Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-21 / 67. szám
2001. Március 21., szerda MEGYEI Petőfi Népe - 3. oldal KORKÉP KÉSZÜL A KOSÁR. Nem lehet elég korán elkezdeni egy mesterség tanulását! A tiszaalpári óvodásokat Kiss Istvánná okítja a kosárfonás rejtelmeire a nagyközség kosár- és vesszőtermékeit bemutató kiállítótermében. FOTÓ: HÓDI ANIKÓ Őrizetben a gyanúsított Ágasegyháza - Izsák Sokak emlékezetében él még elevenen az elmúlt év júniusában történt ágasegyházi erdőtűz. A látvány akkor borzalmas volt s részben még most is az. Jócskán vannak még területek ugyanis, amelyek teljes kitermelésre várnak. Igaz, több száz hektárt már bejártak, megtisztítottak, de néhány tulajdonos még alszik. Góhér Zoltán erdésztől megtudtuk: az erdőfelügyelőséghez fordult, hogy az szólítsa fel az érintett gazdákat. Hiszen másutt hiába maradt meg a 30-35 éves állomány, ha elindul a szúfertő- zés. Akkor odalesznek az élő fenyvesek is. Nagy Ferenc tulajdonos azzal az ötlettel állt elő, hogy az ő jókora területére beleenged bárkit, akinek szüksége lenne tűzifára, rostlemeznekvalóra. A megégett fenyves-, nyár- és akácgally sokaknak hasznos anyag lehet. Aki vállalkozik kitermelésükre, letakarításukra, az e hét pénteken 9 órakor személyesen érdeklődhet az Ágasegyháza és Izsák közötti Platter-telepnél lévő postaládáknál. __ M. ____________________Gazpasarok____________________ G yomnövények, gyomirtás 3.) Parlagfű. Népies neve vadkender, tudományos neve Ambrosia Elatior. Ma már nem csak gyomként károsít: tömeges elterjedése miatt virágpora súlyos allergiás megbetegedést, így szénanáthát, kötőhártya-gyulladást, több más gyomnövény virágporával együtt pedig asztmát is okozhat. Magprodukciója az 1-3000 db/m2 erősséget is eléri, amely a faj utóbbi években történt, rohamos elterjedését tette lehetővé. A virágporszemek által előidézett megbetegedést a civilizált világ új népbetegségeként tartják nyilván. A televízióban az ózoninformáció mellett ún. polleninformációs szolgálat is működik, amely tájékoztatja a lakosságot a pollenfajok összetételéről és erősségéről. Védekezhetünk a betegség ellen és a fertőzési forrást is felszámolhatjuk. Mit tudunk erről a gyomnövényről dióhéjban? Magvai egész nyáron át igen jól csíráznak. Nyár végére mindenhol előfordul, szárazságtűrő növény. Virágzik júliustól októberig. Óriási magtermése miatt csak több évig tartó, igen gondos munkával lehet kiirtani a területről. Legfontosabb a magérlelés megakadályozása. Két növénnyel téveszthető össze - főleg nevében, s részben megjelenésében. A Cannabis sativa (vadkender) levelei 3-5 levélkéből ujjasán összetettek, levélkéi keskenyek, szélük egyenletesen fűrészes. Az Artemisia vulgaris (fekete üröm) legalsó levelei karéjosak, a felsők szeldeltek, felül sötétzöldek, fonákjukon fehér molyhosak. Az irtás lehetőségei: 1. Ismerjük meg ezt a veszélyes növényt, tudjuk megkülönböztetni a hasonlóktól. 2. Ismerjük meg környezetünk fertőzött gócait. 3. Az irtási munkát rendszeresen végezzük. Vegyszerrel is irtható - ott, ahol az nem kerülhet hasznos növényre -, a szabadon vásárolható Glialka 2-3 százalékos töménységével. 