Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-10 / 159. szám

2001. Júuus 10., kedd S P ŐRT Petőfi Népe - 7. oldal Restauráció vagy reformok? Elnök- és olimpiai helyszínválasztás Moszkvában Az új NOB-elnök egy hét múlva esedékes megvá­lasztásának tétje nem csu­pán személyi jellegű: a kérdés az, hogy az olimpi­ai mozgalom vajon a refor­mok vagy a restauráció mellett dönt-e. Ez a Der Spiegel megállapítása, mivel a német hírmagazin szerint az öt jelölt közül a legrikítóbb fi­gurának számító dél-koreai Kim Un Jong számára csapással érhet föl Juan Antonio Samaranch NOB-elnök múlt heti körlevele. Ebben az olimpiai mozgalom élé­ről 21 év után távozó spanyol sportdiplomata egyértelműen di­csérte az 1999 óta bevezetett olimpiai reformokat. Márpedig a 70 éves Kim, az egykori titkos- szolgálati főtiszt, a maga válasz­tási programjában pár nappal ko­rábban jelentette be, hogy a mo­dernizálási hullám mely vívmá­nyait kívánja visszavonni. Vagyis azok a NOB-tagok (számuk ösz- szesen 122), aldk vezérfonalnak tekintik Samaranch körlevelét, megtudhatták, hogy a 81 éves el­nök nem ajánlja utódjául egykori protezsáltját. A koreai legfőbb ve- télytársainak tartja a Der Spiegel Dick Poundot, az okos kanadai ügyvédet és Jacques Roggét, a belga király által nemrég lovaggá ütött ügyes sebészt. Schmitt Pál magyar diplomatát a német hír­magazin esélytelennek ítéli. Mint írja: az olimpiai elit jó néhány tagja, akiket az utóbbi hónapok­ban csak úgy bombáznak levele­ikkel az elnöki posztra pályázó jelöltek, „a színtelen egykori ví­vóról már régóta nem hallott semmit”. A futottak még rovatba sorolja a Der Spiegel az amerikai Anita DeFrantzot is. A német hírmagazin bizonyos jelekből arra következtet, hogy Samaranch kegye talán a belga pályázó felé fordul. Rogge ugyan­is azt ígérte, hogy győzelme ese­tén föladná kórházigazgatói állá­sát Gentben, és Lausanne-ba köl­tözne. Samaranchnak, aki múze­umi kurátor akar lenni a NOB székhelyén, kapóra jönne lakó­helyének ilyetén fölértékelődése: a Palace Hotelben lévő lakosztá­lyából így alkalmasint „szürke eminenciás” módjára tovább sző- hetné a szálakat... A NOB moszkvai végrehajtó bizottsági ülésén sorsolással döntötték el, hogy a jövő hétfői elnökválasztáson milyen sorrend­ben lehet szavazni a kandidálók- ra. Az adott fordulóban elsőként a dél-koreai Kim Un Jong tűnik föl a voksolási képernyőn, őt követi a kanadai Dick Pound és a belga Jacques Rogge. Schmitt Pál ne­gyedik, míg a sort az amerikai Anita DeFrantz zárja. A torontói és a párizsi kandi­dáló bizottság egyaránt vissza­utasította azokat a vádakat, me­lyek szerint amikor a pénteki moszkvai szavazáson egyikük kiesik, akkor elsőszámú támoga­tóit rábírja, hogy Peking ellené­ben szavazzanak a 2008-as játé­kokra. _____________________________________MTI Ivanisevics a győztes _________ Tinisz_________ A szabadkártyával induló, koráb­ban három wimbledoni döntőt elveszítő horvát Goran Ivanise­vics drámai csatában, három óra alatt legyőzte a 3. helyen kiemelt ausztrál Patrick Raftert, s pálya­futása első egyéni Grand Slam- diadalának örülhetett. Férfi egyes, döntő: Goran Ivanisevics (hor- vát)-Patrick Rafter (ausztrál, 3.) 