Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-21 / 67. szám

2001. Március 21., szerda HAZAI VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal TÜKÖR ­ELSÜLLYEDT OLAJFÚRÓ TORONY. Hatalmas olajpestis kialakulásával fenyeget a brazil partoknál robbanás következtében megroggyant mesterséges sziget: másfél millió liter olaj kerülhet az óceánba. A munkásoknak - akik a szerencsétlenségben tíz társukat veszítették el - időnként sikerült a tornyot stabi- lizálni, de fáradozásaik eredménytelenek voltak, és a szerkezet elsüllyedt. ________ fotó. europress/epa T ILTAKOZÁS. A hat nagy szak- szervezeti konföderáció támo­gatja Magyarország csatlakozá- sát az EU-hoz, a Munka tör­vénykönyve emiatt tervezett módosítása ellen ugyanakkor határozottan tiltakozik - jelen­tette ki kedden Tatabányán a Magyar Szakszervezetek Orszá­gos Szövetségének alelnöke. Wittich Tamás hangsúlyozta: azért utasítják el a tervezett módosításokat, mert szerintük azokkal a kormány egyértelmű­en a nagytőke érdekeit szolgálja, a munkavállalókat pedig szinte teljesen kiszolgáltatottá teszi. SZOLIDARITÁS. Az MSZP szolidáris azokkal a szakszer­vezetekkel, amelyek szombatra megmozdulást terveznek a Munka törvénykönyve terve­zett módosítása miatt. Erről Fiiló Pál és Benedek Mihály parlamenti képviselők beszél­tek kedden Budapesten. Filló Pál szerint ha kikerülnének a törvényjavaslatból a munkaidő megszervezésére vonatkozó ré­szek, amiről éles vita van a munkavállalók és a munkálta­tók között is, esély lenne az előterjesztés konszenzusos el­fogadására. FALVAK HÁTRÁNYBAN. A szocialisták szerint a jelenlegi kormány önkormányzat-elle­nes politikát folytat, mivel nem biztosít elég pénzt számukra az egyre bővülő feladataik ellá­tásához. Ezt Lamperth Mónika, a Baloldali Önkormányzati Kö­zösség elnöke jelentette ki ked­den Örkényben, az Önkor­mányzatok a falvakban elneve­zésű szakmai konferencia al­kalmából. Ismertette az MSZP álláspontját, amely szerint az adókból a költségvetésben ke­letkező többletbevételeket visz- sza kellene juttatni az önkor­mányzatokhoz. Státustörvény tavasszal Családtámogatás járna a külhoni magyaroknak is Budapest A kormány keddi ülésén jóváhagyta a szomszédos országokban élő magyarok­ról szóló törvényjavaslatot, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény tervezetét, il­letve elfogadta a gyógyszer­gyártókkal kötött három­éves megállapodást - jelen­tette be az ülést követően Borókai Gábor kormány- szóvivő. A szomszédos orszá­gokban élő magyarok­ról szóló törvényt min­den bizonnyal még ta­vasszal elfogadja az Or­szággyűlés, és 2002. ja­nuár í-jén életbe is lép­het. A törvény nyomán a kormány várakozásai szerint az elkövetkező években mintegy 800 ezren fog­ják kiváltani a kedvezményekre jogosító, úgynevezett magyar igazolványt. Az igazolványt megkapó, ma­gyar jogalanynak minősülő hatá- rontúliak elsősorban azok lehet­nek, akik a párizsi békeszerző­dés után elvesztették magyar ál­lampolgárságukat, illetve az ő leszármazottaik. A kormány évi legalább 20 ezer forintos család- támogatásban is részesíti majd azokat a legalább kétgyermekes, határon túli magyar családokat, amelyek magyar oktatási intéz­ménybe járatják gyermeküket. Ezek a diákok megkapják a ma­gyar diákigazolványt. A későb­biekben szabályozott keretek kö­zött jogosultak lennének egész­ségügyi ellátásra is. A kormány jóváhagyta a jegy­bankról szóló törvény módosí­tását is. Ezek szerint a jövőben a jegybank elsődleges feladata az árstabilitás fenntartása és a mo­netáris politika meghatározása