Petőfi Népe, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-06 / 81. szám

12. oldal - Petőfi Népe PETŐF I NÉPE 2001. Április 6., péntek TOJASFESTOK. A tázlári kislányok már javában készülnek a húsvétra. A tojásfestést gyakorolják az is­kolában. Ha ezt megneszelik a fiúk, bizonyára egymásnak adják majd a kilincset a lányos házaknál. Az ügyes leánykáknak sok-sok locsolót kívánunk! fotó! barta zsolt A költészet napja elé Ünnepi műsor A közelgő költészet napja alkal­mából zenés-verses ünnepi mű­sort tartanak szombaton Kecs­keméten. A program 14 órakor kezdődik az EFMK-ban. Szerve­zője a Bács-Kiskun Megyei írók és Költők Baráti Köre. Szere­tettel várják a művészetkedvelő polgárokat, az irodalom és a zene barátait. ■ Szakmai nap Tavaszi takarítás Kecskemét Dusnok Ma építősnapot tartanak a Gás­pár András-szakközépiskolá- ban. Az érdeklődők építőipari cégek termékbemutatóit teldnt- heük meg. Lesz szakmai vetél­kedő, filmvetítés, műveltségi, valamint sportversenyek is. ■ Szombaton nagytakarítás lesz Dusnokon. Az itt élők évek óta a sikeres Három szombat akció keretében teszik rendbe környe­zetüket. Saját portájukon kívül a település egy-egy részéért is felelősek e napon. ■ Lófogatú szántóverseny A NAP VICCE Két fahasáb beszélget a pince mélyén:- Mondd, miért vagy ilyen búval bélelt?- Mert lehordták. Mélykút Lófogatú szántóverseny lesz szombaton Mélykúton. Magán­kezdeményezésre szervezik a Sperberg barázdanyitó meghívá­sos versenyt a Felsőszőlőkben. A gyülekezőt 8 órára hirdették a művelődési ház előtti parkolóba. A szántóversenyt Madari Jenő, a megyei földművelési hivatal vezetője nyitja meg. A kiegészí­tő programok között szerepel csi­kós bemutató, gyermeklovagol­tatás és a Szederinda citerazene- kar előadása is. b. e. Nyári modellek, nyitott hétvége és sztárvendégek a Peugeot-nál Jól jár, akit a Mistral szele megérint Tesztvezetés a Barátok közt Nórájával, azaz Varga Izabellával! A hagyományoknak megfelelően, a Peugeot igazi nyári modellekkel, fan­tasztikus programokkal, ajándékok­kal és ajánlatokkal vária a legmele­gebb évszak beköszöntet: április 7-8- an tesztvezetéssel egybekötött nyitott hétvégén mutatják be a legfrissebb és rendkívül kedvező árú Mistral mo­delleket. Az idén a 206, a 306, a 406 és a személy illetve teherautó Part­ner típusok közt válogathatnak azok, akik szeretnének közel alapáron ma­gasan fölszerelt Peugeot modellhez jutni. Mint azt Sáfár Atillától, a kecskeméti Peugeot már­kakereskedés kereskedelmi vezetőjétől megtudtuk, a programok szombaton reggel 9 órától kezdődnek, s egészen este 6 óráig tartanak. A házigazdák gondol­nak a hozzájuk látogató családokra, s gyermeknek, szülőnek egyaránt sok-sok érdekességet ajánlanak. A legkisebbeket a bábszínház színészei fogadják, ké­sőbb origami, rajzverseny, videófilmek, autóverseny­szimulátor és jó idő esetén légvár szórakoztatja a jö­vő Peugeot-tulajdonosait. Ám a közeljövő boldog Peugeot-tulajdonosait, azaz a felnőtteket is izgalmas programok várják. A hölgyek hasznos tanácsokat kaphatnak a helyszínen alkalmi műhelyt üzemeltető fodrászoktól, s a frizurájuk is megújulhat a kecske­méti szalonban a hét végén. A férfiak - miközben a családjuk többi tagja jól szórakozik a vendéglátók jó­voltából-, alaposan megismerhetik a Peugeot Mistral modelljeit, amelyekben a légkondicionáló és a rádió­magnó szériafelszerelésnek számít! S ami a lényeg: 3 modell ki is próbálható, s nem is akárkiknek a társaságában: szombaton ugyanis az egyik legkedveltebb kecskeméti színésznő, Mérni Katalin, vasárnap pedig az RTL Klub Barátok közt filmsorozatának ügyvéd-sztárszínésznője, Varga Izabella, „közismertebb nevén” Nóra lesz a Peu- geot-Carlion vendége, s a vendégek valamennyi tesztvezetésre jelentkezővel közösen próbálják ki a csodálatos Peugeot-kat. Mint azt Varga Izabella el­mondta: a Peugeot-szalonba kilátogatók a kedvelt francia autómárka ajándékai mellett az RTL Klub em­léktárgyaival is gazdagabban térhetnek haza! A legszerencsésebbek pedig amennyiben helyesen töltik ki azt a