4. Rendelet is előírja, hogy az adott terület gazdája (tulajdonosa, bérlője, rendelkezője stb.) köteles területén a gyomnövényeket kiirtani. Preemergens (a gyomok kelése előtti) eljárások: A talajra - és nem a növénymaradványokra! - permetezhető készítmények (szántóföldön az alapdózisok, ruderáliákon a 30-50%-kal emelt dózisai használhatók totális gyomirtásra): Nike Super Combi 6.0 kg/ha, Igran Combi Gold 6,0 1/ha, Merlin 0,15 kg/ha, Galigan vagy Goal 2E 1,0 1/ha, Sencor 70 WP 1,0 kg/ha, Gasaprim + Acenit 3.0 + 3,0 kg/ha. Kifejezetten totális herbicid az Arsenal 2,0-3,0 1/ha, mennyiségben, köves, nehezen megközelíthető gyomfészkek fölszámolására. Postemergens (a gyomok kelése utáni) eljárások: Basagran 3,0 1/ha, Banvel 480 EC 0,5 1/ha, vagy MCPA hatóanyagú szerek, mint a Jambol M 3,01/ha, Meco- morn 2,51/ha, vagy a 2,4-D hatóanyagú szerek mint a Baton 800 SP 1,0 1/ha, Tornado 700 SG 1,0 1/ha használhatók. Tipikusan totális hatású herbicid a glifozat hatóanyagú Glialka - Roundup - Glystar - Medalion 5,0 1/ha mennyiségben, amely már idősebb ambrózia elpusztítására is alkalmas. Totális lombszárításra a Régióné Turbo 2,0 1/ha dózisban használható. (Folytatjuk.) BÁCS-KiSKUN MEGYEI NTÁ Ha nem írsz alá, nincs adás! A FiberNet Rt. vezető munkatársa a kemény szerződési feltételekről Kecskemét huszonkétezer kábeltévé-előfizetője meglehetősen rövid határidőt kapott arra, hogy szerződjön az új szolgáltatóval, a FiberNet Rt.-vel. Akik április elsejéig nem írják alá az új szerződést, azoktól a cég megvonja a szolgáltatást. Lekapcsolja a nem szerződő polgárokat a kábeltévérendszerről, akik ily módon új előfizetőnek minősülnek, s csak a húszezer forintos bekötési díj megfizetése ellenében jogosultak ismét a szolgáltatásra. Kábeltévé A meglehetősen kemény és szigorú - sok olvasónk véleménye szerint egyenesen fenyegetésként hangzó - szerződési feltételekről Bedő Istvánt, a FiberNet Rt. marketing vezérigazgatóhelyettesét kérdeztük.- Miért nem érvényesek az eddigi szerződések, amelyeket az előfizetőig a Telemozi Kft.-vei kötöttek? Ilyen esetben - hiszen a szolgáltatás jellege nem változott - nincs jogfolytonosság?- Ez esetben nincs. A kecskeméti képviselő-testület úgy döntött, hogy értékesíti a kábeltévérendszert. A FiberNet Rt. és az önkormányzat között megköttetett az adásvételi szerződés. A Telemozi Kft. az adásvételt követően elvesztette műsorszolgáltatási jogát, amelyet ezzel egyidejűleg a FiberNet Rt. szerzett meg. Törvényi előírás, hogy az új szolgáltatónak új szerződéseket kell kötnie az előfizetőkkel. A FiberNetnek mindent el kell követnie annak érdekében, hogy ez megtörténjen a műsorszolgáltatási jog megszerzését követő 30 napon belül.- És ha nem, akkor lekapcsolják az előfizetőket a kábeltelevízió- rendszerről? Ez a feltétel - tekintettel a 20 ezer forintos visszakapcsolási díjra - inkább riaszt, mint csalogat. Megfontolták ezt?- A határidőket a lehetőségekhez képest rugalmasan kezeljük. Nem célunk, hogy bárkit kikapcsoljunk a hálózatból. Ha valaki nem képes április elsejéig szerződni - mert például elutazott, beteg vagy nem tudták őt felkeresni munkatársaink - adunk, hiszen adnunk kell időt a szerződés megkötésére.- A szankcionálásról pedig annyit hadd mondjak: a törvényben megszabott feltételektől nem térhetünk el. Valamiképp érdekeltté kell tennünk az előfizetőket abban, hogy megkössék a szerződést. Harminc munkatársunk járja a várost, s lehetőség szerint igyekszik mind a 22 ezer előfizetőhöz eljutni. Aki teheti, a gyorsabb eljárást válassza: kösse meg a szerződést az ügyfélszolgálati irodában, amely meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket. ÁBRAHÁM ESZTER Minden napra egy tűzeset Március végéig kifizetik a tűzoltók járandóságát A FÉLEGYHÁZI TŰZOLTÓK 2000-ES MÉRLEGE Összes káreset: 559 i Tűzeset: 348 Tűzvédelmi ellenőrzés: 73 4 j Szakhatósági állásfoglalás: 291 Forrás: féleqytwi tűzoltóság Kiskunfélegyháza Március végéig megkapják elmaradt járandóságaikat a kiskunfélegyházi tűzoltók. Erről Retkes Illés tűzoltóparancsnok tájékoztatta munkatársait tegnapi állománygyűlésükön. Elmondta: a képviselő-testület 30 millió forintot szavazott meg erre. A tavalyi évet értékelő állománygyűlésen