Petőfi Népe, 2001. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-29 / 124. szám

A jelen üzenete az utókornak Beszélgetés Ficsór József polgármesterrel , Jelen nemzedék a jövő biztosítékát látja gyermekeiben, fiataljaiban. Kiskunfélegyhá­za városa ragaszkodik a több mint 100 éve fennálló iskolavárosi rangjához, hiszen az ezredfordulón mindennél erősebben érzi és tudja, hogy a kiművelt emberfő nemcsak a jelen, hanem a jövő belépője is, a boldogu­lás, az emberi tökéletesedés egyedüli útja is.” Kiskunfélegyháza Ficsór József polgármester többek között ezek­kel a gondolatokkal üzen az utókornak az erek- lyés országzászló emlékművének felállítása al­kalmából. A jelenkor levelét tartalmazó urnát a városalapítók napi ünnepség keretében helyez­ték el az emlékmű talapzatában. A polgármesterrel e kiemelkedő jelentőségű ese­mény kapcsán beszélgettünk.- A városalapítók napját idén második alkalom­mal rendezte meg az önkormányzat. Ez az ün­nepség rövid idő alatt Kiskunfélegyháza egyik legfontosabb eseményévé vált. Minek tulajdonít­ható ez?- A városalapítók napja ma már valóban fontos dátum a félegyháziak életében. Úgy gondolom, ez így törvényszerű. Hiszen május 24-e már 256 évvel ezelőtt is történelmi jelentőségű volt. 1745- ben ugyanis ezen a napon hirdette ld Mária Te­rézia a redemptiós törvényt, ami a kunok és a jászok szabadságát jelentette. Az itt élők gyűj­tést szerveztek, hogy visszaváltsák földjeiket, szabadságjogukat. Csaknem negyvenezer forin­tot fizettek 58 ezer kataszteri hold nagyságú földterületért. A mai félegyháziak előtt példaértékű kell legyen elődeink, városalapítóink szabadságvágya, munkája. Az 1743-ban újratelepült város 1774-ben már mezővárossá nőtte ki magát. A redemptió után az erősen polgárosodó település gyors fejlődés­nek indult. Azóta is a térség meghatározó tele­pülése és központja. Úgy gondolom, ezen érté­kekről szólni kell. Őrizni és ápolni kell.- Az ünnepség fénypontja idén az ereklyés or­szágzászló emlékművének felavatása volt. Ho­gyan sikerült ezt megvalósítani?- Az ereklyés országzászló helyreállítása hosz- szadalmas procedúra volt. Az 1934. szeptember 2-án, az első Kiskun Napok keretében felállított műemléket 1945-ben bontották le. Az ország­zászló talapzatán található bronz jelképek - sze­FICSÓR JÓZSEF 1952-ben született Kiskunfélegy­házán. 1973-ban öntözéses-meli­orációs üzemmérnök végzettséget szerzett. 1988-ban agrármérnök­ként diplomázott. 1973-tól 74-ig az Észak Magyarországi Vízügyi Igazgatóságnál, 1974-től 90-ig a félegyházi Le­nin MGTSZ-ben dolgozott. 1990-től Kiskunfél­egyháza polgármestere rencsére - múzeumba kerültek. így megőrizték eredeti állapotukat. A régi talapzat új helyre, a Móra térre költözött, ahol ma dr. Holló Lajos mellszobrának posztamense. A kilencvenes évek elején, a tulajdonrendezések idején a Kiskun Múzeumban őrzött muzeális tárgyakat, köztük a bronz jelképeket is, a város­nak adományozta a vagyonátadó bizottság. Ez­után kezdődött el egy olyan terv kidolgozása, amely rendezi a város köztéri szobrait. Ekkor fo­galmazódott meg az országzászló helyreállítása is. 1995-ben Urbán Miklósné egy kiadványt je- t lentetett meg az országzászlóról. 