Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-09 / 58. szám
2001. Március 9., péntek PfÄfe 7. OLDAL Legyen egészséges Magyarország! Legyen egészséges Magyarország mottó alatt nyolcadik alkalommal rendezik meg Kecskeméten az Aranyhomok Expo élelmiszer-ipari szakkiállítást és vásárt. A rangos kiállításnak a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara ad otthont március 23-25. között. A kiállítás szervezői szerint az idei kiállítás más lesz, mint az eddigiek. Erről beszélgettünk Szabó Zsuzsannával, az esemény egyik szervezőjével, a Piacmarketing Üzletközpont ügyvezető igazgatójával.- Milyen különlegességeket tartogat a látogatók számára az idei kiállítás?- A mai rohanó világban, úgy gondolom, kiemelten fontos téma az egészségünk. Ezért ebben az évben egy teljesen új rendszerű kiállítás hagyományait szeretnénk megteremteni. Olyan gyártókat és termelőket kerestünk meg, akik bio- és ökotermékekkel foglalkoznak, valamint mesterséges tartósítószereket sem alkalmaznak, így bátran kijelenthetjük, hogy a mostani kiállítás fő témája tényleg az egészség. Az expo támogatást szeretne nyújtani a reformtáplálkozás és az egészséges életmód elterjedéséhez, amely iránt az utóbbi időben világszerte egyre nagyobb az érdeklődés.- Milyen rendezvények, programok kapcsolódnak a kiállításhoz?- A lakossági programok közül kiemelném az ingyenes vércukor-, vérnyomásmérést és az orvosi szaktanácsadást, amelyet a kecskeméti Meditres Egészségház Kft. vállalt fel. Minden nap lesz „látvány- konyha”, ahol folyamatosan Zepter- edényekben Totyognak majd a finomabbnál finomabb reformételek. Pénteken a tévéből ismert Benke Laci bácsi főz. Szombaton tönkölybúzá- ból készült ételekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Vasárnap pedig az RTL Klub „Recepttár” műsor sztárjaitól, Kovács Lázártól és Kaszás Gézától leshetünk el egy-két főzési titkot. Ehhez kapcsolódóan felnőtteknek receptversenyt, a gyerekeknek rajzversenyt hirdetünk, értékes nyereményekkel. S ha már egészségről beszélünk természetesen nem maradhat el a mozgás sem. így aki kedvet érez, együtt tornázhat majd Schobert Norbival. Vasárnap kirándulást szervezünk a közeli Csalánosi-erdő- be, amelyet Pusztai Jánosné dr. Alias Vera néni vezet. Lesz biopiac is, valamint tombolasorsolás, amelynek fődíja: „húsvét Rómában”. A standokon természetesen mindhárom nap többféle egészséges és ízletes falatokat kóstolhatnak sorra a látogatók.- A rendkívül sokrétű közönségprogram mellett essen néhány szó a szakmai rendezvényről is, ez milyen témákat fog felölelni?- Ezek az előadások is rendkívül széles skálát fognak át. Pénteken a biogazdálkodás kérdéseivel foglalkozunk. Szombatra és vasárnapra olyan témaköröket próbáltunk összeállítani, amelyből mindenki kedvére csemegézhet. Például asztrológus, pszichológus, onkológus, természetgyógyász, gyógynövényszakértők várják majd a vendégeket, és hasznos tanácsokat adnak arról, hogy hogyan előzhetőek meg a betegségek.- Lesznek idén slágertermékek, és ha igen, melyek?- Biztosan, hiszen a látogatók több száz különböző terméket ismerhetnek meg. Hogy melyek lesznek a legnépszerűbbek, ezt így nehéz megmondani, de a tönkölybúza, a bioszalámi, a biobor, a különböző sajtok és cukrászkészítmények egész biztosan megnyerik a vásárlók tetszését.- A rendezvény lebonyolításához mely szervektől kaptak segítséget?