Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-22 / 68. szám

I 2001. Március 22., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal A szabadszállásiak ma indulnak haza Árvízvédelem Március 7-e óta 377 szabad- szállási katona is dolgozott a felső-Tisza-vidéki árvízvé­delemben. Bár e hét elején jelentős erőket visszavon­tak, de a mieink csak ma indulnak vissza. Legutóbb március 16-án adtunk hírt a fiúkról. Akkor még úgy tűnt, már csak néhány nap, és ismét itthon, az alföldi kiképző központban lesznek a katonák. De nem így történt. Ezért is hívtuk fel Horváth Balázs alezre­dest Lónyán.- Mi volt a maradás oka?- Katonáink értik, hogy minek vannak itt. Szerencsére nem is volt semmi gond a munkához va­ló hozzáállásukkal. Ám érthető, hogy a mindenütt jó, de legjobb otthon igazát egyre jobban érzik. Szerencsére már a helyzet nem igényli a 24 órás folyamatos munkavégzést. Nincs szükség éj­szaki váltásra, s már nem feszí­tett a tempó. Befejeztük a tele­pülések körvédelmét, Nábrádon a tartó gát összezárását. Csak ki­segítő munka maradt hátra. Ho­mokzsákokat kellett tölteni. Ló­nyán szintén rendben a védelem. Az utolsó feladat a Csaronda ha­tárfolyó gátjának megerősítése volt. A felgyülemlett hatalmas mennyiségű vizet a csatornákon keresztül vissza kell vezetni a Ti­szába. Nem csak mi, katonák maradtunk, hanem vízügyesek, s persze a közrend fenntartásáért sok rendőrjárőr teljesít szolgála­tot. Most már minden a csator­nákon, szivattyúkon, zsilipeken múlik. Nem kellünk topább. Egyébként az ellátásunk mindvé­gig jó volt, s a kapcsolattartás is. Egészségügyi gond sincs. Csak hosszú a távoliét. A Petőfi Népé­nek ezért is köszönjük, hogy hírt ad rólunk, s érdeklődnek.- Milyen a hangulat a falvak­ban?- Valamennyi településre visz­szajöttek az emberek. Semmiféle atrocitás nem volt eddig. Vannak persze, akik nem értik, miért ma­radtunk még. Azt hiszik, talán valami baj lóg a levegőben. Hol­nap viszont biztosan elköszö­nünk - mondta tegnap Horváth Balázs alezredes, a szabadszállá­si kiképzőközpont törzsfőnöke. Azt is megtudtuk tőle, hogy ma 11 órakor Vásárosnaményban ünnepi búcsúztatót tartanak az árvízvédelmi munkákban részt vevő katonáknak, katasztrófavé­delmi, vízügyi szakembereknek. Az alezredes úgy véli, hogy ko­ra este megérkeznek Szabadszál­lásra. PULAI SÁRA PVC helyett szőnyeg Dél-Alföld A Vám- és Pénzügyőrség Dél-al­földi Regionális Parancsnoksá­gának munkatársai 156 jogsértő cselekményt derítettek fel a már­cius 11-éig tartó héten. Az úgy­nevezett felderítési érték 94,6 millió forint volt. A kecskeméti jövedéki központ két, tavaly fel­tárt ügyben megkapta az Orszá­gos Borminősítő Intézet vizsgála­ti eredményét. Az egyik jegyző­könyv szerint az a 9.955 Éter ve­gyes bor, amelyet egy soltvadker- ti borkereskedőtől foglaltak le a vámosok, nem habzó köztes al­koholtermék, s így a keletkezett adóhiány „csupán” 972.604 fo­rint. Hasonló megállapítást tar­talmaz a másik jegyzőkönyv is, amelyben egy kiskőrösi üzlethe­lyiségben lefoglalt 1.640 liter ve­gyes bor vizsgálati eredménye ol­vasható. Ez esetben - lévén szó szintén adózás alól elvont ter­LEFOGLALT ÁRUFÉLESÉGEK Cigaretta: 1122 karton Tiszta szesz: 159 liter Kávé: 166 kg Nadrágszíj: Bizsu: 382 db 17 550 db Forrás: VPOP mékről — a keletkezett adóhiány 160.228 forint. Röszkén egy belépő ukrán ka­mion vezetője 155 tekercs PVC padlóburkoló árutovábbítását kérte. A tételes vizsgálat során ki­derült, hogy csak 102 PVC