Petőfi Népe, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-19 / 91. szám
Petőfi Népe - 3. oldal I 2001. Április 19., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Ajándék és oklevél A győztes Magony Ágnes felkészítő tanárával, dr. Farmosi Sándornéval és a különdíjas FÜlÖp Katával. FOTÓ: VAJDA PIROSKA Kiskunfélegyháza Negyvenhárom középiskolás részvételével Kiskőrösön rendezték meg a Nagy Attila színművész emlékére meghirdetett szavalóversenyt. A kiskunfélegyhá- ziak kiemelten jól szerepeltek a vetélkedőn, melyet Magony Ágnes, a Móra-gimnázium 3. osztályos diákja nyert. Az első helyért oklevelet és értékes ajándékot kapott. Diáktársa, Fülöp Kata kü- löndíjat nyert. Mindketten indulnak az április végi Erkel Diákünnepek országos szavalóversenyén, amelyet Gyulán tartanak. Részt vesznek még májusban Veresegyházán az Anyám fekete rózsa címmel meghirdetett nemzetközi szavalóversenyen is. A kiskunfélegyházi gimnazistákat már három éve dr. Farmosi Sán- domé tanár készíti fel. ■ Elfogott tanyatolvaj Magasabb tiszteletdíj Tiszaalpár A köztisztviselők idei bér- fejlesztéséhez hasonlóan tizenhárom százalékkal emelkedett a polgármester illetménye, illetve az alpolgármester tiszteletdíja Tiszaalpáron. Erről a legutóbbi ülésen döntöttek a képviselők. A testület döntése alapján a polgármester 2001 januárjáig visszamenőleg havonta bruttó 282.500 forintot, az alpolgármester pedig 77.800 forintot kap. Az úgynevezett fizetés- emelésből nem maradtak ki a ti- szaalpári képviselők sem. A polgármester illetményének 5 százalékát kitevő tiszteletdíjuk ugyancsak január 1-jétől bruttó 14.125 forintra emelkedett. A nem képviselő bizottsági tagok pedig az összeg 20 százalékát, azaz 2.825 forintot kapnak. Barton András polgármestertől megtudtuk, az illetmény, valamint a tiszteletdíjak emelése miatt nem volt szükség költség- vetés módosításra. A 13 százalékos emelést ugyanis még tavaly belekalkulálták a nagyközség büdzséjébe. ■ ILLETMÉNYEK, TISZTELETDÍJAK __________(Ft/HÚ)__________ P olgármester: -, 282.500 Alpolgármester, 11 77.800 Képviselők: «1» w 14.125 Forrás: polgármesteri hivatal_____________ Ga zdasarok Gyümölcsfák gyógyszere Idős gyümölcstermesztők állítják, hogy a torma a beteg gyümölcsfák gyógyszere. Megfigyelték ugyanis, hogy csaknem minden fás szárú növény szenved a vánkospenésztől (moníliától). Ezt a betegséget könnyen felismerhetjük a csúcs elszáradásá- ról és a gyümölcs rothadásáról. Csúcsszáradáskor a hajtásokat az egészséges farészig vissza kell metszem. Az ejtett sebeket gondosan el kell zárni, hogy a fa ne fertőződjön újra. A beteg nyese- déket ne hagyjuk a fák alatt és ne tegyük a komposztba sem. A moníliától már károsított gyümölcsfákat ezenkívül virágzáskor tormalével kell permetezni. Evégből 150 gramm tormalevelet és gyökeret apróra vágunk, 5 liter vízben 20 percig főzzük, lehűtjük és töményen kipermetezzük. A vánkospenészre kiváltképpen érzékeny cseresznyefák köré eleve nem árt tormát telepíteni. A szabadföldön hamarosan virágzó szamóca főleg akkor forog veszélyben, ha leendő bogyóit súlyuk lehúzza a földre. A földön fekvő gyümölcsrészeket ellepi a penész, és rothadásnak indulnak. Erre az esetre jó orvosság a zsurlókivonat, melyet házilag is elkészíthetünk. A mezei zsurló egyébként kötött talajú zsombé- kos réteken májustól augusztusig gyűjthető. Vegyünk belőle 200 gramm szárított