1996- ban End­re Sándor is interpellált ez ügyben az egyik tes­tületi ülésen. Végül a testület határozatot hozott a köztéri szobrok rendezéséről. Eredetileg úgy terveztük, a millennium évében avatjuk fel az emlékművet. Ám a Bajcsy és a Kossuth utca csatornázása, illetve a Szent János tér rendezése miatt ez idénre tolódott. A helyre- állítást elsősorban az önkormányzat finanszíroz­ta. A szaktárca egymillió, a megyei önkormány­zat alapítványa 400 ezer forinttal támogatta. Az új talapzatot Bozóki István készítette. A bronz jelképeket Kiss László restaurálta. A zászlórúd végén található esküre emelt kéz Szűts Tamás munkája. A Szent János tér rendezése azonban ezzel nem ért véget. Augusztus 20-án avatjuk fel az Euró- pa-ivókutat, melyen partnervárosaink címereit örökítjük meg. Ezt szintén Szűts Tamás szob­rászművész készíti. Ezen a napon veheti át a vá­ros az Európa Tanács Megbecsülés Zászlója ki­tüntetést is. Az elismerést a partnerkapcsolatok terén kifejtett munkájáért kapja a város. Úgy érzem, a városalapítók napi négynapos ren­dezvénysorozaton mindenki megtalálhatta a számára megfelelő programot. Remélem, emlé­kezetes marad a félegyháziak életében. Bízom abban, hogy folytatódik ez a hagyomány, és az utókor is méltóképpen megemlékezik majd vá­rosalapítóinkról. ________ VAJDA PIROSKA L elkeikből lett a lelkünk Elődeink üzenete Az utókornak hagyott legutolsó félegyházi üzenetet 2001. május 25-én helyezték el az ország- zászló-emlékmű talapzata mel­lett. Az első 1803-ból szárma­zik. Akkor került az Ótemplom toronygombjába az a rézdoboz­ka, amelyben elődeink üzentek az utánuk következő generáci­óknak. A rézdobozkát 1885-ben felnyitották, majd gondosan visszatették, hogy mi is elolvas­hassuk. íme, a szövege: „Száll­jon a jelenkor üdvözlete hozzá­tok, dicső utódok! Az a hant, melyre lábaitokat helyezitek, az a virág, melynek illata körülöt­tetek lebeg: hirdesse nektek a régen lenyugvóknak kegyeletét és igaz szeretetét irántatok! Vé­rünkből van a vér, izmainkból az erő és lelkűnkből a lélek, mely bennetek lakik. Hamvainkból nőtt fel a fű­szál, melyre lábaitokat helyezi­tek. Tudjuk, hisszük és esdve e s d j ü k , hogy élettel- jesebb le­gyen a vér, erősebb az izom, hatal­masabb az agy és iste­nibb a lélek, mely benne­tek emberöl­tők után megifjodva, megizmo­sodva újra él.” DÜBÖRGŐ LÓERŐK. A világ leghíresebb motorbicikli-márkái mel­lett saját készítésű járgányok is részt vettek a szombati motoros fel­vonuláson. FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS HIRDETÉSFELVÉTEL PETŐFI NÉPE Kiskunfélegyházi Szerkesztősége KOPASZNÉ GÁL KATALIN kereskedelmi irodavezető Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 1. Tel.: 76/463-274, s 06-30/9987-375 V Va/vatine WOLF AUTÓSBOLT Kiskunfélegyháza, Daru u. 7. Tel.: 76/466-591 VW, Audi, FIAT és egyéb nyugati autóalkatrészek széles választékával várja kedves vásárlóit, g Valvoline OLAJOK TERÜLETI KÉPVISELŐJE. SZABADTÉRI HANGVERSENY. A pénteki emlékműavató ünnepség keretében az Ifjúsági Vegyeskar, a Móra-gimnázium kamarakórusa és a Zenebarátok Kórusa is fellépett. Vezényelt: Kapus Béla. __________■ K itüntetések, elismerések Résztvevők, szereplők Díjátadás A Városalapítók Napja alkalmá­ból vasárnap kitüntetéseket és el­ismerő okleveleket adtak át a vá­rosháza előtti színpadon. A fél­egyházi képviselő-testület dönté­se alapján Kiskunfélegyházáért díjat kapott Héjjas István, Petőfi Emlékérmet Tóth Gyuláné isko­laigazgató, Kiskunfélegyháza Vá­ros Ifjúságának Neveléséért ki­tüntetést pedig Rigó Istvánné és Vidéki Imre. Kiskunfélegyháza közművelődéséért végzett mun­kája elismeréseként Ortutai Já­nosnét, a város sportjáért tett erő­feszítéséért Kiss Jenőt és Nádas- dy Józsefet, míg a művészet te­rén végzett munkájáért Kolozs­vári Sándort tüntették ki. A képviselő-testület elismerő oklevelét Bakró Nagy Lajosné, dr. Borbélyné Szabó Katalin, Csenkiné Bihal Mária, Deli Jó­zsef, Farkas Józsefné, Fekete Pálné, Fülöp Antalné, Hevér Ti- borné, Keresztesi István, Kósa Já­nos, Mailár Józsefné, Mátyus