lesz. A jogszabály hatálybalépé­sével neny felügyelőbizottság, hanem az Állami Számvevőszék ellenőrizné a jegybank működését, a jegy­banktanács szerepét pedig a monetáris ta­nács váltaná fel. A kormány elfogadta a gyógyszergyártókkal kötött hároméves meg­állapodást is. A terme­lők július 1-jétől 6,3 százalékkal, 2002. júli­us 1-jétől 2,8 százalékkal, 2003. július 1-jétől pedig az aktuális költségvetési törvényben rögzí­tett inflációs ráta 70 százaléká­val emelhetik a társadalombiz­tosítási támogatásban részesülő készítmények árát. A megállapo­dásnak köszönhetően a tb-támo- gatás kiterjed az új készítmé­nyekre is, így a jövőben 200 új gyógyszer jelenhet meg a magyar piacon. A megállapodás 6,95 mil­liárd forint többletkiadást ró a gyógyszerkasszára, ami kor­mányzati többletforrásokat is igényel majd. ___________________________________(STS) S zámlák és valuták a Stadler-perben Kecskemét Kamionsofőröket és állítóla­gos valutaváltókat hallgat­tak meg tanúként tegnap a Stadler-perben. Utóbbi két férfi neve az elhíresült, Nógrádi Zsolt-féle olajbi­zottsági vallomásban is szerepel. A két kamionsofőr a ’90-es évek elején állt alkalmazásban a Stad­ler Kft-nél. Tagadták, hogy bár­mikor is két különböző értékű számlával lépték volna át a ha­tárt. A vád szerint ugyanakkor magasabb értékű számlát adtak le a magyar határnál, és a Stadler Kft. ez alapján kérte az export- támogatást. A határ másik olda­lán egy kisebb összegű számlát nyújtották át, ezt fizette ki a kül­földi vevő. Az egyik sofőr értet­lenül vizsgálgatta a tárgyaláson azt a két számlát, amelyet a bíró­nő mutatott neki. A két 1994-es számla közt ugyanis több mint ötvenezer dollár különbség volt, miközben a dátum, a sofőr által vezetett kamion rendszáma, az áru és annak mennyisége mege­gyezett. A másik két tanú egy kiskőrösi vállalkozó és egy régi, solti ben­zinkutas volt. Ok több vallomás szerint is nagy mennyiségben hordtak valutát 1993-94-ben Stadler Józsefnek. Őket az ola­jos koronatanú, Nógrádi Zsolt is megemlítette olajbizottsági val­lomásában mint a környék leg­nagyobb pénzváltóit. A két férfi nem tagadta, hogy adtak néha kölcsön valutát Stadlernek. Az összegek azonban nem voltak nagyok. A kiskőrösi tanú képte­lenségnek tartotta, hogy ő milli­ós nagyságrendben tudott volna német márkát váltani. Stadler a bíróság előtt elmondta: nem pénzt váltani vitte magával a kiskőrösi vállalkozót különböző bankokba. Erre azért volt szük­ség, mert a férfinak volt fegyver- tartási engedélye. RAJNAI ATTILA Bizottságok előtt a zámolyi ügy A hazai cigányságnak az oktatás fejlesztése lenne a legfontosabb A zámolyi cigányok me­nekültté nyilvánítása óta sok külföldiben fel­merült a kérdés, hogy hazánk biztonságosnak tekinthető-e emberi jogi szempontból. Az orszá­gunkról kialakuló kép a magyar válaszon múlik. A teendőkről azonban mindenki másképp véle­kedik, ami az Ország- gyűlés emberi jogi, ki­sebbségi és vallásügyi bizottságának tegnapi ülésén is kiderült. Budapest- A kisebbségi ügyeket ki kell vonni a napi politikai csatározások színhelyéről - mondta Báthory János, a Nemzeti Etnikai és Kisebb­ségi Hivatal vezetője a par­lamenti bizottság előtti teg­napi bemutatkozásán. - Egyfajta kisebbségbarát Francia papírokkal Strasbourgban. szemléletet kellene elérni a magyar politikai élet minden rétegében, de na­gyon fontos, hogy a kisebbségpolitikai problé­mákat ne nagyítsák föl és ne is kisebbítsék an­nak súlyát - jelentette ki a hivatalvezető. Az el­nök szerint nem célszerű elhitetni, hogy Ma­gyarország példaadó más országok