Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-21 / 67. szám
|j| 2001. Március 21., szerda KALOCSA Petőfi Népe - 7. oldal Divat az elvándorlás Tavaszi nagytakarítás Kalocsán Demográfia Az ezeresztendős múlttal bíró Kalocsa már az Árpád-korban lakott terület volt. Az 1700-as évek elején a város a török ellen vonuló császári csapatok felvonulási KALOCSA NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSA I I <00(3® I íKáá® I flWfX) I 2540 fő ■i j-aou 7714 fő 9504 fő i®®® 11372 fő 12332 fő 13630 fő Ü®©@ 18660 fő fl®®® 18515 fő területe. Az igen magas hadiadó, amit pénzben és természetben kellett megfizetni, az itt élők elvándorlásához vezetett. Majd megindult a polgárosodás, 1747ben letelepült az első kereskedő. A város lakosainak száma egyre nő. Az 1800-as évek végéig közigazgatásilag Kalocsához tartoztak a szállások is. Ezekből 1898- ban két önálló község alakult, Szakmár és Homokmégy központtal. Napjainkban egyre több kalocsai fiatal dönt úgy, hogy tanulmányai befejeztével nem szülővárosában kezdi a nagybetűs életet, hanem az ország, vagy a világ más részén próbál boldogulni. A városvezetés az elvándorlás egyik fő okát a munkahelyek hiányában látja. Ezért munkahelyteremtő programot dolgoztak ki, ipari parkba várják a befektetőket. A fiatalok egyelőre mégis inkább Amerikában szeretnének dolgozni, pénzt keresni. Vajas-csatorna A tél elmúltával a kalocsaiak nagy gonddal munkálkodnak környezetük rendbetételén. Egyre többen ültetnek virágot a családi házak elé, metszik a gyümölcsfákat. Az időjárás kegyes volt hozzánk, de azért így is akad bőven tennivaló a tavaszvárás időszakában. Nem kevés feladatot jelentett a napokban a Vajas-csatorna Foktői úti és Búzapiac téri hidak közötti mintegy 45 méter hosszú szakaszának megtisztítása az összegyűlt szeméttől. A munkára a Kalocsa környéki környezetvédelmi egyesület és a Kossuth Zsuzsa humán és kereskedelmi középiskola vállalkozott. Az akcióra március 10-én délelőtt került sor. A középiskolából több mint 200 diák - tanári kísérettel - jelent meg a tett helyszínén. A tanulók elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak. Kivették a részüket a munkából, bár nem volt felemelő érzés a több hónap alatt összegyűlt, vízben ázott szemét összeszedé- se, bezsákolása. Az elmúlt hónapokban elszórt, most összeszedett szeméttel egy konténer megtelt, amit a kommunális intézmény erre az alkalomra szállított a partra. A közös munka eredményeként a Vajas-csatorna e szakaszán mindkét part megszépült. A szervezők remélték, a jó példa is követőkre talál. Legalább néhány napon át tiszta marad a megszépített terület, és az ott sétálók nem csak észreveszik a változást, hanem tesznek is annak megőrzéséért. A megszépült sétány és a csatorna partja viszont nem sokáig gyönyörködtethette az arra járókat. Elkeserítő volt látni, hogy már a takarítás másnapján ismét megjelent a szemét a rendbe tett szakaszon. A figyelmetlen, vagy gondatlan emberek elsősorban a délelőttöt gyűjtögetéssel töltő gyerekek munkáját vették semmibe. Ennek ellenére a környezetvédelmi egyesület tagjai úgy gondolják, értelmes dolog közösen fáradozni környezetünk szebbé és egészségesebbé tételén. Ebben számítunk minden jóérzésű polgár támogatására. SZALMAY LÁSZLÓ, AZ EGYESÜLET TITKÁRA Március 24-ón, szombaton (8-12 óráig) mogtokinthotik a Petőfi Ncp6 nyeremányautóját Kalocsán, a piac mollott. AUTÓSISKOLA^ PETRÓCZI ZOLTÁN 6300 Kalocsa, Tömöri u. 63. KATEGÓRIÁS KÉPZÉS SZAKTANFOLYAM SM Segéd-motorkerékpár KKSZ A1 Motorkerékpár TIR A Motorkerékpár Vállalkozói - belföldi B Személygépkocsi- nemzetközi C Tehergépkocsi Gépkezelői - könnyű C+E Nehézpótkocsi- nehéz Tel/fax: 78/462-646 Mobil: 30/9538-909 Tanfotyamkezdéa: minden hónap első hetében. ^ Ajándékutalvány kapható! 