játékszelvényt, amit a jelen lévő csinos hostessek adnak át a vendégeknek, úgy értékes aján­dékokat nyerhetnek a gyakori sorsolásokon. Egyéb­ként a Carlion szalonja is alaposan megváltozik két napra, mivel egy hatalmas sátorban állítják ki a Mistral modelleket, s a sátorban lesz minden jó, mi szem szájnak ingere, a különleges modellek mellett finom sör, ü'dítő, sütemény várja a vendégeket. S mindez azért, hogy a Peugeot bemutathassa a nyá­ri Mistral modelleket, amelyek az elmúlt években kedvező áruk és gazdag felszereltségük miatt nagy számban találtak gazdára. Valószínűleg így lesz ez az idén is, hiszen aki a hét végén rendel meg Peu­geot autót a kecskeméti Carlion szalonjában, az egy kerékpártartót kap ajándékba. S csattanóként egy újabb meglepetés: aki szombat-vasárnap köt szerző­dést a Carlionnál, egy helyett kettő darab autóval lesz gazdagabb! Egyet fizet, kettőt kap, ráadásul Peugeot-ból? Igen, bár annyit elárulhatunk, a két autó mérete alapo­san eltér egymástól, de valószínűleg mindkettő nagy-nagy örömet okoz majd az újdonsült Peugeot- tulajdonosnak! Érdemes lesz kilátogatni és Peugeot autót vásárolni a hét végén Kecskeméten! A Carlion mind a két napon reggel 9 órától várja vendégeit a Szt. László krt. 33. szám alatti szalonban. Telefonjuk: 76/501-733, illetve 418-094. Az eseményről vasárnap a Gong Rádió is egyenes adásban számol be. * PEUGEOT 83030 Embertelen mostoha Hanoi Bevarratta tízéves nevelt fiának a száját egy vietna­mi asszony. Az embertelen mostoha tette megrázta a közvéleményt. S hogy mi volt az oka? A gyerek ellopott 200 dongot (mintegy negyven magyar forintnyi ösz- szeget). A 31 éves nő előbb ala­posan elverte a fiút, majd pe­dig tűt és cérnát nyomott a ke­zébe. A gyereket kényszerítette önnön szájának bevarrására. Azzal fenyegette, hogy ha nem teszi meg, elárulja az apjának a pénzlopást. A szerencsétlen fiú igencsak félhetett édesapjá­tól: rászánta magát az öltésre. Az esetről több vietnami lap - köztük egy rendőrségi - is be­számolt. A gyermek bevarrt szájú fényképét is bemutatták. A mostoha ellen eljárás indult. Jaj a lógósoknak! Szingapúr Kétszer is meg kell gon­dolniuk eztán egy szin­gapúri iskola nebulói­nak, hogy lógjanak-e. Egy új mobiltelefonos rendszer nyomban le­buktatja őket. A rendszer már működik. Automaükusan SMS-t küld a szülőknek, ha gyermekük hiányzik a suliból. Apukák, anyukák több válasz közül válogathatnak aszerint, hogy tudnak-e a hiányzásról. E mobilos megoldással jócskán lerövidíthető a tanár és a szü­lők üzenetváltása közti idő, s a pedagógusoknak kevesebb adminisztrációs teendőjük marad. A nebulólógás-gátlót kb. 400 diák esetében vezet­ték be eddig. A tervek szerint az év végére 1400-ra bővül a „telefon-őrizetesek” létszá­ma. A szingapúri iskolások szülei 70 százalékban rendel­keznek mobiltelefonnal. A LORD BÖNGÉSZDÉBE JÁTÉKOK, LAKÁSTEXTIL ÉS TOP-OK ÉRKEZTEK!----------------------------------------------------------------------- •83079’ A UDI 801.6S B+G, 89. decemberi, kékesszür- kemetál, kifogástalan állapotban eladó. Ext­rák: rádiómagnó, kp.-i zár, vonóhorog, színe­zett üveg. 78/345-165; 30/9680-406.-----------------------------------;----------------------------------- *83040* a Bárányok eladók. Tel.: 76/423-738----------------------------------------------------------------------- *83104* B MW 318 B+G ‘85. óvj. 4 a. kitűnő állapotban eladó, cserélhető. 30/236-0537. —------------------------------------------------------------------- *83168* BÓNA András 6237 Rákóczi F. u. 167., adó­szám 44176208-2-23, számlaszám 52500082-12001273, raktár eng. sz. 31AFT 40120-as bélyegzője és a BSZNV 13- 372/A/N AN 410601-AN 410650-es számú aámlatömbje 2001.04.04-től érvénytelen.------------------------------------------------------------------------ *83201* BÚZA aállítva eladó. 30/9159-313.----------------------------------------------------------------------- *82880* a CEMENT: 30/9438-950.------------------------------------------------------------------------ *82103* CSERSZEGI fűaeres és Kékfrankos sima vea- aő eladó. 