Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-10 / 159. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KORKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. Július 10., kedd Nézőpont A. Tóth Sándor Kocsmárosné, arany virág! „Vén legyen, mint a nagyapám, s tüzes, mint ifjú babám!” - így ren­delt bort a poéta kocsmárosné arany virágtól. Tehát óbort kért, amely tüzelni kezd az ember gyomrában, ha megissza. Azután pe­dig följebb száll üdvözítő hatása a szív, majd pedig az ész tájékára. Én legalábbis így tudom elképzelni az italt, amelyre Petőfi az is­mert versében megszomjazott. De hát milyen is a jó bor? A legtöbben arra esküsznek, amelyik az ő hegyük, falujuk, városuk ültetvényein terem. Mert azt szokták meg. A ragaszkodás tiszteletreméltó dolog, de hát tudjuk, hogy pél­dául a mi kis országunkban is csupán néhány bort szokás sztárként emlegetni. Tokaj, Eger, Villány, Badacsony, Szekszárd, Sopron itala­it. S ez így nem igazság. Mert az Alföldön is teremnek csodálatos borok. Hogyisne teremnének, hiszen annyi itt a napsütés, amely megérleli, megcukrosítja a szőlőszemeket, mint talán sehol máshol az országban. Az igazságot meg is lehet szokni Aki ebben kételkedne, jöjjön el egyszer az alföldi borok versenyére. Ide a borvidéki versenyeken már jól szerepelt innivalókat szokták benevez­ni. S ezek száma évről évre növekszik. Erősödik a virtus a bortermelőkben. Az idei ver­senyen az elbírált italoknak több mint egyharmadát tartották érdemesnek az arany minősítésre. Pedig az „aranygyártáshoz” semmi érdekük sem fűződik sem a bí­rálóbizottságoknak, sem pedig a termelőknek. Ezek a minősítések csak akkor érnek valamit, ha a borász kereskedelmi mennyiséggel rendelkezik a versenyen befutó borából. Mert igaz, hogy a dicsőség sem semmi, de azért a piacról él az ember. Hogy milyen is a jó bor? Valamiféle etalon, amelyhez hasonlítani le­hetne vagy kellene hasonlítani az összes többit, nem létezik. Bortí­pusok léteznek és ízlések. És sokféle ízlésű ember él a Földön. Te­hát lehet találni vevőt a magyar borokra, még külföldön is. Viszont számolnunk kell vele, hogy a környékben, Európában hozzánk ké­pest óriási bortermelők vannak. Mennyiségileg mindenképpen. Hír­névben úgyszintén megelőznek bennünket. Azonban ez utóbbiba nem szabad belenyugodnunk. Jó kereskedelmi munkával el lehet érni, hogy megismerjék külföldön a magyar borokat. Az alföldieket is. És az igazságot - hogy ezek is jók - meg is lehet szokni. Szent István máig ható üzenete Befejeződött a honismereti akadémia a Duna-Tisza közén Hazánk valamennyi megyéjéből és a határokon túlról, a történelmi Magyar- ország egykori területéről érkezett mintegy 250 résztvevő a 29. Országos Honismereti Akadémiára. Az évenként más-más helyszínen megrendezendő találkozó központja idén Kecskemét volt. A program fő szervezője a Bács- Kiskun Megyei Honismereti Egyesület volt - természetesen a Honismereti Szö­vetséggel karöltve. Egyébként az egyhe­tes, rangos esemény sikeréhez sokan hozzájárultak. B Ács-Kiskun _______ Társult népek a történeti Ma­gyarországon - a Szent István-i gondolat máig ható üzenete - ez volt az idei honismereti aka­démia központi témája. Kiváló szakemberek - történészek, ré­gészek, néprajzkutatók - sora tartott előadást a kecskeméti Tudomány és Technika Házá­nak konferenciatermében. Szó esett a jászokról, a kunokról, arról, hogy a honfoglalástól kezdve a magyarság milyen né­pekkel, népcsoportokkal élt együtt. A Duna-Tisza köze, az ezeréves Kalocsa, a