Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-26 / 71. szám
HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal 2001. Március 26., hétfő Kevesebb patika ügyel Vidéken várhatóan nem szűkítik a szolgáltatást Budapest A gyógyszerészeknek egyre komolyabb ráfizetést jelent az ügyeleti szolgálat biztosítása, ezért áprilistól várhatóan kevesebb lesz az éjszaka és hét végén is nyitva tartó patika. A gyógyszerészkamara vezető képviselője, Kabinyi András lapunknak elmondta, hogy jelenleg nincs egységes szabályozás, amely meghatározná, hogy hány lakosra milyen körzetben kell gyógyszertári ügyeletet biztosítani. A megyei tiszti főgyógyszerészek egyéni döntésén múlik, milyen rendszert alakítanak ki a hozzájuk tartozó településeken. Az országban pillanatnyilag 2009 patika és 613 fiókgyógyszertár működik. A fiókpatikák kizárólag a kisebb vidéki településeken, napi néhány órás nyitva tartással segítik a betegek ellátását. Az ügyeleti rendszer még ma is zömmel a régi, megyei gyógyszertári központok idején kialakult „történelmi” gyakorlatnak megfelelően működik. Az elmúlt években mindössze annyi változás történt, hogy egyre több helyen tértek át az úgynevezett „forgó ügyeletre”, ami azzal jár, hogy egy körzeten belül mindig más gyógyszertár fogadja a záróra után érkező betegeket. Abban az esetben, ha az orvos „sürgős” felirattal látja el a receptet, a gyógyszer kiváltásáért nem kérnek felárat az ügyeletek. Ellenkező esetben 100 forint a „csöngetési díj”. A privatizált gyógyszertári hálózat veszteségei abból adódnak, hogy az ügyeleti bevételek jóval elmaradnak a kifizetendő munkadíjak és egyéb rezsiköltségek összegétől. A vidéki településeken - a fővárosi tervekkel ellentétben - feltehetően nem várható drasztikus szolgáltatásszűkítés, mivel a lakosság ellátása veszélybe kerülhetne. Az egészségügyi tárca korábbi elképzelései szerint mindenütt a sürgősségi orvosi centrumokhoz csatolták volna a gyógyszertári ügyeleteket, de ez a terv egyelőre lekerült a napirendről. ______ N. ZS. G YÓGYSZERTÁR HÁLÓZAT________________ P ATIKÁK SZÁMA FIÓKGYÓGYSZERTÁRAK SZÁMA Budapest 351 ■ Vidéki települések (városok, falvak) 1658 613 Összesen 2009 613 Füstös vendéglátóhelyek Budapest A nem dohányzók védelmére született törvény a vendéglősöket dohányzóhelyiségek kijelölésére vagy füstelszívó rendszer kiépítésére kötelezi. E rendelkezésnek a vendéglátóhelyek tulajdonosainak csaknem nyolcvan százaléka még nem tett eleget. A nem dohányzók védelmében született törvényt két éve fogadta el a parlament. A jogszabály dohányzóhelyek kijelölésére kötelezi az intézményeket és szórakozóhelyeket, éttermeket. A vendéglátóhelyek tulajdonosainak pontos útmutatást ad arról, hogy a füstölőket és a nem dohányzókat teljesen el kell különíteni egymástól, ha lehet, külön helyiségben kell a két „tábort” kiszolgálni. Csak az a vendéglő kap felmentést, amelyiknek nincs különterme. A törvény ugyan megengedi ezeken a szórakozóhelyeken, hogy a dohányzóhelyet ugyanott jelöljék ki, ahol a nem dohányzók is étkeznek, de csak abban az esetben, ha az étteremben megfelelő légkondicionáló rendszert szereltek fel. Károvits Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke elmondta, hogy Magyarországon közel 48 ezer vendéglőt érint az úgynevezett dohánytörvény. Az elnök szerint azonban a vendéglősök 80 százaléka még nem tudta megvalósítani a rendelkezésben leírtakat. Károvits ennek okaként a pénz hiányát jelölte meg, hiszen egy száz főt befogadó vendéglő tulajdonosának akár 10-15 millió forintjába is belekerülne a megfelelő szellőző- rendszer felszereltetése. Egészségvédelmi bírság megfizetésére kötelezheti az ANTSZ illetékes városi felügyelete azokat, akik a dohánytörvényben leírtaknak nem tesznek eleget. A dohányzóhely kijelölésére vonatkozó kötelezettség elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése miatt minimum 50 ezer, de legfeljebb 100 ezer forintos büntetést lehet kiszabni. A büntetéssel kapcsolatban Károvits Tamás elmondta: a vendéglősök jelenleg hazardíroznak. Akik nem tudják megvalósítani a törvényben leírtakat, úgy gondolkoznak, hogy számukra a forgalom és a bevétel az elsődleges, és abban reménykednek, hogy nem kapnak ellenőrzést. SZALAY RITA Vonják vissza a törvényjavaslatot! Az érdek-képviseleti vezetők szerint heteit a pohár A munka törvénykönyve