Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-12 / 60. szám

4. oldal - Petőfi Népe 2001. Március 12., hétfő VILAGTÜKÖR Nem időszerű Sáron és Arafat találkozója Újabb egymillió zsidó betelepülésére készül fel Izrael Több keniényvonalas izraeli politikus is felvetette: válaszul a palesztinok felkelésére, vissza kellene foglalni a már átadott ciszjordániai és Gáza- övezeti területeket. A nemrég beiktatott izraeli kormányfő szerint azonban ez nem megoldás. Jeruzsálem Anti Sáron nem támogatja a szélsőségesek elképzelését. A miniszterelnök álláspontja szerint a palesztinoknak átadott területek kérdésében a helyzet visszafordíthatatlan. Azt is kijelentette, hogy hivatali ideje alatt kiemelten kezeli a zsidók bevándorlásának ösztönzését Reményei szerint a következő 10 12 évben újabb egymillióan telepedhet­nek le Izraelben, s így 2020-ra a világ zsidó­ságának többsége itt élhet. A Jasszer Arafattal tervezett találkozót illetően a politikus megismételte korábbi ki­jelentését, miszerint béketárgyalásokra nem kerülhet sor „a terror és az erőszak nyomá­sa” alatt, csak akkor, ha a palesztinok véget vetnek az öt hónapja tartó felkelésnek. Arafat ugyanakkor Izraelt szólította föl, hogy tegyen újabb erőfeszítéseket a béke megteremtésére. A Palesztin Törvényhozá­si Tanácsban elhangzott felszólalásában azt mondta, hogy a palesztin fél az „igazságos békét, a bátrak békéjét” akarja, amely az ENSZ határozatain alapul, és megteremti a biztonságot és a stabilitást a térség és a benne élő nepek számára. Rádiónyilatkozatában Simon Peresz kül­ügyminiszter úgy vélekedett, hogy Arafat részéről nem hangzott el világos és egyér­telmű felhívás a terrorizmus megállítására, így korai volna találkozót tartania a palesz­tin vezetővel. Peresz elismerte, hogy némi­leg csökkent az erőszak intenzitása, de ab­ban már nem biztos, hogy a valóságot hí­ven tükröző tendenciáról van szó, vagy csak a véletlenek egybeeséséről. A Nobel- békedíjas politikus ugyanakkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „végeredményben ismét tárgyalóasztalhoz kell ülniük a feleknek”. ■ Újabb temetés a Gáza övezetben - öt hónapja tart a palesztin felkelés. FOTÓ: EUROPRESS/EPA Boldogokat avattak Állatorvost, szabásznőt, könyvelőt, vasutast. Vatikánváros II. János Pál pápa 233 olyan keresztény mártírt avatott boldoggá, akit a spanyol polgárháború idején gyilkoltak meg. A Szentatya tegnap a római Szent Péter téren tartott hagyományos szertartás keretében mintegy harmincezer fős tömeg előtt avat­ta boldoggá a mártírokat. Főleg papokról és apácákról van szó, de az életüket áldozottak között harminchét világi személy is ta­lálható. Közöttük szakmájuk első boldogjai: egy-egy tűzijáték-ké­szítő kisiparos, állatorvos, sza­básznő, banktisztviselő, vegyész, földmérő, könyvelő és vasutas is akad. Mindannyiukat a spanyol polgárháború idején végezték ki anarchista és kommunista fegy­veres csoportok. A pápa hangoztatta: ezek az emberek úgy váltak áldozattá, hogy nem vettek részt semmiféle politikai vagy ideológiai küzde­lemben, pusztán a vallásukat vé­delmezték. Szentbeszédében a katolikus egyházfő felhívta a figyelmet a Spanyolországban mind a mai napig dúló terroriz­musra. „Spanyol földön immár évtizedek óta nem csillapodik a gyilkosságok, az erőszakos cse­lekmények hulláma. A