teker­cset tartalmaz a rakomány, vi­szont előkerült még 52 tekercs futószőnyeg és 1 mintakollekció is. A benyújtott számla és a valós érték közötti különbözet 40 ezer német márka! Az ukrán ellen csempészet bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás. A 9,2 millió forint értékű rako- mányt a vámhivatal lefoglalta. ■ Gazdasarok Gyomnövények, gyomirtás 4.) Mezei acat. A kelet-mediter- ráneumban, Délkelet-Európában őshonos. Elterjedt egész Európá­ban és még a világ néhány pont­ján. Az évelő kétszikű gyomnö­vény (Cirsium arvense) 30-150 centire megnő, szúrós levelű, vál­tozatos megjelenésű gyomnö­vény, több biotípusa van. Fész­kes, ibolyáspiros virágai bugában állnak, kétlaki, rovarbeporzású növény, amely júniustól szep­temberig virágzik. Kaszattermé­sében növényenként 1500-5300 magot érlelhet, amelyek 6 évig is életképesek. A magok csírázása meleget igényel, s a kikelt nö­vény nem virágzik, de ha csak tő- levélrózsát hoz, akkor áttelelhet. A kétéves növény föld feletti ré­sze könnyen elfagy, a gyöktörzs és a tarackszerű szár viszont átte­lel, sőt már 5 fok talajhőmérsék­letnél növekedésnek indul a gyö­kérzet. A talajban 10-30 centi mélységben található a fő gyö­kérzóna, de 6-7 méterre is lenyúl­hat a nedvességért. Az anyanö­vény körül a gyökérrendszer haj­tásrügyeiből sarjtelep alakul ki, amely virágzó szárakat hoz. Ol­dalirányban akár 1-2 métert is növekedhet a telep évente. Ennek gyökérrendszere annyira össze­függ, hogy a távolabbi növény sé­rülése esetén még tápanyagot is képes szállítani a regenerálódás­hoz. Ezért nehéz kiirtani. A dik- lórprop, dikamba és klopiralid hatékonyan irtja ezt a gyomnö­vényt. Tarlón tehát viszonylag legolcsóbban és leghatékonyab­ban irtani az acatot a glifozat hatóanyaggal lehet, amelyből 1-6-2,1 1/ha hatóanyagot kell ki­permetezni attól függően, hogy melyik készítmény kapható a ke­reskedelemben. Pillangós kultú­rákban az imazetapir, MCPB, aci- fluorfen és nátriumsója, a fome- zafen és imazaquin mérsékelt ha­tást ad a gyomnövény ellen. Gyü­mölcsösben a glifozat, glifozat- trimezium, glufozinat-ammoni- um és diquat-dibromid nagyon jól irtja az acatot. Általános elő­írás, hogy a gyomirtó szereket legalább a gyom virágzása előtt kell kipermetezni. Ekkor a legér­zékenyebb rá a gyomnövény. Iga­zán a 10-15 cm gyomnövény irt­ható hatékonyan. Ahhoz, hogy a vegyszeres védekezések igazán hatékonyak legyenek, a tarlóhán­tás és az őszi mélyszántás jó mi­nőségű elvégzése szükséges. (Folytatjuk.) BÁCS-KISKUN MEGYEI NTÁ Tompái határátkelő BEMUTATJUK. Tegnap Kiskőrösön nézhették meg az érdeklődők azt a Nissan Almerát, melyet azon olvasóink között sorsolunk ki, akik legalább három hónapra előfizetik a Petőfi Népét. Ma Kecelen a Fő téren, holnap pedig Császártöltésen mutatjuk be az autót. _________________________fotó: bengő mihály S zigorú húsellenőrzés a határon kompresszoros fertőtlenítővel kezelik, ám erre eddig nem volt szükség.