78/421-946.------------------------------------------------------------------------ *83160* DÁK első-hátsó híd, 18x1200-as új gumi, 5 db eladó. 1:06-30/9-755-084------------------------------------------------------------------------ *82902* DIGITÁLIS mérleg eladó: 06-30/259-8324.------------------------------------------------------------------------,*82251* D INNYEPALÁNTA, többfajta eladó. 76/358- 254,15 h után.----------------------------------------------------------------------- *81762* E LADÓ jó állapotban lévő DT75-ÖS, ár meg­egyezés szerint. 20/4938-730, 20/4126- 122. ELADÓ tetőcserép, nyíláaárók, téglák, nagy teljesítményű vízaivattyúk, magyar félvér cső­dőr, arab félvér kanca. 78/412-008.----------------------------------------------------------------------- *82371* E LADÓ 30 db nagy körbálás lucerna. Fülöpaállás, Attila u. 8. T.: 78/345-221----------------------------------------------------------------------- *83194» F AHÁZ, 80 nm bontva eladó. 60/473-178.----------------------------------------------------------------------- *83204* G ARDEN-JET permetezők eladók. 20/3166- 694.------------------------------------------------------------------------ *83075* GYÖKERES Medina és Blauburger aőlővesaő eladó. 30/859-8626.---------------------------------------------------------------------- *83116* H ENTESÜZLET berendezése: hűtőpultok, hűtő­kamra, húsdaráló eladó. 20/9808-569. KALÁSZOS gyomirtás: 1350 Ft/ha. 30/9720- 407. KERTÉSZKEDÉSHEZ értő és azt aerető, mun­kájára igényes dolgozót felveaek. 06-30/9- 432-040.----------------------------------------------------------------------- *83065* K ERTIT0X 10 és 20 hl ventilátoros permetező eladó. Tel.: 06-20/367-4146 KIS és nagy bálás aalma és trágya kis és nagy tételben, szállítással is: 79/423-446.------------------------------------------------------------------------ *83076* 8 Kukorica, búza szállítással. Érd.: 30/9438-950.------------------------------------------------------------------------ *82099* KUKORICA eladó. 30/9453-990, 76/356- 544.-------------------------------------------------------------------------*83171* KUKORICA szállítva: 30/2999-460.------------------------------------------------------------------------ *83133* KUKORICA szállítva: 60/305-357.----------------------------------------------------------------------- *82879* L ADA Niva 1.6 ‘90. évj. bordó kívül-belül telje­sen felújítva, friss müaakival, gyönyörű álla­potban eladó. Érd.: 06-30/9-689-826.------------------------------------------------------------------------ *82852* LADA 2105 ‘87. B+G üzemű, fehér színű el­adó. Tel.: 06-20/383-2341----------------------------------------------------------------------- *83196* 8 Malacok eladók. Érd.: 76/320-159. MERCEDES Sprinter 312D ‘96. hosszú eladó. Hitel, csere. 30/3130-450.----------------------------------------------------------------------- *83186* 8 Nád eladó. 50 Ft/kéve. Érdeklődni lehet: 76/377-092.------------------------------- ,*82402* N AGYKOCKA lucerna szállítva: 60/303-531.----------------------------------------------------------------------- *82609* N APOS mt. bika és üsző eladó. 76/469-644.----------------------------------- *83093* 8 Nemesnyár 1,6 m-es csúcsrügyes dugvány eladó. Tel.: 06-20/9563-473------------------------------------------------------------------------ *83192* PAT0RAN, Merkazin, Malorán, Stomp, Devrinol, Bancol, Olitref olcsón: 30/9720- 407.---------------------------------------------------------------------- *82998* P LATÓS UAZ gázzal eladó. Érdeklődni lehet: 06-20/3117-460.----------------------------------------------------------------------- *82665* P LATÓS ZUK 1,5 év műszakival B+G, 1990-es jó állapotú eladó. 20/9-889-119.-----------------------:----------------------------------------------- *83159* R ÁBA bontott alkatrészek: 60/473-178.------------------------------------------------------------------------ *83203* SKODA 120 ‘89. évj. eladó. T.: 78/311-428------------------------------------------------------------------------ *83182* SKODA ‘87. B+G 5 seb., 199 E: 30/911-0718.------------------------------.---------------------------------------- *82575* S PC 6 soros vetőgép eladó. Telefon: 79/352- 057 vagy 06-20/33-79-228------------------------------------------------------------------------ *83164* TANYÁT vennék csak szomszédok nékül, nyu­godt lakatlan környéken, 250 E Ft-ig. Tel.: 06- 20/3352-088------------------------------------------------------•----------------- *82654* T ARGONCÁK 3,2.2,1.251: 60/473-178. TOMPÁN bejárónőt keresek. Megbízható, kö­zépkorú jelentkezzen! 20/3273-821, Farkas.--------------------------•-------------------------------------------- *83049* T RITIKÁLÉ, kukorica, árpa: 78/421-748. UNHZ 750-es markoló eladó. Érdeklődni lehet: 30/9689-370.------------------------------------- *82593* V ILLANYPÁSZTOR 12.500 Ft: 06-20/9394- 884.----------------------------------------------------------------------- *83197* V W Scirocco 82-es, friss műszakival eladó v. D-re cserélhető. Érdeklődni lehet: 06-30/9- 748-759.------------------------------------------------------------------------ *83129* Y AMAHA Jog Nexone robogó újszerű állapot­ban eladó. 20/3273-821.-------------------------------------------------------------------------*83059* ZAB eladó. 20/9383-645. 1,2 t-s bulgár dízeltargonca eladó. Tel.: 78/546-121 v. 76/446-279----------------------------------------------------------------------- *83198* * 2 db, 486-os, színes Notebook eladó: 165 E Ft. Tel.: 06-30/9-438-798-------------------------------------------=---------------------------*83084* 2 db 5000 l-es alumínium szállítótartály el­adó. Érd.: 62/291-322; 06-30/243-7006, 8-18 óráig.--------------------------------------------------------:-------------- *83022* 2 0 hl Kertitox, garantáltan felújított eladó. Tel.: 06-20/9-753-628----------------------------------------------------------------------- *83180* B Lada 2107-es, 90-es évjárat, 28 E km-rel, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni lehet: 78/446-118----------------------------------------------------------------------- *83107* 3 0 t hídmérleg, kiszereléssel eladó. 30/9- 534-080.------------------------------------------------------------------------ *83173* 6 soros műtrágyaszórós kukoricavető gép új­szerűén eladó. 79/341-170, este.-------------------------------------------------------------------------*83078* MARADJON VONfiLBfiN! (AKCIÓ MÁJUS 25-ÉIG!) TELEFONVONAL belépési díja: • Egyéni első vonal: 7.500 Ft második vonal: 5.000 Ft • Üzleti első vonal: 18.750 Ft második vonal: 12.500 Ft + lebeszélhető díjak, ill. hívószámkijelzés ingyenes kibróbálása 3 hónapig! INTERNET-VONAL: (csak internetezésre, segélyhívásra és bejövő hívások fogadására használható) Belépési díja: • magán-előfizetőknek: 2.000 Ft • üzleti előfizetőknek: 10.000 Ft Ha Ön Internet-csomagot is rendel az új vonalhoz, akkor egy hónap Internet-előfizetést ajándékba kap. (Egyéb kedvezményekről a 184-es hívószámon tájékozódhat.) A fenti árak az áfát tartalmazzák! ISDN-belépési díja: • ISDN2 vonal megrendelése esetén: 80.000 Ft+áfa • Analóg vonal ISDN2-re történő cseréje esetén: 60.000 Ft+áfa + ajándék ISDN-készülék, ill. díjkedvezmény! TOVÁBBI INTERNET- ÉS ISDN-KEDVEZMÉNYEK! Részletek a 184-es ingyenes számon, a honlapon( www.emitel.hu ) és a szórólapokon. Akcióink csak belterületre érvényes. JfeÄ ........... e mîtel Távközlési Rt. Vakon, de merészen Meissen A németországi Meissen bírósága 1500 eurónak megfelelő összegű pénz- büntetésre ítélt egy vak férfit. Az illető alkoholos állapotban - vérében 1,5 gramm alkoholt mutatott ki a vizsgálat - elindí­tott egy autót. Észrevétlenül egy parkoló kocsi volánja mögé ült és megpróbált vele elhajtani. A százszázalékosan vak, 33 éves férfi a jármüvei előbb a mellette álló, majd a mögötte parkoló kocsiba ütközött. Az eset tanúi rögtön kihívták a rendőröket, akik azután őrizetbe vették a szabálysértőt. Vakszerencse, hogy nem történt nagyobb baj.

Next

/
Thumbnails
Contents