6:3, 3:6, 6:3, 2:6, 9:7. A horvát klasszis a második játékban, har­madik esélyét kihasználva elvette ellenfele adogatását. A második játszma (31 perc) forgatókönyve kishíján megegyezett az első „fel­vonáséval”, azzal a nagy különb­séggel, hogy ezúttal Rafter brea­kelt l:0-nál, s őrizte meg végig előnyét. A harmadik játszmában a horvát 28 perc alatt nyerte meg a szettet. Rafter a negyedik játsz­mában (32 perc) 3:2-nél elvette a vonalbírók döntéseit rendkívül vehemensen vitató Ivanisevic adogatását, majd 5:2-nél megis­mételte a bravúrt, így egyenlített ki. A döntő játszmában (60 perc) végig az ausztrál vezetett, a horvát azonban mindkétszer ki­egyenlített. Sőt, a 15. játékban a horvát parádés megoldásokkal elnyerte Rafter adogatását, életé­ben először a wimbledoni győze­lemért szerválhatott, a negyedik lehetőséget már nem hagyta ki és ezzel nyert. Várakozáson felüli szereplés A magyar csapat a várakozást - három dobogós hely megszerzése - jócskán felülmúlva, két arany-, egy ezüst- és hat bronzéremmel zárta a múlt heti vívó Európa-bajnokságot Koblenzben. Vívó Európa-bajnoksáo A kontinensviadalon egy új struktúra mutatko­zott be, miután tavasztól a három fegyverne­mért egy-egy menedzser - Móna István (párbaj­tőr), Szabó Bence (kard) és Érsek Zsolt (tőr) - felel. - Mincza Ildikó a két nap során olyan ví­vást produkált, ami ritkaság - kezdte értékelését Móna az MTI érdeklődésére. - Ugyanakkor nem szeretném csak őt kiemelni, mert hasonló teljesítményt nyújtott Király Hajnalka, és a rosszabb kezdet után a csapatversenyben, főleg a döntőben fantasztikus volt Tóth Hajnalka is. Hormay Adrien egyéniben vívott jól. A férfi párbajtőrözők szereplését illetően Móna azt mondta: részben taktika is volt, hogy idén, a vb előtt a nagy ellenfelek egyszer sem találkoz­tak komplett csapattal. Az Eb-ről hiányzott az 1998-ban világbajnok együttes két tagja, Fekete Attila és Imre Géza, akiknek a helyén két fiatal, Boczkó Gábor és Somfai Péter kapott bizonyítá­si lehetőséget.- A csapatversenyben erőnléti problémák adód­tak, az utolsó két mérkőzésen többen csak lé­zengtek a páston. Elsősorban ebben, de magá­ban a vívásban is fejlődnünk kell. Ettől függetle­nül úgy érzem, hogy két eredménytelen év után előre léptünk, a Világ Kupa sorozatban például másodikok lettünk. Ha fegyelmezettségben is ja­vul a csapat, a világbajnokságon kellemes meg­lepetést okozhat. Érsek Zsolt szerint tőrben elsősorban a nők sze­repeltek nagyszerűen. - Knapek Edina egyéni bronz- és a csapat ezüstérme várakozáson felüli. Varga Katalint most bedobtuk be a mélyvízbe, a lengyelek elleni negyeddöntőben ő volt a befeje­ző ember, és ha nehezen is, de megoldotta a fel­adatát. Kiderült, hogy lehet rá számítani a jövő­ben. A fegyvernemi menedzser a fiúk közül a harmadik helyezett Juhász Attila teljesítményét emelte ki. - Ha egy kicsit jobban odafigyel az elődöntőben, akár meg is nyerhette volna az Eb-t. A záró napon viszont sem ő, sem a többiek nem vívtak jól. Szabó Bence a férfi kardozók csapatversenye kapcsán arról beszélt, hogy nem nyújtottak iga­zán jó teljesítményt a magyarok. - Már a fehér­oroszok ellen sem ment a vívás, az viszont na­gyon szomorú, hogy utána kikaptunk attól a francia B-csapattól, amelyet 6-10 tussal le kellett volna győznünk. A németek ellen végül nagy akarással sikerült megszerezni a bronzérmet. Igazából csak Nemesikről tudok jót mondani. Egyéniben is ő emelkedett ki, mindössze egy­szer, a végső győztes Pozdnyakovtól kapott ki. Ugyanakkor dicsérni kell a fiatal Lengyel Balázst is, aki mind helyezésben, mind a mutatott vívás tekintetében remekül helyt állt első felnőtt vi­lágversenyén. Szabó szerint a nők közül egyértelműen Nagy Orsolyát illeti elismerés, aki remek vívással vég­zett a harmadik helyen. - Sznopek Gabriella megfelelő teljesítményt nyújtott, a többiektől vi­szont többet vártam - mondta. A válogatottak az Eb után pihennek. Augusztus­ban többen részt vesznek a pekingi Universiadén, majd elkezdődik a közös felké­szülés az október végén, Nimes-ben sorra kerü­lő világbajnokságra.