Petőfi Népe, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-22 / 144. szám

4. oldal - Petőfi Népe EGYE KORKÉP VELEMENYEK 2001. Június 22., péntek Nézőpont Balai F. István Amatőrök a KTE-pályán A kecskeméti önkormányzat ismét új vevő után nézett a KTE- pályára. A képviselők ugyanis megszakították a kapcsolatot a Kecskemét Plaza Kft.-vel, azzal a céggel, amelyik már kétszer is biztos vevőnek látszott a területre. Komolytalanok - hangzott el a közgyűlésen -, hiszen először nem fizettek időben, másodszor pedig olyan utólagos követelésekkel álltak elő, amelyek nem sze­repeltek az alkuban. Jómagam több száz gólt láttam a KTE-pályán. Tapsoltam olyan gól­szerzőknek, mint az ifista Dunai II. Antal, a fénykorát élő Mészöly Kálmán, a még tizenéves Bohács Manó vagy Mányoki János. Ugyanis gyermekkoromtól évtizedekig törzsvendégnek számítot­tam, hiszen a szomszédban laktunk, nagyapám pedig alapító tagja volt az egyesületnek. Kis túlzással mondhatom, hogy a hatvanas­hetvenes években a bíró előbb kinézett a közönség soraiba, s csak akkor fújt a sípjába, ha látta, hogy ott vagyok. Ha késtem egy-két percet, megvártak a kezdéssel. Kevesebb öngólt kellene lőni! Annyi öngólt azonban, amennyit eladók és vevők lőt­tek itt maguknak a közelmúlt esztendőkben, még én sem láttam a KTE-pályán. Pedig már a labda sem pattog, az öngólokat felkészületlen vál­lalkozók és amatőr politiku­--------------------------------------------- sok lövik. Szerintem öngól volt már az az önkormányzati döntés is, amelyik a pálya eladásáról határozott, de belenyugodtam. Megfogyatkoztak az öreg KTE- drukkerek, megváltozott a világ, a XXI. században nem lehet már olyan pályán meccset rendezni, ahol a szünetben a Kurucz körúti téglafal tövébe vizel a közönség. Pedig azok az állapotok közelebb voltak Európához, mint a maiak. Nem gondoltam, hogy 2001-ben visszasírjuk még a KTE-pálya elhanyagolt korszakát is. A pálya ugyanis pusztul, eladni évek alatt sem tudták, pénz nem­igen folyt be utána a városi kasszába. Hacsak nem számítjuk azt a húszmilliót, amit a hoppon maradt cég fizetett foglalóként, majd el is vesztett. Ez volt a legnagyobb öngól a pálya történetében. Ám a mai napig nem nyert itt meccset a városi önkormányzat sem, amelynek sokkal nagyobb körültekintéssel kellene előkészíteni az adásvételt. Az amatőr focistáknak még tapsolhattunk, várospoliti­kusaink meddő játéka viszont ugyanolyan elszomorító, mint a futó­pályát elborító gyom látványa. Nagy eső: vízzel teli a pince PÁLMONOSTORA A hirtelen jött, nagy esőzések mi­att több ház pincéje is megtelt víz­zel a pálmonostorai főutcán. Laczkó Róbert polgármestertől megtudtuk: a probléma szinte minden évben jelentkezik. A fél­egyházi tűzoltókat ugyan kihív­ják, de a víz kiszivattyúzása csak félmegoldás. Mivel a lejtős utcán a nagy mennyiségű víz nem fo­lyik el, elvezető csatornákra vol­na szükség. Ám az önkormányzat nem tudja fedezni a költségeket, így maradnak a vízzel telt pincék, amelyek közül néhányban gázka- zánt vagy autót is tárolnak. ■ Die Thyssen Production Systems Kft. Kecskemét sucht Sekretärin /Assistentin des Geschäftsführers Erwartungen: • Mehrjährige Berufserfahrung in vergleichbarer Funktion/Aufgabe • Abgeschlossene Ausbildung oder Studium im kaufmännischen oder technischen Bereich • Sehr gute deutsche Sprachkenntnisse (Wort und Schrift) • Englischkenntnisse von Vorteil • Erfahrungen im Umgang mit PC (MS-Windows, MS-Office Anwendungen) • Sicherheit in selbständigen Abarbeiten von ___ Aufg aben oder Projekten • Persönliche Eigenschaften: Organisationstalent, flexibel, belastbar, ehrgeizig, kontaktfreudig, loyal Wir bitten die Bewerbungen an folgende Adresse zukommen zu lassen: Thyssen Production Systems Kft. Personalabteilung 6000 Kecskemét, István király körút 23/A Kossuth-szobor Ópusztaszerre Tegnap elindult a megyeszékhelyről az a