Petőfi Népe, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-28 / 99. szám

2001. ÁPRILIS 28., SZOMBAT HÉTVÉGI MAGAZIN Petőfi Népe - 11. oldal A Lyra-sztori folytatódik Hálás vagyok mindenkinek, akik egy követ tettek arra az útra, amin haladt, halad a Lyra együttes - írta öt évvel ezelőtt Csorvási Zoltán ze­nekarvezető, amikor húszéves jubi­leumát ünnepelte a halasi Lyra együttes. Kiskunhalas Az album borítója. A fotót Ferincz János készítette, a grafika Víg László munkája. Monográfia Németh Lászlóról Kecskemét Fűzi László elkészült a több száz oldalas, Németh László életéről szóló mo­nográfiával. Az Alkat és mű; Németh László 1901-1975 című könyv ünnepé­lyes bemutatója kedden volt a kecskeméü Katona József Könyv­tárban. Munkatársunk ez alka­lomból beszélgetett a szerzővel.- Mikor kezdett hozzá a könyv megírásához?- Diákkorom óta folyamato­san foglalkoztam Németh László életével. Minden művét elolvas­tam. Első dolgozatomat is róla írtam meg 1976-ban, majd ezt újabbak és újabbak követték. Egy idő után aztán elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy köny­vet írjak róla, amelyet a közel­múltban fejeztem be.- Miért éppen Németh László?- Az írói világa, gondolko­dásmódja ragadott meg elsősor­ban. Mélyen XX. századi írónak tartom őt, művei jól tükrözik a kor sajátosságait. Elég, ha vala­ki csak az Iszony című művét elolvasta, már értheti is, mire gondolok.- Miért érdemes elolvasni a monográfiát?- A mű egy élet sajátosságait mutatja be, egy tudatosan felé­pített életutat. A kecskeméüek számára különösen érdekes le­het azért is, mert az író erősen kötődött a városhoz. Sokan akár személyesen is ismerhették.- Ön találkozott vele valaha is?- Sajnos nem. Egyetemista vol­tam még, mikor meghalt. Az 1969-ben indult Forrásban azon­ban több írása is megjelent.- Folytatja-e a kutatómunkát?- Nehéz erre most válaszolni, hiszen még most is úgy érzem, hogy benne vagyok a monográ­fiái írásában. Egy újabb munka körvonalai már látszanak, de konkrétat még nem tudok mon­dani. Egy biztos: abban is fontos szerepet kap Németh László. Szívesen írnék részletesebben kortársairól, a hozzájuk fűződő viszonyáról, szellemi kapcsoló­dásáról. SEBESTYÉN HAJNALKA feSMSiÉ A könyvet Vekerdi László és Sándor Iván mutatta be. Képünkön a szerzővel, Fűzi Lászlóval (jobbra) láthatók. fotó: b. r.. üV ÁLLAMI PRIVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT. Hungarian Privatization and State Holding Company ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság nyilvános árverést hirdet az alábbi állami tulajdonú, volt honvédségi ingatlanok megvásárlására: Ingatlan megnevezése Hely rajzi szám Földterület térmértéke Árverési időpontok Bánat­pénz/Ft Kikiáltási ár/Ft Licit lépcső/Ft Üzleti tál. ára Ft+AFA Dunapataj, üdülő 4055 1814 m2 2001.05.28. 8:30 óta 400.000 4.000.000 100.000 10.000 0129 9 ha 9859 m2 2001.05.28. 10 óra 150.000 1.500.000 100.000 10.000 Jánoshalma, telek 3124/1 568 m2 2001.05.28. 12:30 óra 30.000 300.000 10.000 10.000 Pécs, földterület 42218; 42221; 42222 5 ha 7289 m2 2001.05.28. 14 óra 4.000.000 40.000.000 1.000.000 40.000 Gyömrő, külterület, társadalmi klub 0130/2 3914 m2 2001.05.29. 10 óta 200.000 2.000.000 100.000 15.000 Nagykőrös, Pipa u., telephely 2560 754 m1 2001.05.29. 12:30 óra 400.000 4.000.000 150.000 25.000 Szigethalom, Sport u., kultúrház 549 1 ha 7356 m2 2001.05.29. 14 óra 4.500.000 45.000.000 400.000 35.000 Az árverésen nyertes vevő tulajdonjogot szerez. Az ingatlanok vételára kizárólag készpénzzel fizethető az árverést követő 15 napon belül. Az értékesítés mentes az általános forgalmi adó fizetésének kötelezettsége alól. A kiíró halasztott vagy részletfizetést tartalmazó ajánlatot nem fogad el. Az árverés helye: ÁPV Rt. székház, Budapest XEQ. kér., Újpesti rkp. 31-33. Az árverés időpontja: 2001. május 28-án és 29-én a táblázatban megjelölt időpontokban. Árverési ajánlatot tenni a fent megjelölt ingatlanokra külön-külön (a pécsi földterület esetében a 3 ingatlanra együttesen), továbbá az árverésen részt venni személyesen vagy meghatalmazott útján lehet. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és az árverési ajánlathoz mellékelni. Egy pályázó nem nyújthat be több ajánlatot ugyanarra az ingatlanra. A kiíró az ajánlattevőktől a bánatpénz megfizetésén túlmenő egyéb pénzügyi garanciát nem kér. Az árverésen való részvétel elengedhetetlen feltétele: • a fenti táblázatban megjelölt bánatpénz megfizetése oly módon, hogy az átutalt összeg az árverésre jelentkezés napját két munkanappal megelőzően az ÁPV Rt. által a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél a bánatpénzek fogadására nyitott számlára megérkezzék. résztvevő jogi, ill. magánszemély (konzorcium esetén a konzorciális szerződésben képviseletre felhatalmazott) általi megvásárlása a kiíró Ügyfélszolgálatán (Budapest xm. kér., Újpesti rakpart 31.) a táblázatban szereplő összegért. Az árveréssel kapcsolatos kérdésekben felvilágosítás kérhető: az ÁPV Rt. Ingatlanhasznosító Ügyvezető Igazgatóságán munkanapokon 8-16 óráig Gergely Jánostól, telefon: (1)237^4400/2917, illetve Bakó Gyöigytől, telefon: (1)237-4400/2674. Jelentkezni lehet: az árverés napján a fent megjelölt helyen és időpontban a bánatpénz átutalásának hitelt érdemlő igazolásával, valamint a kikiáltási árra vagy annál magasabb összegre szóló ajánlati formanyomtatvány egyidejű zárt, cégjelzés nélküli borítékban, átvételi elismervény ellenében történő benyújtása mellett. Konzorcium esetében a konzorciális megállapodást az ajánlathoz mellékelni kell. A borítékon fel kell tüntetni az Üzleti tájékoztatóban megjelölt szöveget. A kikiáltási ár alatti ajánlat érvénytelen. Az ajánlatok közjegyző előtt, kizárólag kiíró képviselőinek jelenlétében kerülnek felbontásra, az árverés közjegyző előtt kerül lefolytatásra. Az ajánlattevők a kikiáltási árról, illetve a legmagasabb ajánlattól indulva licitálhatnak. Egy-egy ráajánlás minimális összegét (licitlépcsőt) a fenti táblázat tartalmazza. Az ingatlant az árverésen legmagasabb vételárat ajánló veheti meg. Azonos vételár ajánlat esetén az árverési vevő személyét sorshúzással kell megállapítani. Az árverésen részt venni és vételi ajánlatot tenni személyesen vagy meghatalmazott útján lehet. A meghatalmazást közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az árverésen történő részvételi jogosultságot igazolni kell a bánatpénz átutalását bizonyító okirattal, továbbá személyi igazolvánnyal, eredeti aláírási címpéldánnyal, társasági szerződéssel, 30 napnál nem régebbi cégkivonattal, illetve a folyamatban lévő cégeljárást igazoló cégbírósági dokumentummal, valamint konzorciális ajánlat esetén az erre vonatkozó megállapodással. Az árverési vevőt a szerződés írásba foglalásának kötelezettsége terheli. Az adásvételi szerződés tervezete az üzleti tájékoztató mellékletét képezi. A teljes vételárat az árveréstől számított 15 (tizenöt) napon belül kell