Im- réné, Piroska Katalin és Tóthné Kápolnai Margit kapta. Vidéki Imre iskolaigazgatót a nevelésében elért eredményeiért tüntették ki. Véget ért az ünnep, készülhet a számvetés, összegzés. Saját (Petőfi Népe) felméréseink szerint az idei, eseményekben, programokban bővelkedő négynapos rendezvénysorozat jóval felülmúlta a tavalyit. Van­nak, akik szerint a siker a tava­lyi ünnep tapasztalatainak eredménye, mások úgy vélik, idén több, őszintébb volt a szervezők, résztvevők és fellé­pők lelkesedése, tenni akarása, mint tavaly. Úgy véljük, mind­egy, mi áll a háttérben. Az a fő, hogy a félegyháziaknak végre olyan élményekben volt-fi szűk, amilyenre már régóta vágytak. Abban, hogy sikeres lett az ünnep, jelentős szerepe volt Urbán Miklósné helytörténeti könyvtárosnak, Endre Sándor országgyűlési képviselőnek, a Bács-Kiskun Megyei Közgyű­lés elnökének, Ficsór József polgármesternek, Rockenbau­er Zoltán miniszternek, dr. Bá­bel Balázs érsek atyának, Dé­vai Nagy Kamilla előadómű­vésznek és három tanítványá­nak, Retkes Zsolt diákpolgár­mesternek, a Móra Ferenc Gimnázium kamarakórusá­nak, a Zenebarátok Kórusá­nak, az Ifjúsági Vegyeskarnak, Kapus Béla karnagynak, dr. Benkő Éva szociológusnak, Csepregi Éva táncdalénekes- nek, dr. Újvári Zoltán profesz- szornak, Réti Csaba Liszt-díjas érdemes művésznek, opera­énekesnek, Vas Lászlónak, Málik Bélának, Vas Szilviának, Csonka Szilviának, Pataki Atti­lának és valamennyi, itt nem említett közreműködőnek. „Isten áldja a tisztes ipart!” Félegyházi Ipartestület Fennállásának 116. évfordu­lóját ünnepli idén a Kiskun­félegyházi Ipartestület. Az 1885-ben alakult érdekvé­delmi szervezetről a követ­kezőket írta a korabeli Félegyházi Hírlap: „Azért magának az iparnak a fej­lesztése - első czélja az ipartestületnek: tanítani és emelni a műveltségi nívót a jövő nemzedékénél, segíte- I ni, tőkét adni a jelen nem­zedék kezébe, hogy ver­senyképessé legyen a kül­föld hatalmas produk- cziójával szemben.”- A Kiskunfélegyházi Ipartestü­let feladata ma is hasonló - véle­kedik Bozóki István, a testület elnöke. Sok mindenben mégis más. A szervezet alkalmazko­dott a megváltozott gazdasági vi­szonyokhoz. Ma már nem csak a szó s?oros értelmében vett ipa­rosok lehetnek a testület tagjai. Bármilyen egyéni vállalkozó csatlakozhat szervezetünkhöz. A testület tagsága a ’99-es tiszt­újítás óta másfélszeresére nőtt. Ma már több mint 200 tagunk van. Nagy hangsúlyt fektetünk a különböző szakosztályok szer­vezésére is. Jelenleg autós, kőfa­ragó, egészségügyi és faipari szakosztály működik az testüle­ten belül. Ennek lényege, hogy a csoportokba tömörült azonos vagy rokon szakmák között együttműködés, párbeszéd ala­kul ki. A testület nyújtotta álta­lános érdekképviselet mellett egyéni, személyre szabott segít­séget kapnak a tagok, elsősor­ban egymástól. Jó példa erre az egészségügyi szakosztály két akciója is. Az egyik a kötelező munkaügyi egészségi vizsgálat­tal kapcsolatos. A tagoknak ugyanis Jégh Roberta optometri- kus kedvezményesen végez sze­mészeti vizsgálatot. A fogorvo­sok akciója pedig az országban egyedülálló. A takarékszövetke­zettel kötött megállapodásuk alapján kedvezményes hitelt biztosítanak egy-egy fogorvosi beavatkozásnál. Az ipartestület kiemelt feladata az is, hogy be­mutatkozási lehetőséget bizto­sítson tagjai számára. Ezért ren­deztük meg idén is a Félegyházi Expót. A hétvégi vásárral egybe­kötött kiállításon csaknem 40 helyi és környékbeli vállalkozó vett részt. A tapasztalatok alap­ján joggal mondhatom, magas színvonalú, jól sikerült rendez- vény volt. _______________________■

Next

/
Thumbnails
Contents