Kossuth-szobor, amelyet Bács-Kiskun helyez el a leendő ópusztaszeri millen­niumi panteonban. A kőtalapzatra he­lyezett mellszobrot ezt megelőzően, délelőtt 11 órától kiállították a kecske­méti megyeháza elé, hogy az érdeklő­dők, járókelők megtekinthessék. Kecskemét Magyarország megyéi elhatározták: az ál­lamalapítás 1000. évfordulója tiszteletére létrehozzák az Ópusztaszeri Nemzeti Tör­téned Emlékparkban - az Árpád-emlékmű mellett - a Magyar Nemzet Történelmi Sze­mélyiségeinek Panteonját. A terv megvaló­sítását támogatta a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatala. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Kossuth Lajos bronz mellszobrának elkészíttetését vállalta. Endre Sándor, a megyei közgyűlés elnöke az alkotás tegnapi nyilvános bemutatóján IVIíEíGMAWA egyebek mellett szólt ar­ról, hogy Bács-Kiskun te­lepülésein nagy hagyo­mányai vannak a Kos- suth-kultusznak és ápo­lásának. Felidézte Kos­suth Lajos lelkesítő be­szédeit, amelyeket Du- na-Tisza közi toborzóút- ja során, 1848 őszén Ceg­léden, Nagykőrösön, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Szege­den tartott. Majd következett szeptember 29-én a fényes pákozdi csata... Az alkotást Markolt György szobrászmű­vész készítette, aki - bár Csobánkán lakik - mindig hazajön, ha átlépi Bács-Kiskun ha­tárát. Kiskunfélegyházán született, s Jász- szentlászlón napjainkban is van egy tanyá­ja. Június elején avatták fel egyébként Kecskeméten, a Piarista Gimnázium előtti téren az iskolaalapító gróf Koháry István alakját megörökítő művét. Mint mondotta: megtiszteltetés számára, hogy elkészíthette a megye szobrát az ópusztaszeri panteon­ba, s nagy öröm, hogy Kossuth Lajos port­réját önthette bronzba. Szólt arról is, hogy külön kihívást jelentett az alkotás során a szobor leendő helye. Az ópusztaszeri Ár-. pád-emlékmű előtt ugyanis köralakban ál­lítják fel a panteon húsz szobrát, s a fényvi­szonyokat tekintve a Kossuth-szobornak szinte a legszerencsétlenebb hely jutott: az alkotás a nap szinte minden szakában el­lenfényt kap majd. Ennek ellensúlyozására próbált „megfelelő kontúrt” találni a mű­nek. Törekedett a Kossuth alakját jellemző dinamizmus érzékeltetésére is. A bronz­portré posztamense pedig nem egyszerű oszlop: az alkotó szándéka szerint egy olyan papírtekercsre is asszociálhat annak szemlélője, amely éppen Kossuth egyik be­szédét is őrizheti. Az ópusztaszeri panteon avatása június 30- án lesz, a magyarországi megyék harmadik országos gyűlésén._______________kósagy. Megkérdeztük olvasóinkat Örül(t)-e az esőnek? Patocskai Ist­ván (Baja):- Határozottan örülök. Van ugyanis egy 300 négyzetméteres kiskertünk, amelyben május folyamán na­gyon sokat kellett öntözni. Fő­ként konyhakerti veteményeket és földiepret termesztünk saját magunknak, hogy legyen mindig friss zöldség és egy kis csemege is. Ha júniusban nem esett vol­na, bizony nagyon megnyomta volna a vízszámlánkat az öntö­zés. Szerintem egyébként a meg­késett csapadék mindenkinek jól jött. Megterem az ország kenyere, a búza, amit májusban az aszály sújtott. Csak azok szidják az esőt, akik most mentek nyaralni. Sefcsics Erika (Mátételke) :- Dehogyis örü­lök! Már alig vártam, hogy végre elálljon ez a szakadó eső! Nem szeretem, ha esik, ha bo­rús az ég, mert rossz hangulatú lesz tőle az ember. Nem lehet kint lenni a kertben, az utcán, mert elázik a hajam és a ruhám. Ráadásul mindenütt csak víz van, kerülgetni kell a pocsolyá­kat, ha nem akarok csuromvi­zesen hazaérni. Szeretek a leve­gőn lenni, s a napokban igen rosszul tűrtem a kényszerű be­zártságot. Azért nem unatkoz­tam: az időt mosással, főzéssel és néha esti tévénézéssel ütöt­tem el. Megállapodás bérletügyben Bács-Kiskun - Budapest Több tízezer diák és családjuk érdekében fordult a MÁV és a Volán Vállalatok vezetőihez Endre Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. A megkeresést