- Minden esetben a határállomá­son szolgálatot teljesítő állator­vos mondja ki a végszót, ha egy bejövő szállítmány vagy egyéb elkobzásáról van szó. A hússzár­mazék gazdáját ez esetben nem büntetjük meg, csak írást kap ar­ról, hogy elkoboztuk tőle a le­foglalt áruféleséget - mondta a vámparancsnok asszony, s hozzátette, írjuk meg: nincs határzár. Mindenkit ki- és beengednek az országba. A fer­tőzés bejutásának a megakadályozása a fő cél. Az intézkedés nem okoz sem többletvárakozást, sem pedig másfajta fennakadást a határforga­lomban. Eddig Tompán 12 esetben volt szükség elkoboz­ni beérkező külfölditől élelmiszerféleséget. Mi­vel Tompán az utasforgalom nagy részét a két ország közötti határközeli forgalom teszi ki, így nagyobb „fogásról” nem tudtak nekünk beszá- rholni. Megnyugtató továbbá az is, hogy a jugo­szláv vámszervek is ellenőrzik a hozzájuk beér- kező húsféleségeket._________ A száj- és körömfájás elleni védekezés módja rendkívül egyszerű: a határon hazánkba érkező utasoktól és teherjárművekről elkobozzák mind­azokat az állati eredetű termékeket, ami nem hőkezelt. Ennélfogva nem kerülhet be füstölt hús, felvá­gott, tej, tejtermékek és tojás sem. Különös fi­gyelmet szentelnek az átutazó jugoszláv ven­dégmunkások csomagjainak. Munkába vissza- menet általában visznek magukkal otthonról né­mi élelmiszert. Ezt nemcsak Tompán, hanem bármelyik határátkelőhelyen átvizsgálják, s ami nem hőkezelt (nincs megsütve vagy megfőzve), azt elkobozzák. Ezeknek az élelmiszereknek a tárolására Tompán két fémkonténer szolgál, me­lyeket a solti fehérjefeldolgozó rendszeresen ürít. A bejövő négykerekűek egy fertőtlenítőtál­cán mennek keresztül, ami fűrészport és folya­matosan frissített fertőtlenítőszert tartalmaz. A már fertőzött országból érkezőket külön, kézi BERKI ERIKA Jól teleltek a gemenci vadak Szép gímszarvasagancsokra számítanak a szakemberek Baja Enyhe tél és alacsony dunai vízállás volt a Gemencben. Ez lehetővé tette, hogy a há­rom éve tartó magas víz mi­att elmaradt erdősítéseket időben és jó minőségben el­végezze a Gemenc Rt. Rádi József, a társaság vezérigaz­gató-helyettese mondta el mind­ezt. Március végére várhatóan be­fejeződik a 770 hektárnyi erdősí­tés, így az ápolásokat is korábban és hatékonyabban elvégezhetik - fűzte hozzá. A nagyvadállomány az enyhe időjárás és a jó makk­termés következtében jó kondíci­óban telelt át, így minden remény megvan rá, hogy az őzek és a gímszarvasok kiváló minőségű agancsot növesszenek. Jónak ígérkezik a vaddisznó-szaporulat, az első csíkos malacok már janu­ár végén megjelentek a gemenci erdőben. A csaknem fél évtizede kezdődött hódtelepítések ered­ményéről Rádi József közölte: a harminchárom szabadon bocsá­tott állat meghonosodott a Duna- táji vadonban, bár az említett ala­csony vízállás nekik nem kedve­zett. A hódok ugyanis akkor érzik jól magukat, ha lakásuk bejárata víz alatt van. Az erős vízszintvál- tozás miatt jó néhány család el­hagyta eredeti helyét, a beljebb lévő szigetekre húzódott. Nyáron igen nehéz a nyomukra akadni, mivel akkor lágyszárú növények­kel táplálkoznak. De télen jól le­het látni a jellegzetes „ceruzahe- gyezős” fadöntéseiket - mondta el a szakember. ■ Balesetek, bűnügyek Segített a riasztó A tolvajok nincsenek semmire tekintettel. Ezt igazolja az az eset is, ahol egy szabadszállási férfi a helyi katolikus temp­lomba akart behatolni. A 40 éves ember hétfőn késő este betörte a templom ajtaját, de megszólalt a riasztó. Ez volt a szerencse: a kunszentmiklósi kapitányság emberei ugyanis perceken belül a helyszínen voltak és elfogták a férfit. TANYA. Feltörték és kifosztot­ták egy német állampolgár ja- kabszállási tanyáját. Az isme­retlen tettes még március 11-én hajnalban járt a házban, ahon­nan kályhát, ablakokat és más berendezési tárgyat vitt magá­val. Az okozott kár mintegy félmillió forint. BETÖRT ABLAK. A tolvajok­nak az sem jelent gondot, ha a kiszemelt autó nem az utcán áll, hanem egy ház