Petőfi Népe, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-20 / 142. szám

Minőségi karosszériajavítás és -fényezés bármilyen típusú autókon, kedvező áron FORD HOVÁNY KFT Kecskemét, Szent László krt. 20. Tel.: 76/487-300 Kik a legjobb megyei versenyzők? Milyen fajta és mennyi halat telepí­tettek a Bács- hosz vizeibe? Hogyan mu­tatnak példát a fiatalok­nak? Mi a horgászok legnagyobb ellensége? Ezekre a kérdésekre is választ találhatnak olvasóink csütörtökön megje­lenő tematikus cikkeinkből. Egy egész oldalt szentelünk ugyanis a horgászatnak, amelyből az is kiderül, kik a legjobb verseny­zők Bács-Kiskun megyében, ■ Csatát vesztettünk, Eb-t nem Szerda az erőgyűjtés napja a csütörtöki folytatáshoz Összehívják a közgyűlést Labdarúgás A Bács Kiskun Megyei Labdarú­gó Szövetségben üsztújításra ké­szülnek. Meg kell választaniuk az új elnököt és az új elnökséget. Ennek apropójául hívták össze hétfőn 21 órára a megyében mű­ködő egyesületek képviselőit, köztük azokat, akik a legfelsőbb tisztségviselőkről szavazataikkal dönthetnek. A késő esti órára ki­írt közgyűlés elmaradt, mivel a szavazásra jogosultak közül nem Ma eldőlhet < jelent meg az 50 %-uk és még plusz 1 fő. Czenczik Istvántól, a szövetség főtitkárától megtud­tuk: az esetek többségében nincs meg a kellő számú választásra jo­gosult, ezért a közgyűlést ismé­telten össze kell hívni 7-30 napon belül és akkor már a megjelentek számától függetlenül lehet sza­vazni. A Bács Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség ismételten összehívott közgyűlésére június 29-én, 16 órakor kerül sor. B.K. bajnoki cím Hírek A MAGYAR Kézilabda Szövet­ség elnöksége felajánlotta Hajdú Jánosnak, a férfiváloga­tott szövetségi kapitányának, hogy közös megegyezéssel tá­vozzon posztjáról. Hajdú két hét gondolkodási időt kért. FELEMÁSNAK mondható a magyar játékosok sorsolása a jövő hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokságon: Kuti Kis Rita (66. a világranglistán) az amerikai Serena Williams (5.), míg Mandula Petra (69.) a szlovák Janette Husarova (67.) ellen lép pályára a wimbledoni első fordulóban. A LABDARÚGÓ Liga fegyelmi bizottsága 800 ezer forintra büntette a ZTE-t rendezési hiá­nyosságok miatt. A hétvégi for­dulóban kiállított Kerekes Zsombort (Debrecen) 2, Bajusz Endrét (Győr) 1 mérkőzéstől el­tiltotta. Sárga lapok miatt a Sop­ron 20 ezer forintot fizet. NAGY RÓBERT harmadik lett a csehországi Msenóban rende­zett kontinentális elődöntőben, így rajthoz állhat a 2002-es sa­lakmotoros GP-indulást eldöntő augusztus 12-i gdanski finálé­ban. A HETÉNYEGYHÁZI SE tiszt újító közgyűlésén Berki Zoltánt elnökké, ifj. Csorba Jánost el­nökhelyettessé választották. Az elnökség tagja lett Pincés István és Kisjuhász László. ■ Megszakadt a magyar férfi vízilabda-váloga­tott veretlenségi sorozata a budapesti Európa-bajnokságon, miután kikapott a jugoszlávoktól. Vízilabda Eb Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata ne­gyedik csoportmérkőzésén az előzetesen legne- jiezebb ellenfélnek tartott Jugoszlávia ellen hi­hetetlenül kemény - helyenként durva - mérkő­zésen szenvedett vereséget hétfőn este. Férfiak, A-csoport, 4. forduló: Jugoszlávia-Ma- gyarország 8-5 (2-1,2-2,2-1,2-1). 