Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-18 / 15. szám
I 2001. Január 18., csütörtök IPAR, PÉNZ, IN FRASTRUKTÚRA Petőfi Népe - 7. oldal Jelest kapni uniós leckéből A DARFT nem az a szerv, ahol pénzeket lehet „lenyúlni” - állítja az elnök Jó évet zárt az államháztartás A szaktárca szerint nullszaldós az önkormányzati gazdálkodás Nyelvtörő neve van: DARFT. Vagyis Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. (Alakult: 2000. II. 5-én.) Tevékenysége a három megye, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád területi fejlesztési tanácsainak együttműködésére épül. A megyék elnökei rotációs elven váltják egymást a DARFT élén. A 2000. év végén egy évre Endre Sándor, a Bács megyei közgyűlés elnöke vette át a DARFT soros elnöki tisztét. Kecskemét- Jókor került az ön kezébe a kormánykerék? - kérdeztük Endre Sándort.- Azt hiszem, igen. Ugyanis az Európai Unió soros elnöksége is most változott. És a svédek bejelentették: gyorsítani akarják a tagjelölt országokkal a tárgyalásokat. Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország részéről 2002 végére lezárható lesz a tárgyalási folyamat. Mi, a dél-alföldi régió megtesszük a tőlünk telhetőt azért, hogy az országnak ez a része akkorra készen álljon az unióba történő felvételre.- Mit tud. tenni a DARFT ennek érdekében?- Sokat. Kissé leegyszerűsítve a dolgokat: jelest kell kapnunk az uniós leckéből. Az előcsatlakozási programok idejét éljük. Az Európai Unió a tagjelölt országoknak forrásokat ad a felzárkózáshoz. A pénzekre pályázni kell, mégpedig a régióknak. Ez afféle előiskolája az uniónak, ahol a nagy, közös kasszában lévő pénzekre szintén mindig pályázni kell. Az a régió, amelyik nem tud nyerni a pályázatokon, elesik a fejlesztésre szánt forrásoktól. Vagyis nekünk most meg kell tanulnunk pályázni. Egyébként a dél-alföldi régió eddig jó eredményeket ért el az uniós pályázatokon. Korábban nyertünk például az EU kutatásfejlesztési keretprogramjából támogatást a vállalkozások piacképességének javításához. Kis dolognak tűnhet, de az is fontos, hogy a DARFT a legszélesebb körökhöz- az átlagembertől a szakmai bázisokig - juttassa el a felkészülést segítő információkat. Csak így érhetjük el, hogy a remélt uniós tagság sikertörténet legyen mindannyiunk számára. Vesztesei - mint a rendszerváltásnak - ne legyenek, hanem csupán nyertesei. A DARFT 2000-ben forrásokat szerzett regionális úthálózat-fejlesztési projektjéhez. Ennek Bács megyei komponensei a Kisknnmajsa-Csengele összekötőút és a Kalocsa-Foktő ipari parki bekötőút. A két beruházás értéke közel 1 milliárd, ebből a támogatás 803 millió 703 ezer forint (222 millió 145 ezer, illetve 581 millió 558 ezer forint).- Valóban felgyorsult volna a csatlakozást előkészítő folyamat?- Én úgy érzem, igen. És ez hatékonyabb munkát követel a DARF-tól. Ennek érdekében úgynevezett programcentrumokat hozunk létre a régióban. Békés megye lesz például a szakképzési program centruma, Csongrád a mezőgazdasági fejlesztésé, Bács-Kiskun pedig a többi közt a kis- és középvállalkozások segítésének programközpontja lesz.- A 2001-es évben jut-e valami a régiónak a PHARE-pénzekből?- A PHARE 2001-es program keretében közel 10 millió eurót kap a régió, vagyis mintegy 2,7 milliárd forintot. Ebből szakképzésfejlesztésre, a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatási helyzetének javítására, humán erőforrás-fejlesztésre a kis- és középvállalkozások számára, valamint a kis- és középvállalkozások együttműködésének erősítésére lehet majd a közeljövőben pályázni. Lezárul a közelmúlt egyik sikeres pályázata, amelynek keretében regionális hulladéklerakók építéséhez lehetett forrást szerezni. Erre példa a Vaskút és a békési Gyomaendrőd melletti beruházás, amelyek az idén indulnak.- Mi most a tanács aktuális feladata?- Most a leghangsúlyosabb feladatunk a PHARE 2002-es program prioritásainak, elsőbbséget élvező fejlesztési területeinek a meghatározása, az Előzetes Nemzeti Fejlesztési Terv alapján. Öt prioritást látunk a dél-alföldi régióban: a régió sajátosságainak erősítése, a gazdaság versenyképességének növelése, a régió emberi erőforrásainak fejlesztése, az infrastruktúra fejlesztése és a környezeti források fenntartható hasznosítása.- Hogyan lesz egy ötletből PHARE-támogatás?- A programot, amelyhez támogatásért pályázunk, a régió szintjén dolgozzák ki. A tervezetet, projektet egyeztetni kell a budapesti PHARE- irodával és az EU-delegációval. Az elfogadás, jóváhagyás Brüsszelben történik. A leendő kis- kunmajsa-csengelei út ötlete végigjárta ezt az utat, sikerrel.- Tehát akkor a DARFT szintjén nem lehet pénzeket „lenyúlni”, valamelyik megyét a többiek rovására előnyökhöz juttatni?- Naiv elképzelés azt hinni, hogy a DARFT ad hoc módon pénzeket osztogathat. Minden projektnek meg kell felelnie a kemény brüsszeli bürokráciának, a szigorú előírásoknak. Persze egy megyei elnök akkor jár el okosan, ha képviseli megyéje érdekeit a tanácsban, netán soros elnökként is. Ez így természetes. Elvárják tőle. De a huszonegy tagú, a minisztériumok képviselőivel is kiegészülő régiós tanács nem az a hely, ahol a megyék vezetői verekszenek a forrásokért. A három megye együtt több pénzt tud megszerezni, ha vállvetve dolgozik ezért. Tehát nincs érdekellentét. Az a célunk, hogy sikeresek legyenek a pályázati projektek.- Azt ki dönti el, hogy melyik ötletből legyen pályázat?- Minden kérdésben a tanács dönt. Egyébként a pályázatok úgy születnek, hogy felmerül egy olyan fejlesztési ötlet, amely összhangban van a prioritások valamelyikével. Például az egyik kistérségben szeretnék fejleszteni az infrastruktúrát, több települést, esetleg a szomszédos megyét is érintően. Ezzel az ötlettel a helyi, EU- konform módon gondolkodó szakemberek, ön- kormányzati vezetők megkeresik a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Közhasznú Társaságot. Vagy pedig majd a mindhárom megyében megnyitandó régiós irodát. Itt az ötletüket, ha megfelel a kritériumoknak, pályázati projektté fejlesztik. Nagy a verseny az uniós forrásokért. A DARFT igyekszik minél több pénzt hozni a régióba - mondta Endre Sándor, a tanács soros elnöke. *. tóth Sándor Ausztriában is virul az árnyékgazdaság Bécs Számlát tetszik-e kérni? Tavaly minden tizedik osztrák feltette valamikor, valakinek az ominózus kérdést. Az árnyékgazdaság tavaly mintegy 272 milliárd schil- linget termelt meg. Ezt Friedrich Schneider, a linzi egyetem professzora számolta ki. Szerinte a költségvetés és a társadalombiztosítás összesen 60 milliárd schillingtől esett el a be nem vallott jövedelmek miatt az elmúlt évben. Schneider úgy látja, hogy mivel az adók és az egyéb kötelezően lerovandó költségek továbbra is magasak, idén még több lesz a feketemunka, és összesen 291 milliárd schillinget ér el. Az árnyékgazdaság értéke tíz évvel ezelőtt 98 milliárd schilling volt. Húsz évvel ezelőtt pedig nem egészen 30 milliárd schilling, vagyis az utóbbi tíz évben háromszorosára nőtt. Harminc évvel ezelőtt még csak 7 milliárd schillinget tett ki. A GDP-hez viszonyítva az árnyékgazdaság bevétele az 1970-es 1,9 százalékról 2001- ben 10,5 százalékra nő Schneider professzor számításai szerint. A feketemunka a legnagyobb arányú az építőiparban, ott értéke tavaly 95 milliárd schillinget tett ki. Schneider professzor arra figyelmeztetett, hogy ha a feketemunka aránya ilyen tempóban nő, azaz nőhet tovább, Ausztriában mind kevesebben lesznek hajlandók tisztességesen adót fizetni. Visszaesés Németországban Berlin A német építőipar számára a 2000. év a hatodik már a visszaesést jelző évek egymást követő sorában. Az