Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-03 / 153. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. Július 3., kedd Nézőpont A. Tóth Sándor__________ Kannibalizmus vagy egy antilop? Sok millió fontot égettek el a britek. Állati tetemek formájában. Sok millió fontot költöttek a kutatásokra is. A farmerek nem mentek tönkre. Az állam piaci áron kártalanította azokat, akiknek az állo­mányát el kellett égetni a szarvasmarhák járványos szivacsos agy- velősorvadása (BSE) miatt. Viszont még mindig titok, mi is idézte elő a kergemarhakórt. A kérdésre manapság legalább negyvenféle válasz van forgalomban Angliában. A kannibalizmus közel járhat az igazsághoz. Ez az állatok esetében azt jelenti, hogy takarmányuk előállításakor felhasználják elhullott társaik húsát és vérét is. A hazai szakértők véleménye közel áll a kannibalizmust hibáztatókéhoz. Úgy vélik, hogy a húsliszt előállítá­sakor valamely takarmánygyár nem tartotta be a technológiai elő­írást. Az elhullott állatok tetemét nem főzte felhasználás előtt a kel­lő ideig - legalább húsz percig - az előírt 130 Celsius-fokon. így a fertőzést hordozó fehérje, a prion átkerülhetett az egészséges állat szervezetébe. Egyesek a bögölyök és rova­rok ellen bevetett locsolósze­rekben, az úgynevezett organofoszfátokban vélik föl­fedezni a marhavész okozóit. Viszont új-zélandi tudósok azt állítják, hogy egyetlen, Af­rikából Angliába vitt antilop idézte elő a járványt. Szerin­tük a vad antilopokban már rég benne van a marhavész kórokozó­ja. Azonban a legjobban az a nézet tartja magát - a hazai szakem­berek is ezt fogadják el leginkább -, amelyben a prion nevű fehér­jék egy elváltozott formájához kötik a félelmetes betegséget. A príon elváltozott formája Ennek jelenléte kimutatható az úgynevezett prion-teszttel. Mintát kell venni az elhullott vagy levágott állat agyvelejéből vagy gerinc­velőjéből. Nálunk eddig, tavasz óta, az ország állattenyésztése érde­kében 1000 szarvasmarhán végezték el a tesztet. Nem találtak be­teg állatot, bár rizikócsoportokból vették a mintákat. E hónaptól va­lamennyi, 30 hónaposnál idősebb, levágott marhán elvégzik a tesz­tet. Mint az unióban. Pedig az EU belső szabálya ránk nem kötele­ző. Több tízezer jószág agyvelejét vizsgálják majd meg az ország legjobb laboratóriumában. Sok pénzbe kerül. De érdemes áldozni, mert bár jelenleg kicsi az állomány, az egészségessége felbecsülhe­tetlen érték az országnak. AKCIÓ a Szilvást és Társa Bt. összes üzletében / 2001. július 04- július 10. Csirkecomb 579 Ft/kg Csirkeszárny 439 Ft/kg Csirke far-hát 159 Ft/kg Sertéscomb 999 Ft/kg Sertéslapocka 999 Ft/kg Marha, pörköltnek való 899 Ft/kg Gépsonka 799 Ft/kg Hevesi turista szalámi 779 Ft/kg Alföldi lángolt kolbász 799 Ft/kg Hámori fokhagymás felvágott 499 Ft/kg Mackó Snack sajt (4 ízben), 200 g 199 Ft/db Medve tömlős sajt, 100 g 119 Ft/db Natúr és Magyaros szendvicskrém, 250 g 185 Ft/db OKÉ natúr vajkrém, 250 g 189 Ft/db Hűtés nélküli gyümölcsjoghurt, 500 g 139 Ft/db Féltartós tejszín, 0,33 lit. 129 Ft/db Milli kölyök Túró Rudi 29 Ft/db Kálciumos kenyér, 750 g 109 Ft/db Szil-Coop kenyér, 750 