Petőfi Népe, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-02 / 128. szám

2001. Június 2., szombat Petőfi Népe - 5. oldal MEGYEI KÖRKÉP FOTOZO NEMETEK. A stuttgarti közlekedésbarát egyesület 71 fős csoportja is jelen volt tegnap a bugaci kisvasút délelőtti indításánál Kecskeméten. A németek Törökfái megállóig kísérték el autóbuszuk- kal a - kedvükért - gőzmozdony vontatta teherszerelvényt. fotó. sz. a. Vezetői megbízások Környezetvédelmi fómm Izsák Jövőnk a tét mottóval kör­nyezetvédelmi fórumot ren­deznek Izsákon. A művelő­dési házba várják az érdek­lődőket holnap 14 órára. Dr. Aradi Csaba biológus három témáról is megosztja gondolatait a résztvevőkkel: Nemzeti par­kok és idegenforgalom, Ökotu­rizmus, A Kolon-tó és környeze­tének turisztikai lehetőségei. Dr. Biczók Gyula, a Környezetgaz­dálkodási Továbbképző Köz­pont igazgatója Hulladéklerakók védőtávolságának talajfüggősé­ge címmel tart előadást. Az izsá- ki szeméttelep természetvédel­mi kérdéseit Boros Emil, a Kis­kunsági Nemzeti Park Igazgató­sága képviseletében vizsgálja. A Kolon-tó és környéke szennye­zésérzékenységével két geoló­gus, dr. Kuti László és dr. Kal­már János foglalkozik előadásá­ban. A Kolon-tó madárvilága, valamint Az emberi tevékenysé­gek hatása a természetre című előadásokat dr. Molnár Gyula bi­ológus tartja. Puskás Ferenc, környezetvédelmi ENSZ-szakér- tő Természetbarát és természet- ellenes megoldások a kistelepü­lések hulladékgazdálkodási gya­korlatában címmel fejti ki gon­dolatait az izsáki fórumon. Ren­dezők: Magyar Vállalkozó Egy­ségpárt, Zöldek Kiskunsági Ter­mészetvédő Egyesülete. MUNKATÁRSUNKTÓL ______________Gazdasarok______________ K erti teendők júniusban Június elején vethető magról a téli eltevésre szánt uborka. Mivel azonban nagy volt a szárazság, a magágy előkészítése előtt és a kézi vetőgép használata után azonnal öntözzük meg a bevetett parcellát. Hagyjuk alaposan fel­ázni a felső 5 centiméteres réte­get. A szárazbabnak szánt babot most már fel töltögethetjük és megtámaszthatjuk karókkal. Ha a babot a kertben ültettük, a leg­jobb indiánsátor-szerű gúlát al­kotni a másfél méter hosszú ka­rókból, vagy ugyanolyan magas támrendszert húzni, amire a bab könnyedén felkapaszkodik. A támrendszer két oldaláról vé­kony zsinegeken vezessük fel a bab indáit. Most már minden megerősödött palántát ki lehet ültetni a szabadba, ide értve a padlizsánt (tojásgyümölcsöt), a különleges uborkát, a sárga- és a görögdinnyét is. A palántákat naponta öntözzük este vagy haj­nalban. Ne felejtsük el, hogy 13- án van Szent Antal napja, a lili­omszentelés ünnepe. Népünk kedvelt szentje a portugál szár­mazású páratlan ferences hitszó­nok és egyházdoktor. Életének utolsó éveit Páduában a teológia tanáraként töltötte, ezért neve­zik őt páduainak. Napján gyer­mekszentelést tartanak a temp­lomokban. A nyári napforduló 24-én, Iván napján lesz. A Szent Iván-éji tűz gyújtásának szép ha­gyománya manapság újra terjed. Ilyenkor a gyerekek üszögöket vittek a káposztáskertbe, hogy a hernyók és a lepkék ne tegyenek kárt. Mezei virágokból koszorút kötöttek, a ház homlokzatára akasztották tűzvész ellen. Ekkor kezdhetjük meg a borok harma­dik fejtését. El lehet kezdeni a csikók futószáraztatását is. Péter és Pál (június 29.) napjához fű­ződik az aratás kezdete. Ezen a napon szakad fel a búza szára, és a néphit szerint ekkor vet ma­gára keresztet a természet. Az aratással párhuzamosan ez a szénakaszálás ideje is. Mivel azonban idén mintegy 3 héttel korábban köszöntött be a nyár­előre jellemző időjárás, sok he­lyen ez lesz a második kaszálás. A méhészek ügyeljenek arra, hogy a méhek nehogy kirajzza- nak. Megkezdhetjük a gyümöl­csök befőzését, illetve más mó­don való tartósítását. Tartozásokat tüntettek el A kalocsai férfi nyolcvannyolc cégnek segített Az eddigi adatok szerint 88 cégnek segített köz- és egyéb tartozásokat eltűntetni egy kalocsai férfi. A tettes 4-10 százalékot ka­pott részesedésként. Bács-Kiskun Közokirat-hamisítási ügyben indított korábban nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság vizs­gálati osztálya H. F. és társai ellen. A nyomozás során elfogatóparancsot adtak ki egy 34 éves ka­locsai férfi ellen is, akit most sikerült őrizetbe venni. Sz. Zs.