számára - önmaga egy elfogadható kisebbségpolitikával is meg lenne elégedve. A magyarországi cigánysággal kapcsolatban az oktatást tartja a legfontosabbnak, valamint azt szeretné, ha az egészségügy, a lakásépítés egy­szerűen csak diszkriminációmentesen működ­ne. Báthory János szerint Magyarországnak arra is törekednie kell, hogy a külföldnek be tudja mutatni a hazai kisebbségpolitikát, mert mint mondta, rosszabb a hírünk, mint a valóság. A testület foglalkozott Fodor Gábor szabad- demokrata politikusnak az antidiszkriminációs törvényjavaslat országgyűlési tárgyalását szor­galmazó indítványával is, de a többség végül úgy döntött, hogy egyelőre nem szükséges a A Mir sorsa és a hoppon maradt űrturista FOTÓ: EUROPRESS/EPA megkülönböztetés elleni fellépés külön törvé­nyi szabályozása. Fodor Gábor lapunknak nyi­latkozva úgy vélte, hogy a kormánypártok struccpolitikát folytatnak, amikor halogatják a törvényjavaslat napirendre tűzését, mert a je­lenlegi szabályok nem teszik lehetővé a rasz- szizmus hatékony büntetését. A képviselő sze­rint az ország becsületéről van szó, és kulcs­kérdés, hogy miként válaszolunk a nyugati fi­gyelmeztetésre. Bragyova András, a Magyar Tudományos Aka­démia Jogtudományi Intézetének munkatársa tudósítónknak kifejtette, hogy a magyarországi romák befogadása rendkívül kellemetlen ha­zánkra nézve, és sajnos egyedülálló esetnek számít, de a jog szerint ez nem azt jelenti, hogy nálunk minden roma veszélynek lenne kitéve. Azt már szomorúbbnak tartja a szakember, hogy a kellemetlen helyzet kialakulásáért sokan csak a kivándorolt romákat hibáztatják.- w ­Világűr A Mir űrállomás péntek reggel, közép-európai idő szerint fél nyolc és nyolc óra között sem­misül meg a Csendes-óceán fö­lött - tűzte ki az űrbázis vissza­térésének végleges, március 23-i dátumát kedden az orosz földi irányító központ. Közben az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), valamint európai, ka­nadai és japán partnerei értésé­re adták Oroszországnak, hogy ellenzik a hoppon maradt ame­rikai multimilliomos, Dennis Tito utazását a nemzetközi űr­állomásra. Tito áprilisban egy orosz űrhajó fedélzetén szán­dékozott a Mirre utazni. Az új fordmondeo az Arany Kormánykerék-dij nyertese Németországban. (me a biztonság új szinonimája: az új Ford Mondeo. Ez a gyönyörű autó joggal pályázhat erre a címre, kö­szönhetően intelligens védelmi rendszerének (IPS). Képzeljen el egy központi agyat, amely folyamatosan elemzi és értékeli az egész karosszériát behálózó szenzorokból bejövő információkat. Ezek az érzékelők pedig leginkább Önt és utasait figyelik, olyan éberséggel, hogy a különböző védelmi eszközöket szükség esetén akár ezredmásodpercek alatt képesek mozgósítani. Egy újabb lépés a tökéletes biztonság felé: megnöveltük a féktárcsák átmérőjét, amelyek mind a négy kereket fékezik. A kitűnő fékek az elektronikus fékerő-elosztó rendszer (EBD) segítségével a versenytársakat megszégyenítő fékezési tulajdonságokkal vértezik fel az új Ford Mondeót. (100 km/h-ról megállásig fékezve 38 méter a fékút.) Mindezt a biztonsá­got Ön egy olyan belső térben élvezheti, amely egyszerre kínál még soha nem tapasztalt teret és kényel­met. Akár egy limuzin. Az új Ford Mondeo, Sokan követik majd. Ön vezesse! Hovány Kft., Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300 fordmondeo A világ „legjobb autója” a kategóriájában állítja sok szakember. Erről Önnek is személyesen meg kell győződnie. Március 23-25-éig nyíltnapok keretében szeretettel várjuk Önt.

Next

/
Thumbnails
Contents