terror újabb gyűlöletet szít, újratermeli az igazságtalanságokat, súlyosan sérti Istent és az emberi méltósá­got” - mondta a Szentatya, aki szerint a terror révén mindenki csak vesztes lehet. „Csak a béke tarthatja össze a népeket, a terror az emberiség ellensége.” ■ A törvényszék fenyeget A főügyésznő mind a két féllel elégedetlen Hága A nemzetközi törvényszék fő­ügyésze kemény büntetőintézke­désekre fogja kérni a Biztonsági Tanácsot Jugoszlávia ellen, ha májusig nem adja ki a háborús főbűnösöket. Carla del Ponte csalódásának adott hangot Kostunica elnököt és a NATO-országok eltökéltsé­gét illetően. A főügyész asszony felsorolta, mit vár a jugoszláv ha­tóságoktól: tegyék lehetővé a nemzetközi törvényszék nyomo­zóinak, hogy Belgrádban kihall­gassanak tanúkat, betekinthesse­nek a levéltárakba, és vegyék őri­zetbe az ott bujkáló, körözött boszniai háborús bűnösöket. Carla del Ponte - mint mondta ­csalódott Kostunica elnökben. „Először nem is akart találkozni velem. Aztán mégis rávették. Hi­hetetlen nacionalizmussal átita­tott emberrel találkoztam, aki nem a jövőbe tekint, hanem a múltba.” A főügyész asszony csalódott amiatt is, hogy a NATO- országok vonakodnak letartóz­tatni a háborús bűnösöket. „Nyil­vánvalóan nincs meg hozzá a po­litikai akarat. Amerika ebben nem elég erős. A hágai törvény­széknek az a gyenge pontja, hogy nincs rendőrsége, amely végrehajtaná utasításait, házku­tatásokat és letartóztatásokat fo­ganatosíthatna. Májusban elme­gyek az ENSZ Biztonsági Taná­csához, és eléjük tárom a helyze­tet.” ■ Hírek röviden • Hírek röviden • Hírek röviden • Hírek röviden • Hírek röviden • Hírek röviden Esterházy János emlékezete Emlékünnepséget tartottak tegnap a parlamentben a szlovákiai mártír politikus születésének 100. évfordu­lója alkalmából. „Igényelni kell a határainkon túl élő magyar kisebbségek egyenrangúságának biztosítá­sát, erre tanít Esterházy János áldozata” - mondta Mádl Ferenc. A köztársasági elnök hangsúlyozta: ele­get kell tennünk annak a jogos követelménynek is, hogy a lehető legteljesebb mértékben biztosítsuk a Magyarországon élő nemzetiségek egyenjogúságát. Tűzszünet Jugoszláviában? A NATO folytatta erőfeszítéseit annak érdekében, hogy az albánok és a jugoszláv hadsereg között létrejöjjön a tűzszünet. Milan Keikovic kormány- szóvivő szerint a jugoszláv csapatok felszámolták az albánok két bunkerét. A szakadárok ellenzik a szerb különleges rendőri egységek telepítését a vegyes népességű falvakban. A NATO megbízott­ja azt nyilatkozta, hogy közelebb jutott a tűzszü- neti megállapodás aláírásához. Kucsma elnök Varsóban Ukrán honatyák utaznak a lengyel fővárosba, hogy előkészítsék Kucsma ukrán és Kwasniewski lengyel elnök csütörtöki találkozóját, és tájékoz­tassanak az ukrajnai eseményekről. A pénteki in­cidensek során megsérült személyek közül tízen kórházban vannak. Agyrázkódással ápolják Va­lentina Szemenyuk szocialista párti képviselőnőt, akit péntek reggel ütött fejen gumibottal egy rendőr, amikor a Sevcsenko-emlékműnél tartott állami koszorúzás a rendőrkordonon. során megpróbált áthatolni Abbamaradhat a rombolás Afganisztánban jogi véleményt, úgynevezett „fetvát” várnak az ország ultrakonzervatív vallási vezetői arra, hogy esetleg leállítsák a szoborrom­boló kampányt. A tálibok az iránymutatást tekin­télyes iszlám teológusoktól és afgán tudóstársaik­tól várják. löfizetéssel NISSAN ALIMÉRA-« nyerhet* MŰANYAG NYÍLÁSZÁROK Osztrák minőségben, gyári áron! Ablakaink festést nem igényelnek - nem vetemednekl Nyíló-bukó ablakok, portálok, üvegfalak, toló- és harmonikaajtók, bejárati és teraszajtók, redőnyök, télikertek ei. szín- és méretválasztékban, megrendelésre! 