Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-19 / 65. szám
S 2001. Március 19., hétfő HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Kisgazdaviták Boros Imre PHARE-minisztert megdöbbentette, hogy a párt Csongrád megyei nagygyűlése kezdeményezte visszahívását a miniszteri posztról. Reményét fejezte ki, hogy a végső döntés meghozatalakor az FKGP országos elnöksége bölcs és megfontolt lesz, s nem Torgyán József pártelnök személyes vállalkozásaként működik majd. Torgyán azzal magyarázta a visszahívást, hogy Boros egyoldalúan megváltoztatta az agrártámogatási rendeletet, és ezzel megsértette a kisgazda-társadalmat. A hét végén Győrött is botrányos jelenetekre került sor Torgyán József hívei és a távozását követelő kisgazdák között. Miskolcon Lányi Zsolt, a párt volt alelnöke, országgyűlési képviselő egy modern európai agráméppárt létrehozását szorgalmazta. KAMATCSÖKKENTÉS. Több banknál is csökken a lakossági hitelek kamata. A Kereskedelmi és Hitelbank, a Postabank most vitte lejjebb a kamatokat általában egy százalékkal, míg az OTP már március elsejétől kínálja a mérsékelt kamatozású hiteleket. A Földhitel- és Jelzálogbanktól az új lakást építő, vagy vásárló házaspárok február elsejétől 6,2 százalékos kamat mellett kapnak kiemelt állami támogatást élvező kölcsönt. BERUHÁZÁSOK. Az exportra termelő ezerötszáz legnagyobb hazai cégnek majdnem a fele bővíteni akarja tevékenységét, és ehhez új munkaerőre is szüksége lenne. Csaknem egynegyedük panaszkodott munkaerő- hiányról. A beruházások nagy részét saját erőből akarják finanszírozni a vállalatok. Ezt állapította meg a Tárki közvéleménykutató cég legújabb felmérése. Gyermekvédelmi bizottságok alakulnak Speciális otthonok idegbeteg, alkohol- vagy drogfüggő gyerekeknek M arx György atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja A marslakók érkezése címmel itthon és világszerte nagy sikert aratott könyvet írt. Budapest- Aki tudja, hogy nem tudományos-fantasztikus regényt tart a kezében, rögtön megkérdezi, mit takar ez a nem mindennapos dm.- A hír, hogy a magyarok a Marsról érkeztek a Földre, először Los Alamosban terjedt el, ahol az atombombát tervezték - mondja Marx György. - A lehallgatók ugyanis semmit nem értettek, amikor Teller Ede Neumann Jánossal magyarul beszélt telefonon. Azt gondolták tehát, hogy a magyarok nem is lehetnek emberi lények, mert olyan nyelvet beszélnek, amiből egy kukkot sem lehet érteni, és olyan gondolataik vannak, amelyek első pillanatban hülyeségnek tűnnek, de utólag kiderül, hogy igazuk volt. Ezek nem emberek, ezek csak marslakók lehetnek - mondogatták.- Ez akkor a legnagyobb dicséretnek számíthatott.- A magyarok ezt büszkén vállalták is! Szilárd Leó azt mesélte, hogy 1900 körül egy Marsról jött űrhajó rövid ideig nálunk tartózkodott. Amikor visszaindultak, túlsúly miatt a butábbakat itt hagyták. Hát ezekből lett a Neumann János, meg Teller Ede. Kármán Tódor szerint viszont a Marsról érkezők körülnéztek a Földön, és a pesti lányokat találták a legcsinosabbnak. Ezért Budapesten töltöttek pár napot. Néhány hónappal később a magyar fővárosban elkezdtek születni a zsenik. gyök ugyanolyan pesti srácok voltak, mint a mostaniak. Tudással, szorgalommal a maiak is bejárhatják az ő útjukat.- Dolgozószobájában szekrényszámra állnak a világ minden tájáról érkezett levelek.- Akik még élnek, mind személyesen kifaggattam. Akik viszont már nem voltak közöttünk, amikor az adatokat gyűjtöttem, azoknak a hozzátartozóit kerestem fel, bejárva a világot. Érdekes hatása van elsősorban az angol nyelven megjelent könyvnek. így tudtam meg például, hogy a konzervdobozok nyitását forradalmasító feltépő módszert is egy magyar, Jávorszky László találta ki.- Mindenhez közük van a magyaroknak? Vajon mennyit tud erről a mai magyarság?