Petőfi Népe, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-07 / 131. szám

Petőfi Népe 2001. Június 7., csütörtök ¥/ 1 / A Kecskemet és környéke Szerkeszti: Balai F. István Hírek ALAPKŐLETÉTEL. A Phoenix Mecano Kft. új termelőüzemé­nek alakköveit holnap délelőtt 10 órakor teszik le Kecskeméten az István király körúton. Az új üzemben a GSM és UMTS átját­szótornyokba építhető speciális kapcsolószekrények gyártása 2002-ben indul majd meg. A cég ezáltal bekapcsolódik a távközlés-technikai ipar beszál­lítói körébe. A mintegy másfél milliárd összértékű beruházás több mint 100 munkahelyet és csaknem 20 fiatal számára kép­zési lehetőséget jelent majd. FOGADÓÓRA. Dr. Bernáth Varga Balázs, a Független Kis­gazdapárt országgyűlési képvi­selője pénteken fogadóórát tart Kecskeméten, a Bánk bán utca 9. szám alatt (bejárat a Czollner tér felől). Az érdeklődőket dél­után 2 és 4 óra között várja a képviselő. JUNIÁLIS. Június 9-én szom­baton 10 órától tartják meg a SZEK-Juniálist Kecskeméten a Domus-parkolóban. Az érdeklő­dőket gazdag programkínálat várja: gyermekműsorok, musi­cal- és operettgyöngyszemek, TNT-koncert, valamint fellép még Komonyi Zsuzsa is. Este 9 órától pedig diszkó lesz. Várják az érdeklődőket. KONCERT. A 70 fős izlandi Fóstbraedur férfikar vasárnap 16 órakor ad koncertet a refor­mátus gimnázium dísztermé­ben Kecskeméten. A műsorban közreműködik még Rannveig Frida Bragadóttir, a bécsi Staatsoper magánénekese és Jó­nás Ingimundarson zongora- művész. Vezényel Ámi Hardarson. A részvétel ingye­nes. ÁHÍTAT. A kecskeméti refor­mátus templom orgonájának felújítása alkalmából rendezett Református zenei esték sorozat folytatódik. AII. zenés áhítat vasárnap délután hat órakor lesz a templomban. A műsor­ban Bach-, Couperin- és Liszt­műveket hallgathatnak meg az érdeklődők. AVATÁS. A STEMA Metal- leichtbau GmbH német sze- mélygépkocsiutánfutó-gyártó cég kecskeméti összeszerelő üzemének és logisztikai köz­pontjának avatása június 13-án 10 órakor lesz a KÉSZ ipari par­kon belül. Az üzemet Ecke- hardt Neumann, az anyacég ügyvezető igazgatója és dr. Szécsi Gábor, Kecskemét pol- gármestere nyitja meg. _______■ F iatalok a környezetvédelemben A környezetvédelemben jeleskedő fiatalok legjobbjai kerékpárt nyertek. fotós bosnyák jános Kecskemét önkormányzata több témában is vetélkedőre invitálta a város diákjait, hogy egy-egy napot szenteljenek a környezetvéde­lem ügyének. Kecskemét A programsorozat így a Környezetvédelem jeles napjai címet viselte. A díjazottak között tegnap 258 ezer forint értékű könyvutalványt és 11 da­rab kerékpárt osztottak ki az Erdei Ferenc Mű­velődési Központban. A használt szárazelemek gyűjtésében a Máriavárosi Általános Iskola bi­zonyult a legjobbnak (0,505 kg/fő), megelőzve a II. Rákóczi (0,259) és a Magyar Ilona Általá­nos Iskola diákjait. A középiskolások környe­zetvédelmi vetélkedőjét a Bányai Júlia Gimnázi­um nyerte (Kothecz Ágnes, Papp Ágnes, Udvari Etelka, Pálinkás Zoltán, Tölgyesi Csaba, felké­szítő tanár: Korsósné Jávorka Zsuzsa), meg­előzve a református kollégium gimnáziumát (Kelemen Andrea, Ledo Dóra, Siklódi László, Herédi Szabó Eszter, Plangár