- Felértékelődött az Európa-bajnokság, a részt vevő országok 90 százaléka a legjobb összeállí­tású csapatát szerepeltette Koblenzben, ráadásul rekordot jelent, hogy 36 ország 580 ví­vója lépett pástra - mondta a kontinensviadal­ról az MTI-nek Kamuti Jenő, az Európai Vívó Szövetség (CEE) elnöke, hozzátéve: - Büszke vagyok arra, hogy ez az Eb klasszikus értelem­ben vett jó hangulatú versengést hozott. Min­denki komolyan vette az asszókat, győzni akart, de nem minden áron. Megmaradt a sport öröme is. Kiderült, hogy az ellenfél nem ellenség. Tudósítóink jelentik «Tudósítóink jelentik » Tudósítóink jelentik «Tudósítóink jelentik » Tudósítóink jelentik Halasi lovas nyerte a military bajnokságot Lovaitusa Már lassan hagyománnyá válik, hogy Pá­pa rendezi meg az ifjúsági magyar baj­nokságot a lovastusa (military) szakág­ban. A rendezők gondossága, a verseny korrekt lebonyolítása, jól megépített, ne­héz tereppálya, a szoros, izgalmas ver­seny már évek óta e színhely jellemzője. A pénteki díjlovaglás igazolni látszott, hogy folytatódnak a hagyományok, rendkívül szoros versenyben, a két ha­tárőr dózsás, ifj. Tuska Pál az első, Bakaity Vajk holtversenyben második­harmadik helyen végzett. Szombaton a négyszakaszos terepversennyel folytató­dott a bajnokság. A 4000 m-es kisügető után a 2000 m-es steepli következett. Itt közel a galoppversenyek tempójában kellett teljesíteni a négy sövényugrással nehezített pályát, maximum két perc alatt. Ezt követte a 6600 méter hosszú nagyügető, melyet 30 perc alatt kellett le­lovagolni. Tíz perc pihenő után indítot­ták a versenyzőket a 2860 méter hosszú, 27 akadállyal megépített crossra, melyet 5,5 perc alatt kellett leküzdeni. A több bukással is tarkított versenyen csak egy versenyző teljesítette hibátlanul a tere­pet, s ez a kiskunhalasi ifj. Tuska Pál volt. Bakaity Vajk a vizes kombinációnál hibázott, s ezzel a harmadik helyen vár­ta a vasárnapi díjugratást. Vasárnap reg­gel az ilyenkor szokásos állatorvosi vizs­gálat következett. A jó kondíciójú, egész­séges lovakkal versenyzőink hibátlanul teljesítették a 110 cm-es díjugrató pályát, mely így nem változtatott a már szomba­ton kialakult sorrenden. Magyar bajnok­ságot nyert ifj. Tuska Pál, a bronzérmet Bakaity Vajk szerezte meg. A halasi ver­senyzők ezzel az eredményükkel meg­erősítették helyüket a Waldorfban (Né­metország) augusztusban megrendezés­re kerülő ifjúsági Európa-bajnokságon induló négytagú magyar válogatott csa­patban. További eredmények, előkezdő kategória: 4. Tuska P. Madrid n.l., 6. Nagy A. Lógós n.l., 11. Karádi Á. Fariellor n.l., amatőr kát.: 10. Huczek K. íródeák n.l., kezdő ló kát.: 2. Paksi Z. Dixi Tenor n.l., halaadó kát.: 4. Tuska P. Kritikus n.l., közép kát.: 1. Paksi Zoltán Tan­ganyika n.l., nehéz kát.: 3. Paksi Z. Sám­son n.l., 4. Tuska P. Gábris n.l. FooathajtAs A Szilvásváradon rendezett A-kategóriás fogathajtó verseny eredményei, kettes fogatok: 1. Vinnai Attila ( Nyírtelek) 128.78 hibapont, 2. Varga Péter (Techno­text) 128.99, 3. Szegedi Gábor (Kiskun­halas) 145.18,négyes fogatok: 1. Bozsik József (Szilvásvárad) 116.65,2. Váczi Ist­ván (Szilvásvárad) 142.48, 