- Feltételezhető, hogy nem sokat! Egy-két szakember ismeri csak, hogy az új-mexikói sivatagban, az Űrkutatás Dicsőség Csarnokában Kármán Tódor képe fogadja a látogatót. Ő a testek által keltett légörvényekkel foglalkozott. A második világháborúban ahhoz, hogy a repülők az anyahajó fedélzetéről fel tudjanak emelkedni, Kármánék feltalálták a légcsavar helyett a lökhajtást. Ebből fejlődött ki a rakétatechnika. Az amerikai történészek szerint Kármán Tódor önmaga egy évvel megrövidítette a világháborút.- Most min dolgozik?- 35 évvel ezelőtt halt meg Hevesy György, aki magyar állampolgárként kapott Nobel-díjat. Rajta kívül ez csak Szent-Györgyi Albertról mondható el. Azt szervezem, hogy hamvait hazahozassuk. Ó lesz az egyetlen Nobel- díjasunk, aki magyar földben pihenhet. koós tamás- Egyetemi és kutatómunkája, nemzetközi kötelezettségei mellett, hogyan tudta ezt a rengeteg adatot és történetet összegyűjteni?- Amikor a 90-es években Magyarország nyitott a Nyugat felé, elhatároztam, hitelesen bebizonyítom az amerikaiaknak, hogy a könyvemben szereplő tudósok mind Magyarországról jöttek.- Nem tudták róluk, hogy magyarok?- A nevüket természetesen ismerték, de azt hogy magyarok, csak néhányukról tudták. Nekiálltam és megírtam a könyvet amerikai angol nyelven. A kötet élénk visszhangot váltott ki, pillanatok alatt elfogyott. Ma már ott tartunk, hogy a NATO Tudományos Tanácsa keresi.- Örömünkre magyarul is megjelent.- A magyar Itiadás nem az angol fordítása. Újra nekiültem, és megírtam magyarul is. Egy sereg szófordulatot, sajátos kifejezést, pesti viccet csak a magyarok értenek meg. Hiszem, a legfontosabb feladat a magyar fiataloknak bemutatni, hogy ezek a korábbi naA gyermekvédelmi törvény négyéves pályafutása alatt kiderült, hol vannak a jogszabály gyenge pontjai, amelyeket most kíván orvosolni a szociális tárca. Ha minden a tervek szerint halad, áprilisban már a kormány tárgyalhat az előterjesztésről, s 2003. január 1-jén hatályba léphet a megújult törvény - tudtuk meg Katonáné Pehr Erikától, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetőhelyettesétől. Budapest A tervezett változtatások két csoportba oszthatók: lesznek új elemek, s lesznek olyanok, amelyeket a mai viszonyokhoz kell igazítani. Mindez az érintettek megkérdezésével, tehát az önkormányzatok, a gyámhatóságok, a történelmi egyházak és az oktatási intézmények bevonásával megy végbe. Több szakmai fórum már tárgyalta és támogatja is a tervezetet, így a tárca keretében működő Szociális Tanács, az Országos Család- és Gyermek- védelmi Szakmai Kollégium, a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség, a Magyar Gyámügyi Társaság.- Milyen újdonságokat hoznak majd a módosítások?- Kötelező lesz megyei, illetve országos gyermekvédelmi bizottságokat alakítani. Ezek szakmai felügyeletet gyakorolnának a családjukból kiemelt gyermekek elhelyezésekor. A bizottságokban dolgozik majd szociális munkás, pszichiáter, gyerekorvos, sőt jogász is. Az érintett gyermekekről több irányú vizsgálat alapján úgynevezett egyéni elhelyezési tervet készítenek, amely arra ad majd választ, hogy az adott esetben a nevelőszülői, a gyermekotthoni, vagy a most létrehozandó speciális gyermek- otthoni elhelyezés a legmegfelelőbb. A végső hatósági döntés továbbra is a gyámhivataloknál marad.- Milyen gyermekek számára alakítanak speciális gyermekotthonokat?- A neurotikus betegek vagy pszichés zavarokkal küzdők számára hoznánk létre ezeket az otthonokat. Itt különleges bánásmódban részesülnek majd az alkoholvagy drogfüggő fiatalok is. Ehhez kapcsolódik, hogy olyan gyerekek esetében, akiknél felmerül az ön- vagy közveszélyesség, a gyámhatóság nevelési felügyeletet rendelhet majd el. Ez a döntés bíróság előtt megtámadható lesz, s rövidített eljárásban, azaz 8 nap alatt születik meg az ítélet.- Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzéket is összeállítanak. Erre miért van szükség?- Azért, hogy egy-egy hatósági ügyben az érintettek szakértőt is igénybe veSzakértők döntenek gyermekotthoni elhelyezésükről. hessenek. Egy területi gyámhivatalnak is szüksége lehet speciális probléma megoldásához széles körben elismert szakember tapasztalataira, szaktudására.