udvarán, így is el tudják vinni, illetve ki­lopni belőle az értékeket. Kecs­keméten a Vágó utcában is egy ilyen eset játszódott le szom­baton hajnalban. Az ismeretlen tettes betörte az autó ablakát, és elvitt belőle egy kaputávirá­nyítót és egy rádiós magnót, 190 ezer forint értékben. Betö­rés történt hétfőn hajnalban egy kecskeméti vállalatnál is. Az ismeretlen tettes két fény­másológépet vitt el. Az oko­zott kár 500 ezer forint. PRESSZÓ. Ismeretlen tettes járt szombaton hajnalban Lakitelken, a Csillag presszó­ban. A tettes dohány- és ital­árut pakolt össze és vitt magá­val közel félmillió forint érték­ben. MERCI. Ismeretlen tettes Felsőlajoson az Iskola utcából ellopott egy nagy értékű Mer­cedest hétfőn délelőtt. A GKR- 049 forgalmi rendszámú 508 D típusú kistehergépkocsi 5 mil­lió forintot ér. ■ Közlekedés Gondozzák a növényzetet az 52-es, 54-es, 55-ös utak men­tén. Hídmosás lesz a solti kis Duna-hídon. TRAFFIPAX: Ma Baján, Kis­kunhalason az 53-as főúton, a Fejérföld úton, a Széchenyi úton és Hajós lakott területén számíthatnak a gépjárműveze­tők radarellenőrzésre. ■ Képzés gazdáknak ISM-támogatás Bács-Kiskun Az Ifjúsági és Sportminisztéri­um ebben az esztendőben Bács- Kiskun megyének 5 millió, Kecskemétnek pedig 1 millió 450 ezer forint támogatást bizto­sít az úgynevezett területi kap­csolatokra. A pénzt az új sport- törvény szerinti kötelező felada­tok megoldására kell fordítani. Országosan egyébként évi 110 millió forintot oszthat szét a mi­nisztérium a 2001-2002. évi ál­lami költségvetésről szóló tör­vény alapján. A mostam támo­gatás Bács-Kiskun esetében 9, Kecskemét esetében pedig 32 százalékkal több, mint tavaly. ■ COREL SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKAI ÉS FOTÓ TANFOIVAM! 60 órás CorelDraw, Corel Photo Paint tanfolyamot indítunk. Témakörök: számítógépes grafikai alapismeretek, Clipartok és szkennelt rajzok szerkesztése, számítógépes fotó-alapismeretek, digitális fényképezési alapismeretek, fénykép-manipulációk. Ára: 29.900 Ft ( 2 részletben) Az előadásokat munkaidő után tartjuk! Érd.: Karrier Továbbképző Bt. $ Kecskemét, Deák tér 2. Tel.: 76/321-319 g Kecskemét, Forrás utcában összközműves telek eladó, 309 m2-es. Irányár: 20.000 Ft/m2. Érdeklődni: | 76/507-156, 06-30/9-589-566.S HYUnDfll AKCIÓI Central Group Kft. Kecskemét, Petőfi S. u. 7. Tel.: 76/417449 NYÍLT HÉTVÉGÉ MARC. 23-24. Kipróbálhatja tesztautóinkat és exkluzív modelijeinket. SU US. UUiül PORTER S&il&U a városi kisautó 1.990.000 -tői t,25t-s kisplatós 2.290.000 +Áfa -tói-100. a családi autó 2.390.000 -tői Hi “I (5,7 fi?) 2,5 TDI (lOOLE) 3-6 fős tgk. 2.970.000 +Afa -tói HD65 œn (2,9t platós) 4.950.000 +Áfa -tói Santa hfeé& luxus szabadidőterepjáró (2.9V6 24V.178LE) 9.9Q0.000.­DONTSON HASZONGÉPJÁRMŰ VÁSÁRLÁSÁRÓL NEGYEDÉVES ÁFA VISSZAIGÉNYLÉS MÁRC. 31.-IG HYUnom A CENTRUMBAN! Minden járművet fertőtlenítenek. Átvizsgál­ják az utasok holmijait, a kézipoggyászokat, s ha kell, szétnyitják a szendvicseiket is. Kecskemét ; Intenzív háztáji sertéstenyésztés, őshonos fajták és bio tenyésztés címmel szakmai képzésre várja ma Kecskeméten az érdeklődő­ket Menyhei József falugazdász. Az előadást Makáry Sándor szak­értő tartja délután öt órai kez­dettel a Független Kisgazdapárt székházában, a Bánk Bán utca 9. szám alatt. A programot a Bács- Kiskun Megyei Földművelésügyi Hivatal, valamint a Kecskeméti Főiskolai Kar Szaktanácsadó Központja közösen szervezi. ■

Next

/
Thumbnails
Contents