Petőfi Népe, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-21 / 93. szám
444-444 Nyereményjáték márciustól szeptemberig!! K Klubkártya Sok ajtó és új motor Kipróbáltuk a Citroën Berlingo HDI két tolóajtós változatát Az oldalajtó jelentősen javított a kocsi kihasználhatóságán, az utasok ki- és beszállása kényelmesebb lett. A Citroën Berlingo ikertestvérével, a Peugeot Partnerrel néhány évvel ezelőtt - sokak véleménye szerint - egy új járműkategóriát hozott létre. Ezeknek a gépkocsiknak személyautóváltozatai ebben a járműosztályban még soha nem tapasztalt méretű utastérrel lepték meg a nagyközönséget, a furgonkivitelek pedig három köbméteres raktérrel örvendeztették meg a vállalkozókat. Mindemellett a jól variálható beltér, a magas üléshelyzet, amely ezáltal jobb kilátást és biztonságérzetet nyújt az utasoknak, hamar megszerettette az új jövevényeket a vásárlókkal. Igazából csak egy kifogásolnivalót találhattunk akkoriban a PSA-csoport „ikerpárján”: nem rendelkeztek oldalsó tolóajtókkal, amelyek hiánya miatt sok vevő pártolt át a nem sokkal később megjelenő Renault-hoz, hiszen a hasonló koncepció alapján készített Kangoo-t már bemutatkozásakor rendelhettük tolóajtóval. A Berlingón és a Partneren azóta megjelentek az oldalsó tolóajtók, amelyek nagy segítséget jelentenek a hátra beszálló utasoknak, de az árurakodást is megkönnyítik. Ezek után már tényleg nem panaszkodhattunk a gyártók figyelmességére, ám a franciák mégis újabb (kellemes) meglepetéssel jelentkeztek. Nemrégen bemutatták hazánkban is a Berlingo kétliteres HDI változatát. A közvetlen befecskendezéses common rail (közös nyomócsöves) turbódízel erőforrás teljesen új konstrukció, amellyel fokozatosan leváltják a nyolcvanas évek eleje óta gyártott, és azóta komoly elismerést kivívó XU-dízelcsalád tagjait. Az új erőforrás kétféle teljesítményű annak függvényében, hogy ellátták-e töltő- levegő-hűtővel vagy sem. A Berlingóba azonban csak a gyengébb, 90 lóerős változatot építik a franciák, ám tesztünk során meggyőződhettünk arról, hogy ez az aggre- gát is dinamikus és nagyon kellemes autózást biztosít. Annak ellenére, hogy az előző (a Berüngóhoz nálunk nem rendelhető), 1.9 literes turbódízel motorhoz képest a teljesítmény egyáltalán nem, míg a forgatónyomaték csak kis mértékben növekedett, a nyomaték- és a teljesítménykarakterisztika sokkal kedvezőbbé vált. Ennek köszönhetően jelentősen csökkent a Berlingo üzemanyag-fogyasztása: vegyes használat során 5,3-5,5 liter gázolajat égetett el tesztünk során 100 kilométerenként az új motor, ez pedig azt jelenti, hogy az 1.9 literes, 71 lóerős szívódízelhez képest majdnem 1,5 literrel fogyaszt kevesebbet a HDI erőforrás! A Berlingo étvágyának csökkenése mellett javult az autó gyorsulása annak ellenére, hogy a sebességváltó összáttételezése lényegesen hosszabbá vált. Menet közben mi magunk is meggyőződhettünk minderről: 3000-es percenkénti fordulathoz ötödik fokozatban 140 kilo- méter/órás sebesség, míg negyedikben 110 kilométer/órás sebesség tartozik, ami azt jelenti, hogy szinte sosem szükséges 3000 fölé pörgetnünk a kétliteres motort. Ez az áttételezés azonban városban némi meglepetést is okozhat, hiszen az ötven kilométer/órás sebességhatárt betartva ötödikben 1000-et forog a motor főtengelye, ezt az alacsony értéket pedig már nem kedveli az amúgy kifejezetten rugalmas dízelaggregát. ______________________________________(SEBBSTYÉH) _____________TECHNIKAI ADATOK_____________ M otor: keresztben beépített kétliteres common rail turbbdízel motor Teljesítmény (kW(LE)/ford.): 66 (90)/4000 Legnagyobb nyomaték (Nm/ford.): 205/1900 Saját tömeg (kg): 1280 Végsebesség (km/h): 159 Gyorsulás 0-100 km/h-ra (s): 15 Fogyasztás (liter/100 km):_______4,7, 7, 5,5 E gy családi autó Koreából Még nagyobb komfortot nyújt az új Hyundai Accent Bő egy évtizeddel ezelőtt új irányzat bontakozott ki a személyautó-gyártásban, ugyanis ekkor jelentek meg az első kerekded formájú járművek. A korábbi, meglehetősen szögletes, sok sík elemet tartalmazó formavilágnak elsősorban a japán és a koreai autógyártók üzentek hadat, de hamarosan az összes jelentős márka követte az új divatot. Annak ellenére, hogy még ma is kedveltek a lekerekített formák, amelyek általában a járművek légellenállását is alaposan csökkentik, egyre több új modellen fedezhetünk fel ismét síkokkal határolt karosszériaelemeket. A „szögletesítésben” természetesen ismét élen járnak a japánok és a koreaiak, így a közel egy éve bemutatkozott Hyundai Accent már az új stílusjegyeket viseli magán. A kedvező árfekvésű autókat gyártó