drogot vagy 1,5 kilogramm friss zsurlót, és áztassuk tíz liter hideg vízben 24 órán keresztül. Ezután az ázalékot a benne lévő mezei zsurlóval együtt forraljuk fel és főzzük egy órán keresztül. Miután fedő alatt hagytuk kihűlni, szűrjük le és 1:10 arányban (1 rész zsurlókivonat, 10 rész víz) hígítva permetezzük a szamócára (földieperre). Ez a nem mérgező, emberre, állatra teljesen veszélytelen per- metszer ugyanúgy megállítja a penészedést, mint a gazdaboltokban beszerezhető gombaölő szerek. Ez utóbbiak hosszú ideig bomlanak le, és az addig esetleg beérő gyümölcsöket nem lehet piacra dobni. A szamóca pe- nészesedését megakadályozhatjuk úgy is, hogy faforgácsot, fűrészport, száraz erdei lombot vagy szalmát terítünk a tövek köré. Ezzel a mulcsozással a növényt megfelelő kovasavakhoz is juttatjuk. Törvénysértő csatornadíj A képviselő-testület módosította a rendeletet Balesetek, bűnügyek Félmilliós zsákmány A városatyák módosították a decemberben hozott csatornadíj-rendeletet. A megyei közigazgatási hivatal ugyanis törvénysértőnek találta egyik pontját. Kalocsa Nevezetesen azt, hogy bizonyos fogyasztóknak magasabb árat kell fizetniük a csatornahasználatért. Török Gusztáv Andor polgármester a határozatot gazdasági szempontokon túl azzal indokolta, hogy a csatornahasználati szolgáltatás nem kötelező önkormányzati feladat. Nem is kötelező igénybe venni. Bár a decemberi ülésen több képviselő jelezte, hogy nem ért egyet az emelt díjjal, a testület megszavazta. A megyei közigazgatási hivatal most levélben tájékoztatta a városatyákat arról, hogy álláspontjuk szerint a rendelet eme pontja törvénysértő, így annak visszavonását javasolják. Indoklásuk szerint az emelt csatornahasználati díj megkülönböztető és alkotmányba ütköző. A képviselők újból megvitatták a kérdést, majd a hivatal kérésének eleget téve törölték a vitatott pontot. Jelenleg tehát egységes a csatornahasználati díj KalOCSán. PÁNCSICS HAJNALKA Jó a repülőtér állapota Kiskunfélegyháza Néhány apró hiányosságtól eltekintve a félegyházi reptér jó állapotban van. Ez derült ki a minap tartott szemlén. A nyári szezonban folytatódhat az új motorral felszerelt AN-2 géppel a repülés, az ejtőernyőzés, a hőlégballonozás. Ám a reptér sorsa még mindig a „levegőben lóg”. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésében lévő repteret a Bács-Kiskun Megyei Repülő- és Ejtőernyős Klub üzemelteti. Tóth György, a klub repülőszakági elnöke elmondta, több mint egy évtizede üzemeltetik a repteret, fizetik a pálya és a hozzá kapcsolódó létesítmények költségeit, a gépek karbantartását, az üzemanyagot. A tulajdonjog megszerzésére minden évben pályázatot nyújtottak be, eddig eredménytelenül. Annak ellenére, hogy a KVI három éve úgy határozott, a városnak adja a repteret, az még mindig a magyar állam tulajdonában van. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, törvény- módosítás kellene. ■ A munkaügyi központ tíz éve Behatoltak kedden hajnalban Kecskeméten a Szabadság tér egyik üzletébe. A tettes több mint félmillió forint értékben vitt el készpénzt, számítógépet és CD-lemezeket. A kecskeméti rendőrkapitányság munkatársainak rövidesen sikerült elfogniuk egy 22 éves helyi férfit, aki alaposan gyanúsítható a bűn- I cselekmény elkövetésével. TANYABETÖRÉS. A kiskun félegyházi rendőröknek is sikerült elfogniuk egy tolvajt. A 23 éves M. Zsolt helyi