követő egyezteté­sek eredményeként a közleke­dési és az oktatási tárca megál­lapodott abban, hogy a diákok a szeptember hónapra érvényes tanulói havi bérletet már au­gusztus 21-től megvásárolhatják és 2001. augusztus 27-től utazás- ra is felhasználhatják. ■ MÁRTÍROK EMLÉKTÁBLÁJA. Megrendítő ünnepségen leplezték le a bajai III. Béla Gimnázium egykori diákjainak, az 1953-54-ben ki­végzett hős hazafiaknak, vitéz Grämling Lászlónak, vitéz Kosztolá­nyi Józsefnek és vitéz Harczos Lászlónak az emléktábláját az iskola előcsarnokában. Az emlékbeszédet Kosztolányi Károly (felvételün- kön), az egyik mártír testvére mondta. fotó: oál zoltán Minőségi német háztartási cikkek, ruházat és cipő SOHA NEM LÁTOTT ÁRAKON! Amíg a készlet tart! Kecskemét, Rákóczi út 20. Nyitva: hétfő-péntek: 8-18; szombat: 8-12 óráig.| Víg László (Kis- kunma jsa) :- Jobban ked­velem a mostani hűvösebb időt, mint az ilyenkor szokásos káni­kulát. Még a munka is job­ban megy, ilyenkor nem vágyom annyira a szabadba. Pedig ked­velem a természetet, sokat szok­tunk barangolni a családdal, és rengeteget fotózunk. Nyaralni még nem voltunk, de remélem, hogy a szeptemberre halasztott „vakáció” idején azért lesz egy kis napsütés is. A mezőgazda­ságnak biztosan jól jött az eső, hisz hónapok óta alig volt csa­padék. Habár a betakarítást végzők munkáját alaposan meg- nehezítheti a tartós égi áldás. ■ Szünet a Stadler-perben Bíróság Már úgy látszott, hogy minden a tervek szerint megy, és sike­rül a jövő hónap elején ítéletet hoznia a Stadler-perben a Bács- Kiskun Megyei Bíróságnak. A tavaly ősszel újrakezdődött per utolsó felvonása már a végé­hez közeledett. Két hete azonban a hatod­rendű vádlott beteget jelentett. Kiderült: komoly szívpanaszai vannak, amelyek kórházi ke­zelése elhúzódik. Ezt követő­en pedig szanatóriumban fog­ják ápolni, ezért néhány hóna­pig nem tud személyesen meg­jelenni a tárgyalásokon. A bí­róság így csak szeptembertől tudja tovább tárgyalni az akasz­tói vállalkozó régóta húzódó ügyét. TUDÓSÍTÓNKTÓL Hazánkban maradtak Rendőrség Korábban két évre kitiltotta az or­szág területéről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azt a román férfit és nőt, akiket a kis­kőrösi rendőrség most őrizetbe vett. A határozatot idén április­ban hozták, a pár ennek ellenére nem hagyta el hazánkat. Jogelle­nes belföldi tartózkodás miatt in- dult ellenük eljárás.__________■ Megrendítő fotók Kecskemét Drogprevenciós kiállítás nyílik a kecskeméti Erdei Ferenc Művelő­dési Központban Ne kábíts! cím­mel. A kábítószer-ellenes világ­nap alkalmából két rendőrfotós képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők a kedden 10 órakor nyíló tárlaton. A kiállítás július 1­jéig tart nyitva. Célja a fiatalok ká­bítószer-használatának megelő­zése felvilágosítással. A fotókon így láthatók a drogoktól kábult fi­atalok semmibe meredő tekinte­tei, s bemutatják az újraéleszté­seket, a szomorú véget is. A kiál­lítást a megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztálya és a vá- rosi önkormányzat szervezi. k.j. Péntektől vasárnapig bevásárló-hétvége a Szil-Coop he vásárlók öx pontban! Sertéscomb és -lapocka 1069 Ft/kg Marha, leveshús 499 Ft/kg Csont nélküli marhahús 899 Ft/kg Marha pacal 699 Ft/kg Egész csirke 459 Ft/kg Csirkecomb 579 Ft/kg Főtt, füstölt császárszalonna 1039 Ft/kg Pizzasonka 1039 Ft/kg Hevesi Turista szalámi 779 Ft/kg Párizsi 399 Ft/kg Virsli 419 Ft/kg Bagaméri jégkrém, 2 lit. 519 Ft/db Eskimo jégkrém (7 ízben), 1 lit. 349 Ft/db Vitalinea joghurt (0%), 150 g 49 Ft/db Márvány sajt 1499 Ft/kg PÉT palackos reggeli ital, 1 lit. 125 Ft/db Tortellini töltött tészta, 3 db-os 569 Ft/db Pécsi Szalonsör, 0,5 lit. 79 Ft/üv Tavaszi sör, 0,5 lit. 89 Ft/üv „ Kun-Aqva ásványvíz, 2 lit. 59 Ft/db s <B AKCIÓS ÁRAINK A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYESEK!

Next

/
Thumbnails
Contents