7000 néző, v: Illiadisz (görög), Lehn (német).Magyaror­szág: Szécsi Zoltán - Steinmetz Barnabás, Kásás Tamás 1, Kiss Gergely, Benedek Tibor 1, Molnár Tamás, Fodor Raj mund 1, csere: Biros Péter 1, Székely Bulcsú, Marcz Tamás, Varga Tamás 1. Kiállítások: 7/5 illetve 16/3. Büntető: 1/1 illet­ve 0. Az eredmény alakulása: I. negyed: 1-0,1- 1,2-1, II. negyed: 3-1,4-1,4-2,4-3, III. negyed: 5-3, 5-4, 6-4, IV. negyed: 7-4, 8-4, 8-5. A szakadó eső ellenére hétezer szurkoló tekin­tette meg a helyszínen a mérkőzést, amit a jugo- szlávok kezdtek jobban és keményebben: Sapics révén megszerezték a vezetést, az első magyar támadásnál pedig Molnár Tamást kellett lecse­rélni, akinek felrepedt a jobb szemhéja. A jugo- szlávok továbbra is hihetetlenül agresszíven vé­dekeztek, az első magyar gólt az 5. percben a 300. válogatottságát ünneplő Benedek Tibor lőt­te, a negyedet Vujasinovics találata után azon­ban a jugoszlávok zárták előnnyel (2-1). A második hét percben visszatért Molnár Ta­más, a játék képe azonban nem változott: nem találta a ritmust a magyar csapat. Tíz perc alatt hat emberelőny maradt kihasználatlanul, egy­szer kettős létszámfölényben volt Kemény Dé­nes együttese. Közben a jugoszlávok éltek a kí­nálkozó lehetőségekkel és a játékrész közepén már hárommal vezettek. Kásás csökkentette a különbséget, majd egy fantasztikus Biros- bomba után ismét szoros lett az állás (4-3). Továbbra is rettentő kemény, sok esetben durva csata zajlott a vízben: a harmadik hét perc ele­jén Sapicsot végleg cserével kiállították, mert szájba rúgta Szécsit. Kétszer is sikerült egy gólra megközelíteni a jugoszlávokat, az egyenlítés azonban elmaradt, mert a magyar játékosok el­hamarkodottan lőttek, ezért az utolsó negyed előtt kettővel vezetett az ellenfél (6-4). A záró negyedben sem tudtak mit kezdeni a magyarok szinte hibátlanul működő jugoszláv védelem­mel. A vendégek minden lehetőségüket kihasz­nálták és Savics négyméterese három perccel a vége előtt eldöntötte a mérkőzés sorsát. Varga Tamás gólja már nem osztott, nem szorzott (8- 5). Tavaly szeptember 27-én a sydneyi olimpián kapott ki utoljára a magyar válogatott: akkor is Jugoszláviától, 10-9-re. A magyar csapat Jugoszlávia elleni, hétfői mér­kőzésén ütést kapott Molnár Tamás agyrázkó­dást szenvedett, ezért két napot pihennie kell. A centert a meccs utáni éjjel az Uzsoki kórház ideggyógyászatán nézték meg. Molnárt megvi­selte az eset, jellemző, hogy nem emlékezett ar­ra, mi történt a vízben. Szerda este azonban már úszhat egy keveset, csütörtökön, a negyeddön­tőben pedig játszhat. Férfiak, B-csoport, 4. fordu­ló: Horvátország-Görögország 7-7 (3-2, 2-2, 0-1, 2-2). 5. forduló: Oroszország-Szlovákia 12-8 (3­0. 2-2,2-4, 5-2), Görögország-Franciaország 10-9 (1-1,2-1, 5-2,2-5). Horvátország-Németország 5-5 (4-1,0-1,0-1,1-2). A-csoport, 5. forduló: Spa- nyolország-Románia 6-5 (3-1, 0-1,2-1,1-2). Ma- gyarország-Hollandia, Olaszország-Jugoszlávia (lapzárta után). Nők a 7. helyért: Németország- Franciaország 7-6 (1-0,1-2,1-1,4-3). Negyed­döntő: Oroszország-Spanyolország 11-5 (2-1,4­1, 3-3, 2-0), v: Petrovics (jugoszláv), Koryzna (lengyel). Az orosz női vízilabda-válogatott lesz a magyarok ellenfele a budapesti Európa-baj- nokság csütörtöki elődöntőjében, miután a négy közé jutásért hat góllal legyőzte Spanyolorszá­got. A magyarok az 1999-es pratói Eb-n kétszer találkoztak az oroszokkal: a csoportmérkőzések során a magyar válogatott nyert 11-10-re, a 3. he­lyért rendezett összecsapáson viszont 7-5-ös orosz siker született. Negyeddöntő: Görögor- szág-Hollandia 7-5 (2-0,1-1,1-2, 3-2). Tudósítóink jelentik »Tudósítóink jelentik « Tudósítóink jelentik ____ A pja nyomdokaiban a kis Juhász Fogathajtás Az első magyar Póni Fogathajtó Egyesü­let és a Kocséri Önkormányzat közös rendezésében június 9-10-én rendezték meg a póni kettesfogat-hajtó országos bajnokság első fordulóját. Tajti László jóvoltából a kocsériaknak saját verseny­zőjük is