Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-17 / 64. szám
2. oldal - Petőfi Népe VÉLEMÉNYEK HÍR HÁTTÉR 2001. Március 17., szombat Jó napot! Március 17., szombat Köszöntjük a Gertrúdokat! A Gertrúd germán eredetű név, jelentése: kedves. Kö- szöntiük még a névnapjukat ma ünneplő Patrik, József és Ármin nevű olvasóinkat is! Lapszél Emberek a gáton Egykoron egy neves politológus a televízió képernyőjén azon tűnődött, hogy miként lenne képes a javára lenni az árvíz idején veszélyeztetett területek lakóinak. Akár úgy is, hogy fővárosi puhány értelmiségi voltát meghazudtolva a két kezének munkájával, a homokzsákokat cipelve erősítse meg a gátakat a kritikus pontokon. Az őszinte önvallomás óta újabb és újabb áradások öntötték el Magyarország különböző vidékeit, most éppen a Tisza felső folyásának vízgyűjtő területét. Az ország megmozdult, nagyon sokan adakoznak a kárvallottak javára, a kormány mellett a különböző pártok és társadalmi szervezetek is igyekeznek mozgósítani, összefogásra ösztönözni a társadalmat. Arra is van szép példa, amit a bevezetőben említett politológus szorgalmazott, azaz a közvetlen, azonnali segítségre is. Megyénkből is többen ott voltak a víz fenyegette térségben: van köztük katasztrófavédelmi szakember, tűzoltó, orvos és úgymond egyszerű polgár egyaránt, akik valamennyien együtt állnak helyt a gátakon... __________szeri árpád Ó RIÁSBUGYI. A világ eddigi legnagyobb tangáját Indiában készítették és egy londoni üzletet díszítenek vele. A 4x9 méteres óriási alsóneműbe százan is beleférnének. Ha viszont csak egy popsi látszana ki belőle, az túl nagy lenne..._______________________________________________ epa-fotó I sten, áldd meg a magyart! Nem tudjuk mi, magyarok a himnuszunkat énekelni. Lehet ezen szörnyülködni, szégyenkezni vagy éppenséggel tagadni, de tény, hogy ahányszor egy ünnepségen elhangzik, hogy énekeljük el a Himnuszt közösen, tisztelet a kivételnek, de általában próbálkozás szintjén marad a dolog. Nem tudom, mi lehet az oka, de nem hangosan, fejünket felvetve énekelünk, mint ahogy más nemzet fiai teszik, hanem szemlesütve, halkan, a másikat lesve, mintegy magunkban dúdolva. Ráadásul ilyenkor általában magnóról, CD-ről is felzendül a dallam, mintha egyedül nem lennénk képesek végigénekelni a nemzet dalát. Persze lehet, hogy így van és azért teszik fel a lemezt, nehogy kiderüljön a dolog, nem tudunk vagy nem akarunk közösen dalolni. Vannak, akik az elmúlt negyven évet, az internacionalizmust hibáztatják azért, hogy kiveszett a nemzettudat az emberekből, de nincs igazuk. A szocialista országok között is volt nem egy, lengyelek, szerbek, horvátok, akik büszkék voltak hazafiságukra és nem féltek ezt hangoztatni. Nálunk más volt a helyzet, így felnőtt egy olyan nemzedék, amelyiknek tagjai ugyan tudják, hogy mit jelent az országcímer, zászló és a Himnusz, de nem érzik annak jelentőségét. Amerikai filmekben látni, amikor óvodáskorú gyerekek szívükre tett kézzel, hamisan, a hangokat olykor még eltévesztve, de éneklik saját nemzeti himnuszukat áhítatos arccal, akár egy baseballmeccs előtt is. Lehet ezen mosolyogni, de nem érdemes. Úgy gondolom, nálunk is ebben a korban kellene kezdeni a haza szeretetére való nevelést, hogy később, kamaszként, majd felnőttként se legyen „ciki” március idusán büszkén, magnókíséret nélkül énekelni a nemzeti imánkat. Hangosan, felvetett fejjel, hogy érezzük, egy nemzet fiai vagyunk valamennyien, akik itt élünk a Kárpát-medencében, ezen a 96 ezer négyzetkilométeren. F. KOVÁTS ÉVA Nézőpont Knbatovics Tamás Amerikai betegség? Amerika messze van. A világ viszont egyre kisebb. Baján és környékén most sokan kénytelenek érzékelni, hogy a nagy falu fölvégén történtek az alvégiek életét is megkeserítik. A nagy víz túlsó partjára termelő Dunakötöttárugyár ugyanis jelentős leépítésbe kezdett. Három dolgozóból kettő maradhat a gyárkapun belül. Ez csaknem 500 fő