Ilona, tanárok: Vargáné Lengyel Adrienn, Juhász Katalin), vala­mint a Bolyai János Gimnázium (Schmider Me­linda, Mártii Anna, Kovács Ágnes, Kovács Gyu­la, Gudman Etelka, felkészítő: Csupák Adrienn) csapatát. Környezetvédelmi naplójáért a külön­böző korcsoportokban Szűcs Kristóf (Zrínyi), Farkas István (Mathiász), Varga Márta (Mathiász), valamint Hideg Viktória (Katona J. G.) kapott első díjat. A környezet- és természet- védelmi témájú irodalmi esszépályázaton Kiss László (Móra F. Ált.) és Túri Judit (Kada Elek Szakk.) volt a legjobb. A hírős város új térképe Könyvpremier Elkészült a Kecskemétet és térségét bemutató új térké­pes album. Az ünnepélyes könyvpremiert kedden tar­tották meg a kecskeméti Ka­tona József Könyvtárban. A mappát dr. Csatári Bálint, az MTA regionális központ­jának igazgatója ajánlotta a közönségnek. Az esztétikus megjelenésű kiad­ványt neves helyi szakemberek közreműködésével másfél évig készítette a szegedi Firbás Stúdió. A városmappa több, mint egy szokásos autóstérkép: a részletes város-, község- és kömyéktérké- peket gazdag információgyűjte­mény egészíti ki. Áttekinti rövi­den Kecskemét történeti múltját, építészeti és természeti neveze­tességeit, fotókkal, látképgrafiká­val bemutatva. Ismerteti a város jellemző adatait, az egyes város­részek karakterét, valamint a je­lentős és rendszeres városi ren­dezvényeket. Újdonság, hogy az új digitális várostérképet már tömbsarkos házszámjelölésekkel és a tanya­kerületek határainak-házszámai- nak feltüntetésével készítették el. A mappával egy időben jelent meg a kézi- és falitérkép is, amely egyaránt szolgálja a városmarke­ting, a turisták, és a potenciális befektetők vállalkozási informá­cióigényét, valamint a helyi la­kosság és szolgáltató szervezetek tájékozódását. s. H. KECSKEMÉT MAPPA A VÁROSRÓL ÉS KÖRNYÉKÉRŐL STADTA'I LAS CITY ATLAS Az új kecskeméti városmappa. ■ A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecs­kemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek reggel 6.55-től 21.55-ig óránként. Comer valutaárfolyam reggel 8.54-től 18.54-ig óránként. Tőzsdeinformá­ciók reggel 7.00-tól 10.00-ig, 17.00- tól 19 óráig. Hétköznap 13.05 órá­tól, szombaton és vasárnap pedig 16 órától Játékzóna. Hétfő-csü- törtök-vasámap 18.10 órától telefo­nos kívánságműsor. Telefonos kí­vánságműsor: 18.10 órától kedd, péntek. Minden hónap első vasár­napján: 11.20 órától Zöldsáv (ter­mészetvédő magazin). Minden hó­nap első és harmadik vasárnap­ján: 14.20 órától Kecskeméti Tudo­mányos körkép (magazinműsor). Hétfőtől péntekig 9.22: A nap kér­dése (aktuális kérdések, válaszok). Kéthetente szombaton: 9.20: Tük­röm, tükröm... (női magazin). Hétfő: 17.00: Aréna Top 20 (slá­gerlista). 18.15: Sportmagazin. 21.00: Te meg én (társkereső mű­sor). Kedd: 18.00-tól 20.00-ig Pó­lus Gong játékos szórakoztató mű­sor. 20.15: Gong Kávéház (közéle­ti műsor). 21.15: Hit és élet. Szer­da: 17.15: Videovilág. 18.15: Aktu­ális (politikai műsor). 19.15: Vi­deóvilág. Csütörtök: 17.10: Autós­magazin. Péntek: 18.15: Parla­menti tudósítás (politikai műsor). 19.05: Telefonbetyár. 20.05: Zűr­zavar. 