Felső-Kis­kunság művelődéstörténete, a Szent István-i emlékek, a Kár­pát-medencei tájak, népek, nép­csoportok, a nemzetiségek tör­ténete mind-mind téma volt. Az elhangzottakat még címszavak­ban is hosszú lenne felsorolni. S látnivalót is bőven kínáltak a programszervezők. A megyebe­li népviseletek élő bemutatója például felejthetetlen élmény volt a résztvevőknek. Akik a Bács-Kiskun megyei tanul­mányút során voltak a bugaci ősborókásban, a pásztormúze­umban, Kunszentmiklóson, Baján, Szalkszentmártonban, Dunavecsén, Apostagon, Solton, az izsáki ital- és hely- történeti múzeumban, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason is. Nagyon tetszett a vendé­geknek a kiskőrösi szlovák tájház, a hajósi pincefalu, a keceli hadtörténeti múzeum, a csávolyi helytörténeti gyűjtemény. Lapunk Fülöpszállásra kísérte el a népes társaságot. A házigazdák - Varga István polgármesterrel az élen - itt is kitettek ma­gukért. Igazi meglepetéssel szolgált Székely Gábor magángyűjteménye, az öreg ház aj­taját ugyanis e csoportnak nyitották ki elő­ször. (A kiállítás hivatalos átadása augusz­tusban lesz.) A páratlan Petőfi-gyűjtemény, a felső-kiskunsági életmódot bemutató tár­gyi emlékek és a megannyi történeti érték elkápráztatta a látogatókat. Az akadémia résztvevői ezt megelőzően megkoszorúzták a helyi világháborús emlékművet, s betér­tek a református templomba is. A faluház­ban színvonalas kulturális programmal vár­ták őket, s végül fehér asztal melletti esz­mecsere után köszöntek el a településtől. Az egyhetes honismereti akadémia résztve­vői szombaton utaztak el Kecskemétről. PULAI SÁRA Az új fülöpszállási magángyűjteményt még megnyitása előtt, elsőként nézhették meg a honismereti akadémia résztvevői, fotó: p. s. A MEGBÍZHATÓSÁG BAJNOKA" y’Urnjsjna *A német autóklub, az ADAC Statisztikája alapján 1000 esetbő^ 8,8 meghibásodás 2.740.000 Ft-tói 10% befizetésétől A LEGBIZTONSÁGOSABB EGYTERŰ P ★★★★ Alap felszereltség: 1.8-as ( 11 4LE) motor, szervó, dupla légzsák, ABS, Klíma, kp. zár, ablakemelő ... stb. Flotta és VIP kedvezmények - akár 1 0% (orvos, jogász, gyógyszerész, stb.) Befizetés 10%-tól, szenzációs importőri finanszírozás és igen kedvező CASCO biztosítás jC-N SUT GROUP KFT í NISSAN ) Kscsk«mét, Bihar u. 8. Tel, ; 76/501 -800; Kiskonholas, Siobadbí út 29. Tsi.:77/525-000 Cegléd, Méliészu.18. Tel :53/505-800; Solt»adkert,Kos»thLu.95Tel.:78/381-447 AKCIÓ a Szilvás! es Társa Bt. összes üzletében r^gi W/ aooi. július íi­július 17. Marha, leveshús 499 Ft/kg Marha, pörköltnek való 899 Ft/kg Sertéslapocka 999 Ft/kg Csirkecomb 579 Ft/kg Csirkeszárny 439 Ft/kg Csirke far-hát 159 Ft/kg Liba far-hát 99 Ft/kg Spor sertéspárizsi 379 Ft/kg Hevesi turista szalámi 779 Ft/kg Honi virsli 479 Ft/kg Füstölt, natúr fonott sajt (Halloum) 1199 Ft/kg Poltasakos reggeli ital, 1 lit. 97 Ft/db Parmalat UHT tej (2,8%), 1 lit, 139 Ft/db Gyümölcsjoghurt, 175 g 45 Ft/db Tejföl (20%) 175 g 49 Ft/db Teavaj, 100 g 89 Ft/db Vajkrém (4 ízben), 250 g 189 Ft/db Félbarna kenyér, 1 kg 109 Ft/db Zsemle és kifli 9 Ft/db Margitszigeti kristályvíz, 2 lit. 89 Ft/db Chemotox, 150 ml 282 Ft/db AKCIÓS ÁRAINK A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYESEK! Kiskunhalas Tájrendezés és jelzőlámpák Aktívak voltak a városatyák a legutóbbi kiskunhalasi képviselő-testületi ülésen is. Parkolási gondokkal, a játszóterek felújításával, a közvilágítással, gyalogosát­kelő kijelölésével, járdajaví­tással és kátyúzással kap­csolatban interpelláltak és kaptak