elbocsátását jelenti. Ma még nem tudni, sikerül-e kilábalnia a gödörből a cégnek. Ez természetesen leginkább a tulajdonosok és a társaság vezetőinek okozhat fejfájást. Ők állítják: sikeresen kelnek át a tisztítótűzön, az átszervezések után nagyobb hatékonysággal és eredményességgel termelik a profitot. Ami derék dolog egy piaci alapú társadalomban. A gazdaság működésének törvényszerűségeivel azonban egyre inkább kénytelenek azok is szembesülni, akiknek eszük ágába sem jutott közgazdasági tanulmányokat folytatni. Csökkenő bevételből nem sokáig lehet fizetni az állandó és folyamatosan emelkedő megélhetési költségeket. Ezt a leckét alaposan az emberek fejébe vésték az utóbbi évek. Nem jó hír a munkahelyek megszűnése. Nagyon nem jó. Főleg azért, mert minimális a választási lehetőség. Új állás- lehetőségekről ritkán hallani errefelé. Az üzletekben hamar észreveszik, ha laposodik a vásárlók pénztárcája. Mi mást is tehetne az a fránya buksza, ha nincs új üzem, munkaadó. így viszont a fenti ötszáznál sokkal több embert érint hátrányosan a piac változása. Mivel egy nagy munkáltató került gondba, ezért aztán a költség- vetésen keresztül az egész városnak kellemetlen a helyzet. Kisebb bevételből kevesebb iparűzési adó kerülhet a közös kasszába, a megtermelt személyi jövedelemadó Baján maradó része csökkenhet. Új munkahelyek híján pedig a szociális kiadások, illetve kérvények számának növekedése is előfordulhat. Kérelmek helyett jobb volna a befektetői tervekről, letelepedésről hallani. De ez ma csupán óhaj. Baján csaknem háromezren dolgoznak önkormányzati intézményben, ületve városi érdekeltségű gazdasági társaságnál. A Dunakötöttárugyár átszabása után a térség legnagyobb munkáltatója a kórház. Beteg helyzet. BankVVustria Creditanstalt Teljes körű folyószámla-vezetés magánszemélyek részére: • 4,50% látra szóló folyószámlakamat • átutalások: - eseti- állandó • betétlekötési lehetőségek • bankkártyák: CM, EC/MC, Visa • telefonbank, home banking • folyószámlahitei 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 8. Tel.: 76/512-100 79263 Új kelet-európai kisautó? A japán Toyota autógyár szóvivője tegnap megerősítette azt a lapértesülést, hogy tárgyalnak a francia PSA Peugeot Citroennel, de részleteket nem közölt. A Tokio Simbun című lap pénteken közölt értesülése szerint a két cég 800-1000 köbcentis változatokban szerelendő, közös alvázú, körülbelül 6000 euróba kerülő kisautók gyártására akar vegyesvállalatot alapítani 2004 előtt. A kocsikat „valahol Kelet-Európábán” gyártanák. A fő jelöltek a japán lap szerint Csehország, Magyarország és Lengyelország. Évi 400 ezres szériára gondolnak, az újság szerint. A Toyotának már van együttműködése a Peugeot- val: egyes kisautói számára a francia vállalat szállít motorokat. A mostani - tavaly év végén kezdődött és idén év végéig befejezni tervezett - tárgyalásokban részt vesz a Toyota kisautókra és szállítójárművekre szakosodott leányvállalata, a Daihatsu is - írta a Tokio Simbun. A Toyotának eddig csak az amerikai General Motorsszal volt vegyesvállalati megállapodása, ugyancsak kis személyautók és kisteherautók kaliforniai gyártására. Hirhatter « Egészségügy » Hírháttér « Egészségügy » Hírháttér Szigorú szűrővizsgálatok kezdődnek Az év végén várhatók az első, de nem kötelező orvosi „behívók” Várhatóan az év végén kézbesítik országszerte a postások az első rákszűrésre szóló lakossági behívókat. Az új egészségügyi miniszter a tisztiorvosi szolgálatra bízta a daganatos betegségek korai felismerését szolgáló vizsgálatok megszervezését. Magyarország Dr. Pintér Alán országos tiszti főorvos lapunknak elmondta, hogy szakembereik nagy erőkkel dolgoznak a népegészségügyi helyzet javítását szolgáló, a beteg emberek hatékonyabb gyógyítását elősegítő szűrővizsgálati rendszer bevezetésén. Most ott tartanak, hogy országszerte felmérik a vizsgáló kapacitásokat. Óriási feladat hárul majd arra