- Ki kerülhet fel a névjegyzékre?- Csak az, aki elért valamilyen tudományos fokozatot, és meg tud jelölni két szakterületet, amelyben nagy gyakorlata van. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY- Milyen pontosítások jelennek majd meg az új törvényben?- A nevelőszülői munka feltételeit sokkal pontosabban fogalmazza meg a törvény. Lehetőség nyílik regionális, sőt országos gyermekjóléti módszertani központok alakítására a helyi polgár- mesteri hivatal jegyzőjének külön engedélyével. SZALÓKY Budapest A kórházakban és az orvosi rendelőkben bármikor váratlanul megjelenhet egy úgynevezett komplex ellenőrzési mobil egység, amit nem hivatalosan OEP- kommandóként emlegetnek. A vizsgálatok a receptfelírások és a mentőrendelés indokoltságát, valamint a teljesítményfinanszírozásban főszerepet játszó betegségkódok megállapításának helyességét tekintik át. Oberfrank Ferenc, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója szerint a kommandó elnevezés felesleges riadalmakat kelthet, hiszen az ellenőrzésektől egyetlen tisztességesen dolgozó orvosnak sem kell tartania. Indulásként az OEP csak egyetlenegy mobil egységet állít fel. A csoportban orvos, ápolási szakember, finanszírozáshoz értő, biztosítási-, jogi-, valamint egészségügyi szervezésben, kórházvezetésben jártas szakértő dolgozik majd. A főigazgató kiemelte, hogy az ellenőrzések célja elsősorban nem a szankcionálás, hanem az egészségügyi rendszer működési problémáinak feltárása. A tb szakembereinek tapasztalatai szerint vannak kórházak, amelyek a biztosítónak olyan beavatkozásokat sem jelentenek, amelyekért több pénz járna. De az is előfordul, hogy olyan gyógyító eljárásokat is elszámolnak, amelyeket el sem végeztek. Ilyen esetekben bűncselekmény gyanúja is felmerül. __________■ A marslakók is magyarok voltak? Budapest Magyarország még nem törölheü el a forint csúszó leértékelését, mert az segíti az infláció fékezését. Járni Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke bejelentette, hogy betartva a fokozatosságot, április 1-jétől 0,2 százalékra mérséklődik a havi leértékelés üteme. Hosz- szabb távon egy olyan rendszer bevezetését tervezik, amelyhez hasonló az Európai Unióban már működik. A jegybank elnöke szerint az EU-ba történő felvétel után két- három évvel válik alkalmassá az ország arra, hogy belépjen az Európai Gazdasági és Monetáris Unióba-té.' Az eurót csak ezután - 2007 körül - lehet bevezetni Magyarországon.____________■ é len halad íme a biztonság új szinonimája: az új Ford Mondeo. Ez a gyönyörű autó joggal pályázhat erre a címre, köszönhetően intelligens védelmi rendszerének (IPS). Képzeljen el egy központi agyat, amely folyamatosan elemzi és értékeli az egész karosszériát behálózó szenzorokból bejövő információkat. Ezek az érzékelők pedig leginkább Önt és utasait figyelik, olyan éberséggel, hogy a különböző védelmi eszközöket szükség esetén akár ezredmásodpercek alatt képesek mozgósítani. Egy újabb lépés a tökéletes biztonság felé: megnöveltük a féktárcsák átmérőjét, amelyek mind a négy kereket fékezik. A kitűnő fékek az elektronikus fékerő-elosztó rendszer (EBD) segítségével a versenytársakat megszégyenítő fékezési tulajdonságokkal Az új fordmondeo vértezik fel az új Ford Mondeót. (100 km/h-ról megállásig fékezve 38 méter a fékút.) Mindezt a biztonsáaz Arany Kormánykerék-di] got Ön egy olyan belső térben élvezheti, amely egyszerre kínál még soha nem tapasztalt teret és kényelnyertese Németországban. met ^kár egy limuzin. Az új Ford Mondeo. Sokan követik majd. Ön vezesse! Hovány Kft., Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel.: 76/487-300 fordmondeo A világ „legjobb autója” a kategóriájában állítja sok szakember. Erről Önnek is személyesen meg kell győződnie. Április 23-25-éig nyíltnapok keretében szeretettel várjuk Önt. Beindul az „OEP-kommandó” Cél a pénzügyi unió