Petőfi Népe, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-12 / 86. szám

4. oldal - Petőfi Népe TÍZÉVES A MUNKAÜGYI KÖZPONT 2001. ÁPRILIS 12., CSÜTÖRTÖK íj <§| Partnerségben a munkaügyi központtal Nevezetes hónapokat élünk mostanság, hiszen a rendszerváltást követően egymás után jöttek létre az új államigazgatási koncepció új intézményei, amelyek a jelen időszakban sorra jubilálnak. Nemrégen volt a megyei közigaz­gatási hivatalok megalakulásának 10. évfordulója, és íme most újra ünnepelünk. Mára a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ érte el a „felső tagozatos” korhatárt, és lépett életének új, magasabb szintjére. És a 10 éves múlt már kötelez! Köteles magas színvonalú, szervezett munkára, az állampol­gárok minden igényt kielégítő ki­szolgálására és a jogszabályok legmesszebbmenő betartására. A Megyei Közigazgatási Hiva­tal és jogelődje (a Köztársasági Megbízott Hivatala) helyzetéből és feladataiból adódóan az első években a kapcsolat a két szerve­zet között elsősorban a köztiszt­viselők képzésére, vizsgáztatásá­ra irányult. Mára azonban jelentősen meg­változott a helyzet. A kormány 191/1996. évi rendelete alapján minden megyében - így nálunk is - megalakultak a megyei állam­igazgatási kollé­giumok, amely- . Met2inge[ nek a Megyei —-----­M unkaügyi Központ is tagja, sőt igazgatója a kollégium három munkacsoportja közül az egyik­nek a vezetője is. Magának a kol­légiumnak (közismert nevén MÁK-nak) a vezetője a Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, vagyis én magam vagyok. Mindezekből következően ma már szoros és gyümölcsöző sze­mélyes és szervezeti kapcsolat­ban állunk egymással. Rendsze­resen találkozunk a MÁK-ülése- ken és -rendezvényeken, vala­mint a munkacsoport üléseken, ahol megbeszéljük a MÁK prog­ramjaiból adódó közös feladata­inkat. Bármilyen jogi probléma felmerülése esetén bizton számít­hatunk egymás segítségére, a bár­melyikünk számára nem egyér­telműen értelmezhető kérdés kö­zös megvitatása ma már termé­szetes velejárója kapcsolatunk­nak. A közigazgatási hivatal szá­mára a köztisztviselői törvény és az előbb említett kormányrende­let által előírt feladatokból adódó­an már ellenőrzési kötelezettsé­gei is vannak a munkaügyi köz­ponttal és természetesen a többi megyei államigazgatási szerve­zettel kapcsolatban. Ezek, többek között, az állam- igazgatási eljárási törvény előírá­sainak betartására, a közszolgála­ti és a munkáltatói intézkedések törvényességére, valamint az al­kalmazott informatikai szoftve­rek jogtisztaságára irányuló ellen­őrzések. Természetesen továbbra is folytatjuk a szervezet köztiszt­viselőinek képzését és vizsgázta­tását, a korábbiakhoz hasonlóan. Eddigi tapasztalataink a jubilá­ló szervezetnél mindkét területen kedvezőek, reméljük a jövőben sem lesz ez másként. A Megyei Munkaügyi Központ minden vezetőjének és vala­mennyi munkatársának ezúton is sok sikert és eredményekben gaz­dag jövőt kívánok magam és az egész Megyei Közigazgatási Hiva­tal kollektívája nevében: DR. METZINGER ÉVA HIVATALVEZETŐ Együttműködés a civil szervezetekkel Egy civil szervezet hosszú távú működésében megha­tározó jelentőségű az, hogy a szervezet kapcsolatrend­szerében mennyire vannak jelen az önkormányzati, in­tézményi kapcsolatok, tá­mogatások. A kiskunfélegyházi United Way Alapítvány sikeres működésének egyik kulcsmozzanata volt a munkaügyi központtól kapott közhasznú foglalkoztatási támo­gatás. Nagy segítség volt a működési költségek előteremtésében. A szakmai együttműködés később szélesebb körűvé vált: munka- nélküliek számára rendezett re- integrációs tréning, kiadványké­szítés, kölcsönös részvétel szak­mai rendezvényeken stb. jelzik a közös munka állomásait. Á mun­kaügyi központ civilekkel való együttgondolkodását jelzi, hogy a United Way Alapítvány vezető­je civil tanácsadóként közremű­ködik a megye öt települését érintő mentori programban. A munkaerőpiaci osztály munkatársai mindig figyelembe veszik és lehetőség szerint be is építik a programba a kapott civil jelzéseket, tapasztalatokat. Ör­vendetes tény, hogy a munka­ügyi központ nagy hangsúlyt fek­tet a civil szervezetekkel való kapcsolattartásra. A United Way Alapítvány és a munkaügyi központ együttmű­ködése jó példa erre. A szakmai kapcsolat rugalmasabbá teheti a jogszabály szerinti folyamato­kat, humanizál, ugyanakkor a civil programokat a professzio­nális végrehajtás felé mozdíthat­ja. BUDAINÉ NAGY KATALIN, UNITED WAY ALAPÍTVÁNY, ÜGYVEZETŐ A mozgássérültekért Egyesületünk tagjai a megyei munkaügyi központ segítségével lehettek újra értékes és hasznos tagjai a társadalomnak. A központ mentori szolgálat működtetésére kiírt pályázata nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy a hátrányos hely­zetű, megváltozott munkaképes­ségű emberek ismét az egészsége­sekkel egyenértékű munkát végez­hessenek. Mentoraink: Jerkovics- né Puch Ildikó és Udvardi György a munkaügyi központ segítségével áprilisig közel kétszáz embert se­gítettek munkához, ami - a mai gazdasági helyzetben - hatalmas feladat. Amikor munkahelyeket szüntetnek meg és zárnak be, a munkaügyi központ lehetőséget adott új munkahelyek kialakításá­ra. Reméljük, hogy a mentori tevé­kenység további szakaszában is tá­maszkodhatunk a szervezet támo­gatására, s így még több megválto­zott munkaképességű embert tu­dunk közös erővel munkához jut tatni. SZAKÁLL ISTVÁN, A MOZGÁSSÉRÜLTEK MEGYEI EGYESÜLETE ELNÖKE Közhasznú foglalkoztatás A közhasznú foglalkoztatás célja az átmeneti vagy tartós elhe­lyezkedési gondokkal küzdő munkanélküliek munkába állítá­sának elősegítése, foglalkoztatásuk ideiglenes jellegű megoldá­sa, a foglalkoztatási feszültségek csökkentése. A támogatást - melyről Sinka Zoltán eszközkoordinátor adott tájékoztatást - a kiskunhalasi körzetben is kizárólag a nonprofit szervezetek (önkormányzatok, intézményeik, egyházak, egyéb szerveze­tek) veszik igénybe. A közhasznú munkavégzés Kiskunhalason sem állandó jellegű, a támogatás egy munkavállaló foglalkozta­tásához legfeljebb egy év időtartamra állapítható meg. A közhasznú munkák jelentős ré­sze (helyben kb. 60 %) kommunális jellegű munkakörökből áll, de so­kan dolgoznak szociális, egészség- ügyi, oktatási és művelődési intéz­ményekben is. A közhasznú munka szervezésében 25 munkáltatóval áll a kirendeltség kapcsolatban, mely foglalkoztatások között több kísér­leti program is működik. A kiskunhalasi cigányság átme­neti és tartós foglalkoztatása a rendszerváltás óta súlyos problé­ma a körzetben, melynek kezelé­sére hozta létre a kiskunhalasi ön­kormányzat a LEHETŐSÉG-KIS­KUNHALAS Közhasznú Társasá­got. A kht. évek óta programszerű foglalkoztatás keretében képzésbe vonja be az érintetteket (betanított burkoló, kőműves, kertész, varró, stb.), majd munkaviszony kereté­ben 1 évig alkalmazza a program résztvevőit, hogy megszerezhes­sék a szakmához szükséges gya­korlatot is. A program értékét igazán az mutatja meg, hogy a korábbi kép­zésekben részt vevők közül alig van olyan, aki nem talált az új szakképesítés birtokában munka­helyet, vagy a kedvező foglalkoz­tatási tapasztalatok birtokában a kht. önerőből továbbfoglalkoztat­ta. 2000. évben a kht.-nál 200-250 fő közötti létszám fordult meg. A Bács-Kiskun Megyei Cigány Érdekképviseleti Szervezet által lét­rehozott szociális hálózat a másik mintaprogram, amely 2000 szep­temberében indult. A képzett, cigány etnikumhoz tartozó szociális segítők a teljes kis­kunhalasi cigányság problémahal­mazát hivatottak csökkenteni, melynek keretében közegészség- ügyi, oktatási és továbbtanulási, foglalkoztatási és szociális kérdé­sekkel foglalkozik a programban részt vevő 10 fő, melyhez a műkö­dési feltételeket a helyi kisebbségi önkormányzat biztosítja. A köz­hasznú foglalkoztatás éves szinten 350-400 főt érint. TÓTH ISTVÁN SZÖVETSÉGI KÉPVISELŐ Újra dolgozom program A ’90-es évek elején, a gazdasági szerkezetátalakítás hatására nagymértékben megnőtt a munkanélküliek száma. Ebben az időszakban nemcsak az állami szervezetek keresték a problé­ma megoldását, hanem maguk a munkanélküliek is létrehoztak önsegítő szervezeteket. végző menedzsment alkalmazását, A Kecskeméten és Kalocsán elindult - mára országos hálózatként műkö­dő - Újra dolgozom program ta­nácsadói a mai napig rendszeres se­gítséget, információkat kapnak a ki- rendeltségek dolgozóitól. Az Állás­keresők Egyesületeinek Bács-Kis­kun Megyei Szövetsége és a Bács- Kiskun Megyei Munkaügyi Köz­pont között kialakult partneri vi­szonyt jól jellemzi, hogy a szövetsé­get a központ a bajban sem hagyta soha magára. __________■ P éldaértékű partneri kapcsolat A civil szervezetek közül egyre több egyesület, alapítvány vállalja fel a nehéz helyzetbe került emberek, családok segítését. Közéjük tartoz­nak azok, akik a munkanélküliek segítését vállalják fel, mint az 1993 óta működő Jóléti Szolgálat Jász- szentlászló és Móricgát Alapítvá­nya. Ezeknek a szervezeteknek ter­mészetes partnerévé vált a munka­ügyi központ. E civil szervezetek törekvése, hogy a munkanélküliekkel komp­lexen foglalkozzon, ami azt jelenti, hogy a foglalkoztatásukon kívül el­sősorban képzésüket, átképzésü­ket megszervezze, szociális, men­tális problémáikra segítséget nyújt­son, illetve minél nagyobb szám­ban segítse őket tartós munkavi­szonyhoz a munkaerőpiacon. Az együttműködésben példaér­tékű az a partnerségi kapcsolat, ami az alapítvány és a munkaügyi központ között az elmúlt évek so­rán kialakult. A támogatásokon, il­letve a különböző munkaügyi programok megvalósításán túl tar­talmas szakmai együttműködés is létrejött. Közösen szerveztük 2000 őszén a II. országos tranzitfoglalkoztatási konferenciát, és szakmailag közre­működik a 2001 szeptemberében megrendezésre kerülő, három or­szágból (Magyarország, Németor­szág, Románia) érkező munkanél­küli fiatalok szakmai táborában, ami az EU-csatlakozással és a mun­kanélküli lét témájával foglalkozik. MARKOLT ENDRE ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ Részt vesznek a szakképzésben !- A Print 2000 Nyomda Kft. mű­ködésének elmúlt hét évi sike­rességéhez nagymértékben hoz­zájárult a munkaügyi központtal való jó kapcsolatunk - mondta Szakálas Tibor, a cég egyik tulaj­donosa és vezetője. - Három fő­vel indultunk hét évvel ezelőtt, ma már 50 embert foglalkozta­tunk. Ebben a létszámbővítés­ben mintegy 70%-ban része volt a munkaügyi központtal való együttműködésnek. A hagyományos munkaerő­közvetítésben találkoztak mind­két fél elképzelései, tíz ember­nek tudtunk így munkát adni. Foglalkoztatásbővítő támogatást is kértünk, amit meg is kaptunk. A fiatal pályakezdőknek a mun­kaügyi központ munkatapaszta­Vit lat-szerző támogatásával tud­tunk segíteni. Alkalmaztuk a fia­talokat, s a közös munka során kialakítottunk számukra egy-egy olyan munkakört, amellyel már tartós munkaviszony jöhetett létre. A központ munkahely- megtartó támogatását is igénybe vettük, amikor erre szükség volt. A munkaügyi központ tava­lyi, a pályakezdőknek szóló kiál­lításán is bemutatkoztunk, ná­lunk ugyanis gyakorlati szakkép­ző helyek működnek. Az érettsé­gizett fiatalok jelentkezését to­vábbra is várjuk, a szakmunkás-1 tanuló-képzésben a jövőben is I részt veszünk, hiszen verseny- képes, korszerű szakmát adha­tunk a kezükbe.- A Print 2000 Nyomda Kft. miben segít a munkaügyi köz­pontnak?- A munkaerőpiac felmérésé­ben adatokat szolgáltatunk, te­hát kapcsolatunk rendkívül szé­les körű és a kölcsönös segítség­nyújtáson alapul, a jövőben is er­re törekszünk. — ­..... in—Ml, RI HT Tnnn NYOMDA KFT Kecskemét, Végvár u. 71/b Tel.: 76/501-240, fax: 501-249 E mail: print@elender.hu Vezetők lettek- Kilenc éve hat fővel indult a vállalkozásunk - mondta Király József, a Freeline Kft. ügyveze­tője. - Most már több mint 30 fővel rendelkezünk, ami többek között annak is köszönhető, hogy folyamatosan jó kapcsola­tot tartunk fenn a munkaügyi központtal. Rendszeresen kér­tem mind szakmunkásokat, mind technikusi végzettségű fi­atalokat középvezető munka­kör betöltésére. A mai me­nedzsmentünk kialakítása, si­keressége is nagyban múlik ezen az együttműködésen. A munkaügyi központ köz­vetítésével sikerült fiatal és jó szakembereket szerezni, akik­ből aztán egy nagyon jó, össze­tartó csapatot kovácsoltunk. A jelenlegi középvezetők mind­egyikét például a központ küld­te. Ez öt főt jelent, közülük a legidősebb is mindössze 27 esz­tendős. Cégünk tehát pályakez­dőkkel foglalkozik, így köny- nyen tudtam úgy alakítani a fel­adataikat, a munkamódszere­a pályakezdők két, ahogy azt a cég érdekei megkívánták, figyelembe véve természetesen az ő érdekeiket és elképzeléseiket is. A fizikai dolgozók közvetítése terén is rendszeres a kapcsolat, bár saj­nos az építőiparban elég sok a szezonális jellegű munka. Ezért jelentős a vándorlás, a munka­ügyi központtal így elég sűrűn kapcsolatba lépünk, hogy pó­toljuk a hiányt. Most is kere­sünk kőműves segédmunkást vidéki, változó munkahelyekre. A központ munkáját pedig azzal tudjuk segíteni, hogy az általuk küldött kérdőíveket ki­töltjük, hiszen ezeken keresztül tájékozódnak az igényekről.- A közvetítéssel ide kerülők elégedettek-e?- Minden bizonnyal. A me­nedzsment, amire a cég alapul, biztosan megtalálja nálunk a számítását. Akiket felvettem, itt maradtak. A munka mellett pe­dig lehetőségük van a továbbta­nulásra, a továbbképzéseken való részvételre. FREE LINE KFT Kecskemét, Árpád krt. 4. KFT Tel/fax: 76/484-902, 507-240, 507-250 E-mail: freeline@matavnet.hu umnv.freeline.hu Folyamatos, nyílt kapcsolat A Kész Kft.-nek két éve, Kecs­kemétre való települése óta van kapcsolata a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Kecskeméti Kirendeltségével - tájékoztatta lapunkat Kővári Andrea toborzási menedzser. Középfokú végzettségű szak­emberek, szakmunkások, va­lamint betanított munkások felvételénél kiemelten tá­maszkodik a cég a munka­ügyi kirendeltségre, azonban a felsőfokú végzettségű, vala­mint a hiányszakmákban dol­gozók esetében más keresési formákra helyezik a hang­súlyt. Kővári Andrea elmondta, hogy egyes munkakörök be­töltésére újságokban való hir­detés alapján pályázatokat ír­nak ki, s az ő feladata, hogy a jelentkezőkkel folytatott elő­zetes felvételi elbeszélgetések alapján a munkakörnek legin­kább megfelelő pályázókat ki­válassza a leendő vezetők számára. A munkaügyi kirendeltség­gel való folyamatos kapcsolat- tartás természetesen mindkét félnek nagyon hasznos. A ke­resések időtartama lerövidül, illetve egyfajta előszűrés is történik, ugyanakkor a visz- szajelzések a munkaügyi ki- rendeltség tevékenységét se­gítik. Ez a gördülékeny, nyílt kapcsolat a munkavállalók­nak is kedvez, nagyobb esély- lyel találhatják meg a kép­zettségüknek, tehetségüknek megfelelő munkahelyet. KÉSZ Csoport 6000 Kecskemét, Izsáki út 6. tel.: 76/515-200, fax: 76/515-298 e-mail: kesz@kesz.hu , www.kesz.hu l Megyénkben több településen lét­rejöttek álláskereső egyesületek, amelyek 1991-ben megalapították az Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun Megyei Szövetségét. A Megyei Munkaügyi Központ és a kirendeltségek kezdettől fogva partnernek tekintették a szövetsé­get - bútorokat, számítógépeket, irodai eszközöket adtak a műkö­dés segítésére. Minőségi változást hozott az együttműködésben az Új­ra dolgozom program közös elindí­tása. A munkaügyi központ biztosí­totta a program szakmai háttértá­mogatását és a közvetlen irányítást

Next

/
Thumbnails
Contents