-vel szemben az a gyanú, hogy 88 cégnek, bt.-nek, gazdasági társaságnak segített köz- és egyéb tartozásokat eltüntetni. A férfi 1995 óta tevékenykedett. Módszere igen egyszerű volt: a cégek üz­letrészeit átruházták olyan em­berekre, akik nem rendelkeztek semmilyen vagyonnal. így raj­tuk a tartozást behajtani nem le­hetett a későbbiek folyamán. Sz. Zs. a közreműködésért a tar­tozás összegének 4-10 százalé­kát kapta meg. Ferenczi Lász­ló alezredes, a megyei rendőr­főkapitányság szóvivője elmondta, az ügynek ed­dig több gyanúsítottja van, Sz. Zs.-t bűnsegéd­ként vette őrizetbe a rendőrség. Utak épülnek a gázvagyonból Nagykőrös A nagykőrösi önkormányzat a he­lyi költségvetésben év elején megszabott 24 millió forint he­lyett 53 millió forinttal támogatja az idei önerős lakossági útépíté­seket. A városnak igencsak kapó­ra jött az a 48 millió forint, amit az állam a napokban készpénz­ben fizetett ki az önkormányzat­nak a gázközmű vagyona után megillető 200 millió forintnyi já­randóságból. Az összeg felosztá­sáról ugyan hivtalosan még nem döntöttek, de az már bizonyos, hogy a belterületi utak burkolását részben ebből finanszírozzák. Csütörtöki ülésén a képviselő-tes­tület csaknem duplájára növelte az önkormányzati támogatás ke­retösszegét. Ez azt jelenti, hogy azok a lakóközösségek is építhet­nek idén műutat, akiknek eddig önkormányzati forráshiány miatt le kellett mondaniuk róla. A helyi szenátus egyébként már április­ban a részvételi feltételeken is könnyített. Akik vállalják a mini­mum 35 százalék önrészt, év vé­géig részletekben is törleszthet­nek. Ily módon az első forduló­ban pályázatot nyert 9 utca mellé csatlakozni tudtak a Losonczy, a Szalag, a Zöldmező, a Dugonics és a Háromszék utcaiak is. ■ Kevés liba élte túl a bomlást Dél-Alföld Felborult egy libákat szállító teherautó csütörtökön az 55- ös úton, Mórahalom és Ásott- halom között. Az állatokat szállító IFA vezetője Szeged felé tartott, amikoris ké­sőn észlelte, hogy az előtte haladó kisteherautó balra kíván kanya­rodni. Amikor az IFA 53 éves so­főrje ezt észlelte, hirtelen fékezett, és balra kormányzott, ennek kö­vetkeztében a teherautó felborult. Közben nekiütközött egy szem­ből érkező Nissan személygépko­csi bal oldalának, érintőlegesen ütközött egy kamionnal, majd jobb oldalára borulva az úttesten keresztben állt meg. A baleset so­rán személyi sérülés nem történt, A teherautó a baleset következtében felborul azonban az utat a műszaki men­tés idejére teljes szélességében le­zárták. A szállított 420 liba mint­egy 60 százaléka elpusztult. Az Balesetek, bűnügyek Falbontó tolvaj Ismeretlen tettes sajátos utat választott annak érdekében, hogy betörjön Kecskeméten a Szabó Kálmán utca egyik há­zához tartozó kerékpártároló­ba. A tettes kedden hajnalban kibontotta a falat, és több ke­rékpárt valamint egy segéd­motor-kerékpárt vitt el, közel 400 ezer forint értékben. FORDULAT. Március 20-án egy jugoszláv férfi Tompán több mint 5 kilogramm koka­int próbált hazánkba becsem­pészni. A személygépkocsi ka­rosszériaüregéből előkerült hatalmas mennyiségű fehér por az elsődleges kokain­tesztre pozitívan reagált, 81 milliós fogást emlegettek a vá­mosok. Most, a szakértői véle­mény láttán mindenkinek el­állt a lélegzete. A fehér port a drogfutár nyilván kábítószer­ként szerette volna értékesíte­ni. Viszont a szer nem kábító­szer volt. A laboratóriumi vizsgálatok szerint a megtalált ötezer-száznegyvennégy gramm súlyú anyag Novocain tartalmú gyógyszeralapanyag. Értéke pedig jócskán elmarad a kábítószerétől, mindössze 31 ezer forint. LAKATLEVÁGÁS A kecske méti rendőrkapitányság isme­retlen tettes ellen indított eljá­rást. A tolvaj szerdára virradó­ra behatolt Kecskemét-Szar- kásban egy fatelepen lévő fa­házba, és magával vitt több elektromos szerszámgépet. Az okozott kár közel nyolcszáz­ezer forint. MŰHELY. A bajai rendőrkapi­tányság is hasonló ügyben folytat nyomozást. Ismeretlen tettes lakatlevágás után beha­tolt szintén szerda hajnalban Baján, az Ipartelepi úton lévő lakatosműhelybe. Onnan a tettes CO-palackot és kézi szerszámokat lopott el közel háromszázezer forint érték­ben. Adomány a kórháznak Egészségügy A megyei kórház jelentős értékű adományt vehetett át a napok­ban. Hans