22.00: Áloműző. Szombat: 6.30-7.30: Tanyavilág. 9.20: Tük- röm-tükröm. 10.00-12.00: Jó ebédhez szól a zene (benne: 10.05: Szombati vendég (könnyed terefere). 14.20: Korzó (kulturális magazin). 15.15: Gong Kávéház. 17.10: Gong Top 13. 18.10: Kíván­ságműsor magyar dalokból. Va­sárnap: 9.20: Diéta (életmódma­gazin). 10.00-12.00: Jó ebédhez szól a zene (benne. 11.20: Zöldsáv (környezet- és természetvédelmi magazin). 14.15: Korzó (kulturális magazin). 14.20: Tudományos körkép. 17.00: Horoszkóp. 17.15: Célegyenes (sportösszeállítás). 20.05: Zűrzavar 21.10: Cakkom- puder. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pén­tekig: 19.00: Hírős hírek. 20.40: Hírős hírek ismétlése. Június 11., hétfő: 8.00: Bencze Show. 8.30: Pénteki Mozaik (ism.). 16.55: A természet világa (11. rész). 17.45: Pénteki Mozaik (ism.). 18.45: Minden napra egy mese. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: A viharhegy óriása (am. film). 21.55: Hírős Hírek. 22.25 Mozaik. 23.25: Bencze show (ism.). 12., kedd: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30 Mozaik. 16.45: Titkos küldetés (11. rész). 17.15: Célke­resztben (ism.). 17.45: Mozaik (ism.). 18.45: Minden napra egy mese. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik (benne: sport). 20.30: Perla Negra (183.). 21.15: Célke­resztben (ism.). 21.45: Hírős Hí­rek. 22.15: Mozaik (ism.). 23.15: Szivárvány Sztár (ism.). 13., szer­da: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Moza­ik. 16.55: Perla Negra (ism.). 17.45: Mozaik. 18.45: Minden napra egy mese. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: Haggyálógva Vászka (magyar fűm). 21.50: Hírős Hírek (ism.). 22.20: Mozaik (ism.). 23.20: Kalandozások: Királyhelmec. 14., csütörtök: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Mozaik. 16.55: A természet világa 11. rész. 17.45: Mozaik. 18.45: Minden napra egy mese. 19.00: Hírős Hírek (ism.). 19.30: Fogadóóra. 20.00 Porta. 20.30: Perla Negra 2000/182. 21.15: Biztonsági zóna. 21.45. Hírős Hírek. 22.15: Fogadóóra. 22.45: Porta. 23.15: Zene-Zóna. 15., péntek: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Fogadóóra. 9.00: Porta (ism.). 16.55: Perla Negra (184.). 17.45: Fogadóóra. 18.15: Porta. 18.45: Minden napra egy mese. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Mozaik. 20.30: Telihold gimi (am. film). 22.00: Hírős Hírek. 22.30: Mozaik. 23.30. Zene-Zóna (ism.). 16., szombat: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Perla Negra (ism.). 9.15: Adás X. 17.25: Diagnózis. 18.25: Célke­resztben. (ism.). 18.55: Minden napra egy mese. 19.00: Hírős Hírek/A hét. 19.30: Presszó (ma­gyar film). 21.10: Párizsi randevúk (francia film). 22.45: Diagnózis. 17., vasárnap: 8.00: Szivárvány Sztár (ism.). 8.30: Perla Negra (184.). 17.25: Titkos küldetés (11. rész). 17.55: Deify és barátai (21.). 18.25: Adás X. 18.55: Minden nap­ra egy mese. 19.00: Hírős Hírek/A hét. 19.30: A kertben (szlovák film). 21.10: Egy fiatal méregkeve­rő kézikönyve (angol film). Angya­lok és rovarok (angol fűm). 22.50: Szivárvány Sztár. 