79317^ Háborús emlékmű A szobor grafikus terve. A millenniumi kormánybiztosi hivataltól sikerült Kalocsának pályázaton támogatást nyernie a II. világháborús emlékmű készíttetésére és felállítására. A beruházás összesen 10 millió forintba kerül, a költségek felét az állam állja. A bronzszobrot Benedek György budapesti szobrászművész készíti el. A művészt már ismerhetik a kalocsaiak, hiszen az ő alkotása a sétálóutcában álló Asztrik-szobor is. A világháborús emlékművet az Eperföldi iskola előtti téren állítják fel. A képviselő-testület legutóbbi ülésén a városatyák megállapodtak a szobor pontos helyéről is. A süttői fehér mészkő talapzaton egy álló katona - mely két méter magas - és ülő társa kap helyet. ______fotó, p. h. G ÉPJÁRMŰVILLAMOSSÁG! Jármű-villamossági javítások, önindítók, generátorok stb. javítása. Vén Gyula gépjármű-villamossági műszerészmester Kalocsa, Kinizsi u. 46. Telefon: 30/9-786-608 79622 STEFI AUTOKERESKEDES, KALOCSA Kínálatunkból: ■ használt autók adásvétele, kp.-ben, ■ hitelügyintézés, biztosításkötés bónusszal, ■ utánfutó-adásvétel és -kölcsönzés. Cím: Kalocsa, Bátyai út (51-es) Nyitva tartás: H-P: 9-17; Szó: 9-13 óráig. Telefon: 06-30/2-555-470 AÁJTÓXÁ LOG KALOCfÄÄÄII Záloghitelnyújtás nagyon kedvező feltételekkel. Hitelnyújtás:- autó,- arany ékszer,- műszaki áruk fedezetre. I Cím: PROVIZÓRIUM Kft. Kalocsa, Tömöri u. 61. T: 06-78/467-302, munkaidőben-EuroVilla Kft. ♦ EuroVilla km. +EuroVilla km.< Kalocsa szívében, a sétálóutcából nyílóan, jó parkolási lehetőséggel új, most létesülő korszerű épületben üzletek, irodák és lakások ELADÓK A lakások 0-10 éves futamidővel, a 30% önrésszel részletre is megvásárolhatók. ’ Tel: 78/563-010; 06-30/9780-851 Tel./fax: 76/461-253 E-mail: euro-villa@emitel.hu A KALOCSAI POLGÁRMESTERI HIVATAL INGATLANKÍNÁLATA- Szent István kir. út 31. szám alatti - Párizsi udvar - 57 m2 hasznos alapterületű pince üzlet: 1.360.000 Ft + áfa árral;- 51 -es főút Széchenyi út szakaszán - FORD-szalon mellett - 1713/6. hrsz.-ú 3891 m2 területű beépítetlen telek: 4000 Ft/m2 fajlagos árral;- Hársfa U. 8. szám alatti 71 m2 hasznos alapterületű vegyesbolt: 1.300.000 Ft + áfa árral;- Miskei út - ATI-pálya melletti - 3135/18. hrsz.-ú 1121 m2 területű (kereskedelpi, szolgáltatási célú épülettel beépíthető) építési telek: 1000 Ft/m2 fajlagos árral;- Miskei út záportározó mentén lévő területek vételi vagy bérleti lehetőséggel. Vételi szándékot a polgármesteri hivatal műszaki osztályán lehet írásban benyújtani. Ugyanitt további információ kérhető (Varajti László: 78/462-362). A kalocsai Szent István Gimnázium 2001. augusztus 15-étől a következő álláshelyek betöltésére hirdet pályázatot: német, angol, matematika szakos középiskolai tanár. Cím: 6300 Kalocsa, Hunyadi János u. 23-25. Tel.: 78/461-412 Fax: 78/462-660 1 Biztonság és kényelem Nyolc évvel ezelőtt Hartán kezdte meg működését az Alarm Biztonságtechnika. A dinamikusan fejlődő cég vezetőjével, Miszlik Gáborral a vállalkozás tevékenységéről, terveikről beszélgettünk. Napjainkban egyre több gondot kell fordítanunk értékeink biztonságos védelmére. Cégünk célja, hogy segítsük partnereinket ennek legmegfelelőbb megoldásában. Ezért immár nyolc éve dolgozunk a biztonság és a kényelem szolgálatában - vázolja nagy vonalakban munkájukat Miszlik Gábor. Tevékenységeink közé tartozik a biztonságtechnikai rendszerek - elektronikus riasztók - távirányítású kapuk, garázsajtók, klímaberendezések, kaputelefonok, videó figyelő- rendszerek forgalmazása telepítése. Ezen túl természetesen a garanciális javítást, illetve a szervizelést is vállaljuk.- Kiknek kínálják szolgáltatásaikat ?- A munkánk bizalmi jellegű, így nehéz referenciáról beszélni. Családi házak, üzletek, ipari létesítmények technikai védelmét vállaljuk, de a megyében egy bankhálózattal is van kapcsolatunk. Ügyfeleinknek ingyenes helyszíni szemle után tesszük meg egyéni, testre szabott ajánlatunkat.- Mekkora területen vállalnak munkát?- A megyében jelenleg két telephelyünk működik, a hartai, illetve a kiskőrösi. Április 1-től nyitjuk meg kecskeméti tervező- és kivitelező központunkat. Ott bemutatótermünk és raktárhelyiségünk is lesz. Magasan képzett szakem- iterek várják az érdeklődőket.- Hol lehet többet megtudni a szolgáltatásokról?- Hartai telephelyünk telefonszáma 78/407-025. Mobiltelefonon is szívesen adok felvilágosítást a 20/928-3917-es számon.