módosítására vonatkozó, az Országgyűlésnek beterjesztett törvényjavaslat visszavonását követelték a résztvevők - a szervezők és a rendőrség becslése szerint több mint 15 ezren - az országos szakszervezeti szövetségek nagygyűlésén szombaton a budapesti Hősök terén. Budapest Sándor László, az MSZOSZ elnöke beszédében hangsúlyozta: ha a kormány nem vonja vissza az új munkarendre vonatkozó szégyenletes törvényjavaslatot, a szakszervezetek figyelni fogják, hogy melyik országgyűlési képviselő miként szavaz erről a parlamentben. Ennek eredményét kifüggesztik a munkahelyeken, hogy a dolgozók megismerhessék az egyes képviselők állásfoglalását. A munkavállalók nem felejtenek - figyelmeztetett a szakszervezeti vezető. Sándor László aláhúzta: a nagygyűlésen megjelent munkavállalók nagy száma világos üzenet arra, hogy a dolgozók és a szakszervezetek az alkotmányos keretek között megvédik jogos érdekeiket. Mint elmondta: a kormány, a parlament döntésétől függ, hogy május 1. kellemes ünnep vagy újabb tiltakozó demonstráció lesz-e. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke úgy fogalmazott, hogy betelt a pohár, és azt a dolgozók a jövő évi parlamenti választás előtt fogják kiborítani. A további felszólalók szerint a kormány fity- tyet hány a dolgozók szavára, a szakszervezetek követeléseire. Mint mondták: a kormányellenes hangulatot nem a szakszervezetek szítják, hanem a kormány gőgös, kiszorító magatartása. Többen rámutattak, hogy hazudnak azok, akik szerint az uniós csatlakozás miatt van szükség A munka törvény- könyve módosítására. Nem európai színvonal, hogy kiszámíthatatlanabb munkarendben, kevesebb pénzért többet kelljen dolgozniuk az alkalmazottaknak. A heti pihenőidő csökkenne, és kedvezőtlenebb lenne annak összevonási szabálya. A munkaadóknak több lehetőségük nyílna a hét végi munka elrendelésére - sérelmezték -többen. A rendezvényen felszólaló Tamás Gáspár Miklós filozófus javasolta a résztvevőknek: mondják meg társaiknak, hogy lépjenek be a szakszervezetekbe, mert nincs más lehetőség, csak a szervezkedés. Senki sem segít a munka- vállalókon, ha magukon nem segítenek, mert a kormány a multik pártján áll - fejtegette. A nagygyűléssel szolidaritását fejezte ki több ország szakszervezeti szövetsége, illetve ezt tolmácsolták nemzetközi szakszervezeti szövetségek is. A résztvevők végül követeléseiket ösz- szegző állásfoglalást hagytak jóvá. Ebben többek között kifejezik, hogy A munka törvény- könyve jogfosztó módosítása ellen szavaznak. Körülbelül tizenötezren vettek részt a nagygyűlésen. fotó: europress/kallus györgy Királyi keresztelő Budán A Habsburg-főhercegnő a Zsófia nevet kapta Budapest Szombaton keresztvíz alá tartották Habsburg Zsófia főhercegnőt, Habsburg György és felesége, Eilika első gyermekét. A szertartásra a Budavári Koronázó Főtemplomban (a Mátyástemplomban) került sor, ahol Zsófia dédnagyapját, N. Károlyt 1916-ban királlyá koronázták. Sofia spanyol királyné, az 01- denburg-hercegek rokona lett Zsófia keresztanyja. A szertartáson a királynét Antonio Bellver spanyol nagykövet képviselte. II. János Pál pápa áldását Karl- Josef Räuber érsek, magyarországi apostoli nuncius közvetítette. Habsburg Zsófia keresztelőjén részt vett Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Pintér Sándor belügyminiszter és több, Kada Lajos érsek vezette a szertartást. fotó: europress/kallus györgy Budapesten akkreditált magas több mint fél évszázad elteltével rangú diplomata. ő az első Habsburg, aki MagyarHabsburg Zsófia 2001. január országon jött világra. 12-én született Budapesten, így ___________________________S Magasépítési alvállalkozói körének bővítésére kőműves, ács, szakipari közepes, illetve nagyobb kapacitással rendelkező vállalkozások bemutatkozó jelentkezését várjuk a referencialista, illetve cégadatok feltüntetésével a 06-1-215-0977 sz. telefaxra. MASZER RT. 1097 Budapest, Koppány u. 13-15. ■SS STRANG BT ÚJRA BOJLERAKCIÓ! Újra 10.000 Ft-os kedvezménnyel vásárolhat villanybojlert. pl. Hajdú (magyar) BŰI 30.900» 20.900 Ft 120 1 38.900 » 28.900 Ft Ariston § B0I 25.900» 15 .900 Ft I További információért forduljon hozzánk: Strang Bt. 6000 Kecskemét, Szent Miklós u. 19. Telefon: 76/322-199 Nyitva tartás: H-P: 7 00-17.00: Szó: 8.00-12.00. ■ g : míiMHinnr Igényes sr prospektusok, szórólapok elhelyezése a PETŐFI