elhangzott: 2000-ben csaknem minden napra jutott egy tűzeset. A félegyházi lánglovagok amúgy összesen 559 káreset felszámolásában vettek részt. Ez 1999-hez képest 43 százalékos emelkedést jelent, ami a tavalyi szélsőséges időjárásnak köszönhető. Az év eleji sok csapadék miatt a bel- és árvízvédelemben is közreműködtek. A nyári szárazság miatt pedig erdőtüzek sorozatához kellett ki- vonulniuk. Emellett 73 tűzvédelmi ellenőrzést tartottak, és 291 szakhatósági állásfoglalást adtak ki. A parancsnoki beszámolóból kiderült: nehéz év vár a félegyházi tűzoltóságra. Bár a tavalyi 119 millióval szemben idén 127 millió forintból gazdálkodhatnak, csupán bérfejlesztésekre futja. Az átlagos béremelés 8,75 százalékos, a félegyházi tűzoltók bruttó keresete átlagosan mintegy 80 ezer forint. Az alezredes elmondta: az elmaradt járandóságokat hamarosan kifizeti az önkormányzat. A délutáni és éjszakai pótlékokat idén már megkapták a tűzoltók. Éves szinten ez több mint 12 millió forint. A normatív támogatás viszont ezt az összeget nem tartalmazza. Mivel a tűzoltóság eny- nyi pénzt nem tud saját költség- vetéséből kigazdálkodni, továbbra is az önkormányzat segítségére számítanak. 2000-ben egyébként öten mentek el a tűzoltóságtól, és kilenc új munkatársat vettek fel. Jelenleg 54-en vannak. Egy jogszabály- változás miatt nőtt a félegyházi tűzoltóság illetékességi területe. Már Jászszentlászló és Móricgát is hozzájuk tartozik. így összesen 14 településen végeznek tűzoltást és műszaki mentést. VAJDA PIROSKA Balesetek, bűnügyek Aktívak a betörők A jó idő beköszöntével a tolvajok is szorgalmasabbak lettek. Az elmúlt héten több betörés is történt Kiskunfélegyházán és környékén. A napokban egy petőfiszállási tanyába hatoltak be ismeretlenek, ahonnan háztartási eszközöket, egy fűnyírót és egy rotációs kapát loptak el csaknem 300 ezer forint értékben. Betörők jártak egy bugaci tanyán is, onnan gázpalackot és egy hűtőt vittek el. A tulaj kára 40 ezer forint. Szintén gázpalackot loptak el Félegyházán, egy XI. kerületi tanyából. A tettes egy légpuskát is magával vitt. Zsákmánya 15 ezer forintot ért. Hétfőre virradóra egy tele- fonszaküzlet kirakatát törték be Félegyházán, és elemeitek onnan egy mobiltelefont. A kár itt 110 ezer forint. ■ Közlekedés Félpályás útzár van érvényben a tiszaugi és a dunaföldvári hídon. A forgalom egy sávon, váltakozó irányban halad, jelzőlámpás irányítással. Padkajavítás lesz az 54-es és a 441-es út több pontján. Gondozzák a növényzetet az 55-ös és az 54-es úton. TRAFFIPAX: Ma Tataháza, Bácsalmás, Kiskunhalas és Kalocsa lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Közéleti hírek • A Vállalkozók Pártja Kecskeméti Szervezete tisztújító taggyűlést tartott a napokban. Elnöknek Kemény Lászlót, általános alelnöknek Dobos Józsefet választották meg. • Balogh József, az FKgP országgyűlési képviselője holnap 18 órára a dunavecsei művelődési házba szervezett fórumot. Erre a kívülálló szövetkezeti üzletrész-tulajdonosokat várják, akiknek dr. Kovács Lóránd, az FVM megyei hivatalának munkatársa ad tájékoztatást a törvényről és válaszol a kérdésekre. ■ Ma tetőzik Ugnál a Tisza A Tisza völgye Az árhullám ma éri el Bács- Kiskun megyét. A szakemberek szerint a Tisza vízszintje Ugnál valószínűleg 610-620 centiméter lesz. Ez jóval elmarad a korábban előrejelzettnél. A Tisza teljes Bács-Kiskun megyei szakaszán felkészülten várják a tetőzést. A védművek mindenhol elkészültek, a gátak megvédéséhez és a további védelmi munkákhoz minden erő és eszköz adott. Tegnap a folyó Szolnoktól Tiszaalpárig terjedő szakaszán mindössze Tószeg belterületén és a régészeti lelőhely szomszédságában dolgoztak. Utóbbi helyszínen