volt, és érte is szurkolhattak a két nap során. A rendezők ugyanis szombaton a maraton, vasárnap a dfj- és az akadályhajtás versenyét bonyolították le. A bugaci világbajnok, Juhász László mindössze 15. életévében járó fia reme­kül kezdte a maratonhajtást. Előnye 6,10 hibapont volt. A hazai pályán versenyző Tajti László is alaposan kitett magáért a nraratonban, míg az elmúlt évi magyar bajnok, a kiskunmajsai Kovács Roland elmaradt a várakozástól, csak 5. lett a lo­vat és embert próbáló maratonhajtás- ban. A folytatásban magára talált a baj­nok és a díjhajtást megnyerte, míg az akadályhajtástban 3. lett. Ez azonban csak az összetett 2. helyhez volt elegen­dő, mivel ifj. Juhász László is jól szere­pelt a folytatásban. A fiatal bugaci hajtó 3. lett a díjhajtásban, míg az akadályhaj­tásban alappályán Koczka Gézával ket­ten hajtottak alapidőn belül hibátlant és a kettőjük összevetését a bényei hajtó nyerte. A kis Juhász a nagy iramnak tu­lajdoníthatóan három kapunál is hibá­zott, és 15 hibaponttal a 2. helyen zárt az akadályhajtásban. Összetettben viszont megérdemelten nyerte az országos baj­nokság első fordulóját. Eredmények, díjhajtás: 1. Kovács Roland (Kiskunmaj- sa) 64,67, 2. Gyenizs Gyula (Dombóvár) 66,33, 3. ifj. Juhász László (Bugac) 66,67. Maratonhajtás: 1. ifj. Juhász László 57,80, 2. Tajti László (Kocsér) 63,90, 3. Gyenizs Gyula 65,97. Akadály­hajtás: 1. Koczka Géza (Bénye) 0/0, 2. ifj. Juhász László 0/15,3. Kovács Roland 0,5 hibapont. Összetettben: 1. ifj. Juhász László 124,47, 2. Kovács Roland 135,86, 3. Gyenizs Gyula 137,30. _________ Íjászat A z elmúlt hét végén két helyszínen is újabb sikereket értek el a Kecskeméti íjász Egyesület tagjai. Szombaton a Ma­gyar Terep- és Vadászíjász Egyesület ren­dezte meg Gödöllőn, a Grassalkovich- kastély kertjében az idei Kastély Kupa tradicionális íjászversenyt. Eredmények, felnőttek: 1. Szkende- rovics Zoltán, 2. Guba Zoltán, 4. Csupor János. Ifjúságiak: 3. Rudasi Gábor, 4. Abonyi Jakab. A Nyíregyháza melletti Nagykálló-Harangodon rendezték meg az első Nagykálló-Harangod Kupa há­romdimenziós (3D) íjas vadászversenyt, amely egyben a 2001. évi országos Grand Prix (GP) negyedik fordulója volt. Felnőtt korcsoportban, tradicionális ka­tegóriában Zubomyák György a dobogó harmadik fokára léphetett. Ezzel az eredményével az országos ranglista har­madik helyére került. Jó hangulatú ta- , lálkozót rendez- |||T|| JtDflA tek a kecskeméti ||£ILMuUn öregfiúk. A fedett uszodában fogad­ták a Cegléd ha­sonló korú csa­patát. A mérkő­zést a ceglédiek nyerték 17-11-re, de a kecskeméti­ek is szép gólokat szereztek. Az elsőt éppen a Westelből igazolt Bognár Zsigmond. A kecskeméti résztvevők: Baán, dr. Fáy J„ Hegedűs T., Jánosi L, Abonyi G., Bodnár Zs. 1, Bodnár Z. 1, Filep, Görög, Horváth A., Karácsonyi, Katies, Jánosi Á„ Markó L, Nagysolymosi L, Paréj P, Rozgonyi G„ Simon B. 1, Simon G. 5, Székely Sz., Tasi L. 1, Várkonyi, Villám 1. A ceglédieknél Füle Gy., Kelemen 3, Papp Gy., Pálinkás és Ungvári 2-2 gólt szerzett. Labdarúgó NB I. A 21. forduló mérkőzéseit rendezik szerdán a lab­darúgó NB l-ben. Elképzelhető, hogy már ezen a játékna­pon, egy körrel a vége előtt eldől a bajnoki cím sorsa, s az is, hogy ki lesz a Tatabánya melletti második ki­eső. Jelenleg a Dunaferr egy ponttal előzi meg az FTC-t. Ha a dunaúj­városiak nyernek és a ferencváro­siak kikapnak, akkor a két csapat között annyira nő a különbség, amennyit egy forduló alatt nem lehet behozni. Ferencvárosi siker és dunaúj­városi vereség után a fővárosiak ünnepelhetnek, mert két ponttal megelőzik riválisukat. (A duna­újvárosiak szombaton már nem lépnek pályára, mert a Lombard FC elleni találkozójukat a tatabá­nyaiak UEFA-Intertotó Kupa sze­replése miatt korábban lejátszot­ták.) Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények alap­ján az FTC a bajnok (FTC-Du- naferr 2-0, Dunaferr-FTC 0-0). A szerdai fordulóban az FTC a Va­sast fogadja, a Dunaferr a Győrt látja vendégül. Szombaton a fe­rencvárosiak Debrecenben zár­ják a szezont. Matematikai esélye van az aranyérem megszerzésére a Va­sasnak is: ehhez az szükséges, hogy az angyalföldiek a hátralé­vő két találkozójukat megnyerjék (az FTC ellen idegenben 4-0-ra, vagy 3 gól különb­séggel, a ZTE-vel szem­ben otthon) és a ferencvá­rosiak legfeljebb 1, a du­naújvárosiak egyetlen pontot se szerezzenek. Második kiesőként még négy csapat - Debrecen, ZTE, Sopron és Videoton - van veszélyben. A 11. helyen álló debreceniek Kispesten szerepelnek és ha nem nyernek, akkor már csak szeren­csével hosszabbíthatják meg él­vonalbeli tagságukat. A 21. forduló műsora, szerda (valamennyi találkozó 17 óra­kor kezdődik): Zalahús ZTE - MTK Hungária, v: Ábrahám, Újpest-Lombard FC Tatabánya, Megyeri út, v: Hanyecz, Duna- ferr-Győri ETO, v: Sápi. Matáv Compaq Sopron - Videoton FCF, v: Megyebíró, Kispest Honvéd - Debreceni VSC, Bozsik-stadion, v: Szabó Zs. Ferencváros-Vasas DH, Üllői út, v: Bukovics. Az élcsoport: 1. Dunaferr 43 pont/21 mérkőzés, 2. Ferencvá­ros 42/20,3. Vasas DH 37/20. Az alsóházban: 8. Videoton 28, 9. Sopron 27, 10. Zalahús-ZTE 26, 11. Debrecen 23. Kezdődik a triatlon EB ____Karlovy Vary A híres fürdővárosban - a meleg gyógyforrások és a becherovka mellett - már e sportágban is fo­galom. Először 1994 júliusában rendeztek triatlonversenyt a vá­rosban, mégpedig egy pofonegy­szerű ötlettől vezérelve. Nem akartak mást, mint hogy a sport­ág nagyágyúi látogassanak el a több mint négy évtizeden át vas­függönnyel elzárt ország kirakat­városába, versenyezzenek egyet és érezzék jól magukat. Oly kel­lemesre sikeredett, hogy 1997- ben már az Európai Triatlon Szö­vetség (ETU) által rendezett soro­zat egyik állomása volt. 1999-ben és 2000-ben már A-kategóriás, ki­emelt versenyt rendezhetett a vá­ros, idén pedig Európa-bajnoksá- got. Nem lesz könnyű dolga Bajai Péternek. A Sugovica-partiak Eb­résztvevőjének egy kegyetlennek nevezett pályán kell majd helyt­állnia magyar színekben. A juni­oroknak kétszer 350 méteres kört kell úszniuk a Rolava-tóban, úgy, hogy az első kör végén ki kell jönniük a vízből, megkerülniük egy akadályt, majd vissza a hűs habokba. A kerékpályáról kapta a kegyetlen jelzőt a verseny. Az 20 kilométeren olykor 24 száza­lékos emelkedővel kell megküz­deniük a versenyzőknek. Erre mondják ők, hogy a falon felfelé kell tekerniük. Ezek után minden bizonnyal kellemes kikapcsoló­dás lesz az 5 km-es futás Karlovy Vary belvárosában. Borbély Miklós edző abban re­ménykedik, hogy Péternek nem lesz idegen a dimbes-dombos ke­rékpárpálya. A pécsi egyetem testnevelés-menedzser szakán tanuló sportoló ugyanis gyakran kerékpárjával közlekedik a Baja- Pécs-Baja viszonylatban. És aki ismeri azt az útvonalat, tudja, még véletlenül sem nevezhető sík terepnek. Bajai Péter egyéni­ben pénteken 18 órakor, csapat­ban vasárnap délután 4-kor áll rajthoz. _____________________________TUDÓSÍTÓNKTÓL S zemélygépkocsi, luxus egyterű, valamint kisbusz és haszongépjármű kölcsönzése kedvező árakon. Ford Hovány Kft. Kecskemét, Szent László krt. 20. Tel.: 76/487-300 Benedek Tibor (jobbról) egy nagy ütést követően adta fel a párharcot Szavics ellen, fotói epa

Next

/
Thumbnails
Contents