Kloos közvetítésével a németországi Penzing városa és Ottmar Mayer polgármester betegágyakat küldött. Összesen 30 traumatológiai és 4 gyermek ággyal, illetve 25 matraccal segí­tik a betegellátást. Németország­ban további 15 ágy, 20 tolókocsi és 3 gyermekágy várja, hogy Ma­gyarországra kerüljön. Hans Kloos szeretné, ha ezek a gyógyászati segédeszközök a kalocsai kórház betegellátását javíthatnák. Eddig közel 250 be­tegágyat és egyéb gyógyászati segédeszközöket hozatott és adományozott a megye több egészségügyi, illetve szociális intézményének. Pályázati kiírás Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában lévő. Kecskemét, Klapka u. 22. sz. alatti 1196/1. hrsz.-ú 1705 m3 nagyságú beépítetlen terület értékesítésére. Az ingatlan induló értékesítési ára: 40 M Ft. Részletes pályázati kiírás igényelhető Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportjánál (Kecskemét, Kossuth tér 1. I. em. 33. Telefon: 76/322-919). w A pályázatokat 2001. június 18-án, 9.00 óráig személyesen kell | eljuttatni Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportjához (Kecskemét, Kossuth tér 1.1. emelet 33. szoba), zárt borítékban „Klapka utcai telek pályázat" jeligére. ERMOSTAR Hőszolgáltató Kft A Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. központifűtés-szerelőket keres felvételre. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a kft. Kecskemét, Akadémia krt. 4. sz. alatti telephelyén, munkaidőben, Fejes István szerelésvezetőnél, 06 és 14 óra között. Telefon: 76/481-311/149-es mellék Szirénapróba Paks térsége Június 5-én 13 órakor Pakson és 30 kilométeres körzetében a polgárvédelmi szirénák morga- tópróbáját tartják. A szirénák megszólalása inézkedést nem igényel. ________________ ■ Kö zlekedés A dunaföldvári Duna-híd ma éjjel 23.25-től holnap hajnali 4.35-ig teljes szélességében le lesz zárva. TRAFFIPAX: Ma Kalocsa, Baja, Halomszállás, Kiskunhalas és Kecskemét lakott területén szá­míthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ A Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Alapítvány 2001-ben is meghirdeti pályázati felhívását. A pályázaton részt vehetnek a megyei munkahelyen dolgozó, illetve a megyében lakó 40 év alatti diplomás szakemberek. A pályázat célja: támogatni kívánjuk azokat a megyei fia­tal diplomásokat, akik a tudományos, kutatási, fejlesztési, is­meretfeldolgozási tevékenységükkel elsősorban a megye tár­sadalmi, gazdasági fejlődését szolgálják, vagy a tevékenysé­gük országos jelentőségű. A pályázat tudományterülete, té­maköre: kötetlen, de feleljen meg a pályázati célnak. A pá­lyamű jellege lehet: befejezett kutatási, tudományos tevé­kenységet bemutató pályamű vagy 2002. szeptember 1-jéig elkészülő pályamű feladatleírása (nem lehet diplomadolgo­zat, szakdolgozat). A pályázatnak tartalmaznia kell a hiánytalanul kitöltött pá­lyázati űrlapot, amit a kuratórium titkáráról levélben vagy fa­xon lehet igényelni, június 2-június 20. között. A pályázati űr­lap tartalmazza a részletes pályázati feltételeket. A pályázatok benyújtási határideje: 2001. szeptember 1. A pályázatokat a kuratórium titkára nevének megjelölésével, a KF MFK címére kérjük postán eljuttatni, vagy személyesen átadni. A Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Alapítvány Kuratórium titkára Dr. Madarász László Levélcím: KF MFK 6000 Kecskemét, Izsáki út 10. Telefon: 76/516-300 Fax: 76/516-399 _____________________________________________________________________________________________90824 ________KwcőrO»_______ H árom önkormányzati intéz­mény vezetőjének kinevezéséről döntött Kiskőrös képviselő-testü- lete. A napköziotthonos óvodák igazgatója Kollárné Bürgés Erzsé bet, a Bem József Általános Isko la vezetője Bella László, a Watta} Középiskola és Szakiskola igaz gatója Antalfi Antal lett. __________________________I M illenniumi zászló Fülöpháza Ma kapja meg a millenniumi emlékzászlót Fülöpháza, amit dr. Borókai Gábor, a Miniszterel­nöki Hivatal államtitkára ad át. Az ünnepség 9 órakor kezdődik a művelődési házban. Millenni­umi parkot és emlékoszlopot is avatnak. _______ ■ a nyagi kár jelentős. Az IFA veze­tője szabálysértés elkövetése mi­att helyszíni bírságot fizetett. ■

Next

/
Thumbnails
Contents