ágazati szövetség a három- negyedévi adatok alapján csaknem 10 százalékos elmaradást jelez. Elsősorban a keleti tartományokban nagy a pangás. Az ágazat vállalatai 5-6 százalékos csökkenést jeleznek jövedelmükben. Az eladások értéke sem éri el az 1999. évit. Drámai a lakásépítések visszaesése: a nyugati tartományokban 11,5 százalék, a keletiekben 25,4 százalék volt októberig. Az ágazati szövetség részben a kormányt is okolja az építőipari recesszióért, mondván: közkiadásainak megkurtítása az építőipari beruházásokat is derékba kapta. Ha az idén nem változik a helyzet, akkor akár 50 ezer építőipari dolgozó veszítheti el a munkáját. ____ Budapest Az államháztartás gazdálkodása decemberben 181,5 milliárd forint hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetésben 242,5 milliárd, az elkülönített állami pénzalapoknál 6,2 milliárd forint hiány, a társadalom- biztosítási alapoknál pedig 67,2 milliárd forint többlet keletkezett - jelentette be tegnap Bathó Ferenc, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke. A központi költségvetésnek tavaly decemberben 111,1 milliárd forint bevétele származott a gazdálkodó szervezetek társasági adójából, 2,2 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az év utolsó hónapjában 15,8 milliárd forintos vám- és importbefizetést realizált a költségvetés, játékadóból 2,7 milliárd forint, egyéb befizetésekből pedig 277 millió forint folyt be - tájékoztatta lapunkat Bathó Ferenc. A fogyasztáshoz kapcsolt adókból 96 milliárd forint-származott, ebből mintegy 50 milliárd forintot tett ki az általános forgalmi adó. Jövedéki és fogyasztási adóból decemberben 46 milliárd forintnyi bevétele volt az államháztartásnak. Tavaly egész évben összesen 273,2 milliárd forintos társasági- adó-befizetés érkezett a központi költségvetésbe a gazdálkodó szervezetektől, 9,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az áfa-bevétel 2000-ben 1153,8 milliárd forint volt, amely 4,4 százalékkal haladja meg a módosított előirányzatot. A számítottnál kedvezőbb áfa-bevételek alakulását a gazdaság teljesítményének - főként első fél évi - dinamikus növekedése, az import folyamatos bővülése, az év végi magasabb bérkiáramlás és a kiskereskedelmi forgalom élénkülése, valamint az adóbeszedési szabályok szigorítása egyaránt befolyásolta. Az önkormányzatok gazdálkodása valószínűleg nullszaldós lesz 2000-ben, szemben a tervezett 8 milliárd forintos hiánnyal, így várhatóan ez nem növeli az államháztartás előzetes 449,3 milliárd forintos tavalyi hiányát - tudtuk meg a PM-ben. A főcsoportfőnök kiemelte, az állam- háztartás tavaly jó évet zárt, finanszírozása zavartalan volt. A bevételek és a kiadások 3 százalékkal nőttek a módosított előirányzathoz képest. A központi költségvetés a privatizációs bevételeket is figyelembe véve 368,435 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami 7 százalékkal kevesebb a módosított előirányzatnál. istsi A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FŐÖSSZEGEINEK ALAKULÁSA ÉS AZ EGYENLEG VÁLTOZÁSA A 2000. ÉVBEN 4100000 3888809 um» 2680000 2 !00 008 moo um lim 888 688 OM 160000 -40000 I. hó Ul. Iló UH. hé uv. hó l.-V.hd l.-VI. hó l.-VII. hó l.-VIII. hó l.-IX.hó l.-X. hó l.-Xl.hó l.-Xll.hó A győzelem öröme SkodaFabia igényeinek és a technikai lehetőségek felső határán, amely új, csodálatos élményekkel fogja megajándékozni. Barátságos ára lesz az első kellemes meglepetés. Skoda Fabia - Egy új kategória a Skodától Élvezze a távolság legyőzésének megnyugtató örömét! Azt a fantasztikus utazást az Ön Autó ÓNÉRT f Kévés Autó Rákóczi és Locskai 6500 Baja, Bezerédj u. 9-13. Tel./Fax: (79) 322-855 6230 Soltvadkert, Kossuth Lajos út 112. Tel./Fax: (78) 581-030 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 2. Tel.: (76) 417-619, Tel./Fax: (76) 417-857