3. Farkas István(Bugac) 171.36. Autósport Magyar rallye-bajnokság, 5. forduló, Veszprém. A kecskeméti Silver RSC ver­senyzőpárosa (Molnár Ferenc, Bodor At­tila) Honda gépkocsival az N.2 géposz­tály 2. helyén végzett. Abszolút kategóri­ában szintén a másodikak lettek a Pálin­kás Zsolt-Kakuszi Zsolt kiskőrösi páros mögött. Ezenkívül m^g Dicsa Tibor és Csicsely Pál (Kiskörös) szintén második helyen ért célba N.3 géposztályban. A Magyar Tenisz Szövetség Veterán Bizottsága a BAZ megyei tenisz­szövetséggel kö­zösen július 6-8. között rendezte meg Miskolcon az országos vidék veteránbajnoksá­got. A kecskeméti résztvevők jól szerepeltek. Bajnok lett Bakonyi Levente az 50+ korcsoportban és dr. Szelei Zol­tán a 75+ korcsoportban, 3. Thurzó Pál a 40+ korcsoportban (az országos ranglis­ta második helyezettjét verte meg), 3. Lipóth Lajos a 65+ korcsoportban, vala­mint a Bakonyi,-Thurzó páros. Hírek GYŐZELEMMEL kezdte sze­replését a magyar válogatott a manchesteri ifjúsági női vízilab­da Eb-n. A-csoport, 1. forduló: Magyarország-Ukrajna 11-6 (3- 2,2-1,4-1, 2-2). A magyarok 2-2 után elsősorban annak köszön­hették biztos győzelmüket, hogy csapatkapitányuk, Kistele­ki Dóra (az újpesti futballedző lánya) 7 gólt lőtt. A KÉTSZERES Forma-l-es vi­lágbajnok Mika Häkkinen (West-McLaren-Mercedes) az idény végén befejezi pályafutá­sát. A svájci Auto Bild motor­sport című lap szerint a francia Olivier Panis (BAR-Honda) lesz a 32 éves finn pilóta helyett a skót David Coulthard új csapat­társa. Häkkinen tíz futam után 9 ponttal a német Heidfeld (Sauber-Petronas) és olasz Trulli (Jordan-Honda) társasá­gában csak a hatodik helyen áll az idei vb-pontversenyben. NYOLCVANHÁROM éves ko rában elhunyt Lakatos György filozófus, író, szerkesztő, a Ma­gyar Asztalitenisz Szövetség egykori elnöke, a nemzetközi szövetség korábbi alelnöke. Egyik alapítója 1958-ban az Eu­rópai Asztalitenisz Uniónak, amelynek később elnökévé is választották (1982-86). VÍZBE FULLADT Christi Haas 58 éves olimpiai bajnok osztrák alpesi síelőnő. A törökországi Antalya üdülőhelyen, családi nyaralás közben érte a tragikus halál. ZINEDINE Zidane, a franciák világ- és Európa-bajnok labda­rúgója elhagyta az olasz Juventust, és rekordösszegért aláírt a Real Madridhoz. A klasszis a klub bejelentése alap­ján négy évre, 12 milliárd pese­táért (60,64 millió dollár) köte­lezte el magát. A 29 éves közép­pályás idényenként egymilliárd pesetát (5,053 millió dollár) ke­res majd. INTERSZŐNYEG Kupa jóté­kony célú kispályás labdarúgó­tornát rendeznek a lakiteleki sportpályán. Bővebb felvilágosí­tást a 76/448-994-es telefonszá­mon adnak. KEMÉNY Dénes, az olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a bilbaói tornán 2. helyezett csapatának játékosait jelöli a július 19-én kezdődő fukuokai vb-re is. A vb-csapata: Kósz, Szécsi (kapu­sok), Benedek, Biros, Fodor, Kásás, Kiss G„ Molnár, Steinmetz, Székely, Varga Zs„ Varga T., Vári. ______________■ Totó A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a 27. fogadási heti totó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 659 036 forint. 12 találatos szel­vény 58 darab, nyereményük egyenként 34 088 forint. 11 talá­latos szelvény 1022 darab, nye­reményük egyenként 1935 fo­rint. 10 találatos szelvény 9924 darab, nyereményük egyenként 332 forint. ■ w w Nagy kedvezménnyel, Csaba Edina (balról) támadóállásban a német Sandra Bénád ellen a kardcsapat tag­jaként FOTÓIEPA

Next

/
Thumbnails
Contents