Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-10 / 08. szám
I.MH! 2001. Január 10., szerda H A Z A I TÜKÖR VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Sorsdöntő svéd elnökség Tegnaptól fél évig hivatalosan is Svédország az El) soros elnöke. Kedden a tagállamok miniszterei Stockholmban tanácskoztak a következő hónapok tennivalóiról. Budapest A skandináv ország három területen szeretne előrelépést elérni. Ezek közül az első az unió bővítésének felgyorsítása. Gorán Persson miniszterelnök annak a reményének adott hangot, hogy a tárgyalásokat befejező országok 2003. január 1-jén az unió tagjai lehetnek. Hangsúlyozta azonban, hogy nem elegendő a közösség törvényeit elfogadni, azokat a gyakorlatba is át kell ültetni. A másik svéd szívügy a környezetvédelem, a harmadik pedig az európai bürokrácia átláthatóbbá tétele.- Magyarország is nagy várakozásokkal tekint a svéd elnökség féléves tevékenysége elé - fejtegette újságírók előtt a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának vezetője. Gottfried. Péter szerint a csatlakozási tárgyalások az idén döntő szakaszukba érkeztek; megegyezés születhet például a termőföldek elidegenítésével kapcsolatos magyar halasztási kérelemről is. Ez azt jelentené, hogy a csatlakozást követő tíz éven belül a magyar termőföldet nem vásárolhatnák meg jogi személyek általában, de külföldi természetes személyek sem. Lengyelország ugyanerre 18 éves halasztást kér. Az átmeneti szabályozás célja, hogy ne gyorsan menjen végbe a kiegyenlítődés az eddigi uniós tagországok, illetve az újonnan csatlakozók jelenleg rendkívül alacsony termőföldárai között. A politikus úgy tudja, Brüsszel hajlik a kompromisszumra, ám egyelőre nem tudni, hogy a tagjelöltek egyedi vagy egységes elbírálásra számíthatnak, mint ahogyan az is bizonytalan, mekkora lesz a mezőgazdasági termelők közösségi támogatása a belépés után. Hazánk egyébként kezdetben kilencven kérdésben kért átmeneti intézkedést, ám mostanra az uniós szabályok átvétele már csak negyven esetben szenvedhet halasztást, ami a közösségi joganyagnak alig egy százalékát érinti csupán. Az integrációs államtitkárság vezetője a készülő státustörvénnyel kapcsolatban hangoztatta: az EU-ban tudják, hogy Magyarország a Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke Goran Personnal. FOTÓ: EUROPRESS/EPA határon túli magyarság sorsát politikai kérdésként kezeli. Elmondta, hogy a bel- és az igazságügyi együttműködés szabályozása az unión belül is átalakulóban van, Portugáliában például létezik úgynevezett nemzeti vízum a külföldön élő portugál anyanyelvűek számára. Gottfried Péter megerősítette: egyes számítások szerint hazánk 15 év alatt elérheti az EU- országok átlagos gazdasági szintjét, ám csak akkor, ha a növekedési ütemszintek közötti különbség továbbra sem növekszik. _____________________________________(TORONYI I G uruló erődök segítségével folyik az „euró-hadmúvelet- Az euró árfolyamának erősödése és az amerikai gazdaság várható gyengülése javíthatja hazánk esélyeit a csatlakozási folyamat felgyorsítására - jelentette ki a minap Martonyi János külügyminiszter. Ez a tény annál is fontosabb, mivel nincs már hátra egy teljes esztendő a közös európai valuta tényleges megjelenéséig: 2002. január 1-jétől földrészünk jó néhány országában válik hivatalos fizetőeszközzé. Ehhez azonban szét kell hordani a pénzjegyeket, az érméket a bankok páncéltermeibe. Németországban valóságos haditerv készült az elképesztő mennyiségű pénz célba juttatására. Bankjegyből 2,5 milliárd, fémpénzből további 15,5 milliárd darab „keresi gazdáját”. A Német Nemzeti Bank „guruló páncél- szekrényeket” rendelt az egykori páncélautó-gyártó, müncheni Krauss-Maffei cégtől. A különleges járművek útvonala persze hétpecsétes titok: a gépkocsisor a legváratlanabb időpontokban jön majd valahonnan, és tart valahová. Rendőrautók gondoskodnak majd arról, hogy a konvojnak ne kelljen megállnia. Öten ülnek a pénzszállító páncélüveggel borított vezetőfülkéjében; csak az indulás előtti percekben jelölik ki a személyzetet, elkerülendő az információ nem kívánatos kiszivárogtatását. A csoporttagokat csupán egyetlenegyszer osztják be egymás mellé. Először a 130 német tartományi bankot látják el az új valutával. Ám ezzel korántsem fejeződik be a guruló erődök pályafutása. Szeptembertől ugyanis a tartományi bankokból a kisebb pénzintézetek között kell elosztani az eurót, s az év végéig az összes pénzváltó és banki automatát is föl kell tölteni vele. A menetrend szerint 2001. december 17-től ismerkedésképpen már minden német polgár átválthat 20-20 márkát euróra. ____________________________(KULCSÁR) J avulnak a hitelezési feltételek Új állami lakástámogatási programokról döntött a kormány Február elsejétől több új programmal bővül az állami lakás- támogatási rendszer. Az intézkedések célja, hogy minél szélesebb rétegek belátható időn belül az élethelyzetüknek és jövedelmi színvonaluknak megfelelő lakáshoz jussanak. Budapest Matolcsy György gazdasági miniszter a keddi kormányülést követően elmondta, hogy a döntések hátterében az áll: Magyarországon a lakásállomány állapota és a lakáshoz jutás esélye jelentősen elmarad az európai uniós országokban meglévő lehetőségektől. Egyebek között megemlítette, hogy a lakásárak a családok jövedelméhez képest igen magasak. A fejlett országokban az átlagos jövedelmi szint mellett egy átlagos lakás megvásárlásához mintegy három év teljes jövedelme szükséges, miközben hazánkban egy mai magyar átlag lakás megvásárlásához legalább hat évet kell dolgozni. Ugyancsak probléma, hogy a lakásszektorban mindössze 10 százalék alatt van a hitelezés aránya. Az Európai Unióban 70-80 százalék, míg az Amerikai Egyesült Államokban 90-95 százalék a pénzintézeti hitel aránya. De nemcsak az otthonszerzés nehézségei miatt nagy a lemaradásunk, hanem a lakóépületek műszaki állapota terén is. A mintegy négymillió otthon 55 százaléka felújításra szorul. A kormány úgy döntött, hogy február elsejétől megszünteti a Földhitel- és Jelzálogbank monopolhelyzetét. A jövőben versenyhelyzetet teremt a lakáshitelezés terén. A 3 százalékos állami kamattámogatást 4,5 százalékra emelik, és az 5 éves támogatási időt 10 évre bővítik. A bérlakásprogram keretein belül hat újabb lehetőség nyílik meg az önkormányzatok előtt. A fiatalok részére bérgarzonlakás- építési program indul február elsejétől. Ezekben a lakásokban átmeneti elhelyezést kaphatnak a kollégiumból kiszoruló fiatalok is. Az építkezéshez az önkormányzatok pályázat útján 70-80 százalékos állami támogatáshoz juthatnak. Indul a nyugdíjasházak kialakításának programja is. Olyan idős házaspárok, egyedülállók számára jelenthet ez megoldást, akik nem tudják fenntartani jelenlegi lakásukat. Az energiatakarékossági program keretében a magyarországi panellakások elavult fűtési és szerkezeti felújítására kaphatnak jelentős állami támogatást a lakók és az önkor- mányzatok. Németh zsuzsa Isten, haza, Torgyán család... A kisgazdaelnök politikai tőkéjének utolsó morzsáit is felélte Egyes politikai szakértők feltételezései szerint elképzelhető, hogy az FKgP soraiban megindult „torgyántalanítási” törekvések mögött a letartóztatásban lévő Székely Zoltán- féle vállalkozó tagozat áll. Tegnap újabb lemondással gyarapodott a kisgazdadosszié: távozott a főtitkár-helyettesi posztról Molnár Róbert, a gödi elnökségi ülés jegyzőkönyvének vezetője. Budapest Tovább morzsolódik a kisgazdák első vonala: tegnap Molnár Róbert főtitkárhelyettes, elnökségi tag is bejelentette távozási szándékát. Indokként az országos elnökség részéről megnyilvánuló, személye ellen irányuló bizalom- vesztést hozta fel, amelynek oka, hogy nem volt hajlandó meghamisítani a gödi jegyzőkönyv tartalmát. Utólag kellett volna jegyzőkönyvbe foglalnia, hogy Gödön határozat született a fővárosi elnökség, illetve Liebmann Katalin menesztéséről. Több elemző - közöttük Csizmadia Ervin politológus - viszont a „semmiből” üstökössé vált poli- tikus-pártvezér-miniszter-média- sztár törvényszerű porba hullását jósolja, s a kisgazdakáosz magját keresgéli. Csizmadia elképzelhetőnek tartja azt a verziót is, miszerint a Székely-féle vállalkozói tagozat mozgatja a háttérben a szálakat. Állítólag a tagozatbéli vállalkozók egy idő után a pártnak nyújtott folyamatos pénzügyi támogatásukért cserébe részesülni szerettek volna a hatalomból, de az első ember azt nem osztotta meg velük. így a tagozat - s vele Székely - sorsa megpecsételődött. Ám az alulmaradtak sem vesztegették az időt... A politológus még valószínűbbnek tartja, hogy Torgyán József tulajdonképpen önmaga áldozata. Olyan személyiség ő, aki tíz év alatt a szemünk előtt küzdötte fel magát szinte a semmiből a hatalom csúcsának közelébe, csakhogy közben oly sok hozzá nem illő szerepet vállalt fel egyszerre, hogy belegabalyodott. A nagyotmondásáról, nagyvonalúságáról annak idején megismert ellenzéki vezér kormánytaggá válva ugyan visszafogott „fé- regirtós” stílusán, ám továbbra is sorozatosan kihívta maga ellen a sorsot. A számos, körülötte dúló botrány - legfőképp villaépítési ügye, utazásai - miatt politikai tőkéjének utolsó morzsáit is felélte, választóinak zöme végképp csalódott benne. Olyan helyzetbe került, hogy most már bizonyíték nélkül is bármit elhisznek róla. A politológus úgy véli: most két út áll az FKgP előtt. Egy új vezetőséggel talán megkapaszkodhatnak a parlamenti küszöb környékén, ha viszont Torgyán marad az elnök, könnyen felőrlődhetnek, s kieshetnek a T. Házból. A széteséstől félti a kisgazdákat G. Nagyné Maczó Ágnes, Üröm polgármester asszonya is, aki évekig Torgyán mellett alel- nökként dolgozott, majd a pártból kizárták:- Szomorú vagyok, holott örülnöm kellene. Sajnos az történik most, amit az „Isten, haza, Torgyán család” című könyvemben előrevetítettem. Az elnök elhibázott politizálása miatt 28 százalékról 4 százalékra esett vissza a párt népszerűsége, s nem tudni, mi következhet. Amikor ’97-ben észrevettem, hogy Torgyán a kirúgott kisgazdák egy részét „balról” jött tanácsadókkal pótolja, elmondtam aggályaimat, építő elképzeléseimet neki, de csak legyintett, majd tőlem is megszabadult. Mindig is ő határozta meg a párt politikáját. Az utolsó pillanatban vagyunk. Ha a megfelelő emberek a megfelelő helyre kerülnének, még fordulhatna a kocka. TAKÁCS MARIANN Közel-keleti honlapháború Hírek, röviden ELFOGADHATATLAN. A Szociális és Családügyi Minisztériumban a hónap végéig döntenek arról, hogy az üdülések támogatására szánt 394 millió forintos költségvetési pénzt átutalják-e az üdülési csekkeket forgalmazó alapítványnak - közölte Szemkeő Judit, a tárca politikai államtitkára. Elmondta: a minisztérium elfogadhatatlannak tartotta az alapítvány gyakorlatát, amely szerint érkezési sorrendben adták ki az üdülési jegyeket az igénylőknek. SÉRÜLŐ JOGOK. Sérti az ingatlantulajdonosok tulajdonhoz, egészséges környezethez és a jogbiztonsághoz való alkotmányos jogát, hogy az ország településein általában megoldatlan a belvíz-csapadékvíz szakszerű és biztonságos elvezetése, az ebből keletkező vízkárok megelőzése - olvasható Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok biztosának tegnapi közleményében. Emlékeztet arra, hogy 1995-ben alkotott törvény az önkormányzat feladatává teszi a belterületi vízrendezést. ■ Tanévkezdet augusztusban? ERDÉLYBEN csak a jövő tanévtől kezdődhet meg az oktatás a magánegyetemen, ha a működtető Sapientia Alapítvány megkapja a román akkreditációs bizottságtól az ideiglenes működési engedélyt. Eredetileg a magyar költségvetési támogatással létesülő felsőoktatási intézmény már tavaly ősszel megkezdte volna tevékenységét, de az akkreditálás elhúzódott. ROMÁNIÁBAN több mint száz éve nem volt olyan meleg januárban, mint az idén. Január 7-én plusz 22,3 Celsius-fo- kot mértek a dél-bánsági Oravi- czán, Resicabányán pedig 22 fokot. Budapest Az oktatási tárca szándéka szerint az idén ismét augusztusban, 29-én kezdődik majd a tanév. Az oktatási miniszter a 2000/2001-es tanévkezdésnél törte meg először azt a tradíciót, amely szerint az iskolaév szeptemberben kezdődik.- Nincsen olyan komoly, megfontolásra érdemes érv, amely miatt változtatni kellene a több évtizedes hagyományon - fogalmazott lapunknak a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Készéi Sándor ezekben a napokban juttatja el mintegy 3000 iskolába tájékozódó levelét, amelyben a helyi szülői szervezeteket arra kéri: nyilatkozzanak a tanévkezdés tervezett időpontjáról. A vélemények begyűjtése után képviseli majd a szülőket a szaktárcánál, valamint a Közoktatás-politikai Tanács előtt. Készéi Sándor elmondása szerint a 2000. augusztus 28-i évkezdetet a szülők többsége helytelenítette. A Pedagógusok Szakszervezete hivatalosan még nem értesült a minisztérium elképzeléséről. A korábbi évkezdetet az őszi szünet beiktatásával indokolta tavaly a szaktárca, aminek örültek a diákok, és pedagógiailag is indokolható - véli Borbáth Gábor, az érdekképviseleti szervezet főtitkára. Szerinte megmaradhatna az őszi szünet és a szeptemberi évkezdet is abban az esetben, ha a minisztérium - a korábbi években bevált gyakorlathoz visszatérve - a tanévet 185 napról 180 napossá szűkítené. H. M. Festmények januárban még tavalyi áron a kecskeméti Mártonfi Galériában! Sokszorosított grafikák 1000, egyedi grafikák 3000, akvarellek 5000, olajfestmények 8000 forinttól kaphatók! Festményt, grafikát folyamatosan vásárolunk. Régi keretek felújítása garanciával! Márton fi Galéria Kecskeméten, a Dobd krt. és a Kisfaludy utca sarkán, a Centrál Passage Üzletház első emeletén. Tel.: 06-30/342-9017 66997- ■ ...................................................................I Közel-Kelet A válság átcsapott az információs világsztrádára is: működésbe léptek az izraeli és a palesztin ha- ckerek is. Izrael legnépszerűbb utazási honlapjára, a Dilimre, amelyet naponta akár ezrek keresnek fel, palesztin egyetemisták hatoltak be, sebesültek és halottak fényképeit helyezték el rajta. A kísérő szöveg az izraeli felet teszi felelőssé az erőszakért. Az izraeli számítógépesek sem maradtak adósak a válasszal. A dél-libanoni síita szervezet honlapján elhelyezték három tartalékos katona képét és az izraeli zászlót, tiltakozásul az ellen, hogy a három fiatalt októberben elrabolták az ország északi határán betörő terroristák, s azóta is fogva tartják őket. _________________________IHÉHI