90x150 14.200 Ft 90x150 24.700 Ft Fix ablak Nyíló-bukó ablak Nyíló-bukó ablak 120x150 30.760 Ft Nyíló-bukó ablak 150x150 34.140 Ft Nyíló erkélyajtó 90x210 31.240 Ft Nyíló erkélyajtó 90x240 34.180 Ft Szabványméretú' nyílászárók raktárról! Leköthetők tavalyi áron, a készlet erejéig! Áraink az áfát nem tartalmazzák! 6000 Kecskemét, Nyíl u. 9/A Tel./fax: 76/479-927 \ Nyitva: H-P: 9-17 óráig HÚSÁRUHÁZ DÉLHÚS Rt. Termékek Forgalmazója AKCIÓ 2001. március 12-17. Csirkemellcsont Csirke far-hát Csirkezúza Malachús Sertésoldalas Apróhús Sertésfej Zsírszalonna Zala felvágott 135 Ft/kg 145 Ft/kg 390 Ft/kg 560 Ft/kg 690 Ft/kg 700 Ft/kg 150 Ft/kg 240 Ft/kg 562 Ft/kg Olasz felvágott Párizsi Sonka Virsli Lecsókolbász Borjúmájas Sertészsír Libazsír, 200 g 562 Ft/kg 370 Ft/kg 766 Ft/kg 388 Ft/kg 380 Ft/kg 826 Ft/kg 260 Ft/kg 100 Ft/db Szakképzett női eladókat felveszünk kecskeméti és bajai egységünkbe. Jelentkezés hétköznap délelőtt: Kecskemét, Dobó krt. 9., Húsáruház. Baja, Külső Ipartelepi út, Húsdiszkont Kecskemét, Dobó kft. 9-1 1. Tel./fax: 7Ó/482-1 1 8. 769oa PNEUCENT KECSKEMÉT KFT Személy-, új és újrafutózott teherabroncsok acéllemez- és könnyűfém keréktárcsák YOKOHAMA r i itti. .-'Li ­Hirellj KIS- és NAOYKERESKEDELEM Kecskemét, Csáktornyái u. 4-6. Tel.: 76/418-737 AKCIÓS BÚTORVÁSÁR! Helye: Soltvadkert (tűzoltószertár), Arany J. u. 2. Ideje: 2001.03.13-14. Nyitva: 09-18 óráig. Kárpitozott ülőgarnitúrák nagy választékban vásárolhatók és rendelhetők rövid határidővel, székesfehérvári gyártótól. : m Egy éve, március 10-én nyílt meg a Csilla Elegant Kecskeméten. Ez alkalomból szülinapi bulit tart a tulajdonos, Tormási Attiláné Csilla. Az exkluzív női ruházati cikkeket árkedvezménnyel kínálja, egészen március végéig! Ezzel is meg kívánja köszönni Kedves Vevőinek az első esztendőben személye és üzlete iránt tanúsított bizalmukat. Tehát: Szülinapi buli Csillánáll Kecskemét, (Kápolna u. 2.), Északi térfal, bejáró az udvarba az északi toronynál s jobbról mindjárt a Csilla Bcgantl nmsuN video- és DVD-akció! 2 fejes 2589Ft/hó ak*?í‘n.e9 __ itelKUI IS, 2811 Ft/hó hitelre! 2564 Ft/hó 6 fejes hifi sztereó , 2795 Ft/ho 2 fejes ShowView 4 fejes További feltétetekre, így a teljes hiteldíj- mutatóra (THM) vonatkozó felvilágosítást és részletes információt az üzletben kaphatnak. DVD már 89 990 Ft-tói! ÚJDONSÁG: egybeépített DVD és HM sztereó videó bevezető áron 169 900 Ft! r»'Y" du Kecskemét, Kéttemplom köz 14. Tel: (76) 322-425 LlA. 1 rtűöny-s lakástextil- és rövidáruit».,, 9a * Kecskeméten, a ráfi rendőrség épületében (n színházán! szemben) Műszál paplan 3400 2650 Ft Mintás vászon, 140 cm széles SK 380 Ft Frottírtörülköző, 50x100 520 399 Ft Pamutlepedő, 150x200 -890 750 Ft Csipke- és sötétítőfüggönyök kedvező áron, széles választékban. Márciusban díjtalan fuggönyszegéssei várjuk vásárlóinkat &*** LAKÁSTEXTIL Nyitva: H-P: 9-18; Szó: 9-12 óráig. Tel : 76/418-695 Sz-LATEX Bt.

Next

/
Thumbnails
Contents