NÉPÉBEN ! ® 06-76/518-200 Gépgyártó cég keres lajomizsei üzemébe gyártás-előkészítői, technológus! munkakörbe üzemmérnök munkatársat. Elvárásaink: - jó Microsoft Word-Excel ismeret- önálló, önfejlesztő munkavégzés- legalább 3 éves szakmai gyakorlat Önéletrajzukat az alábbi címre kérjük küldeni: GD Gép és Daru Kft. 1119 Budapest XI., Kelenvölgyi határsor 5. ,79g2, Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy 2001. április 9-étöl takarékszövetkezetünk az alábbi kamatokat alkalmazza Betétfajták Éves EBKM, kamat, % % 1. Kamatozó takarékbetét Látra szóló 4 4 6 hónapra lekötött 5,25 5,25 1-3 évre lekötött 7,50 7,50 2. Takaréklevél betét 7,50 7,50 3. Lakáscélú betét 8 8 4. Számla betétek Átutalási betét 4 4 Elszámolási betét lekötés nélkül 3 3 3 hóra lekötött 5 5,09 6 hóra lekötött 5,25 5,31 12 hóra lekötött 7,5 7,5 A lekötési idő előtt felvett betétösszegre kamat nem jár! Továbbra is várjuk kedves ügyfeleinket TOMPA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 80425 IGAZGATÓSÁGA A magánbefektetői és hitelpiacon bekövetkezett jelentős változásokra és az ennek kapcsán megnövekedett keresletre válaszolva bővítjük tanácsadói hálózatunkat. Önálló munkatársakat keresünk BROKERNET pénzügyi szaktanácsadó munkakörbe Kecskemét és környékén. A képzésről a BROKERNET gondoskodik. Mellékállásban kezdés lehetséges. Jövedelem a kezdeti fázisban 100-200 E Ft (az alapelőírás betartásával). Teljesítménypótlék. Alapkövetelmények: középiskolai végzettség; heti min. 20 óra rendelkezésre álló idő; a képzések folyamatos látogatása. BROKERNET Kft. 1068 Budapest, Benczúr u. 32. Telefon (munkanapokon, 9-17 óráig): 06-1/479-00-10 Fax: 479-00-18 ras» Torgyán gyógyulóban Budapest Javult Torgyán József állapota - közölte tegnap a politikus fivére, Torgyán Sándor. Tájékoztatása szerint a testvérén végzett vizsgálatok egy részének már elkészült az eredménye, de erről nem árait el részleteket. Elmondta: a kisgazda pártelnök továbbra is infúziót kap. Mint ismeretes, Torgyán Józsefet szombaton késő délután szállították a budapesti Kútvölgyi kórházba, az állami vezetőknek fenntartott részlegbe. A kisgazda politikus szombaton Vasszécsenyben lett rosszul, a mentőorvos nyilatkozata szerint gyomorbántalmai voltak. Torgyánné Cseh Mária szombaton késő este elmondta: férje valószínűleg gyomorfertőzést kaphatott pénteken a pacalpörkölttől, majd éjjel mindketten gombát ettek, amely után ő is rosszul érezte magát. MUNKAÉRTEKEZLET. Nem szavaznak a kisgazda képviselőcsoport tagjai hétfőn Bánk Attila, Várhelyi András és Horváth Béla kizárásáról - közölte Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető vasárnap. A kisgazda politikus tájékoztatása szerint hétfőn nem frakcióközgyűlés, hanem munkaértekezlet lesz, ahol nem kerülnek napirendre ilyen súlyú személyi kérdések. APAD A TISZA. A Felső-Tisza Tokajig apad, a zempléni városban szombaton este 753 centiméterrel tetőzött - közölte Fazekas László vízügyi igazgató. Az árvíz sújtotta beregi térségben, a Tisza jobb partján, Tarpa és Lónya között, valamint a Túr teljes magyarországi szakaszán továbbra is érvényes a harmadfokú készültség a helyreállítási munkák befejezéséig. NINCS DÖNTÉS. A kormány még nem döntött a nyugdíjak egyszeri kiegészítésére tavaly elkülönített 15 milliárd forint elosztásáról és kifizetéséről - közölte Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára szombaton. Hangsúlyozta: az egyszeri kiegészítésre nem vállalt kötelezettséget a kormány, a 15 milliárd szétosztása a nyugdíjasok körében lehetőségként merült fel. FELSZÓLÍTÁS. A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya a jogállamiság védelme és a tiszta közélet érdekében felszólítja a kabinetet, az illetékes minisztereket, a koalíciós pártokat és az ellenzéket is, hogy késedelem nélkül, közösen lássanak hozzá a korrupcióellenes stratégia megvalósításához - hangsúlyozta Hende Csaba, az MDF alelnöke az országos választmány szombati, budapesti ülését követően. ■ A Vision Express nemzetközi optikai hálózat Kecskeméten nyíló üzletébe felvétett áOidet látszerészek és érettségizett fiatalok részére • optometrista • eladó • becsiszolóműhelyes • üzletvezető munkakörök betöltésére. Jó kereseti lehetőség! Fényképes önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: 1525 Budapest, 114 Pf. 10/57 Jelige: s "Kecskemét"