Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-17 / 14. szám

10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2001. Január 17., szerda £ HÓ HÍJÁN. Közeledik az iskolákban a félévi bizonyítványosztás. A szokásosnál is többet tanulnak ezért a legkisebbek is. Ám a legnagyobb munka közben is kell egy kis pihenés. A kecskeméti Lánchíd utcai iskolások a játszótéren frissülnek fel. Hó és jég nélkül is szívesen csúszkálnak. ________fotó: kovács judit A vizsgálat még nem zárult le Budapest A rendőrség szakembereinek korábbi megállapítását igazolta Zámbó Jimmy boncolásáról a napokban elkészült írásos szak- vélemény. Eszerint a popsztár baleset áldozata lett, amikor sa­ját fegyverével véletlenül főbe lőtte magát január 2-án. À BRFK szóvivője elmondta, hogy a ha­láleset körülményeinek vizsgá­lata ezzel nem zárult le, a követ­kező hetekben még a fegyver- és vegyész szakértő írásos vélemé­nyét várják. Az üggyel állam- igazgatási eljárás keretében az V. kerületi rendőrkapitányság rendkívüli haláleseti osztálya foglalkozik._________________■ A NAP VICCE- Zolika, miért nem jöttél teg­nap iskolába?- Családszaporodás miatt.- Gratulálok! Kisöcséd van, vagy kis húgod?- Egyik sem. A mamámnak most sikerült férjet szereznie... Mindenki nyertes lesz Kiskörös Rendhagyó Ki mit tud?-ra hívja a város a 35 év feletti polgárait a Kiskőrös Városért Alapítvány ja­nuár 20-án. Az „És ön mit tud?” elnevezésű műsoros esten az idő­sebb korosztály mutatja be a kü­lönböző művészetekben való jár­tasságát. Várják azokat a meglett embe­reket, akik eddig csak a zuhany alatt mertek énekelni, vagy vala­mikor szépen mondtak verset, netán valamilyen hangszeren ját­szanak. Természetesen azok is elmehetnek a rendezvényre, akik csupán nézői kívánnak lenni a produkcióknak. A program azért is rendhagyó, mert nem lesz zsűri, és nem lesz­nek helyezettek. Aki részt vesz a vacsorával, tánccal egybekötött farsangi esten, egyúttal az Alapít­vány célkitűzéseit is támogatja. _______________ MUNKATÁRSUNKTÓL R ekord az állatkertben Máról holnapra • expressz apróhirdetések • AKÁCRÖNK és tűzifa eladó. 20/9-181-516.-------------------;----------------- '68689* A LUMÍNIUMTARTÁLYT, réz- és kábelhulladékot veszek magas áron. Tel.: 20/378-0741----- -------- _ -----*68479* A UDI A4-es 1.9TDI, 95-ös; Passat 1.6TDI, 90- es eladó. T.: 06-30/21-39-831------------------------------------- *68711* B ARKAS hűtődobozos 86. évj. 130 E Ft eladó. Cserélhető: 20/3347-895.---------L.------------------,— ---- *68687* F IAT Ducato Maxi 96-os, valamint zoknikötő gép eladó. T.: 06-30/272-83-61------------------------------------- *68704* F IAT Unó '83. 3 ajtós eladó. 30/2555-470.---.----—---------------------------- *68477* F ORD Escort Club 5 ajtós, 97. X. havi 78 E km- rel, reális áron eladó. Érdeklődni lehet: 78/462-949.------------------------------------- *68707* G OLF II. 1.6D eladó. 30/2555-470.------------------------------------- *68477* H ENGERBÁLÁS fúszéna és szalma jó minőség­ben eladó. Tel.: 20/3466-489----------------------------------— *68696* H IDROMOTOR és magyar talajmaróhoz derék­szög hajtásház eladó. 20/9495-747.------------------------------------- *68702* HONDA Prelude 2.0 630 E Ft 20/3347-895. ------------------------------------- *68688* HULLÁMPALA 650 Ft-tól, cement 1500 Ft-tól 1800 Ft-ig, betonvas 280 Ft-tól, műtrágya 4500 Ft/q. 76/459-171, 30/2066-457.------------------------------------- *68735* IFA W50 hosszú platós tgk. jó állapotban el­adó. Szgk.