megfizetni. A vételár kizárólag készpénzben fizethető, az árverési vevő bánatpénze a vételárba beszámít, a bánatpénz banki költségekkel csökkentett kamatai a Vevőt illetik. Amennyiben az árverési vevő a teljes vételárat határidőn belül nem fizeti meg vagy a szerződést nem írja alá ezen határidőn belül, úgy a bánatpénzt és kamatait elveszti és az árverés eredménytelennek minősül. Az ÁPV Rt. az árverést (teljes egészében vagy egyes ingatlanok tekintetében) annak megkezdését megelőzően legalább 7 nappal kártérítési, illetve kártalanítási kötelezettség nélkül visszavonhatja. Ez esetben az átutalt bánatpénz és a megvásárolt üzleti tájékoztató ellenértéke - az Üzleti tájékoztató visszaszolgáltatása ellenében - a jelentkezőknek hiánytalanul visszajár. www.apvrt.hu • a részletes árverési kiírást és ingatlanismertetést is tartalmazó Üzleti tájékoztatónak az árverésen A Lyra-sztori az akkori jubileumi kon­certtel nem ért véget, s a negyedszáza­dos ünnepre - szerzői kiadásban - meg­jelent az első lemezük. Az elmúlt évek során többször is válto­zott az együttes felállása. A trió jelenle­gi tagjai már hatodik éve zenélnek együtt. A két gitároshoz, Nagy Zoltán­hoz és Csorvási Zoltánhoz akkor csatla­kozott Sebők Judit, aki elvarázsolta hangjával a fiúkat, akik szerint „életet, vidámságot önt dalaikba”. A Veled című album sajtóbemutatóját múlt héten tartották Halason. Mint ki­derült „demokratikus úton” választották ki a zeneszámokat. Mindhárman felírták a szá­mukra legkedvesebb 25-25 dalt, amelyekből vé­gül tizenhét került a lemezre. Volt miből válo­gatniuk, hiszen rengeteg verset zenésítettek meg az évek során. Az albumon ismert magyar költők (József Attila, Petőfi Sándor) versei mellett több kiskunhalasi szerző művét is feldolgozták. A lemez jó része is „kiskunsági termék”. A borítón Fermez János halasi fotós fényképei láthatók, a grafikai megol­dások pedig Víg László majsai számítógépes ter­vező munkáját dicsérik. A hanganyag rögzítésében elévülhetetlen érde­mei voltak a halasi származású gitárosnak, Daczi Zsoltnak. Az ő tahitótfalui stúdiójában ké­szültek a felvételek, s a Bikini együttes szólógi­tárosa hangmérnökként és gitárokon is közre­működött. A lemez a „vájt fülűek” szerint is kitűnően sike­rült, s máris slágergyanús szerzeményeket fe­deztek fel, mint például az Olyan vagy című szá­mot, amelyben Pintér Zoltán versét „öltöztette blues-köntösbe” a Lyra. Az együttes tagjai még csak ízlelgetik a siker ízét, hiszen ők „csak dúdolni, jönni-menni” akartak. Az album kedvező fogadtatásra talált, kiforrott, igényes zene. A többéves kemény munka eredményéhez egyre többen gratulálnak nekik. Megérdemlik. TAPODI KÁLMÁN Az ember tragédiájával nyitnak Színház Szarvas József alakítja Ádámot, Pap Vera játssza el Éva szerepét, Alföldi Róbert pedig Lucifert kelti életre a Nemzeti Színház nyitó- előadásán, Madách Imre Az em­ber tragédiája című darabjának 2002. március 15-i bemutatóján. Szikora János rendező elmondta: , az előadáshoz Márta István kom- , ponálja a zenét, Pintér Tamás pe- i dig a mozgásterveket készíti el. A jelmezeket és a díszleteket - nem egy tervező álmodja majd : meg, hanem valószínűleg kép­ző- és iparművészekből álló csa­pat dolgozza ki az elképzelése­ket. Szikora János az Úr hangját adó színész személyéről még nem döntött. A három főszerep­lő mellett 8-10 színész lép fel a Tragédiában, a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével. ■

Next

/
Thumbnails
Contents