23.20: Kalando­zások: Zólyom. _ A telek már üres, hol a ház? A lakók nem tudják hova tenni az autókat Mátyási utca A garázsainkat le kellett bontani. De akkor a terület se maradjon parlagon! - ezt kérik Kecskeméten a Má­tyási utca lakói. Bíró Imre, a garázstulajdonosok egyike elmondta, hogy több mint 20 éve álltak a házuk melletti te­rületen a garázsaik. A telek az ön- kormányzat tulajdona, a garázs­felépítmények azonban sajátok. A gépkocsitárolók többsége fá­ból, furnérlemezből és fémlapok­ból készült. A szerződést egyko­ron azzal a feltétellel kötötték, hogy amennyiben a területre a városnak szüksége lesz, úgy a ga­rázsokat soron kívül le kell bon­tani. Erre a közelmúltban került sor. Bíró Imre hangsúlyozta, hogy ez ellen nincs is semmi ki­fogásuk, szó nélkül le is bontot­ták a felépítményeket. A gondjuk viszont az, hogy nem szeretné­nek úgy járni, mint például né­hány Czollner téri polgár. Nekik két éve ugyanígy le kellett bonta­niuk a garázsaikat, a terület azonban azóta is beépítetlen. Hogy mi és mikor épül a Mátyási utcában? Erre érdemi információt még nem kaptak. A Kik-For In­gatlankezelő Kft. ügyvezető igaz­gatója, Losonczy László lapunk kérdésére csak annyit tudott mondani, hogy a lebontatás el­rendelésére őket a polgármesteri hivatal utasította. Az építkezésről azonban pontos információval nem tudott szolgálni. A garázstulajdonosok szeret­nék, ha autóiknak újból lenne helyük. Elfogadnák azt is, ha ide­iglenesen ismét felállíthatnák a garázsaikat. Vállalnák, hogy amint megkezdődik az építkezés, 24 órán belül lebontják a gépko­csitárolókat. SEBESTYÉN HAJNALKA Bíró Imrével lebontatták a garázsát, de hol az új épület? fotó, s. h. Ismét legyen országzászló? Kecskemét A MIÉP kecskeméti szervezeté­nek vendége Csurka István elnök volt, aki az országos választási előkészületek mellett a trianoni megemlékezésről is szólt. Heté- nyi István városi elnök azonban több, Kecskemétet is érintő ügy­ről számolt be. Elmondta, hogy a Trianon-emléktáblát az ő kezde­ményezésükre készítette a város. Mivel az önkormányzat a költsé­gek egy részét átvállalta, csak­nem 50 ezer forint maradt a kasz- szában. A pénzt az árvízkárosul­tak megsegítésére fordítják. He- tényi István bejelentette, hogy indítványozni fogja az ország- zászló újbóli felállítását. ______■ S zázan kóstolták a bort Helvécia Borbemutató és borkóstoló. Nagyszabású összejövetelt ren­dezett az elmúlt hét végén a hel- véciai OMMI Fajtakísérleti Állo­más. A rendezvény díszvendége prof. dr. Bálint György és a Pan­non Császári és Királyi Borlovag­rend volt. Az országos hálózat­ban is fontos szerepet betöltő ál­lomás 1964 óta működik. Felada­tuk a környékbeli szőlő- és gyü­mölcstermelők nemesítési kísér­leteinek bevizsgálása. A borkós­tolón is számos környékbeli fe­hér- és vörösbort kóstolhatott meg a csaknem 100 résztvevő. Bálint gazda és a borlovagok mel­lett ugyanis a partnertelepülések­ről érkezett vendégek is tesztel­ték az italokat. Bálint Gyuri bácsi elmondta, hogy örömmel érke­zett Helvéciára, hiszen fiatalon gyakran megfordult a települé­sen. Már akkor megkóstolta az aranyhomok borait, amelyekben ezúttal sem csalatkozott. ■ A borlovagok vitézül helytálltak a kóstolgatásban. FOTÓ, S. H.

Next

/
Thumbnails
Contents