válaszokat. A Bibó-gimnázium mögötti terü­let rendezéséről Horti István ér­deklődött. A polgármesteri vá­laszból az derült ki, hogy a Csetényi-park rendbetételével párhuzamosan történhet meg az említett terület feltöltése. A kór­ház mögötti tájrendezéssel ugyanis eltűnhet az Erzsébet té­ri törmeléklerakó és megindul­KÖZGYŰLÉS hat a parkosí­tás. Kiderült az is, hogy nem terveztek köz­lekedési jelző­lámpát a Baj­za utca és az 53-as főút ta­lálkozásához. Pedig egy át­épített, rendőrlámpás csomópont Saár László szerint biztonságo­sabbá tehetné az átkelést a Faze­kas-iskolába járó gyerekek szá­mára. A halasi általános rendezé­si terv szerint azonban a Vadker­ti és a Kazinczy utca találkozásá­hoz, valamint a Határ utcához te­lepítenének közlekedési lámpá­kat. A megyei közútkezelő véle­ményét viszont kikéri a városa kérdésben. p.t. VASÚTI HÍD. Épül az a híd a tiszaugi bekötőút fölött, amelyen a Lakiteleket és Szentest összekötő vasúti pálya fut majd. A munkála­tok októberig tartanak, addig a tiszazugi községet csak a csépai út fe­lől lehet megközelíteni. _____________________fotó:sz.a. Pénzek településszépítésre A szanki az év falüközpontja A MEGYEI FALUFELÚJiTÁSI ÉS MŰEMLÉKI ALAPÍTVÁNY ÁLTAL TÁMOGATOTT PÁLYÁZATOK PÁLYÁZÓ MIRE NYERT ELNYERT ÖSSZEG TÁMOGATÁST? (ezer Ft) Lajosmizse városközponti közterületi fejlesztések 230 Újtelek millenniumi park, Szent István-szobor 1 00 'yí? Rémi Rk. Egyház templom elé kereszt állítása 100 4*\ % Kalocsai Belvárosi plébániaépület utcai homlokzatának 280 — Rk. Egyházközség felújítása Szentkirály millenniumi emlékjel felállítása 200 Kovács László népi fazekasmühely és alkotóház 180 iparművész, Kalocsa vakolatának felújítása Kaskanytú millenniumi park, emlékkereszt 50 Jánoshalma Szentháromság-szobor felújítása 300 Bácsszőlős millenniumi emlékoszlop állítása 140 Hajós Nepomuki Szí. János-szobor felújítása 140 Pirtó Szent István bronz portréja 250 és gránit talapzata Kiskunhalas homokkő feszület restaurálása 100 Felsővárosi Rk. Pléb. Fülöpszállási műemlék orgona restaurálása 400 Ref. Egyház Kecel szobros millenniumi diszkút 100 Baja Belvárosi főbejárati templomlépcső átépítése 280 Rk. Egyházközség Mélykút-Beltér Pléb. Szt. Vendel-emlékhely felújítása 60 kereszt felújítása 100 Pálos Plébánia templomtető és -torony felújítása 320 és kolostor, Petőfiszállás Nyárlőrinc romkert állagmegóvása 100 Kunpeszér helytörténeti kiállítás épületének felújítása 100 Soltvadkerti Rk. Pléb. temetőkápolna felújítása 200 Ács Imre tanár, à Borosak Borkúria állagmegóvása 100 Helvécia Apostagi Ladik rk. plébánia keritésének felújítása 100 Ifjúsági Egyesület Kiskunfélegyházi a kálvária 14 stációoszlopának Sarlós Boldog­helyreállítása és új stációképek 350 asszony Plébánia Forrás: Endre Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke Bács-Kiskun A múlt héten összeült a Bács-Kis­kun Megyei Falufelújítási és Mű­emléki Alapítvány kuratóriuma. A testület döntött az „Értékte­remtés és értékmentés a telepü­lésközpontok környezeti kultúrá­jában” címmel kiírt pályázat nyerteseiről. A kuratórium 24 fej­lesztésre, felújításra, értékterem­tő beruházásra ítélt meg vissza nem térítendő támogatást. A pá­lyázók között felosztott keret 4 millió 280 ezer forint volt. Táblá­zatunkban közöljük a nyertes pá­lyázatokat és a megítélt támoga­tási összegeket. Az alapítvány kuratóriuma ha­tározott arról is, hogy „Az év fa­luközpontja 2001.” elnevezésű pályázat nyertese Szánk Község Ónkormányzata.

Next

/
Thumbnails
Contents