g 89 Ft/db Zsemle és kifli 9 Ft/db AKCIÓS ÁRAINK A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYESEK! Élelmiszer-nagykereskedelmi vállalat munkatársat keres KERESKEDELMI ASSZISZTENSI munkakörbe Az alkalmazás feltételei: O középfokú végzettség Q számítástechnikai ismeret (Word, Excel) O gyors- és gépírói végzettség előnyt jelent Jelentkezni levélben, szakmai önéletrajzzal 2001. július 11-éig "COOP ÜZLETLÁNC" jeligére az alábbi címen lehet: 6001 Kecskemét, Pf. 172 V_______________________________ Ördögszekér: Amszterdamtól Erdélyig Kerekegyháza _______ Igencsak mozgalmas hónapjai vannak a kerekegyházi Ördög­szekér táncegyüttesnek. A cso­port tagjai közül kilenc fiatal áp­rilisban ott lehetett a holland ki­rálynő születésnapjára rendezett parádén Amsterdamban - az Eu­rópa Jövője Egyesület jóvoltá­ból. Június végén aztán huszon- ketten szerepeltek a pozsonyi gyermek néptáncfesztiválon. Ti­zenhat perces gyermekjátékuk­kal - Csőszi Sándor és Csőszi Barbara vezetésével - nagy sikert arattak. Épphogy hazaértek a nagy napra, Kerekegyháza város­sá válásának ünnepére. Szinte ki sem pihenhették magukat: máris ropták a táncot a település főte­rén, a művelődési ház előtt. Ezen a fellépésen az Ördögszekér ap- raja-nagyja szerepelt. Méltán ju­talmazták őket nagy tapssal. Hol­nap harmincán ismét buszra ül­nek: Máramarosszigetre mennek vendégszereplésre. ___■ Éjszakai fellépés. Felvételünk a várossá válás nagy, hétvégi ünnepén készült. Jugoszláviában már körözték őket Fegyveres rablással gyanúsítják a két, illegálisan hazánkban tartózkodott külföldit Mit keresnek Magyarországon? Ezt rendre megkérdezik azoktól a külföldi­ektől határőreink, akiket a zöldhatár mentén fognak el és állítanak elő. A döntés, hogy kiutasítják-e hazánkból az illetőt, vagy menedékjogot kap, so­sem a választól függ. Tompái határátkelő Egy biztos: ha valaki köztörvényes bűnöző­ként nálunk próbál bujkálni, biztos lehet abban, hogy itt nem maradhat. A lehető legrövidebb időn belül kiutasítják az or­szágból. Mint ahogy legutóbb is történt Tompánál. Pénteken, hajnali kettőkor a tompái Zöld­határ Sörözőben razziáztak a határőrök. Nem egyszer előfordult már, hogy olyan személyekre leltek a vendéglátó-ipari egy­ségben a határ őrzői, akik illegálisan tartóz­kodtak Magyarországon. A sejtés, hogy most sem mennek oda hiába az egyenruhások, ezúttal is bejött. Egy 24 éves fiatalember hovatartozását firtatták, s kérték iratait is. De csak annyi derült ki, hogy ju­goszláv állampolgár. Az ifjú emellett igen agresszíven viselkedett az intézkedő határ­őrökkel szemben, ezért - némi kényszer bevetésével - a helyi rendőrőrsre vitték. Ott próbálták tisztázni kilétét, s ekkor elhang­zott egy másik név és egy tompái cím. Ami­kor az említett helyre együttesen kivonul­tak a rendőrök és a határőrök, már nem is volt meglepő, hogy egy jugoszláv férfi nyi­tott ajtót. Amikor azonban az meglátta az egyenruhás embereket, menekülésre fogta a dolgot. A hajsza nem tartott soká: rövid idő alatt elfogta a 38 éves, szerb férfit a rendőr-határőr üldözőpáros. És ez a külföl­di sem tudott mutatni semmilyen személy- azonosító