-csere is érdekel. Érd.: 06- 30/9151-260.------------------------------------- *66632* K ÉNYELMES otthonban vállalnánk idősebb személy gondozását, Kiskőrös mellett. Tel.: 78/446-292------------------------------------- *68703* KIVÁLÓAN tisztított lucemamag utánvéttel is eladó. Tel.: 78/417-005---------------------------------- *68728* K OVÁCSÜLLŐ és tartozékok, HETRA 200SVE hegesztőtrafó, 8 t-s krokodil emelő, 100 fió­kos bükkfa szekrény, 300 db ácskapocs el­adó. T.: 06-30/3522-369-----—--*------------------------- *68694* K ÖRBÁLÁS búzaszalma szállítva: 2500 Ft/db eladó. 30/2785-439.------------------------------------- *68665* » Lada Samara 88-as évj., 5 a. eladó. Érd.: 77/495-254, egész nap.------ *68631* É lelmiszer Jön! Jön! Jön! Kecskemét, Baja, Kiskőrös, Bocsa, Tázlár LADA 1200S ‘83. v.barna: 77/482-816, este.------------------------------------- *68584* »Lada 2105-ös, 1500-as, 91-es és Lada 1200-as 87-es, gyári szép állapotban eladó. Érd.: 78/441-097.------------------------------------- *68362* MAZDA 323F 1.5i 95-ös évj. extrákkal eladó. Eleje sérült. Tel.: 06-20/9103-422------------------------------------- *68698* MERCEDES 207. körablakos, 2.4D 79-es, 6 személyes, friss műszakival, vonóhoroggal el­adó. 06-30/291-5820.------------------------------------- *68710* M TZ 80-as nagy fülkés 82-es évj. eladó. Irány­ár: 650 E Ft. Jel.: 78/312-848,17 órától------------------------------------- *68697* M UNKÁT keresek 1,5 t-s platós ponyvás tgk.- ra. T.: 06-20/3753-680------------------------------------- *68691* NISSAN Sunny 1.4SL, 95-ös: 30/2555-470.------------------------------------- *68478* O PEL Astra Sedan 1.4-16V 96. XII. havi szép állapotban eladó. 78/462-949.-------- .68706* O PELAstra 94-es 1.7D eladó. 30/2555-470.-------------- *68475* P ECSENYEKACSÁT vennék, tömésre. 77/491- 042.------------------------------------- *68651* P EUGEOT 205 5 a. 1.3i eladó. 30/2555-470.------------------------------------- *68480* »Re nault 11 1.6D, 87-es évj. eladó. Tel.: 30/305-58-66----------------7----:-----.--------- *61963* R ENAULT 9-es '82., 220 E Ft: 20/2555-470.----r------------------------------- *68470* » Rottweiler kiskutyák eladók. 78/367-615.------------------------------------- *68633* T OYOTA Hlace 99. évj., körbe üveges, 6 sze­mélyes tgk. eladó: 3,2 M. 20/9774-695.---■--------------------------------- *68620* T RABANT kombi 4 ütemű, olcsón: 30/2555- 470.--------------------'---------------— *68468* Ú J panofixbunda, hosszú, sötétbarna, vékony hölgyre eladó: 55.000 Ft. Érdeklődni lehet: 76/493-504.----—----------:------------------- *68648* V ÁGÁSÉRETT erdőket vásárolnék kp.-re, föl­destől is. 30/2879-591.-------------------------------------*68437* V W Golf 1985. 1.6D eladó. Érdeklődni lehet: 20/3-140-879.------------------------------------- *68717* V W Passat kombi 1.9TDÍ 95-ös évj. eladó. Tel.: 06-30/219-4334------------------------------------- *68482* 1 5X30-AS gumik Dutra felnire szerelve el­adók. Tel.: 06-74/491-953------------------------------ *68725* G OLF I. l.li, 2 db, olcsón: 30/2555-470.