cég termékei eddig is népszerűek voltak hazánkban, ám a legutóbbi modellfrissítés után még kedveltebbé válhatnak a családos autósok körében, hiszen nemcsak a forma, hanem a jármű tágassága is megváltozott. Ezt már a korábbihoz képest négy centiméterrel megnövelt tengelytáv is jelzi, amelyből persze rögtön következik, hogy az utastér is „kitágult”. A kényelmet csak fokozza, hogy az új modell szélesebb és hosszabb is a réginél, így a tervezők a csomagtér méretét is megnövelhették. Ennek köszönhetően immár 375 liternyi poggyászt vihetünk magunkkal a négyajtós Accent hátuljában, a korábbi modell 305 literes kapacitásával szemben. Érdekesség, hogy a külső méretek növekedése ellenére az ötajtós kivitel csomagtere némileg kisebbé vált, hiszen csupán 320 liternyi poggyász fér el benne (korábban 345 literes csomagtérrel rendelkezhettünk). Az új Accent három-, négy- és ötajtós kivitelben jelenleg hétféle felszereltségi fokozatban kapható Magyarországon, amelyek köKitágult az új Accent utastere, nagyobb lett a csomagtér is. zül a leggazdagabb „extralistával” a GLS kivitel rendelkezik. Ebben a modellben szinte minden megtalálható, ami egy családi autóban jó szolgálatot tehet: szervokormány, első és oldallégzsákok, blokkolásgátló, légkondicionáló, központi zár, és persze rengeteg kényelmi berendezés. TECHNIKAI ADATOK Motor: 1495 köbcentiméteres, 12 szelepes, hengerenkénti befecskendezéses, soros Teljesítmény (kW(LE)/ford.): 66 (90)/5500 Nyomaték (Nm/ford.): 132/3000 Saját tömeg (kg): 035 Hossz (mm): 4200-4235 Csomagtér (liter): 320-375 (a hátsó ülés előrehajlásával 480) A hétféle kivitel ellenére - a kedvezőbb ár és üzemeltetési költségek biztosításának érdekében - hazánkban mindössze egy 1,5 literes, benzines erőforrással vásárolható meg az Accent, amely azonban jól ülik mindenféle vezetési stüushoz. Természetesen egy családi személyautótól senki se várjon sportos menetdinamikát, azonban a 12 szelepes, hengerenként! befecskendezéses, 90 lóerős motor az átlagnál jobb gyorsulást biztosít az Accentnek. Ráadásul a jármű étvágyára sem panaszkodhatunk, hiszen a 6,5-7 literes átlagfogyasztás kedvezőnek mondható egy négy személy számára is kényelmes autó esetében. Csendes évkezdés Az év első jelentős haszonjármű-kiállítását ezúttal Brüsszelben rendezték. A gyártók mintha kissé visszafogottan kezdenék az évet, igazából'csak négy világpremier vonzotta az érdeklődőket. A DAF standján a holland gyártó palettáján a legkisebbnek számító LF-sorozat jelentette az igazi forgalomra szán az olasz cég. Fülkéjét folyosó köti össze a raktérrel, így a vezető könnyedén mozoghat és keresheti a kézbesíteni szánt csomagot. Oldalajtót csak jobb oldalon találunk, az oldalfalon párhuzamosan nyíló üvegajtót elektronika mozgatja. Idén már az Iveco Daily is kapható egy 6500 kilogrammos össz- tömegű változatban. A svéd Scania világpremierjét Nem a „doboz”, a motor új a Scaniában. A Mercedes Sprinter falun is hasznos segítőtárs. újdonságot. A Mercedes a népszerű Sprinter családot bővítette ki egy, az eddigieknél nagyobb teherbírású taggal. A 616CDI jelű Sprinterek össztömege 6 tonna. Az Iveco is ebben a kategóriában újított. A tavaly bemutatott Daily sorozat új tagja a Vendor, amelyet kifejezetten városi terítőnem egy jármű, hanem egy új motor, a 12 literes, 470 lóerős Euro3-as erőforrás jelentette. Az aggregát etetéséről 1500 baros nyomáson dolgozó befecskendező rendszer gondoskodik. Képeink e kínálatból adnak némi ízelítőt a fuvarozással foglalkozó vállalkozóknak. is. m Kukoricáznak Talán a gumigyártás eddigi legnagyobb problémáját, a technológiából adódó meglehetősen kemény környezetszennyezést csökkenti a Goodyear, amikor legújabb termékét, a hamarosan forgalomba kerülő GT3-at úgynevezett BioTRED technológiával készíti. Az új autógumi egyik legfontosabb alapanyaga a kukorica, ameüyel az egyre fogyó és mind drágább kőolajat váltják ki a feldolgozás folyamatából. A gyártástechnológia során jelentős mennyiségű szén-monoxi- dot vonnak el a levegőből, ugyanakkor az új gumik gördülő ellenállása is jelentősen javult. Jobbak lettek a menettulajdonságok, a kormányozhatóság, s ami szintén nem utolsó szempont: a kisebb súlyú abroncscsal kevesebb üzemanyagot fo- gyaszt a kocsi.______________■ SCXfXL es nyári személygk. gumiabroncsok folyamatosan akciós áron. Minden márkájú gumiabroncs beszerzését vállaljuk! Bács-Wheel Kft. Kecskemét, Halasi út 16/B S Tel.: 76/417-084 S Nyitva: H-P: 8-17; Szó: 8-12 óráig. * I GUrűswxtó-sztrbsztó: SCHMIDT ANTAL I Operátorok: MÉSZÁROS ERIKA ÓNODI ÉVA ; Korrektor: SZVORÉNYNÉ MEZEI KLÁRA