nélküli férfi felsőtest elsődleges vizsgálatakor idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak a rendőrök. Úgy fest, mintha hajó­csavar darabolta volna szét az áldozatot, akinek torzója most előkerült. A kapitányság állam- igazgatási eljárás keretében pró­bál fényt deríteni arra, ki lehet a szerencsétlenül járt ember, pn Megújult vitafórumunk ___________Internet_____________ A Petőfi Népe Online rendszeres látogatói bizonyára észrevették már, hogy a hét elején megújult honlapunk fóruma. Figyelembe véve az eddigi tapasztalatokat, internetes kiadásunk olvasóinak véleményét, átalakította web- szerkesztőségtink a vitákra, esz­mecserékre, beszélgetésekre le­hetőséget adó internetes szolgál­tatásunkat. A fórum reményeink szerint így kezelhetőbb, mégin- kább felhasználóbarát lett, és - remélhetőleg a szörfözők örömé­re - az egyes témák egyéni rende­zését is lehetővé teszi. Akik esetleg még nem olvas­gattak bele a topicokba, nem szóltak hozzá a témákhoz, azo­kat ezúttal is invitáljuk, hogy bát­ran vegyenek részt a netes esz­mecserében. Véleményt mond­hatnak például a kecskeméti fő­tér új burkolatáról, a hírős városi uszodai botrányról, vagy bajai hí­reket, információkat adhatnak- vehetnek. De elmondhatják azt is, mit gondolnak a kecskeméti hapsikról, esetleg üzenhetnek szerkesztőségünknek. Honlapunk címe, amit remél­hetőleg már mind többen tud­nak: www.petofinepe.hu . PN-REDAKTOR A Nowaco (Hungary) Kft. keres Kecskemét és környékéré vendéglátó területre képviselőt. Amit elvárunk: vállalkozói igazolvány, saját gépjármű, érettségi bizonyítvány, szakmai tapasztalat a vendéglátó értékesítés területén. Amit kínálunk: fiatal csapat, szakmai fejlődés, versenyképes jövedelem. Fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre várjuk: Nowaco (Hungary) Kereskedelmi Kft. 3530 Miskolc, Hadirokkantak útja 2. „Referenciaszám: 1001” 100432 Tekerjen és vezessen! Aki megrendeli Skoda gépkocsiját, minden új autó mellé egy mountain bike kerékpárt kap ajándékba. Akció július 5-től július 31-ig. Hitelre 10% kezdőbefizetéssel is! Rákóczi 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 2. . . Tel.: 76/417-619 Tel./fax: 76/417-857 LOCSkai E-mail: skoda.kecskemet@matavnet.hu Autó 6500 Baja, Bezerédj u. 9-13. ÖNÉRT Tel./fax: 79/322-855 MwJskodfH3uto.hu E-mail: onert@mail.externet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents