Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-24 / 20. szám
IS H 2001. Január 24., szerda HAZA I TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal X Erősödik a vidéki szárny Kecskemét A nem fővárosi politikusok nagyobb szerepet kapnak a pártélet alakításában. Bács-Kiskun kisgazdái is jelentősen befolyásolják ezentúl az FKgP törekvéseit. Ezt támasztja alá az a tény, hogy Zsikla Győző országgyűlési képviselő frakcióvezető-helyettes lett. Dr. Boda Ilona képviselő asszony pedig a parlament jegyzői posztját tölti be - mondotta Adám Pál, az FKgP megyei elnöke azon a sajtótájékoztatón, melyet tegnap tartottak a megyei székházban. Elmondta: az elmúlt hetek belső pártviszályai nem gyöngítették meg az országos szervezetet. A megyei elnökök ugyanis mind kiálltak Torgyán József elnök mellett. Egyéb pártügyekkel kapcsolatban Ádám Pál elmondta, hogy kezdeményezik a jövedéki törvény módosítását, a nyugdíjkorhatár leszállítását. Majd hozzátette, hogy vidéki nyomásra átalakítják az agrártámogatási rendszert. Megjegyezte, hogy a termelőknek a támogatási rendszerben az idén 3 milliárd forinttal több jut. A lezárult pártviszály eseményeinek ismertetetésén kívül mindenekelőtt azokkal az ügyekkel foglalkoznak, melyek alapvetően meghatározzák a gazdák hangulatát. Ilyen például a részaránytulajdon kezelése. A megyei és országos vezetők ezentúl negyedévenként ún. nagygyűléseken tájékoztatják a közel 4600 fős tagságot a politikai történésekről. Legközelebb márciusban tartanak fórumot a tagságnak Bács-Kiskunban. BART* ZSOLT Felgyógyult a betegségből Agyhártyagyulladás A megfelelő antibiotikumos kúra hatására meggyógyult egy 17 éves törökszentmiklósi fiú, akit agyhártyagyulladással kezeltek a szolnoki Hetényi Géza kórházban. Kovács László, az ÁNTSZ Jász-Nagykun-Szolnok megyei tiszti főorvosa elmondta: a fiatalt a meningococcus baktérium úgynevezett C változata fertőzte meg, amelynek van ellenszéruma. A beteg környezetében élőket az ÁNTSZ szakemberei az előírásoknak megfelelően kezelték, ellátott ellenanyagokkal. A fiú a megyei tiszti főorvos tudomása szerint már távozott a gyógyító intézményből. A szolnoki kórház a szülők kérésére az esetről semmi- féle felvilágosítást nem adott. ■ Elveszett teljesítmény Budapest A mobiltelefon-gyártók nemzetközi szervezete elhatározta, hogy a jövőben csak olyan készülékek minősítéséhez adja a nevét, amelyeknek egészségügyi hatásai a vásárlók számára is pontosan megismerhetők. Világszerte egyre többet foglalkoznak a mobiltelefonok elektromágne- seshullám-kibocsátásával, annak esetleges egészségkárosító hatásával. Az elnyelt teljesítmény nemzetközi mértékegysége a SÁR (Specific Absorption Rate), ezt az értéket a mellékelt írásos tájékoztatón közölni kell. Dr. Thuróczy György, az Országos Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutató Intézet osztályvezetője szerint az egyes telefonokra jellemző értékeket egy olyan modell segítségével határozzák meg, amelyben az agyszövethez hasonló anyag található. Az elnyelt elektromágneses hullámok adatait watt/kg-ban adják meg. Az Európai Unióban elfogadott SÁR határérték 2 W/kg. Azok a készülékek, amelyeknek a fejben mért teljesítmény-elnyelődése ennél nagyobb, nem kerülhetnek forgalomba. A hazai szakértők úgy vélik, hogy az uniós határértékeket előbb-utóbb Magyarországnak is át kell vennie. Változik az állami nyugdíjrendszer Egyéni számlavezetés, örökölhetőség és rugalmas nyugdíjkorhatár - ezek az állami nyugdíjrendszer reformelképzeléseinek legvonzóbb pontjai. A végső számítások módosíthatják a terveket, de tény: a népesség csökkenése és a nyugdíjasok számának megugrása mindenképpen változtatást követel, hogy ne legyenek elviselhetetlenek a tb veszteségei. Budapest- A legkorszerűbb nyugdíjrendszerhez szeretnénk igazítani a magyart: mintának tekinthető például a német, de a svédek, a lettek, a lengyelek is kidolgozták az egyéni számlavezetést - vetíti előre a terveket Mohos András, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, az e célból most alakult reformbizottság vezetője. - Az állami nyugdíjrendszer reformjának legfontosabb szempontja az átláthatóság. Az állampolgárnak tudnia kell, mennyi járulékot fizetett be, azt hogyan használja fel a társadalombiztosítás, és milyen összegre számíthat majd idős korában. Rugalmassá szeretnénk tenni a nyugdíjba vonulás idejét, de nem biztos, hogy ez sikerül. Ha a nők a következő évtizedekben is tömegesen mennek nyugdíjba 57 éves korukban, a férfiak pedig 60 évesen hagyják abba a munkát, és emellett csökken a népesség, akkor nem sok esélye van ennek az elképzelésnek. A statisztikai adatok szerint ma még nem egészen 15 százalék a 65 évnél idősebb korosztály aránya, de ötven év múlva ez már majdnem 35 százalék lesz. Az állami nyugdíj örökölhetőségét szintén nem könnyű megoldani, azzal együtt, hogy nyilvánvalóan növelné a rendszer népszerűségét. Az új rendszert a német példával illusztrálta a helyettes államtitkár: a keresetek után mindenki évente pontokat szerez, s ezek a pontok képezik a majdani nyugdíja kiszámításának alapját. A javaslat szerint elkülönítik a különböző nyugdíjtípusokhoz (öregségi, rokkantsági és hozzátartozói) tartozó járulékokat, megemelik a magán-nyugdíjpénztári tagdíjakat is. Az Minden nyugdíjasfillérnek megvan az előre eltervezett helye. első (állami) pillérbe történő visszalépésről 2002. december 31-ig kell dönteniük a reformmal szimpatizálóknak. Amennyiben a tárca április végére tisztázott elképzeléseit és pontosított számításait a kormány elfogadja, akkor ősz tájékán a parlament elé kerülhet jó pár, reformelképzelésekkel kiegészített törvénymódosítás. Tehát durván egy év marad mindenkinek A MAGÁN-NYUGDÍJPÉNZTÁRI TAGDÍJAK KONCENTRÁCIÓJA Mrd Ft 120 100 80 ■ 60- 40 20 ( i a 6 legnagyobb pénztár egyéni számlákon jóváírt tagdítöbbi pénztár egyéni számlákon jóváírt tagdíja 1991. IV. 1999. IV. 2009.1. Forrás: PSZÁF Kitüntetések a kultúra napján FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE az első illetve a második pillér közti választásra. A pályakezdők magánnyugdíjrendszerbe történő kötelező belépését nem oldja fel a mostani törvényi elképzelés. A visszalépés határidejének meghosszabbítását a jelenlegi tb-veszteségek indokolták: a tervekben szereplőnél nyolcszázezerrel többen léptek át a magán-nyugdíjpénztárakba, ami tavaly 69 milliárd forint kiesést jelentett a központi költségvetésnek. A magánpénztárakba történő befizetések hatszázalékos arányát két év óta nem emeli meg a költségvetés az eredeti tervekben szereplő nyolc százalékra. A mostani elképzelések szerint ez 2003 januárjában történhet meg. A modellszámítások szerint 2050-ben a magánpénztárakban felhalmozott tőke a GDP hatvan százalékát teszi ki. Óriási összeg, ami mindenképpen indokolja a reform felgyorsítását. CSERNYÁNSZKY JUDIT HÍREK RÖVIDEN A magyar kultúra napja alkalmából a következő Bács-Kiskun megyei személyiségek kaptak országos elismerést: Brunszvik Teréz- díjat kapott Torgyik Jánosné, a páhi ált. isk. és napközi otthonos óvoda vezető óvónője. Németh László-díjat kapott Kovács Tibor, a kecskeméti Németh László Gimnázium és Szakközépiskola tanára. Posztumusz Karácsony Sándor-díjat kapott Deákné Ga- lacz Klára, a csemői Ladányi Mi- hály Általános Iskola tanítója. ■ Nyertes sajtófotók Budapest A tavalyi év legjobb sajtófotóiból válogathatott a Magyar Sajtófotó 2000 című pályázat bírálóbizottsága. A nemes versenybe több mint kétszáz fotós nevezett be majdnem háromezer felvételével. Lapcsaládunk, az Axel Springer Magyarország Kft. különdíját Újvári Sándor kecskeméti fotóriporter nyerte el, mégpedig egy olyan felvétellel (képünkön), amely már megjelent a Petőfi Népe hasábjain. A tervek szerint egyébként a pályázat legjobb képeiből kiállítás nyílik márciusban a Magyar Nemzeti Múzeum épületében. Aki nem akarja megvárni a nagyszabású bemutatót, az a pályázat és a kiállítás kiemelt fő támogatója, a Pannon GSM jóvoltából interneten is megnézheti a sorozatot. A cég ugyanis internetes kiállítást készül összeállítani a legjobb felvételekből, s azokat saját honlapján teszi hozzáférhetővé. ■ Vidékfejlesztési pénzek A SAPARD-program keretében az idén 27 milliárd forint támogatási keret áll rendelkezésre a mező- gazdasági tevékenység, a falu népességmegtartó képességének erősítésére - közölte Szendrőné Font Erzsébet, az FVM főosztály- vezetője. Az Európai Unió által felajánlott keret felhasználására az FVM SAPARD-hivatalt hozott létre, amelynek munkáját a hét régióban egy-egy iroda segíti majd. Hiányos bizottság Ma összeül a képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló parlamenti bizottság, amelyet Torgyán József kezdeményezésére december 19- én hozott létre az Országgyűlés. Az eredetileg 12 tagúra tervezett testületbe az MSZP, az SZDSZ és az MDF nem delegált tagokat, így a bizottság három fideszes, két kisgazda, egy MIÉP-es és egy független honatya részvételével kezdi meg tevékenységét. ______■ E rdőtűz Bács-Kiskun megyében. Festmények januárban még tavalyi áron a kecskeméti Mártonfi Galériában! Sokszorosított grafikák 10Ó0, egyedi grafikák 3000, akvarellek 5000, olajfestmények 8000 forinttól kaphatók! Festményt, grafikát folyamatosan vásárolunk. Régi keretek felújítása garanciával! Mártonfi Galéria Kecskeméten, a Dobó krt. és a Kisfaludy utca sarkán, a Centrât Passage Üzletház első emeletén. Tel.: 06-30/342-9017 FOTÓ: ÚJVÁRI SÁNDOR, PETŐFI NÉPE I S M ifjúíáji í, S portmi ni «s téri u m www.ism.hu Legyen az új Sporttörvény LSMeróje... 06-40-444-555 ...mert a szabály megvan, kezdődhet a játék! A sportról szóló 2000. évi CXLV. számú törvénnyel kapcsolatos kérdéseivel tárcsázza az Ifjúsági és Sportminisztérium kedvezményesen (a helyi beszélgetés költségén) hívható kék számát!