az erős szél okozta hullámveréssel szemben igyekeztek megvédem a védőgátat. Tegnap Tiszakécske északi határán elérte a vízszint a nyárigát magasságát. Azóta valószínűleg már át is lépte. Ott a Közép-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság semmiféle védekezést nem engedélyezett. Kovács Ernő polgármester lapunknak elmondta: a szükséges intézkedéseket a Köti- viziggel egyeztetve időben megtették. A gépi munkákat, fóliázást már egy hete befejezték. Hasonló a helyzet Tiszaugon, Lakiteleken és Tiszaalpáron is. Tőserdőnél az áradás miatt folyamatosan emelkedik a holtág vízszintje. Már elérte a híd alját, de aggodalomra ott sincs ok. Szolnoknál egyébként tegnap reggeltől délig egy centimétert emelkedett a folyó vízszintje (811-ről 812 centiméterre). Ezalatt Kiskörénél már 3 centit apadt. SZÁSZ ANDRÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat útján betölthető a Szociális Szolgáltató Központ Hajléktalan Ellátó Központjában a vezetőápolói állás, 2001. április 1-jei hatállyal. Az alábbi feltételekkel: 1. Az 1/2000. SZCSM rendeletében foglaltak szerint egészségügyi szakképesítés mellett felsőfokú szociális végzettség és öt év szakmai gyakorlat. 2. A végzettséget igazoló okmányok. 3. Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. 4. Kézzel írott szakmai önéletrajz. 5. Bérezés: Kjt. szerint A munkavégzés helye: 6000 Kecskemét, Táncsics M. u. 1. sz. Érdeklődni: 76/494-926 telefonszámon, munkanapokon, 8-16 óráig. A pályázat beadásának határideje: a megjelenéstől számított 15 nap. Pályázati felhívás A pályázat tárgya: Lakossági parkgondozáshoz öntözővízdíj-támogatás adása. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata lakóközösségek részére pályázatot hirdet. A pályázat célia: Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a 14/1999. (V. 25.) KR sz. rendelete IV. fejezet 8. § (5) bekezdése alapján lakóközösségek részére közterületi zöldfelület öntözésére öntözővíz-támogatási díjat fizet, 2001. május 1-jétől szeptember 30-áig terjedő időszakra. Azok a lakóközösségek nyújthatnak be pályázatot, akik a rendezett közterületet, előkertet rendszeresen ápolják, karbantartják és saját vízóráról locsolják. Pályázni az alábbi feltételek szerint lehet: 1) Lakóközösség neve, címe, képviselőjének megnevezése, lakcíme, telefonszáma. 2) Az öntözni kívánt terület megnevezése, nagysága. 3) Nyilatkozat arra, hogy az öntözést a lakóközösség tulajdonában lévő vízkivételi helyről végzik. 4) Nyilatkozat a Bácsvíz Rt.-től, hogy a lakóközösségnek vízdijhátraléka nincs. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. április 03. (kedd), 12 óra. A pályázat benyújtásának helye: polgármesteri hivatal Kecskemét, Kossuth tér 1. I. em. 47. szoba. A pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítás kérhető: a polgármesteri hivatal városfejlesztési és városüzemeltetési osztályán, Lénárt Józseftől munkanapokon 12-16 óráig, a 76/483-683/2181-es telefonszámon. Az elbírálás szempontjai: • Az öntözni kívánt zöldfelület ápoltsága. • Saját vízóráról locsolóvíz biztosítása. A pályázatokat a kommunális és környezetvédelmi bizottság bírálja el, melyet követően az önkormányzat által a parkfenntartási feladatok ellátására megbízott szervezettel a nyertes pályázó szerződést köt. Eredményhirdetés: 2001. április 25. 79491 I SOLTVADKERT A kiskőrösi rendőrkapitányság embereinek sikerült elfogniuk azt a 28 éves férfit, aki a zsaruk feltételezése szerint betört az egyik soltvadkerti ABC-be. A tettes hétfőn hajnalban hatolt be a boltba, ahonnan dohány- és italárut lopott el mintegy 30 ezer forint értékben. A rendőrség őrizet- be vette a gyanúsítottat. ______■ K itermelésre vár az erdő