- A legnagyobb segítséget az FVM Agrármarketing Centrum Kht. adta, amely a kiállítás fővédnöke is egyben. A kiállítás védnöke dr. Szécsi Gábor polgármester, a szakmai konferencia védnöke Endre Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. A rajzversenyre, a receptversenyre, a tornára Schobert Norberttel, vagy az erdei kirándulásra március 20-ig lehet előzetesen, írásban vagy telefonon jelentkezni a ren dező szervnél. PIACMARKETING ÜZLETKÖZPONT BT. 6000 Kecskemét, Fecske u. 20. Tel: 76/320-034,417-646 Drótfonat és betonoszlop termelői áron eladó. Tel.: 06-76/441-939, 06-20/3119-375 iSzŐNYÍLÍ! 76/416-244, 06-30/2-333-888 Kmét, Bethlen krt. 21. E P U LÉTÉI U R KO LÁS ! 06-30/9-553-089; 06-30/9-030-163. AKKOMÜIATOR értékesítés Hagy választék, kedvező ár, viszonteladóknak kedvezmény. Használt akkuját átvesszük. TRIÓN kvarccsöves elektromos kályhák kaphatók. Kis fogyasztás, tökéletes fűtés, gyógyító hatás. Motorolajok, zsírok, kenőanyagok kaphatók. Kínét, Mária krt. 18. Tel ./fax: 76/325-003 MÁRCIUSI SÍELÉS ArSZTRIÁHAA! Hóbiztos FIS. pályákon! Alsó-Ausztría Lackenhof Sport Hotel*** (pályaszállás) 2001.03.20-26. és 2001.04.11-16. Félpanziós ellátással 28.800 Ft/fő/5 éj Autóbuszos utazás lehetséges! Jelentkezés: Mistral Utazási Iroda Kecskemét, Zimay L. u 16. . Tel.: 76/481-614 V ................ V ■■ m inden, ami szék... té '96 bt. Bemutatóterem: Kecskemét, Kurucz krt. 8. Nyitva: hétfő-péntek: 8.00-17.1 Óriási árengedmény! O x i g é n ... Oj ... és a bőre fellélegzik Tankoljon fel Ön is! Kmét, Jókai u. 3. Tel.: 76/477-146 Megmutatjuk, hogyan lehetséges, hogy a bőre feszesebb, simább legyen. Fantasztikus! Már az első kezelés után látható az eredmény! "Újraélesztőkúra " - koncentrált oxigén! Mikromasszázs, méregtelenítés, sejtregcncrálás, arany-ezüstkezelés, Bio píron fényterápia.-Napellenzők -30% - Szalagföggönyök - 20%- Műanyag redőnyök -20% -Reluxák -10%- Aluredőnyök -30% Négy választékban, gerendával. Akár 12 havi részletre is! SUN CONTROL árnyékolástechnika Tel.: 76/494-392,, 8.00-20.00 óráig Dr. Pénzes Zsuzsanna H. K. orvosi-természetgyógyászati módszerek RENDELÉS: Kecskemét, UNIVER-székház. H, SZ, P. EGÉSZSÉGIÁLLAPOT FELMÉRÉS, BETEGSÉGMEGELŐZÉS, EGYÉNRE SZABOTT KOMPLEX KEZELÉSEK GYÓGYÍT: meeklzas. köhögés, nátha, úifluenzamegelózés, kezelés, geriiu-, ízületi, remnatikus betegségek, allergia, asztma, bőrgyógyászati, urológiai, szív ér rendszeri, nőgyógyászati, belgyóg)iászali problémák, fiílbetegségek, fesziiltségoldás, depresszió, fogyókúra, dohányzásról leszoktalás, méregtelenítés... stb. JELENTKEZÉS: 06-20/380-5X90, 76/515-700. erozs POGÁNY ÉS TÁRSA KFT. Könyvelő iroda vállalja cégek könyvelését teljes körű ügyintézéssel, valamint bérszámfejtést kifizetőhelyek részére is. Kecskemét, Petőfi Sándor u. 7. II. em. 45. Tel.: 76/417-789, 06-20/9-288-407 77031 /'S LAKÓ PÁL fényezőmester A régi-új helyen: Kecskemét, Budaihegy 137. Budapest felé (az E5-ös úton) Személygépkocsi teljes körű karosszériajavítása, kiváló minőségi munka, RÉGI ÁRON! Telefon: 76/403-425 7381E Utazási Iroda el kínálatából! • Szlovákiai körutazás március 29—április 01. (szállással, félpanzióval, idegenvezetéssel, luxusbusszal): 27.000 Ft/fő • Párizs-Eurodisney, április 10-15. (szállással, reggelivel, idegenvezetéssel, luxusbusszal): 59.900 Ft/fö • Párizs, Loire menti kastélyok, április 30-május 07. (szállással, reggelivel, idegenvezetéssel, luxusbusszal): 89.900 Ft/fö • London-Párizs, május 21-29. (luxusbusszal, szállással, reggelivel, idegenvezetéssel): 159.900 Ft/fö • Csehország május 2-6. (szállással, félpanzióval, idegenvezetéssel, luxusbusszal): 39.000 Ft/fö • Gyermeknap a Gänserndorf i Safariparkban, május 26-án. (luxusbusszal, Idegenvezetéssel): 5.900 Ft/Tő • Horvát tengerpart, görög tengerpart, olasz tengerpart - tavasztól őszig! ELŐFOGLALÁSI AKCIÓ ÁPRILIS 8-ÁIG -10%! Bővebb információ: Kecskemét, Kőhíd u. 13. Tel.: 70/480-269 775«3 AUTÓGÁZ-SZERELÉS C7 I DD i Vine 1 t£7| n 6098 Ta”’ Ak4cf‘* “• 2S- (Autógázkút) 5ÁArrA.lU3 LAoLLU Tel./rax: 76/3Í 7-607 mobil: 20/9417-79« karburátora«, injektoros és katalizátoros autók átalakítása garanciával 70.M00 Ft-tól. Átalakítás esetén AJÁNDÉK: benzin-gáz, zöldkártya. Szerviz és alkatrész-értékesítés, benzin-gáz, zöldkártya, közforgalmi autógázkút Gáz: 139 Ft/I 78413 Borger 2000 Bt. Zárt és hűtős kistehergépkocsival 65 Ft/km+áfa Áruterítéses piackutatás. Tel.: 76/476-254, 60/481-060, 30/2818-029 Ügyintéző: Gera István a nőnap alkalmiból rendkívüli kedve: járművezetői tanfolyamot indított. élt Hölgy Hölgyeknek az elméleti alaptanfolyam féláron, a közúti elsősegély tanfolyam most 8.000 Ft helyett ingyenes! Az első előadás március 13-áft, 17.00 órakor lesz, amelyre Önöket is szeretettel várjuk. skemét, Vak án u. 2. Tel.: 76/483-165^ SAJTÓ S PRESS Kecskemét, Arany J. utca 3Nyitvatartási hétfő-péntek 7-18 óráig szombat 8-14 óráig dohányáru - tabaccoa - cigarettes 76/482-998 Külföldi és hazai napilapok, folyóiratok széles választéka! íTARQT il hu I« nm á 1 ÚTMUTATÓ *-SORSELEMZES 1 TAROT ! KÁRTYÁVAL IHERCZEG KATA j SEGÍTSÉGÉVEL I© 06-90-2 ÉDÍtöknek. épületfelújítóknak, épületmestereknek: FALAZÁS, VAKOLÁS oltott mész helyett MICROPOL?iai Felfagyott a betonja? Utolsó eset, ha SEAL-ALLli javítja! PLASPACTUNA (szárazhabarcs) (vízzáró adalék) Kecskemét, Mária krt. 18. T.: 76/326-003 ■MM HEßCZEG KAr A&ZTRO LÓGUÖ VONALA «1)5 06-90-230-431 m 06-90-230-432 IttH 06-90-230-433 ÚK 06-90-230-434 MM 06-90-230-435 SZiZ 06-90-230-436 04-90-230-437 MEIIÍG 06-90-230-43S SKORPIÓ 06-90-230-439 HYIIA5 06-90-230-440 84« 06-90-230-441 VÍZÖNTŐ 06-90-230-442 HM Éjjel-Nappal hívható! A hívás díja 99 Pt+áfa percesként-*-6.€0-t-áfa kapcsolási díj A Petőfi Népe I, építészeti 0AZIN1A Megjelenik: 2001. március 14. További felvilágosításért hívja hirdetési tanácsadóinkat vagy a kecskeméti központi telefbnszámunkon: 76/S18-246, Kovácsné Szabó Juliannát. NE FELEDJE! Hirdetését na-f isza közeit MINDEN második CSAL D olvassa ___ A Petőfi Népe hirdetósfnlvevö helyei: KECSKEMÉT, Szabóság tér 1/A. 76/518 200. A Press Bt. (Károlyi Júlia) 518-238, Czakóné Futó Edit 518-215, Farkasné Szigeti Valéria 518-240, dr. Markó Józsefné 518-212, Mehesi Éva 518-267, Varga Miklós 518 279, Ziccer Reklám (Rajtmámé Bonc/ Gyöngyi) 518-223. LAJOSMIZSE, Széchényi u. 1/A. Bártfai Robert 76/356-247,06-30/9553-002. KISKUNFÉLEGYHÁZA, .Mártírok ága 1. (bejárat a Kossuth utcán) Kopasz Anila Z6/463-274. KALOCSA, Szent István u. 78. Vén István 78/461 -849. KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. Fabemé Nagy F«sebet 77/423-852. TISZAKÉCSKE, Béke út 142. Koronczainé Tóth Ilona 76/441-578. BÁCSALMÁS, Szc János u.9. Berki Erika 79/341-225. SZABADSZÁLLÁS, Kossuth L. u. 18. Asbóth György 7b/3S3-141. DUNAVECSE- Fő át 35. Vikár Béla Máv. Ház KISKÖRÖS, Árpád u. 2. Bengő Bt. 78/413-339. SOLTVADKERT, Kossuth u. 9/2 Petrányi József 78/481-801. JÁNOSHALMA, Jókai u. 11. Blázsik Sándor 77/401-366. KECEL, Vasút u. 59/3. Breznyán Ildikó 78/422-498. KUNSZENTM1KLÓS, Bocskai u. 12. 76/351-745. SOLT, Posta u. (Vécsey Könyvtár) 78/486-123.Szarnék Zsolt 06-20/9158-021 IZSÁK, Szabadság tér 10. 76/374-211. BAJA Árpád tér 6. Robotkáné Fonyódi Éva, Urbánné Páncsics Zsuzsa 79/323-974,428-044, NAGYKOROS, Széchenyi tér 17. 53/355-918