az informatikai hálózatra, amely nyilvántartja, hogy kiket, mikorra és milyen vizsgálatokra időszerű behívni. A korábban vüágbanki támogatással kidolgozott szűrési program szakmai elvein nem változtatnak. Az az elképzelés, hogy a 45-65 éves korú nőket kétévente hívják be emlővizsgálatra. A 45-65 éves férfiak és nők ugyancsak kétévente számíthatnak a vastagbélrák szűrésére invitáló behívó levélre. Ezek nem bonyolult vagy fájdalmas vizsgálatok, egyszerű székletminta segítségével is Iti tudják szűrni azokat, akiknél a A DAGANATOS BETEGSÉGEK MIATTI HALANDÓSÁG MAGYARORSZÁGON (Összes rosszindulatú daganat, 12 éves halálozási gyakoriság, ezer főre) jj| Összesen Férfiak 43,1 Fő feladat a szűrőállomások korszerűsítése. fotó: europress betegség gyanúja felmerül. A 25-65 év közötti hölgyeknél pedig a méhnyakrákszűrést teszik szervezettebbé. Szakmai körökben még mérlegelik, hogy milyen gyakorisággal rendeljék vissza nőgyógyászati ellenőrzésre a pácienseket. Főként a nőgyógyászati rendszer befogadóképességén múlik, hogy évente vagy csak háromévenként kapnak majd behívót az asszonyok. Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy a szűrővizsgálatokon való megjelenést nem kívánják kötelezővé tenni. Ha tehát valaki úgy dönt, hogy nem veszi igénybe az egészségügyi hálózat által felkínált lehetőségeket, akkor az semmiféle büntetésre vagy más hátrányos következményre nem kell hogy számítson. Minden felnőtt ember saját belátására bízzák, hogy törődik-e egészségével. Ugyanakkor olyan országos figyelemfelkeltő kampány indítását tervezik, amely meggyőzi a lakosságot az orvosi ellenőrzések fontosságáról. A kormány kiemelten kívánja kezelni a tüdőbetegek szűrését is, hiszen a férfiak halálának egyik leggyakoribb okozója a tüdőrák. Világszerte ismét terjed a tbc, egyre fontosabb szerepe van és lesz a tüdőszűrő állomások korszerűsítésének. Ezekben az intézményekben az elavult géppark cseréje várhatóan még az idén megkezdődik. NÉMETH ZSUZSA Homokhátsági célprogram A homokhátsági speciális cél- mag és a tarka koronafürt ter- program keretében a Bács-Kiskun mesztéséről hallhatnak előadást Megyei Agrárkamara előadás-so- az érdeklődők. Március 21-én rozatot szervez. Március 19-én Kecskeméten az agrárkamara Cegléden, a Török János Mező- székházában (Tatársor 1/A) szin- gazdasági Szakközépiskolában tén 14 órakor kezdődnek az elő- (Széchenyi út 16.) 14 órától mete- adások: a meteorológiai mérések orológiai mérésekről, az évelő mellett növénytermesztésről be- rozs, a baltacím, a köles, a fény- szélnek a szakemberek. __ ■ A z osztrák Raiffeisen-csoport tulajdonában lévő, s egyik legsikeresebb bankként ismert Raiffeisen Bank Rt. munkatársakat keres kecskeméti fiókjába, a következő munkakörökbe: folyószámla ügyintéző Elvárásaink: • legalább középfokú szakirányú végzettség, • forint- és valutapénztárosi vizsga, • precíz, megbízható munkavégzés, • banki gyakorlat előnyt jelent. hiteladminisztrátor/asszisztens Elvárásaink: • közép- vagy felsőfokú szakirányú végzettség, • precíz, megbízható munkavégzés, • angolnyelv-tudás előny. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, pályázatát (önéletrajz, igazolvány- kép) a munkakör megjelölésével juttassa el a következő címre: Raiffeisen Bank Rt., Kecskeméti Fiók 6000 Kecskemét, Vágó u. 2-4. email: hr@raiffeisen.hu I Raiffeisen __________________ B ANK SU Tanfolyam! 0 A KISOSZ szervezésében szakképesítést nyújtó tanfolyamokra lehet jelentkezni Kecskeméten: ABC-eladó, gyorsétkeztetési eladó, VIRÁGKÖTŐ 2001. márc 19-én indul. Kalocsán: kereskedő boltvezető megbeszélés 2001. márc. 20-án, 13.30-kora Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskolában. Szabadszálláson: ABC-eladó és kereskedő boltvezető megbeszélés 2001. márc. 28-án, 14.15 órakor, a Petőfi S. Ált. Iskolában (Kálvin tér 8. sz. alatt). ___________________________________________________SM R itkán hallani / • álláshelyekről