okmányt. A két külhonit a Kiskunhalasi Közösségi Szállásra szállították. Az ellenük indított idegenrendészeti eljárásban öt évre szóló kiutasító határozatot hozott a hatóság. Amikor pedig a magyar kollégák értesítet­ték a jugoszláv szerveket, kiderült: a két férfit körözik odaát, ellenük elfogatópa­rancs van érvényben. így átadták őket a szomszédos ország hatóságának a tompái határátkelőnél. A fegyveres rablásért körö­zött két férfit Jugoszláviában rögvest őri­zetbe vették. BERKI BOGRÁCSÜNNEP. Több ezren gyűltek össze szombat délután Jánoshalma központi parkjának árnyas fái alatt a második bográcsünnepre. Száznál több asztalnál vidám hangulatban fogyasztották el a különböző, ínycsiklandozó paprikásokat. Felvételünk tanúbizonysága szerint nem lehet elég korán kezdeni a pörkölt­főzés tudományának elsajátítását, amelynek alapja a „tflzmesterség” megtanulása. fotó: blázsik Sándor Vagyonvédelmi cég egyéni vállalkozó biztonsági őröket keres Kecskemétre, áruházi őrzésre. Megbízási díj: 370 Ft/óra. Jelentkezés a 06 (20) 934-1054-es telefonszámon. Az UNIT Kft. felvételre keres szakképzett vagy szakképzettséggel nem, de gy akorlattal rendelkező varrónőket, varrodai dolgozókat. Utazásiköltség-térítést és étkezési hozzájárulást biztosítunk. Érd.: 76/506-565, 76/481-548 telefonon vagy személyesen 6000 Kecskemét. Ótemető u. 2. sz. alatt, 7.30 és 16 óra között. 95565 A kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola (Kecskemét, Bethlen krt. 63.) e> matematika-fizika szakos (egyetemi végzettségű) <t> angol szakos (egyetemi vagy főiskolai végzettségű) tanárt keres. Az állás elfoglalásának időpontja: 2001. augusztus 21. Érdeklődni: szerdai napokon délelőtt, az iskolában. Húsimádó betörő Kiskunfélegyháza Leverte valaki a lakatpántot egy hobbikért faépületének ajtajá­ról Kiskunfélegyháza-Selymes 3. dűlőjében. A házikóból kerti szerszámokat és egy locsoló­tömlőt emelt el az ismeretlen tettes még valamikor június 15. és 23. között. A tulajdonos kára 20 ezer forint. Valószínű, hogy nem a vegetáriánus étrendnek hódol az a betörő, aki június 25- ére virradó éjjel a kiskunfélegy­házi Mártírok útja 2. szám alatti húsüzletbe hatolt be. A tolvaj 20 ezer forint készpénzzel és hús­termékekkel távozott a hentes­boltból. A kár 200 ezer forint. ■ mert biztosan j ( (Jí) utazik... Vr/7ÁVfi akciós ajánlataink Olympic Beach iúl 7-tól egyandeg apartmanban ÓE 33.000.-Ft'apt Olympic Beach iúl. 6-tól autóbusszal apartmanban ÓE 29.900.FVÍÓ Olympic Beach iúl. 14-iól egyénileg apartmanban Ö£ 39.900.-Ft/apt Olympic Beach iúl 16-tól autóbusszal apartmanban ÔE 34.900.-Ft/t6 Korfu íuIius 1 Hói repülőgéppel apartmanban ÓE S9.900.-Ft/fó Korfu július 18-tól repülőgéppel apartmanban ÔE 64.900.-Ft/fő Törökország július 9 tő! repülőgéppel *’ szállodában FP 99.900,-Ft/IŐ Törökország rúliüs 9-tól repúőgéppet **** szállodában FP 129.900.-Fl'fó Prága (4 nap) aug. 22-től autóbusszal szállodában R 41.800.-Ft/f6 1 Az árak nem tartalmazzák a repülőtéri illetéket! I Kecskemét, Szabadság tér 1/a Tel-: 06-76-416 580 www.otptravet.hu MTV Teletext 462. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents