Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-31 / 76. szám

Petőfi Népe - 11. oldal tffllHI 2001. Március 31., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN Monográfia Szentkirályról Szentkirály Bár első írásos említése 1354-ből származik, Szent­király valószínűleg jóval ko­rábbi település. Egyebek mellett ez is olvasható ab­ban a monográfiában, amely a Kecskeméttől mint­egy húsz kilométerre kelet­re elterülő települést mutat­ja be. A kiadvány, melynek anyagát Ádám Ferenc muzeológus gyűj­tötte, már a nyomdában van. Megjelenését április elejére terve­zik. A 230 oldalas könyv mintegy száz képpel illusztrálva mutatja be az fellelhető dokumentumok A szentkirályi református templom. FOTÓ: SZ. A. és az elbeszélt visszaemlékezé­sek ismeretanyagát. A könyv földrajzi, földtani és legkorábbi régészeti leleteinek számbavéte­lével mutatja be Szentkirályt, a kun ősök letelepítésétől a török időkön át, egészen az 1960-as évek közepéig bezárólag. Legter­jedelmesebben a múlt század vé­gétől az említett korszakig. Vázla­tos ismertető foglalkozik a hatva­nas évektől napjainkig tartó idő­szak történéseinek bemutatásá­val. A monográfia elkészítéséhez pályázatot nyújtottak be a Millen­niumi Kormánybiztosi Hivatal­hoz, amely fél millió forinttal tá­mogatta kiadását. Várhatóan már­cius végére készül el. Bolti forga­lomba nem kerül, az érdeklődők a szentkirályi polgármesteri hiva­talban juthatnak hozzá. VARGA ÁGNES Utazás a világ körül Bács-Kiskun - Budapest Utazás a világ körül címmel indított immár negyedik al­kalommal fotópályázatot és -kiállítást a Magyar Művelő­dési Intézet Budapesten. A tárlat fő célja a tehetségkutatás, az, hogy minél többen lépjék át a privát fényképezés határát és kapjanak nyilvánosságot. Szinte az ország minden megyéjéből ér­keztek művek felhívásukra, így Bács-Kiskunból is. A nyertesek között is akadnak megyebeliek: Bardócz Attila Tiszakécskéről és Somogyi György Szalkszent- mártonból. A kiállítást tegnap nyitották meg az intézet aulájá­ban (Budapest I. kér., Corvin tér 8.) Az intézet Kalandozó magya­rok című kiállításán - mely szin­tén tegnaptól látható - dr. Mátyás Klotild, Sárik Szilvia és Tóth Gergő kecskeméti és Szász An­dor orgoványi fotós képeivel ta­lálkozhatunk. Akik az Emberek a nagyvilág­ban (Ki mindenkivel találkoztak a kalandozó magyarok) című tár­latra kíváncsiak (április 13-ától látható a Corvin téri székház­ban), ugyancsak találkozhatnak Bács-Kiskunban lakó alkotók ké­peivel: Csontos Ferenc (Mély­kút), Kiss Kolos (Hajós), Tóth István (Vaskút) képeit csodálhat­ják meg, sőt, nagykőrösi fotós is van köztük: Bánóczki Krisztina. Az intézet következő kiállítása A csodálatos természet címet vi­seli (április 28-án nyílik meg a Corvin téren), itt Balogh Lajos kiskunhalasi, Fehér Kálmán nagykőrösi, Vicái Olivér kalo­csai fotós művei is szerepelnek. A Víz, víz, víz című témáról május 11-én nyílik tárlat, itt - töb­bek között - Megyeri Éva törteli és Tóth Andrea kecskeméti alko­tó képei is szerepelnek. A Fényképek - párban című tárlaton, mely május 25-én nyílik, Viczay Lajos (Kalocsa) fotói is szerepelnek. A Magyar Művelődési Intézet fotókiállítás-sorozatának hatodik tárlatán (melyet június 8-án nyit­nak meg) találkozhatunk Kiss Kolos (Hajós), Radvánszki Ró­bert (Mélykút), Rákóczy Rozá­lia (Dunapataj), Szabó Mária (Helvécia) képeivel. PN-INFORMÁCIÓ Fekete mindenütt, a meztelen bőrön is Divat „Hátul fekete viselet, még­pedig többnyire a meztelen bőrön” - ez jellemezte hét­főre virradóra az 73. évi Os- car-díjak átadására Los An­gelesben rendezett fényes ünnepség hölgy részvevőit. Elegáns estélyi ruhák, lélegzetel­állítóan merész kivágások, tartóz­kodó stílus és feltűnően kevés ék­szer - éles ellentétben a tavalyi ünnepség csillogásával és tobzó­dó aranyfitogtatásával. Szokatlanul egyszerű nadrágkosztüm. Az Oscar-díjas Julia Roberts hosszú sleppes fekete ruhájában, a hatvanas évek frizurájával Audrey Hepburnre emlékeztetett az Álom luxuskivitelben (Break­fast by Tiffany) című filmben. Annak idején Hepburn ruháját Givenchy tervezte, Roberts vi­szont Valentino-tervezte ruhában jelent meg az ünnepélyes díját adáson. A függőleges varra­tok tökéletesen megfelel tek a New York-i divat- bemutatókon látható fekete-fehér geometriai ábrának. Évről évre na­gyobb a jelentősége az Oscar-díj átadási ünnepségeknek a di­vattrendek szempontjából. Talpig feketében jelent meg Catherine Zeta-Jones is, vállpánt­ok nélküli, szorosan testhez si­muló ruhájában, érdekes fényha­tással a derékra varrt fémlapocs­káknak köszönhetően. Bő hosszú szoknyás, ugyan­csak fekete estélyi ruhájával charleston-külsőt jelenített meg Juliette Binoche, nyakában szu­per hosszúságú gyöngylánccal. Bubi frizurája fiús külsőt köl­csönzött neki. Akadtak viszont hölgyek, akik dacoltak a fekete trenddel. Élen járt ezen a téren mega-kivágású, csillogó rubinvö­rös ruhájában Judi Dench. „A vörös a férjem kedvenc szí­ne” - magyarázta. Hófehér, testhez álló nadrág kosz­tűmben, de a ro­mantika legcse­kélyebb jele nél­kül vonult be An­gelina Jolie. Jenni­fer Lopez viszont szürke trapéz­szoknyában és át­látszó bő blúzban hívta fel magára a figyelmet. Mé­lyen kivágott ruhában libe­gett be a ta­valyi Os­car-díjas Az est talán legszebb nyakéke. Hillary Swank is. Aranyos csillo- gású, gavallér nyakú ruháját Do­natella Versace tervezte. Bubifri­zurája a legújabb divatról árulko­dott. A legnagyobb feltűnést a popsztár Björk öltözéke keltette. Az „izlandi égerfa” farsangozó lányként jelent meg tüllből ké­szült, fehér toliakkal díszített hattyúruhájában, nyakában him- bálódzó hattyúfejjel. Csak ennyit árult el: „Egy barátom kreációja.” A férfiak többsége fekete szmokingban vagy öltönyben ér­kezett, klasszikus fehér ingben és csokor- vagy hagyományos nyakkendővel. Az Oscar-díjas Russell Crowe szmokingjá­nak zakója térdig ért, hozzá magasan gombolódó ing­nyak és hanyagul megkö­tött nyakkendő járult. Nagyapja iránti tisztelet­ből kitűzte zakójának hajtókájára az öregúr első világháborús ki­tüntetését. Némi színfoltnak bizo­nyult a rendező Steven Sodebergh szürkés-barna fény­lő öltönyében, bézsszínű ingével és krém tónusú nyak­kendőjével. Vinkler László kettős élete: a festészet és az írás A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kiemelkedő eseménye volt Vinkler László (1912-1980) festőművész kiállítása a Mártonfi Galériá­ban. A művészről szóló két könyvet a Kato­na József Megyei Könyvtárban mutatták be, Kecskemét Barátok, tanítványok még emlékeznek Vinkler Lászlóra Kecskeméten és környékén is, bár ő szegedi festőművész volt. No, nem tősgyökeres, de ott szervezte meg a pedagógiai főiskola rajz tanszékét, ott tanított huszonnyolc éven át, s né­hány külföldi ösztöndíj kivételével ott alkotott. Vinkler László még nem sokak által ismert és nem méltóképp elismert festő. Karlovszky Ber­talan és Glatz Oszkár tanítványa volt. Szuromi Pál művészettörténész szerint jobb, ha nem kritikusok, hanem maguk a művészek ír­nak az alkotásokról. Tartalmasabb, pontosabb képet adnak. Vinkler László ilyen „kettős” életet élt, festett és írt. Képeit Muladi Brigitta Vinkler László című könyvében, írásait Szuromi Pál Vinkler László írásai című művében gyűjtötte össze. A tavaszi fesztivál keretén belül mutatták be március 28-án e két könyvet. A szerzők egy rövid beszélgetésen keresztül próbálták a festőt megismertetni, megértetni az érdeklődőkkel. Nem könnyű feladat volt, hisz Vinkler László a legkonkrétabbtól a legelvontabbig mindent áb­rázolt. Stílusa hol klasszikus, hol nonfiguratív. ’60-as évekbeli munkásságát a szürrealista vo­nalrajzok, a tussal és a zománcfestékkel készí­tett tasiszta foltkompozíciók jellemzik. Témái sem hétköznapiak, a görög mitológiát idézik. Szuromi szerint Vinkler a görögök mindent együttlátó szemét irigyelte meg. Szintézisre töre­kedett. Az ő művészetében nem formáról, ha­nem gondolatrendszerről van szó. A Mártonfi-galéria kiállításmegnyitóján. fotó: b. r. Hogy így van-e, azt mindenki saját maga is el­döntheti. Ugyanis a tavaszi fesztivál keretén be­lül megnyílt a Mártonfi Galériában Vinkler Lász­ló Antik motívumok című kiállítása. Nő-halál- szerelem - dr. Túrái G. Kamii művészetfilozófus szerint a képek felfűzhetőek a szentháromság e fonalára. Úgy érzi, „a szegedi szellemiség pa­lackból való kitörését jelenti ez a kiállítás”. A ké­pek április 20-ig tekinthetők meg a galériában. JUHÁSZ B. ÉVA SZANKI GYERMEKRAJZOK. A művészet szelleme addig élő, amíg követői vannak. Az erdélyi famet­sző Gy. Szabó Béla szelleme Szánkon a gyermekek munkái által virágzik tovább - Radvánszki Tibor aján­lotta e szavakkal mindenki figyelmébe a szanki Gy. Szabó Képtárban nemrégiben nyílt kiállítást, amelyet helybéli rajzszakkörösök munkáiból állítottak össze. __________________________________fotó: p. á. M érhető szerelem Némelyeknek gyorsabban ver a szíve, eufóriásak és elakad a lé­legzetük. Másoknak izzad a te­nyerük, kicsit szédülnek és gör­csöl a hasuk. Mindez biztos jele annak, hogy igazán, őrülten, mélysége­sen szerelmesek. De a tudósok - a londoni University College­ban - most még konkrétabb bi­zonyítékot tudnak szolgáltatni, mégpedig agyvizsgálattal, arra, hogy a szerelem igazi-e vagy sem.- Megfigyeltük, hogy a szere­tett személy fényképe milyen te­vékenységet idéz elő az agyban - mondta a Semir Zeki neurobi- ológus-professzor. - Amikon a kísérleti alanyok szerelmesük fényképét meglátták, mindegyik esetben félreérthetetlenek vol­tak az agyban bekövetkező vál­tozások. Az agy e részein végbe­menő tevékenység idézi elő a szerelmes érzelmi állapotot. Felejtsen el minden gondot hallgassa a Rádió Gongot! 1 Stúdió, Játék: \jRádio 76/414-010 Titkárság: FM 96.5 MHz 76/414-020,414-030 KECSKEMÉT Fax: 76/418-812 E-mail: gongradio@gongradio.hu Üzletek nyitására alkalmas helyiségek kiadók Fülöpszállás központjában. Érdeklődni: 06-30/9987-386. ! /■ \ Bács-Kiskun megyei tanya-vendégházamba, bentlakással, gondnoki teendők ellátására megbízható, leinformálható, idegen nyelvet (angol, német) beszélő házaspárt keresek. Érdeklődni lehel a 20/97-54-934-es g telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents