Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-09 / 07. szám
2001. Január 9., kedd HAZAI Petőfi Népe - 5. oldal H A Z A I TŰKOR Torgyántalanítás készül? A kisgazdák forronganak, az elnök utazgat Bonyolódnak az idegőrlő események a kisgazdák köreiben annak ellenére, hogy a Chilében tartózkodó Torgyán megüzente: csak két-három renitens kisgazda elégedetlenkedéséről van szó. Budapest A párttagságától is megfosztott volt fővárosi elnök, Liebmann Katalin vidéki taggyűléseket szervez, miközben szombaton lemondott Pokol Béla frakcióvezető-helyettes, másnap pedig Lányi Zsolt vált meg valamennyi tisztségétől. Csúcs László a pártalkotmány módosításán, illetve az országos nagygyűlés összehívásán dolgozik. Orbán Viktor rendteremtésre szólította fel koalíciós miniszterét.- Egyetlen felelős politikus sem nézheti ölbe tett kézzel, ahogy Torgyán József végképp padlóra küldi a kisgazdapártot, veszélyeztetve ezzel a kormánykoalíció létét is - nyilatkozta az Europressnek Csúcs László, miután a Dél-Amerikában tartózkodó Torgyán hálátlannak minősítette őt. Az elnök szerint Csúcs „fáradozásai” hiá- bavalóak, nem lesz pártszakadás. Torgyán - akit állítólag a miniszterelnök telefonon gyors rendrakásra szólított fel - úgy véli: noha Csúcsnak megelőlegezték a mandátumot, a honatya még arra sem volt képes, hogy belépjen a pártba. Hozzátette: az érintettnek legkésőbb a január 25-i frakcióülésen szembesülnie kell a tényekkel. A képviselő szerint Torgyán most is hozta a formáját: majdhogynem „felnégyeléssel” fenyegetőzik. Pedig tudnia kellene: ha őt is eltávolítja a frakcióból, önmaga pozícióját gyengíti tovább. Csúcs elmondta: néhány jogtudós már dolgozik az elnök eddigi leváltását lehetetlenné tévő pártalkotmány módosításának tervezetén. A szöveg elkészülte után - a tagság egyharmadának aláírásával - országos nagygyűlés összehívását kezdeményezik. A honatya hangsúlyozta, hogy az elnök és klientúrája minden bizonnyal az utolsó töltényig harcolni fog a hatalomért, ám ő bízik abban, hogy a félelmeiktől megszabadult, alapvető változásokat sürgető egyszerű kisgazdák titkos szavazással a szívük szerint döntenek majd. A ma még frakcióvezető-helyettes úgy látja: a fővárosi elnökséget és Liebmann Katalint jogtalanul függesztették fel, majd megjegyezte: Liebmannal bizonyos fokig együttműködik, tartják a kapcsolatot. Az elmúlt hétvége legérdekesebb híre, hogy a korábban Torgyánhoz hű kisgazda vezető, Lányi Zsolt alelnök sem kíván tovább a frakció második vonalában dolgozni. Lányi a zavaros helyzettel indokolta döntését, valamint azzal, hogy nem várja meg, míg a nála kevésbé mély kisgazdagyökerekkel rendelkezők mondanak majd fölötte ítéletet. TAKÁCS MARIANN Mentőöv a kallódóknak Budapest Az oktatási tárca tavaly indította el az Arany János Tehetséggondozó Programot, amelynek segítségével azok a jó képességű nyolcadikosok juthatnak továbbtanulási lehetőséghez, akik hátrányos helyzetük miatt erre nem gondolhattak volna. A 2001/2002-es tanévre az 5000 lakosnál kisebb lélekszámú települések önkormányzatai ajánlhatják az ösztöndíjra nyolcadikos diákjaikat. Megyénként 30 gyerek továbbtanulását tudják vállalni a térség legjobb középiskolái. Az egyes önkormányzatok 2-2 diákot jelölhetnek a programba, ha egyúttal vállalják, hogy öt éven keresztül havonta 5000 forinttal támogatják az általuk érdemesnek tartott fiatalt, aki a középiskola mellett kollégiumi férőhelyet is kap.- A gyerekek számára ingyenes valamennyi képzés, különóra, éppúgy, mint a kollégiumi elhelyezés. A diákok például kiemelt idegennyelv- és informatikaoktatásban részesülnek, s magas szintű képzés révén jó eséllyel tanulhatnak majd tovább valamely főiskolán vagy egyetemen - nyilatkozta az Europressnek Kömyei László. Az oktatási tárca közoktatási helyettes államtitkára szerint a tehetséggondozó programot igazából nem a jól tanuló, szorgalmas, eredményt felmutatni képes diákok számára találták ki, az elsősorban a problémás, de tehetséges, jól fejleszthető, hátrányos körülmények között élő kisdiákok mentőöve az akció. H. M. HÍREK RÖVIDEN DIPLOMATÁK AZ ELNÖKNÉL. Mádl Ferenc köztársasági elnök új évi fogadást adott a Parlamentben a budapesti diplomáciai képviseletek vezetőinek. A találkozón hangsúlyozta, hogy a magyar lakosság és a pártok is egyetértenek az EU-csatlakozással, a szomszéd országokkal kialakított baráti viszony fenntartásával, valamint a határon túli magyarok támogatásával. A misszióvezetők nevében Karl-Josef Räuber (képün- kön) pápai nuncius, a diplomáciai kar doyenje köszöntötte Mádl Ferencet. ______________________________________fotó: europress/diósi imre 1 3 milliárd a környezetért Pályázni csak összefogva érdemes Budapest Elkészült a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatának (KAC) miniszteri rendelettervezete, amely jelentős szigorításokat tartalmaz - jelentette be Túri-Kovács Béla, a környezetvédelmi tárca minisztere kedden.- Az új rendelet javítani kíván az eddigi állapotokon - közölte a miniszter. A szigorítások eredményeképpen ellenőrizhetőbbé válik a környezetvédelmi fejlesztésekhez elnyerhető támogatások útja a pályázatoktól egészen a teljes felhasználásig, valamint nagyobb súlyt helyeznek a szakmai szempontok érvényesítésére. A KAC- forrásokat igénylő pályázatok elbírálásánál elsődleges szempont lesz, hogy megfeleljenek a Nemzeti Környezetvédelmi Alapban Túri-Kovács Béla foglalt követelményeknek, illetve az Európai Unió elvárásainak. A bírálati rendszerben szétválasztották a pénzügyi és a szakmai felügyeletet, hogy ne lehessen többé kielégítő pénzügyi feltételek nélkül pályázatot nyerni. A projektek anyagi hátterét a közigazgatási államtitkár felügyelete alatt álló speciális főosztály, továbbá az általa kijelölt igazságügyi szakértő ellenőrzi. A 2001. esztendőben 13 milliárd forinttal gazdálkodhat a célelőirányzat. t- Nem titok, hogy jobb esély- lyel pályáznak a támogatásra azok az önkormányzatok, amelyeknek már elfogadott környezetvédelmi programjuk van, valamint azok, amelyek több településsel összefogva nyújtják be tervezetüket - mondta el Túri-Kovács Béla. - Ideje belátni, hogy az egyéni pályázatok támogatása nem gazdaságos. Az EU számításai szerint például egy hulladéklerakó megépítése csak akkor lehet rentábilis, ha minimum 100 ezer ember szemetét tárolja és hasznosítja. Ezért fontos tudatosítani a kistelepülések vezetőiben az összefogás nélkülözhetetlenségét. A rendelettervezet szerint ezentúl a rendelkezésre álló forrásoknak legalább 61 százalékát kell környezet-, illetve természetvédelmi célokra fordítani, szemben az eddigi 51 százalékkal. Ezt az arányt szeretnék év végére 70 százalékra emelni. „Ehhez nagyban hozzájárulhatna az is, ha az apparátus működtetése s a központi költségvetésből történne, fejtette ki Skuhéty Sándor, a tárca közigazgatási államtitkára. ■ Tocsik rosszul lett Tocsik Márta több órán át tartó vádlotti vallomása során a jogásznő egyre zaklatottabbá vált, majd el is sírta magát, és jelezte a tanácsvezető bírónak, hogy rosszul van. A bíróság szerdára napolta el a tárgyalást azzal, hogy akkor Tocsik Mártának, az 1996-ban kipattant privatizációs botrány nyomán indult büntetőper elsőrendű vádlottjának ismét kötelező megjelennie a Fővárosi Bíróságon, és folytatnia kell vádlotti vallomását. ■ Kapaszkodó az élethez Budapest A múlt év szeptemberében indult az a program, amely a hajléktalanoknak a munka világába történő visszaállítását célozza. Első lépésként kiválasztották azokat a személyeket, akik számára a megkapaszkodást jelentheti az állami segítség. Amint arról Harrach Péter miniszter lapunkat tájékoztatta, az ország különböző pontjain mintegy ezer hajléktalant vizsgáltak meg egészségügyileg, a munkához való hozzáállásuk, motivációik, szakképzetségük alapján. A felmérést követően háromszáztizenhét személyt vontak be az akcióba. A hároméves program most ért el második, úgynevezett képzési szakaszához. Négyszer egyhetes bentlakásos tanfolyamot szerveznek a hajléktalanok felkészítését segítő úgynevezett mentorok számára. Ezt követően a kiválasztott háromszáztizenhét hajléktalant felkészítik a különféle foglalkoztatási programokban való részvételre. A záró szakasz a munkába állítás és elhelyezés lesz. A helyi munkaügyi szervezet koordinálásával négy helyen speciális, védett munkahelyeket alakítanak ki az érintetteknek. Ezzel párhuzamosan az utógondozás, illetve a nyomon követés lesz a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet, a programot menedzselő szérvezet feladata. iszalókyi Igazolás a nyugdíjasoknak A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a napokban kezdi meg a 2000. évi személyijövedelemadó-beval- lásához szükséges igazolások kiküldését az érintettek részére - közölte Nagy Sándor főosztályvezető hétfőn. Elmondta, hogy több mint 3 millió nyugdíjasnak küldik el a szükséges igazolást január végéig. Az érintettek a folyósított összegekről ellátás-típusonkénti bontásban kapják meg az igazolást. Rámutatott: erre azért van szükség, mert nem ritka, hogy egy-egy ügyfél több jogcímen is kap ellátást. Módosul a gyed A táppénzszabályok változása miatt módosult a gyermekgondozási díj (gyed) kiszámításának módja azokban az esetekben, amikor ennek alapján állapítják meg az ellátás összegét - jelentette be Forgó Györgyné, a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) főosztályvezetője hétfőn. A szakember közölte, hogy a gyed jogosultsági feltételei nem változtak. Az ellátás a gyermek kétéves koráig vehető igénybe, összege a korábbi átlagkereset 70 százaléka, de legfeljebb 80 ezer forint. Rendteremtő minimálbér A gazdaság versenyképességének fontos, de nem kizárólagos eleme a bérek színvonala - nyilatkozta Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára hétfőn a 40 ezer forintos minimálbér bevezetéséről. Az államtitkár szerint sokáig elnézően kezelték Magyarországon, hogy a vállalkozások minimálbéren foglalkoztattak dolgozódat, és ehhez feketén hozzátették az egyéb jövedelmet, megkerülve a közteherviselést. A 40 ezer forintos minimálbér bevezetése hozzájárul ahhoz, hogy átlátható, tisztességes rendet teremtsünk ezen a területen is - mondta az államtitkár. Festmények januárban még tavalyi áron a kecskeméti Mártonfi Galériában! Sokszorosított grafikák 1000, egyedi grafikák 3000, akvarellek 5000, olajfestmények 8000 forinttól kaphatók! Festményt, grafikát folyamatosan vásárolunk. Régi keretek felújítása garanciával! VUrtmifi Galéria Kecskeméten, a Dobó krt. és a Kisfaludy utca sarkán, a Centrál Passage Üzletház elsó' emeletén. Tel.: 06-30/342-9017 FELVESSZÜK A RITMUSÁT s CIB BANK 6500 BAJA, DÉRI FRIGYES SÉTÁNY 1-3. telefon: (79) 523-130 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. Telefon: (76) 415-960 Érvényes: 2000. december 11-tői BETÉTI KAMATOK Lekötési Idő Éves kamat, 1M Ft felett (%) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Lekötési idő éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%| EBKM 1 hó 9,500 (9,63) 9.875 (10,01) 10,250 (10,39) 3 hó 8,250 (8,36) 8.625 (8,74) 9,000 (9,13) 6 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 12 hó 7,750 (7,86) 8.125 (8,24) 8,500 (8,62) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 EFt-ig 2,500 2,56/2,56 100ER-1 MFt 3,000 3,08/3,08 1 M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sévos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft—1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 9,500 10,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 1 hónap 10,000 10,14 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. HITELEK Érvényes: 2001, január Mól Éves kamat (%) Folyószámlahitel 20,00 Betétőrző hitel 15,00 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 16,00- egyéb célú hitel kamata 18,00 13,80 12,60 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 5 éves kamatperiódus CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön 23,00 THM: 27,88-33,66%, 3%-os kezelési költség mellett Éves kamat (%) HUF prime rate 13,75 CIB©0640242242 A BANCA COMMERCIALE ITAUANA-CSOPORT TAGJA