-------------:----------------------- *68481* Á lmában ugrott ki a harmadikról New York Egy 9 éves amerikai kisfiú azt álmodta, hogy szüleit meg­gyilkolták. Álmában mene­külni próbált és kiugrott egy harmadik emeleti lakás abla­kából. Csípő- és gerinctörést, valamint agysérülést szenve­dett. Sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek. A li­dércnyomást az a gyógyszer válthatta ki, amit láz ellen ad­tak be a fiúnak, akiről egyéb­ként a szülei már korábban is tudták, hogy alvajáró. VILÁG HAROMFEJU SZÖRNY. Hagyományos karneváli felvonulást rendeztek egy bulgáriai faluban. A farsangolók közt volt egy há- romfejű szörny is, hogy elűzze a telet és a gonoszt. ___ epa-fotó R oger Moore balesete Átrágta magát az ellenőrzésen _________Stockholm_________ S értetlenül élt túl egy autóbal­esetet Göteborgban a 73 éves Roger Moore és hatvanéves ba­rátnője, Christina Tholstrup. Életüket valószínűleg a légzsák mentette meg. Két órával a bal­eset után egyébként Moore az UNICEF nagyköveteként a svéd televízióban fellépett egy bingo- showban, és a terveknek meg­felelően kisorsolta a főnyere­ményt: egy autót. Roger Moore válófélben van feleségétől és nőül akarja venni Christinát. Zürich Törölték egy légitársa­ság Zürich és Mexikóvá­ros között közlekedő já­ratát vasárnap. Az indu­lás előtt a másodpilóta egy egeret fedezett fel a pilótafülkében. A csokin marad az irány Brüsszel A világszerte ismert Cote d’Or belga csokoládé rek­lámelefántja Jobbra át! parancsot kapott. Az édes­ségen azonban marad az „ormányirány”. Belga lapjelentés szerint ugyan­is a csokoládésdobozok csoma­golásán látható, feltartott ormá- nyú elefánt a jövőben nem bal­ra, hanem jobbra fog tovább lépkedni. Hogy miért? Állítólag azért, mert a marketing szakér­tők megállapították, hogy a vá­sárlók körében ez az irány ked­veltebb, mert így az elefánt „po­zitívan tekint a jövőbe”. Egyelő­re azonban csak a csomagolá­son változik meg a reklámele­fánt testhelyzete. Magán a cso­koládén ellenben továbbra is balra lépked majd, mivel a táb­lacsokoládé kiöntéséhez szük­séges formák átalakítása na­gyobb munkát igényel. A szakértők azonnal hozzá­láttak a szokatlan potyautas kézre kerítéséhez. A kísérlet azonban még órákkal ké­sőbb is eredménytelennek bizonyult. A kudarc után az üldözőket arra szólították fel, hogy a rejtőzködő egér­két gázzal próbálják elpusz­títani. A légitársaság szóvi­vője szerint a kereken két­száz utas többségét már nem sikerült időben értesíte­ni a járat törléséről, ezért ré­szükre a repülőtér szállodájá­ban foglaltak egy éjszakára szobát. Saxo, a töretlen népszerűségei francia világsztár legújabb, “Kedvező Finanszírozási Feltételek” című albumával dobog­tatja meg rajongói szívét. Az új album két száma azonnal a sláger­listák élére került: “15%-os kezdőrészlet” “alapmodell 1 990 000 forinttól”. Kiadja a Citroën - keresse a márkakereskedőknél! Saxo, a sztár Az Ön Citroën márkakereskedője: Király Autó Kft. 6400 Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel.:77/427-015 Fax:77/427-015 6000 Kecskemét, Jókai út 35. Tel.: 76/500-031 Fax: 76/500-031 CITROËN A VEZETES FORRADALMA Budapest Látogatórekord született tavaly a fővárosi állatkértben. Több mint 1 millió 200 ezren váltottak belé­pőt az intézménybe. A magyar látogatók 55 százaléka pesti, 45 százaléka vidéki volt, a külföldi vendégek száma pedig 50-100 ezerre tehető. Az átlagos látogató több időt tölt el a különleges nö­vények és állatfajok tanulmányo­zásával, szemlélésével, mint pél­dául egy moziban. Az idei tervek között szerepel egy új tigriskifutó építése, így remény van arra is, hogy az egyelőre még árválkodó hím tigris mellé egy nőstényt is elhelyeznek a kertben. A ragado­zók - külön nemzetközi enge­délynek köszönhetően - szapo­rodhatnak majd. A Fővárosi Ál­lat- és Növénykert legfiatalabb la­kói egyébként az év első napjai­ban született fehérpamacsos se­lyemmajmok ______________MTI

Next

/
Thumbnails
Contents