lakos azzal gyanúsítható, hogy behatolt március 14-e és 17-e között egy közeli tanyába. A XI. kerületben álló házból a férfi egy légpuskát, gázpalackot és nyomás- csökkentőt lopott el közel 15 ezer forint értékben. FIATALKORÚ. Tizenöt szál szalámit és négy horgászbotot lopott el egy kiskőrösi garázsból egy 16 éves április 13-án hajnalban. A rendőrség őrizetbe vette a tolvajt. AUDI. Eltűnt egy nagy értékű Audi az egyik lajosmizsei panzió elől kedden hajnalban. A piros Audi A4-es rendszáma TBBDD-93, értéke 9 millió forint. Az ismeretlen tettest keresi a kecskeméti rendőrség. ______■ Kö zlekedés Csütörtökön 23.25-től péntek hajnali 4.35-ig lezárják a duna- földvári hidat. Kátyúznak az 53-as út 37-39. és az 55-ös út 45-54. km-ei közt. TRAFFIPAX: Ma Bátmonostor, Csátalja, a Jánoshalma-Kunfe- hértó közötti útszakasz, Kiskunhalason a Szabadkai utca és a Széchenyi út, valamint Halomszállás lakott területén számíthatnak radarellenőrzésre. ■ Közéleti hírek A jubileumi rendezvény résztvevőinek egy csoportja. FOTÓ: BOSNYÁK JÁNOS Bács-Kiskun A munkanélküliség 1993-ban tetőzött, azóta folyamatos esés jellemzi. Napjainkra többé-kevésbé kezelhető szintre állt be. A munkanélküliség megjelenése hívta életre tíz évvel ezelőtt a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központot. A jubileum alkalmából helyzetelemzést tartott tegnap a szervezet a kecskeméti megyeházán. Az első időszakban „tűzoltást” végeztek, elsősorban hivatalként, kiszolgálószervként működtek - mondta Hertelendi Ferenc igazgató. A munkanélküliek számának csökkenésével megerősödött a szervezet szolgáltató jellege. Az új évezredben új programokkal segítik a munkába állást. Legfontosabbnak az álláskeresők képzését, átképzését tartják, valamint a munkahelyi tapasztalatszerzést. A foglalkoztatási törvény módosításának elfoAKASMUWSZETI ELSŐÉHTÉSZETI Szakkiállítás és Vásár 2001. május 3-6. Erdei Ferenc Művelődési Központ Bővebb felvilágosítás és jelentkezés COUNTY f PRESS Rendezvényszervező Iroda Kecskemét. Petőfi S. u. 1/A. Tel./Fax: 76/417-980 E-mail: countypress@mail.countypress.hu Fő médiatámogatók: Lakáskultúra P( >rtál Petőfi Né gadása maga után vonja a munkaerő-piaci szolgálat korszerűsítését, ezért a szervezet előtt nagy munka áll még. juhász b. éva • Ma 18 órától Rogán Antal, a Fidesz MPP országgyűlési képviselője tart lakossági fórumot Soltvadkerten a művelődési házban (faház). A rendezvény cí- me: az elmúlt 3 év politikája. ■ LfsS w • RENAULT Magán® Mégane Alizé limitált széria Hallotta már? A Renault most 1 forintért adja a klímaberendezést. További alapfelszereltség: vezető és utasoldali légzsák, oldallégzsákok elöl, ABS és vészfék-rásegítörendszer, ejsö elektromos ablakemelő, távirányítós központi zár, színezett hővédő üvegezés, rádió 4x5 W kazettásmagnó, első ködfényszórók, indításgátló. Ár: 3.179.001 Ft-tól. További feltételekrők és a tesztvezetés lehetőségéről érdeklődjön márkakereskedésünkben. A képen látható modell csak illusztráció. Formont Autó Kft. Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: 76/484-814 Rendőrség A félegyházi rendőröknek sike- , rült elfogniuk egy 31 éves buga- i ci férfit. Azzal gyanúsítják, hogy i behatolt a tavalyi év novembe- . re és 2001. január 4-e között egy bugac-felsőmonostori tanyába. Az osztrák állampolgár tulajdonában lévő házból a tettes 800 ezer forintnyi értéket vitt el. ■